Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Nyakkendőtű a Swap Shopban

2021. szeptember 07. - Szigi.
A 40 éves Just Can't Get Enough-ot néhány korabeli fellépéssel ünnepeljük. Elsőként itt a Swap Shopos fellépésük! Nem túl gyakran láthatjuk Dave-et nyakkendőtűt viselni... :)
 

Az Almost Predictable Almost blog írása a Just Can't Get Enough kislemezről

Ma ismét Dave McElroy gondolatait fordítottam le a kiváló Almost Predictable Almost blogról. A téma természetesen a ma 40 éve megjelent Just Can't Get Enough kislemez!

" - Melyik bandát is szereted?
- Depeche Mode
- Ó igen, emlékszem rájuk. (énekelni kezd): "I just can't get enough..." az egy remek dal volt. Mi történt velük aztán?
- Még mindig léteznek
- Tényleg? Azt hittem, már ezer éve feloszlottak. "I just can't get enough, I just can't get enough..." Imádom a 80-as évek zenéjét
(ütések hangja)

Oké, ez talán egy szélsőséges reakció, és talán nem így kellene befejezni a fenti, valószínűleg nem túl gyakran előforduló beszélgetést, de a Just Can't Get Enough - tetszik vagy sem - a zenekar egyik leghíresebb dala. Alig hiszem, hogy reprezentálja azt a Depeche Mode-ot, amit szeretünk, de lássuk be, ez egy rohadt jó dal, és egy újabb bizonyíték popdalszerzői szuperképességeire. 1981-ben is hatalmas sláger volt, mint ahogy azt hamarosan látni fogjuk.

A Just Can't Get Enough 1981. szeptember 7-én jelent meg, és tizenkét nappal később a 44. helyen lépett be a slágerlistákra. A következő héten már emelkedni kezdett, és a 24. helyig jutott, mielőtt a szeptember 23-i Top Of The Pops szereplés a 12. helyre repítette a dalt. Vajon be tudták-e törni a Top 10-et? Nem azonnal nem, mivel a következő héten a kislemez a New Life-ot követve a 11. helyig jutott. Október 7-én azonban a Depeche először törte át a Top 10-et a Just Can't Get Enough című dallal, a dal a 8. helyen landolt. A szeptember 23-i Top Of The Pops szereplést aztán október 8-án megismételték a műsorban. Biztos, hogy a kislemez feljebb fog kerülni? Talán a top 5-be? Nem: a 12. helyig esett vissza, majd a 17., 22., 33. és 46. helyeken csúszott ki a slágerlistáról.

A kislemez kritikái nem voltak túl jók. A Smash Hits szerint ez egy "kevésbé emlékezetes, de zeneileg hasonló folytatása a New Life-nak", hozzátéve, hogy "jó rá táncolni". A Record Mirror a hét kislemezének válaszotta a dalt, kijelentve, hogy "roppant élvezetes, ugrálós és popos, és nagyon közel van az irritálóhoz". Az NME szerint a kislemez "néhány kedves részletet" tartalmaz, hozzátéve, hogy "Ez egy lagymatagabb, de azért emlékezetes dal", ami elég barátságtalan kritikának tűnik, míg a Melody Maker a maga okoskodó módján kijelentette, a dal címére utalva: "Elegünk lesz majd, meglátjátok."

Amint a szeptember 23-i Top Of The Popsban láthattuk, a közönséget kezdetben elbűvölhette ez a csapat furcsán - vagy Martin esetében alig - felöltözött fickó, akik mind játéktrombitával voltak felfegyverkezve. Dave úgy néz ki, mintha épp most fejezte volna be a műszakját egy helyi olasz étteremben, Fletch egyértelműen furcsa, Vince úgy néz ki, mint aki inkább a rádióhoz, mint a tévéhez öltözött volna, Martin pedig, nos, Martin valahogy talált időt arra, hogy kalapot válasszon, de inget nem. Már innen is tudhattuk előre, hogy Mr. Gore érdekes öltözködéséről is híres lesz... A közönség hamar megunta Martin és társai kinézetét, hiszen a TOTP ismételt előadásán a dal kiesett a Top 10-ből. Nem baj. A Just Can't Get Enough egy jó kis sláger volt, és megérdemelte a Top10-es helyezést.

Ha a tiszta, hamisítatlan popzsenialitás példáját keresed, a Just Can't Get Enough pont ez. Az előző két kislemezhez hasonlóan itt is sokkal több rejlik a dalban, mint ami elsőre látszik. A látszólag egyszerű szöveg és dallam mögött rengeteg szintetizátoros okosság rejlik, és ez a részletekre való odafigyelés az, ami ezt a dalt és sok más Speak & Spell-korszakbeli számot kiemel társai közül. Végső soron azonban mondhatok bármennyit Vince, Daniel és Eric Radcliffe szintijeiről, de a lényeg ez: a Just Can't Get Enough korának egyik, ha nem a legjobb szintipop dala.

