Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Kalandok és züllés Budapesten, 1993-ban

2023. július 27. - Szigi.
A Devotional Tour Diary-ban Daryl Bamonte így mesélt a budapesti DM koncertről és a Condemnation klip forgatásáról, amely Felsőgödön történt:
 
"Hosszú volt a tegnapi út Belgiumból, és ma ki kellett hajtanunk a Nagy Magyar Vidékre, hogy Anton felvegye a "CONDEMNATION" videót. Dave a nap nagy részét azzal töltötte, hogy Sam és Hildia hurcolta. Bár nem panaszkodott emiatt. Lehetett volna akár fordítva is..."
 
Gavin Friday az NME-től viszont bepillantást engedett a Devotional Tour züllött kulisszái mögé. A Stripped könyvből idézek:
 
„Valaki a Depeche-éknél szemlátomást szereti a fiatal lányokat. A magyarországi fellépés után egész kíséretet alkottak. Üde arcú serdülők, néhányan angolul sem tudnak egy pár szónál többet, harisnyában és harisnyakötőben. Izgatottan állnak sorba, hogy bebocsátást nyerjenek a rock ’n roll show megszentelt színfalai mögé. Van valami komikus a helyzet ártatlanságában, a lányok így kiöltözve körbe ülnek, és nézik, amint az együttes csocsózik. Mintha valami elviselhetetlenül züllött dolog lenne, a bűnbe zuhanás kezdete.”
 
Friday nem túl hízelgő képet festett Wilderről: „Néhányan a banda Keith Richardsának tartják, aki megalkotja lemezeik hangzását a társproducer Flooddal, aki megtölti a Depeche vásznát, megteremti a szükséges feszültséget, drámát és atmoszférát kölcsönöz Martin Gore morbid dalocskáinak. Most, tíz évvel később Sir Keef külsejével is azonosul Wilder - nevével összhangban és természeténél fogva dobálja be a dupla tequila shotokat, és arca a rock ’n’ rollmértéktelenség elhasznált autóstérképévé válik.” Mikor észrevett egy csapat magyar rajongót, akik a szálloda előtt összegyűltek, „Wilder feléjük intett. »Menjetek a picsába! - mondta. - Tűnjetek a kibaszott ablak elől.«”
 
Nem meglepő módon Wilder másképpen meséli a sztorit: „Különösen emlékezetes volt, mikor a Devotional Tour alatt Budapest utcáin üldöztek bennünket Hep-pel. Úgy kezdődött, hogy néhány rajongó meglátott minket egy étteremben, a szállodáig követtek, és autogramot kértek. A nézősereg egyre kíváncsibb lett, és a tömeg növekedni kezdett. A testőröm, Joel [Hopkins] egyre idegesebb lett, és azt mondta: egy, két, há’, futás! Vissza kellett rohannunk a szállodába, nyomunkban egy csapat izgatott magyar rajongóval. Mikor végre bejutottunk, elkezdtek dörömbölni a bár ablakain, úgyhogy kimentem, hogy beszéljek velük. Elmagyaráztam nekik, hogy nem mi vagyunk a szálloda egyedüli vendégei, és a többieknek a bárban talán kissé kellemetlen az élőhalottak éjszakájában érezni magukat, de adok néhány autogramot, ha megígérik, hogy békén hagynak. Az egész helyzet kicsit olyanná vált, mint a vadászat, ahol a hajsza maga jelenti az igazi izgalmat, és már kevésbé számít az eredeti cél, hogy valakitől szerezzenek egy autogramot. Hep és én most már csak nevetünk ezen, és akkor sem éreztünk fizikai fenyegetettséget. Csak ijesztő volt látni azt az erőt és azt a gyorsaságot, ahogy egy egyszerű ebéd vérszomjassá tett egy csomó embert, ha úgy tetszik. Amit nagyon bántónak találtam, hogy úgy hozták az eseményt nyilvánosságra, mintha elküldtem volna a rajongókat a picsába, pedig csak enyhíteni próbáltam a helyzeten a szálloda többi vendégének védelmében.”
 
Friday tudósítása szerint miután némi Nurofen-nel [fejfájás elleni tabletta] sikeresen távol tartotta épp aktuális „pánikrohamát”, Martin Gore - aki köztudottan szívesen ivott egy (vagy inkább több) pohárral - „tequilával tankolt” lovacskázásba és disznólkodásba kezdett a bárban, és folytatta, amíg szó szerint össze nem esett.
 
