Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

A Fryars történetét

2024. december 15. - Szigi.

Is többször átvettem már.

23 éves a THANK U, a magyar DM tribute lemez

Egy pezsgő és izgalmas magyarországi DM-rajongás időszakának a gyümölcse jelent meg ma 23 éve: 2001-ben ezen a napon került a boltokba a THANK U címet viselő magyar Depeche Mode tribute album! A Kozmixos Hozso, és a Sexepiles Vargabee produceri munkájának köszönhetően igencsak színes zenei paletta képviseltette magát a lemezen; mindenesetre a NEO, Pierrot, Császár Előd, a Unique és a két Szakács Ádám által énekelt dal kiállta az idők próbáját. A  NEO amúgy is pont ekkor, 2001-2003 között volt a csúcson: sikeres nagylemez, Sziget Nagyszínpad, remek szintézisbe hozott bigbeat és pop hangzás, és egy frontember, aki valahogy nagyon illett ide: Szűcs Krisztián. Ekkor úgy tűnt, hogy senki nem állíthatja meg őket, pedig ekkor már repedések jelentkezhettek a bandában: előbb Szűcs, majd Moldvai vált ki, az újjáalakult NEO pedig 2004-ben elindult a "sterilizációs útvonalon", hogy mára egy teljesen kilúgozott elektropop-produkció maradjon csak belőle. A 23 évvel ezelőtti NEW DRESS feldolgozásuk viszont ma is kiválóan hangzik!

Birmingham, 15 éve

15 éve Birminghamben járt a Tour Of The Universe "brit miniturnéja". 

A turnéblog végre informatív volt: 

„Az évek során sokszor láttam a Depeche Mode-ot ezen a helyszínen, és kíváncsi voltam, hogyan csinosították fel a helyszínt, mióta LG Arénává nevezték át. A régi rendszer azt jelentette, hogy várakozni kellett egy hatalmas raktárban, ami tényleg egy hatalmas raktár volt - hogy aztán beengedjenek az arénába, miután ellenőrizték a jegyeidet. Az új módszer az, hogy a jól kialakított csarnokban pihenhetsz, bárokkal, ételpultokkal, nagy TV-kkel a falakon és 2 alagúttal, amelyek az arénába vezetnek. Gondolom, valaki úgy gondolta, hogy 15 000 ember álldogálása nem hoz pénzt? 15 000 ember, aki az étel- és italbódék mellett álldogál, talán mégiscsak hozhat egy kis pénzt, és azt hiszem, ez így is volt, mivel a hely tele volt emberekkel, akik kihasználták a lehetőségeket a fogyasztásra. Az arénát egy kicsit feldobták, az ülések most már teljesen feketék, ahogy a belső tér nagy része is, néhány kis VIP-részleggel bővült, összességében egy nagyszerű helyszín lett belőle. A mexikói hullámzás 20.45 körül kezdődött, a zenekar pedig 21.10 körül lépett színpadra - és a hely megőrült. A zenekar teljesítménye hibátlan volt, de azt kell mondanom, hogy a birminghami közönség a show nagy részében csendes volt. Még Mr Gahan is azt mondta nekik, hogy „tegyék le, amit szívnak”, mert egy kicsit túlságosan is nyugodtak voltak - de a zenekar győzött, és a műsor utolsó harmadát nagyszerű fogadtatásban részesítették. Emlékszem, hogy a legutóbbi turnén azt gondoltam, hogy a manchesteri közönség sokkal jobb volt - szóval drukkoljunk pénteken!!!"

Így szólt a koncerten a "Martin-blokk", azaz az Insight és a Home:

A maszkban bulizás időszaka

A maszkban bulizás időszaka: 3 éve volt Dave Gahan Imposter Tour-jának berlini állomása, amelyet a  Telekom Street Gigs esemény keretein belül rögzítettek és sugároztak is. 

Visszatérés Glasgowba 23 év után

Ma 15 éve Glasgow-ba érkezett a Tour Of The Universe - 23 év után tértek vissza a skót fővárosba. Több, mint 2 hónappal a Monterrey koncert után ismét készült Live Here Now felvétel erről a koncertről és a 2009-ből hátralévő brit koncertek mindegyike rögzítésre került. 

A turnéblogot ismét az amerikai hölgy írta: "A turné első brit koncertje, és micsoda koncert volt! 23 év után a Depeche Mode diadalmasan tért vissza Glasgow-ba, és a Black Celebration Tour óta először lépett fel a SECC-ben. A skót közönség láthatóan nagyon örült a zenekar visszatérésének. Elég élettel teli volt a buli!!! Nagyon különleges este volt."

