Alan, Shunt Q+A: "Ha újra kellene kezdenem az egészet, nem hiszem, hogy sokat változtatnék, eltekintve néhány frizurától és attól a hülye csizmától, amit a "101"-ben viseltem. Ja, és azt is biztosra venném, hogy nem ébredtem fel aznap, amikor az "It's Called A Heart" klipjét forgattuk."
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Az egész Depeche dolgot valahogy ekkor értették meg az emberek. Az album még a Billboard Top 40-be is bejutott, amikor ott turnéztunk. Borzasztóan fontos mérföldkő volt.
Andy Franks (turnészervező): Amerika egyszer csak fel- és ráébredt. Az egész ország, egyszerre.
Dan Silver (koncertszervező): Hirtelen divatossá váltak. Csupa jó dolog történt velük.
Andy Franks (turnészervező): Dél-Kalifornia ma is és akkor is különbözött a többi államtól. Régóta favorizálta már a Depeche-t ott az egyik rádióadó, a KROQ. Mintha az együttes saját állama lett volna.
Dan Silver (koncertszervező): Ebben az értelemben, valóban nem a tömegeknek játszottak, hanem csak egy extrém, de annál kiváltságosabb közönségnek.
Bruce Kirkland (Second Vision, elnök): Az ember egyszer csak ráébredt, hogy milyen fontos ez az együttes a rajongóinak. Ilyenkor kifejezetten a 16-17 éves, Narancsvidékről származó elidegenedett fiatalokról beszélek. A Depeche Mode szövegei, és zenéje teljesen lenyűgözte őket. A dolog teljessé tétele érdekében, a '101' film ötlete ezen okból fogalmazódott meg. Arra gondoltunk: "Vajon mi lenne, ha az egyenlet másik oldalára odaraknánk magukat a rajongókat?!" Felraktunk hát egy tucat rajongót a turnébuszra és átzavartuk őket az országon. Maga film legalább annyira a rajongókról szólt, mint az együttesről.
Rádió VJ: Itt a 92.7, WDRE, New York, New Music. Jó estét! A Nevem Malibu Sue. A Depeche Mode filmet forgat és szeretné, ha rajongók is lennének benne. A jelentkezőknek minimum 18 évesnek kell lenniük, illetve rendelkezésre kell állniuk június 10. és 18. között. A válogatás vasárnap este 7-kor lesz, a Malibu diszkóban. Öltözzetek a mozihoz! Sok szerencsét!
Bruce Kirkland (Second Vision, elnök): Azt hiszem, a rajongók szerepeltetése megnyerő pontja volt a filmnek. Mindezek felett ott volt az együttes, aki mintha jelezte volna: "Itt vagyunk, betörtünk Amerikába!" Ugyanakkor izgalmas volt a bandát a rajongókon keresztül is látni. Az alternatív kultúráról szólt az egész. Pennebakernél jobban pedig senki sem örökíthette volna meg a dolgot, hisz ő mindig is ezt tette.
Daniel Miller (Mute Records, elnök): Akkoriban a Virgin végezte a videók terjesztését számunkra. Dolgozott náluk egy fickó, akit Angus Margerison-nak hívtak. Ő ajánlotta: "Miért nem kéritek fel Pennebaker-t?" Erre én: "Biztosan nem csinálná meg." Pennebaker mégiscsak egy legenda. Jónéhányat ő készítette a legfontosabb rock dokumentációk közül. Végül, mégis felhívtam és annyit mondott: "Megcsinálom."
Andy Franks (turnészervező): Csináltunk ugyan már TV műsorokat és hasonló felvételeket, de filmhez hasonlót még sohasem. Erre csak annyit mondtak: "Észre sem fogjátok venni a kamerákat." "Dehogynem!" - gondoltuk. Egész idő alatt a nyakunkon ültek.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Mint a legyek a falon.
Andy Franks (turnészervező): Így volt.