Friday az úgynevezett depeseseket is bemutatta. A Depeche Mode-ra az egyszerű szeretet helyett inkább vallásos rajongással tekintő fanatikus magyar fiatalok „lemásolják az együttes stílusát, szövegeit és elveit.” A Depeche Mode vonzereje olyan tartós volt a korábbi vasfüggöny mögött, hogy a depesesek - évekkel az első budapesti koncert után - havonkénti találkozójukon képesek megtölteni egy kétezres közösségi házat."
 
Itt egy másik teljes koncertfelvétel a 30 évvel ezelőtti budapesti Depeche Mode koncertről:
 

30 éve volt az MTK stadionos koncert!

És ma volt a nagy nap: kereken 30 éve ma lépett fel az MTK pályán a Depeche Mode! A mai napot teljes egészében ennek a koncertnek szentelem itt a blogon. Itt a teljes koncertfelvétel; nagyon örülnék beszámolóknak azoktól, akik ott voltak! :)
 

Laidback Luke szigorúsága

A következő mix az augusztus 4.-én megjelenő Sounds Of The Universe - The 12'' Singles Box-ról a FRAGILE TENSION (LAIDBACK LUKE REMIX). A Fülöp-Szigetekről származó Luke Van Scheppingen egy elidegenítő, szigorú négynegyedes átdolgozást készített a Sounds Of The Universe kislemezes dalából.
 

Sokáig úgy tűnt, hogy ez a vége - Just Can't Get Enough, 5 évvel ezelőttről

Sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz az utolsó fellépés, de aztán nem így lett: mindenesetre ezután jött a DM történetének legnagyobb koncertszünete, és ami a legnagyobb szomorúság: ez volt Andy Fletcher utolsó fellépése a zenekarral. Így ért véget a berlini Waldbühne-fellépés 5 éve: a hosszú koncertszünet alatt számtalanszor megnéztem a Just Can't Get Enough zárását és az eksztatikusan éneklő, CU Next Time feliratú papírkákat felmutató közönséget.
 

Az Almost Predictable Almost blog írása az 5 évvel ezelőtti berlini turnézáróról

David McElroy így írt az 5 évvel ezelőtti berlini turnézáróról az Almost Predictable Almost blogon. Fordítottam:

"Még soha nem voltam a Waldbühne-ben, és megdöbbentett, hogy milyen lenyűgöző helyszín. A környezet hihetetlen és a hangzás tökéletes. Ez valóban egy varázslatos hely. Tegnap este két dologról akartunk megbizonyosodni - van-e jó hely a stadionban, de ami még fontosabb: van-e árnyékos hely? Skótok vagyunk, így a berlini őrült hőség nagyon-nagyon új volt számunkra. Túléltük a sorban állást, és a színpad bal oldalán foglaltunk helyet.

Minden alkalommal, amikor egy Depeche Mode turné véget ér, elkerülhetetlenül elkezdenek keringeni "a zenekar ezután abbahagyja" pletykák. Emlékszem, valaki például magabiztosan azt mondta nekem, hogy a Tour Of The Universe után feloszlik a banda. Vajon a tegnap esti koncert volt az utolsó alkalom, hogy élőben láthattuk a Depeche Mode-ot játszani? Nem tudom, és a zenekaron és a belső körükön kívül senki más sem tudja ezt. Az a gondolat azonban, hogy ez lesz az utolsó koncertjük (amit a szokásosnál sokkal többen mondtak most), minden bizonnyal a közönség fejében volt tegnap este. Ünnep volt a levegőben, de ez valahogy egyfajta szomorúsággal fűszereződött. Tudom, mert én is így éreztem. Ha a tegnap este volt az utolsó fellépésük, akkor nagyon látványosan a csúcson fejezték be.

A zenekar a koncert legelejétől csúcsformában volt. A Going Backwards szinte végigdübörgött a Waldbuhnén, megadva az est alaphangját. Míg a So Much Love visszatérését tegnapelőtt örömmel vettük, addig az It's No Good tegnap este második számként visszatért a setlistbe, és lenyűgözően dübörgött a hangszórókból. Ha egy ilyen dalt vagy a Stripped későbbi, brutálisan jó verzióját hallod ebben a környezetben, akkor tudod, hogy ez a helyszín a Depeche Mode-nak készült. A tegnap esti Stripped nyitó szintidallama talán életem egyik legnagyobb zenei élménye volt. Lélegzetelállító volt - hallani, nézni a színpadot, ahogy a Nap lenyugszik és leszáll az alkony... minden hajszálunkban éreztük, hogy az egész tömeg transzban volt.

Más szóval, nagyon élveztem a Strippedet tegnap este.