Annak ellenére, hogy ezután a Depeche Mode nagyobb lélegzetű és sötétebb dolgok felé haladt, soha nem sikerült igazán elengedniük ezt a dalt. A Speak & Spelltől a Music For The Masses-ig minden turnén játszották élőben, és csak a World Violation és a Devotional/Exotic/USA94 turnék alatt esett ki a pixisből, hogy aztán csak az 1998-as The Singles Tourra térjen vissza. Elképzelhető a 101 nélküle? Nem lenne ugyanaz. A felvétel, amikor D. A. Pennebakert felviszi Dave a rámpára, hogy a legjobb helyről lássa a tömeget, a film egyik ikonikus pillanata. A dal 1994-ben biztosan nem illett a setlistbe, vagy legalábbis teljesen őrültnek hangzott volna azzal a torzított gitárszólóval, amit Martin talált ki hozzá, de akár tetszik, akár nem, a Just Can't Get Enough a Depeche koncertek nagy slágere. Erről árulkodik az a tény, hogy 613 alkalommal játszották élőben.

Legutóbb a 2018-as Global Spirit Tour utolsó koncertjein bukkant fel, és mindenkinek (engem is beleértve) elnyerte a tetszését. Végső soron egy ez egy igazán jó dal, bármennyire is úgy gondolod, hogy a Rushnak vagy a Blasphemous Rumoursnak stb. stb. stb. kellene elhangzania helyette a koncerteken.

A B-oldalas dal, az Any Second Now egy egészen csodálatos instrumentális szerzemény, tele azokkal a csodálatos szintihangokkal, amiket az instrumentális alkotások akkortájt tartalmaztak. A dal természetesen a Speak & Spell albumon is szerepel majd Any Second Now (Voices) néven, és abban szerepel ének is. Frappáns kis dal.

Ez volt az első alkalom, hogy a Depeche Mode videoklipet forgatott. Ez egy furcsa klip, valahogy átváltozik egy bizarr bőrbe öltözött, táncoslányokkal tarkított "élő" rész, és egy koktélivó verseny között, ahol a zenekar megdöbbentően öltözködik, és a táncoslányokat borzasztóan kinéző italokkal kényezteti. Mindenki talál időt arra, hogy műanyag trombitákat fújva lépegessen le a lépcsőkön, majd egy kínos befejezés következik, ahol mindenki a szöveggel együtt szájal, úgy téve, mintha valójában a "Just Can't Get Enough"-t mondanák egymásnak, mint négy kém, akik kétségbeesetten mondogatnak egy kódszót újra és újra, abban a reményben, hogy a SAWT csapat végül betör és kiszabadítja őket.

Ez egy videó - olyan, amilyen. Jó ez a videó? Nem, nyilvánvalóan nem. A Depeche Mode a Shake The Disease-ig nem csinált jó videókat, de inkább legyen egy rossz videó és egy jó dal, mint egy értelmetlen videó egy förtelmes és elgondolkodtatóan túlértékelt dalhoz, nem igaz? Most konkrétan a Rio-ra gondolok a Duran Duran-tól, de bármelyik számot mondhatnám. "

A cikk eredetije itt található (videókkal, képekkel és kiadványelemzéssel).

A hosszabb Any Second Now

A ma 40 éve kiadott Just Can't Get Enough B-oldalasának hosszú verziója az ANY SECOND NOW (ALTERED) névre hallgat. A Recoil 1+2-t nyitó sztereó effekttel kezdődik, majd újabb zajok után bejön a basszus, ami egyfajta kompaktabb formát ad az alkotásnak, majd a csipogó fődallam előtt is pár érdekes hang beszűrődik még. Így is kissé darabos marad az alkotás, nem teljesen áll össze a harmónia, bár ennek a dalnak valahogy jól áll a hosszabb kidolgozottság. Az eredeti dalt záró harangok itt nem az alkotás végét jelzik, utána folytatódik a dal. Egy bátortalan egyujjak szintidallam zenei aláfestését halljuk: kissé jószívűen a korai Kraftwerk-instrumentálisok modorában. Az eredeti változat szinte túl agresszív dobja azért itt is jelen van. Újabb, hosszabb "harangjáték" után ér véget az alkotás.
 