Bruce Kirkland (Second Vision, elnök): Szerettünk volna érzékeltetni azt, hogy a film nem valamifajta jól megkomponált marketing eszköz a zenekar részéről.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Olyannyira jól ment a szekér, hogy elhatároztuk, nem egyszerűen csak az amerikai szakaszt, hanem az egész turnét megkoronázzuk egy különleges koncerttel.
Dan Silver (koncertszervező): Az amerikai turné egyszerűen fenomenális volt, üzletileg is. A befejező koncert mindössze annak a kinyilvánítása volt, hogy a turné véget ér és felhívja a figyelmet, "Itt az együttes!"
Dave Gahan: Azt hiszem, kezdetben egy Altamont (The Rolling Stones 1969) típusú ingyen koncertet akartunk adni a rajongóknak. Viszont lehetetlennek tűnt megszervezni, főként azért, mert a promóterek nem igazán akartak befektetni.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Egy olyan stadion mellett döntöttek, amelyet jó ideje, már a '70-as évek óta nem használtak zenés rendezvényre. A kérdéses az volt, hogy vajon sikerül-e nekik a dolog.
Andy Franks (turnészervező): Idegesek voltak amiatt, hogy bizonyos értelemben túl nagy kockázatot vállalnak. Hatalmas volt az a stadion.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Igazán bátor lépés volt.
Riporter: Mondjátok, miért vállaltátok be ezt a dolgot? Amikor először hallottam, meggyőződésem volt, hogy az emberek zöme azt gondolja majd: "Ez egy igen komoly rizikó ennek a zenekarnak!"
Dave Gahan: Előadtuk az ötletünket különböző embereknek. Még azok az emberek is, akik régóta velünk dolgoztak -például az Államokban dolgozó ügynökünk Wayne Forte- azt gondolták, megőrültünk. Még a lemezkiadó is azt gondolta, sohasem töltjük meg azt a stadiont.
Dan Silver (koncertszervező): Hazárdjáték volt. Dupla vagy semmi volt az együttes részéről.
Andy Franks (turnészervező): Abban az esetben, ha egy fedett csarnokban mindössze a helyek felét adja el az ember, mindig ott a lehetőség, hogy elfüggönyözzön bizonyos részeket, hogy ne nézzen ki rosszul a dolog. Ezzel szemben, ha szabad ég alatt van a koncert...
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Védtelen vagy.
Andy Franks (turnészervező): Pontosan.
Dave Gahan: Biztosan voltunk abban, hogy a rajongók akár Texasból vagy New York-ból is átutaznának ezért a koncertért.
Neil Ferris (rádió promóter): Az egyik nap együtt ebédeltem egy ismerőssel, aki a BBC TV-nél dolgozott. Azt mondta: "Jövő héten Amerikába utazom. A Pet Shop Boys-t fogjuk filmezni. A Rose Bowl-ban játszanak, Pasadénában. Valami 150.000 vagy 100.000 embernek játszanak ott." Azt kérdeztem: "Mikor?" Megadta a dátumot. Erre én: "Nem hiszem, hogy az a Pet Shop Boys lenne. Inkább a Depeche Mode." Erre ő: "Ők nem töltenék meg a Rose Bowlt." Kimentem az utcára, egy telefonfülkébe és felhívtam Danielt. Visszamentem, és nagyon büszke voltam. Csak annyit mondtam: "A helyzet az, hogy a Pet Shop Boys egyik formációja lesz a Depeche Mode előzenekara!" Igen!
Dan Silver (koncertszervező): A produkción, beszerelésen dolgozó embereken nagy volt a nyomás. Óriási vállalkozás volt. Emlékszem, az állványozók csak nézték a hangfalcsoportokat, és azt mondogatták: "Ez kettővel több, mint ami a Grateful Dead-en volt."
Andy Franks (turnészervező): A fazont, aki a Woodstock-ot építette, Chip Moncknak hívták - valóban ez volt az igazi neve. Szóval, az ő ötlete volt, hogy négy pillérre állítsuk a színpadot, így annak a teteje leereszthető lesz a földig. Fellógatták hát az összes fény- és hangcuccot, hogy a végén egyszerűen csak felhúzzák azt. Természetesen, amikor fel akarták húzni, egyszerűen nem mozdult. Le kellett szedniük mindent és kezdtünk kifutni az időből.