Nem fogok ezzel az egész "feloszlás" dologgal foglalkozni, de voltak olyan pontok tegnap este, ahol ennek a gondolatnak, az egész esemény érzelmességének és a Depeche-korsókban árult túlárazott sörnek a kombinációja egy kicsit elérzékenyített. A World In My Eyes alatt döbbentem rá, hogy mennyire fontos számomra ez a dal és a Depeche Mode. Hirtelen arra gondoltam, hogy ez lehet az utolsó alkalom, hogy élőben láttam játszani, és ez egy nagyon furcsa pillanat volt. Bevallom, hogy ekkor könnybe lábadt a szemem, de tudod mit: na és? Azt akarod, hogy a zene érzelmeket ébresszen benned. Azt akarod, hogy megmozgasson. A Depeche Mode mindig is ezt tette velem, amióta rajongó vagyok, és tegnap este sem volt ez másképp. Gondolom, hogy a közönségben lévő 22 000 ember sok ponton ugyanezt érezte tegnap este.

A setlist érdekes volt. Nem hiszem, hogy bárki látta volna, hogy a Poison Heart egyhamar visszatér a koncertrepertoárba, de mégis játszották. Ekkora hatalmas helyszínen működött is, a "woah-oh-oh" rész még mindig teret ölelően hangzik, de egy kicsit lelassította a koncertet. A Where's The Revolution sajnos szintén ilyen hatással volt, de ezek apróságok - minden más a helyén volt volt, és a zenekar az egyik legjobb koncertet adta, amit valaha láttam tőlük.

A Cover Me és az Everything Counts is csodálatos volt. Az Everything Counts végén a közönség énekeltetése úgy tűnt, hogy soha nem ér véget. A Personal Jesus-ben úgy tűnt, mintha egy extra adag fenyegetés lenne benne, az Enjoy The Silence pedig, minden idők kedvenc dala, egyszerűen varázslatos volt. A "Heroes" visszatérése is jó volt, tekintve, hogy milyen városban voltunk, és szerintem Dave nagyszerűen adta elő. Tavaly júniusban Londonban az egész Olimpiai Stadiont átjárta a dalt, és ugyanez történt tegnap este a Waldbühne-ben is megtette. Dave azzal fejezte be a dalt, hogy "Ez neked szántuk, Dave", miközben az ég felé mutatott. Csodálatos pillanat.

A Never Let Me Down Again tegnap esti verziója volt az egyik leghangosabb és legfenyegetőbb verzió, amit ezen a turnén hallottam. Egy monumentális elektro-bestiát játszottak olyan hangerővel, ami egy várost is el tudott volna nyomni. Felháborítóan jó volt. A dal alatt olyan ember lett belőlem, akik élőben közvetítik a koncerteket a Facebookon. Tudom, hogy idegesítő, de úgy éreztem, meg kell örökítenem.

Martin feldobta az estémet azzal, hogy visszahozta a The Things You Said-et. Még soha nem láttam ezt a dalt élőben, és egyszerűen tökéletes volt. Megint úgy tűnt, hogy ekkor valami a szemembe ment. A másik két száma, az Insight és az I Want You Now is gyönyörű volt, az I Want You Now végén egy epikus énekléssel. A Home hiánya meglepő volt, de a három szám mindegyike csodálatos volt.

Az estét a setlist legutóbbi, meglepetésszerű kiegészítése, a meglepően lelkesítő és valójában elképesztően élvezetes Just Can't Get Enough zárta. A Personal Jesus vége és a Just Can't Get Enough kezdete között volt egy kis szünet, kíváncsi voltam, mi következik. Ilyenkor az ember mindig reménykedik a Lie To Me-ben, a Rush-ban vagy a rajongók más kedvencének felbukkanásában, de a Just Can't Get Enough jó választás volt. Akárcsak az I Want You Now, ez is tömeges énekléssel zárult, és mind a zenekar, mind a közönség nem akarta abbahagyni. Minden jó dolognak véget kell érnie, és Dave be is fejezte. Búcsúzóul azt kiáltotta, hogy "That's all folks!", mielőtt a sokat elemzett "We'll see you all some other time" következett. Lehet találgatni, hogy ez mit jelent.

A tegnap esti koncert valóban lenyűgöző volt, és egy sokáig emlékezetes turné csúcspontján fejeződött be. Senki sem hagyta el a helyszínt úgy, hogy hiányérzete lett volna, senki sem érezte magát lehangoltnak. Mindenki feldobottan, jókedvűen távozott e hihetetlen zenekar újabb hihetetlen teljesítménye után.

A Depeche Mode és a Waldbuhne egymásnak vannak teremtve. Remélem, máskor is találkozunk - a biztonság kedvéért a 2021-es beosztásomat üresen hagyom."