Teljes koncertfelvétel itt:

Könnygáz a Depeche Mode koncerten - 1984 Böblingen

40 éve Böblingenben elég ijesztő körülmények között ért véget a Some Great Reward Tour aktuális állomása: a See You alatt robbant a tömegben. Andy 2016-ban így emlékezett vissza az eseményekre: ""Egyszer Németországban könnygáz áraszottta el a levegőt. Egy ráadásdalt játszottunk, és hirtelen azt vettük észre, hogy nincs senki a színpadon, és nagy a káosz. Nagyon ijesztő volt, mert nem csak a pánik tört ki, de néhány kórházba kerültek a az elkövetők közül, akik az ott állomásozó amerikai hadsereg szabadnapos katonái voltak."

Az esemény még a következő fellépést is megzavarta: a böblingeni könnygáztámadás miatt a frankfurti  önkormányzat nem akarta megkockáztatni, hogy az az eredetileg tervezett helyszínen, a Frankfurti Operaházban is megtörténjen a könnygázattak, ezért a fellépés előtt néhány órával lemondták a koncertet. Szerencsére a szervezők azonnal át tudták helyezni az eseményt Offenbach-ba (egy Frankfurt melletti falu), egy órát toltak a koncert kezdésén és a Frankfurtba érkező rajongókat busszal szállították Offenbachba. (a DM Live Wiki értesülései alapján)

Visszatérve a böblingeni könnygázas koncertre: a zenekar a See You-t végül végigjátszotta, de az utolsó ráadásra már nem jöttek vissza. Dave felháborodottan osztotta ki a tettest: "Ez elég kemény! Ilyet még életemben nem láttam! Nagyon kemény! Jobban teszed, ha eltakarodsz innen!".

Egy résztvevő szerint Dave felszólította a tömeget, hogy hagyja el a stadiont, de a vészkijáratok zárva voltak. A legtöbb sérülés a pánik miatt történt. 

A koncertről készült felvétel is: maga a bomba robbanást én nem hallom: a felháborodott Dave az utolsó másodpercekben hallható. Hallgassuk meg, igazi kuriózum!

Végre normális turnéblog - 15 éve Dublinban

15 éve a Depeche Mode a brit szigetekre költözött, hogy ott fejezze be a Tour Of The Universe 2009-es szakaszát. 2009-ben ezen a napon Dublinban léptek fel. 

A turnéblogot szerencsére átvette az amerikai hölgytől egy hozzáértő, látszik is: 

"Úgy döntöttem, hogy Dublinba hozom a családot, mivel gyors a repülőút, és viszonylag közel volt az otthonomhoz. Reggel 8 órakor érkeztünk Dublinba, bekaptunk valamit enni, sétáltunk egyet, majd vízitaxival elmentünk a helyszínre, amely a folyó egy jelenleg híd nélküli szakaszának másik oldalán található. Minden jól ment, izgatottan vártuk az estét. Elbúcsúztunk a csapattól, és elindultunk, bejelentkeztünk az apartmanunkba, és aludtunk néhány órát, mivel a koncert késő este volt. Délután 5 körül érkeztünk vissza a helyszínre, és a színpad gyönyörűen nézett ki a lila fényben. A helyszínt nemrég alakították át, és bár nem tudom összehasonlítani a korábbiakkal, úgy gondolom, hogy most egyszerűen lenyűgöző, valószínűleg a legszebb aréna, ahol eddig voltam. Már több száz rajongó állt sorba. Az egyik dolog, ami feltűnt az írekkel kapcsolatban, hogy mennyire barátságosak, és ez alól a biztonsági személyzet sem volt kivétel a koncerten, egyszerűen nem tudtak eleget tenni érted, és az egész este nagyon barátságos hangulatú volt. A koncert az elejétől a végéig lenyűgöző volt, a hely felrobbant, amikor a zenekar bevonult, és a hangulat hihetetlen volt az utolsó hang megszólalásáig. Dave és Martin folyamatosan vigyorogtak egymásra, Fletch pedig láthatóan imádta a műsort. A már megszokott 'Home' jam alatt Dave azt mondta, hogy „ti vagytok a legjobbak”, és azt hiszem, igaza volt. A műsor alatt bekukkantottam a paravánok mögé, közvetlenül Christian alá, és el voltam ájulva - alig lehetett hallani a zenét, csak a dobolását - az erő lenyűgöző volt, és ez rádöbbentett, hogy Christian mennyit belead minden egyes előadáson! Az afterparty aztán családi esemény lett, rengeteg gyerek volt ott. Martin készített néhány képet a buli végén, és a 2 gyerekem megragadta az alkalmat, hogy egy képen szerepeljen vele. Ha a Depeche Mode valaha újra Dublinban játszana, mindenképpen mennék - ez egy pokoli jó koncert volt."

Így hangzott az Enjoy The Silence a koncerten:

süti beállítások módosítása