A Shine hangjai lassan átkúsznak a harmadik dalba a lemezen, ez pedig a THE SWEETEST CONDITION! Martin 2001-ben ezt a dalt említette, mint aktuális kedvencét a lemezről, és ez volt az a dal, amelynek a beszűrődő hangjait a 2000-es stúdiófelvételekről történő videós bejelentkezés során hallhattuk. A dal kissé Surrender 2-nek tűnik: a keringő alapritmus és a "Twin Peaks-es" gitár is az Only When I Lose Myself B-oldalasát juttathatja eszünkbe. Dave szintén lágyan kezdi a dalt, majd a refrénben ismét együtt énekel Martinnal: kissé szokatlanul különböző tempóban éneklik a refrén utolsó két sorát. Az Ultrán kevés "közös vokál" volt, az Exciter ebből a szempontból elkényeztetett bennünket! A második refrénnél a "sad disease" rész után egy szokatlan, agyoneffektezett gitárra emlékeztető hang töri meg a dal gördülését. Ez a különleges hang aztán velünk marad a második refrén után is, sőt, "szólózni" kezd. Dave aztán visszatér, már sokkal fenyegetőbben, keményebben énekelve, mint a dal elején; ez azért is feltűnő, mert az utolsó versszakban az első versszakot ismétlik meg. Ahogy az utolsó előtti versszak után visszajön az első, az a kedvenc részem a dalban! Itt is feltűnnek a dal végén a Shine "háttérvonós-szerű" hangjai, ám amúgy ennek a "gitáreffekt-szólónak", a keringőritmusnak és az Exciterre olyannyira jellemző "puttyogó", elszórt ütőhangoknak az egyvelegével zárul a dal. A dalszöveg mintha egy részeg kavalkád lenne ("milyen esélyeim lennének az ezüst Holddal..."), ám valószínűleg nem tévedünk nagyot, hogyha azt mondjuk, hogy a testiség a téma :) A dalt minden egyes Exciter Tour koncerten játszották, ám azóta - mint egy kivételével az összes Exciter albumdalt - nem játsszák élőben. Nekem az egyik kedvencem a lemezről!