Itt az eredeti cikk:

 

Multicam a Global Spirit Tour zárókoncertjéről

Az 5 évvel ezelőtti turnézáró, a berlini Waldbühne koncertek kiválóan sikerültek: akik ott voltak, sokan azt mondták, hogy a fellépésről készült koncertlemez, a Live Spirits közel sem adja vissza azt a hangulatot és hangzást, amit ott élvezhettek a rajongók. Ha megnézzük ezt a multicam felvételt, bizony néhány esetben mi (mármint közülünk azok, akik nem voltunk ott) szintén hasonló véleményen lehetnek.
 

5 éve ért véget a Global Spirit Tour

Ma 5 éve ért véget a Global Spirit Tour! A Berlinben, a Waldbühnében tartott koncertet megörökítette a Live Spirits videókiadvány is, illetve erre a koncertre lett felfűzve a Spirits In The Forest című film is. A gigantikusan hosszú turnét lezáró, kánikulában tartott fellépés eksztatikus hangulatban telt, a berlini közönség hosszas közönségénekeltetéssel töltötte ki a műsoridőt. A Depeche Mode - óriási "egyéni csúccsal" - 10 dalt lecserélt erre a fellépésre a két nappal korábbi berlini fellépéshez képest; így nem került a kiadványra például a turné ezt leszámítva minden egyes koncertjén játszott In Your Room, vagy a nagyon sűrűn játszott Home és Somebody. A végén a közönség "CU Next Time" feliratot lobogtatott, Dave viszont a baljós "that's all, folks" és a "see you some another time" búcsúszavakkal élt. És ez volt Andy Fletcher utolsó fellépése a zenekarral. Teljes Live Spirits itt:
 

Eső, dagály, áramszünet és hajszárító: 1993 Zeebrugge!

30 éve ez volt az utolsó fellépés a budapesti koncert előtt! A Devotional Tour egy váratlan fordulattal Németországból Belgiumba fordult, mielőtt Magyarországra jött volna. A Belga Beach Festival fellépés a Zeebrugge-ben nem sikerült jól: hatalmas eső jött a fellépésre, ráadásul a DM Live Wiki beszámolója alapján a tengerparton zajló fellépés felénél megfordult a dagály is, és sokan a koncert vége felé már térdig álltak az óceán vizében. Dave meg is jegyezte, hogy "amúgy kinek az ötlete volt, hogy a kibaszott tengerparton játsszunk?" Az énekes hangja nem javult meg az előző koncert óta, ismét gyengén és hamisan énekelt, és talán ezért is, de két számmal ismét rövidebb volt a fellépés. Csoda, hogy ezek után megjavult minden a 3 nappal későbbi budapesti koncertre...
 
A Devotional Tour Diaryt nagyon flegmán és szűkszavúan kezdő Daryl Bamonte ekkor kezdte megtalálni az írói vénáját; erről a fellépésről kifejezetten hosszasan írt. Nézzük:
 
"Július 23., OSTEND: Martin Gore születésnapja van ma, és képzeljétek, mi történt? Az OSTEND-ben szabadnapot kaptunk. Egy szabadnap OSTEND-ben... Egyszer írtam egy forgatókönyvet egy szappanoperához, amely egy ostendi kocsmában játszódik. A címe "OSTENDERS" volt. Működhetett volna, de Anita Dobson nevetségesen hangzott flamand akcentussal. Egy szabadnap Oostendében ugyanolyan rosszul hangzott volna, mint amilyennek hangzik, de a tengerparton volt a szállodánk, és az Északi-tengerre nézve szinte érezni lehetett a hal és sültkrumpli illatát. Három hónapja vagyunk távol a jó öreg Angliátóltól; és most mégis olyan közel vagyunk az otthonunkhoz. Holnap koncertünk lesz ZEEBRUGGE-ban, majd egy 2000 mérföldes utazás következik egész Európán át egy budapesti koncertre. Olyan közel és mégis olyan messze...
 
Július 24., ZEEBRUGGE: Ma a hatalmas Belga Beach fesztivál fő fellépője voltunk. A fesztivál valójában a tengerparton van, de Belga nem a ZEEBRUGGE tengerparti külvárosa, hanem egy márka, ami egy borzalmas cigarettát jelent. A zenekar kiváló volt ma este, még akkor is, ha odafönt a Magasságos úgy döntött, hogy bekapcsolja a zuhanyzót. A közönség ennek ellenére jó hangulatban volt, és hogy szolidaritását kifejezze, Dave egyenesen a színpad elejére ment, és mezítláb táncolt, egész addig, amíg teljesen elázott. Ekkor úgy tűnt, hogy valamiért taszít mindent, ami fém. Ma este például hatalmas áramszünet volt a színfalak mögött (körülbelül akkor, amikor Dave bedugta a hajszárítóját...).
 
Itt a teljes koncertfelvétel is:
 

süti beállítások módosítása
Mobil