Andy Franks - 1988 (turnészervező): Minden csúszik! Eddig csupa szerencsétlen dolog történt ma itt, kezdve a tetővel. Minden, ami történik, késésben van. Mindennel csak a gond van. Leégett néhány szintetizátor és még sorolhatnám...
Andy Franks (turnészervező): Végül, lezajlott a koncert. A tető a helyére került, leszedtek, majd újra felraktak rá mindent. Egy daru, hatalmas kötéllel tartotta hátulról a színpadot, hogy ne zuhanjon le a közönségre.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Próbált már meg valaki egy darut kölcsönözni Kaliforniában, péntek este?
Andy Franks (turnészervező): Gyilkos vállalkozás délután 5 után.
Dan Silver (koncertszervező): Az időjárás borzalmas volt. Az együttes véghez vitte a legviccesebb hangpróbát, amit valaha láttam. Martin babrált valamit a gitáron, teljesen oda nem illő dalokat játszott. Igazából nem is volt valódi hangbeállás. Az egész szétesett és extrém volt.
Alan Wilder: A turné azon egyetlen koncertjén egy másik monitor és hangosító rendszert kellett használnunk, már csak a hely nagysága miatt is. Egy olyat, amit addig még sohasem használtunk. Naná, hogy minden elromlott. Azt hiszem, a billentyűzet tulajdonképpen működött, viszont a saját hangunkat már nem hallottuk vissza a monitorokból. Dave süket volt.
Dave Gahan: Emlékszem, felmentem a színpadra és menten el is ment a hangom. Akár most. Piszok gyorsan elment a hangom. Végül azonban valahogy túléltük... Lenyűgöző volt.
Andy Fletcher: A filmben minden benne van. Az összes izgalom. A hosszú séta a színpadig.
Bruce Kirkland (Second Vision, elnök): Nincs ahhoz fogható érzés, amit 65.000 ember kreál egy stadionban, már csak a jelenlétük is. Igazán fontos mérföldkő volt ez az együttes életében.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): A 'Blasphemous Rumours' alatt, amikor Dave arról énekelt, hogy Istennek rossz a humorérzéke, az ég egyszer csak megnyílt, villámlott és ömleni kezdett az eső. (azóta kiderült, hogy a Sacred alatt történt mindez, a villámlás pedig a Something To Do alatt).
Dave Gahan: Klasszikus történet. A felhők összegyűltek és hirtelen megnyílt felettünk az ég. Rémisztő volt.
Martin Gore: Sokat viccelődtünk azon, hogy olybá tűnik, a szomorúság fellegei követnek bennünket bárhová. Manapság annyira már nem jellemző, de voltak idők, amikor jóformán minden egyes este, bárhol is játszottunk, esett.
Daryl Bamonte (személyi asszisztens): Az áramelosztók egyike sem volt természetesen letakarva. A produkciós csapat szerint ugyanis: "Soha, de soha nem esik az eső júniusban, Kaliforniában." Erre mi: "Pedig, ez eső! Elővennétek néhány vízhatlan ponyvát?" Ez a dolog önmagában is elég volt a rádióknak és a sajtónak, hogy beszéljenek rólunk. Az egész pontosan akkor történt, amikor Dave azokat a sorokat énekelte.
Dave Gahan: Olyan volt, mintha legalábbis a Stones 'Sympathy For The Devil' című számát akartuk volna eljátszani. Nyílván, azért túléltük.
Andy Franks (turnészervező): Nagyon nagy esemény volt. Masszív koncert, 70.000 eladott jeggyel. Bizonyosan ők voltak a legnagyobb angol banda, illetve talán egész Amerikában az egyik legnagyobb banda akkortájt.
Látható, hogy volt nagy őrület és izgalom a 101 koncert körül - következzék most a koncert egyik törékeny ellepontja Martintól, ez az A Question Of Lust!