Egy "skizoid" mix, amit nem kedvelek

A 12'' Just Can't Get Enough kislemezen a dal és a B-oldalas párjának a hosszú verziói találhatóak meg. A JUST CAN'T GET ENOUGH (SCHIZO MIX) ciccegéssel és finoman elinduló ütősökkel kezdődik, majd jön a basszus, és máris az első versszakba zúdulunk. A dal jellegzetes dallama így csak az első versszak után következik. A második versszak után az instrumentális kiteljesedés (műfúvósok :D ) csúcsán váratlanul egy visszafogott zenei betét jön, majd minden átmenet nélkül újra visszatérünk az eredeti dalhoz. Ám aztán a kiteljesedés helyett ismét visszajön az instrumentális betét, és egy sejtelmes, új szintidallam, amit kis jóindulattal lehet "félelmetesnek" nevezni. Nem titkolom, hogy nem szeretem ezt a mixet. Valaki a DM menedzsmentben viszont más véleményen lehet, mert a dalt teljesen indokolatlanul felpakolták 1998-ban a The Singles 81-85 újrakiadásra, utolsó számként; rákerült a rendkívül limitált The Remixes 81-85 négyszámos válogatásra is, majd 6 évvel később a Depeche Mode első remixlemezére, a Remixes 81-04-re is.
 

A Depeche Mode első kiadott instrumentálisa

A Just Can't Get Enough kislemez B-oldalán a Depeche Mode történelmének első kiadványon megjelent instrumentális alkotása található, ez az ANY SECOND NOW! A dal később eltérő változatban került fel a Speak And Spell nagylemezre - ez volt az első dal, amelyet Martin énekelt (noha a dalszöveget Vince írta rá). A dal jellegzetes, "egyujjas" szintijével kezdődik, amire aztán szépen egymás után további két, hasonlóan egyszerű szintidallam épül rá, ám mire ráfeküdnénk a harmóniára, meglepően indusztriális hangok érkeznek és egy meglehetősen agresszív dob érkezik a dalba, sztereó hatású zörejekkel (amelyekkel aztán 5 évvel később Alan Wilder 1+2-je kezdődött). A basszus is megérkezik, kerekebbé téve az összhatást, majd jönnek újra az "agresszív" dobok, aztán egy rövid, szépséges, "harangszerű" levezetés. Rövid, bájos kis alkotás, de nem a DM csúcspontja.
 

40 éve jelent meg a Just Can't Get Enough!

A Depeche Mode egyik legnagyobb slágere jubilál ma: 1981-ben ezen a napon került a boltokba a JUST CAN'T GET ENOUGH kislemez! Szokásos módon 2 napig szinte csak ezzel a dallal foglalkozunk, alaposan körbejárjuk Vince Clarke legnagyobb DM slágerének történetét, remixét, fellépéseit, feldolgozásait és (holnap) a koncertváltozatait.
 
Nem sok DM dal van, ahol a klip-, a kislemez-, és az albumverzió teljesen megegyezik, de a Just Can't Get Enough ilyen (játék: kommentbe jöhetnek még az ilyen dalok ;) ). Nézzük tehát a klipet, előtte pedig idézzük fel a videóról a HDMFC honlapjáról Martin, Andy és Dave véleményét, amelyek a 2016-os Video Singles Collection audio kommentárjai között hangzottak el!
 
Martin: "Érdekes, izgalmas dolog volt az első klipforgatás. Táncos lányok, bőr cuccok - ki ne lenne izgatott, haha. A lányokat nem ismertük, Clive Richardson, a rendező hozta őket. Clive amúgy Daniel (Miller) egyik barátja volt. Megmondom őszintén, nem emlékszem arra sem hogy nézett ki. Iszonyú régen volt. A bőr cuccok nagyon népszerűek voltak 1981-ben azokban az úgynevezett 'futurisztikus' klubokban, ahol játszottunk. Hogy miért vetettük le azokat, és felejtettük el őket jó pár évre, ki tudja megmondani. A '80-as évek elején történt pár megmagyarázhatatlan divat irányzat. 1981 és mondjuk 1986 között sok érdekes dolog történt. Elég buzisan néztünk ki itt, a gay-bőr cuccokban, haha. Valahol London külvárosában forgattunk, de már nem emlékszel hol. A klip tulajdonképpen a nemzetközi piacra készült. Akkoriban nem voltak a dolgok olyan direktek és azonnaliak, mint ma. Előfordult, hogy valamelyik dalból sláger lett Angliában, majd két hónap múlva valamelyik másik országban, és 6 hónap kellett ahhoz, hogy eljusson Ausztráliába. Sokáig utaztak, haha. A 'Just Can't Get Enough' a harmadik kislemezes dalunk, a második slágerünk, illetve az első videóklipes számunk volt. A klip ehhez mérten, igen egyszerű és lényegre törő. Amikor a klip készült épphogy 20 évesek lettünk, vagy 19. Örültünk, hogy megtörténik velünk, az emberek hallgatják a számainkat, és valaki még klipet is készít nekünk. Talán még az ostoba játék trombiták sem zavartak bennünket, haha. Bár, ha őszinte akarok lenni, voltak korszakok, amikor kifejezetten zavart bennünket, hogy a videókban hülyén nézünk ki."
 
Fletch: "Ez a klip csak azután készült, hogy a dal már sláger lett. Azért készítettünk videóklipet hozzá, hogy be tudjunk vele törni a nemzetközi piacra. Ez volt az első lépés. Ha nincs videód, hiába minden. Ha van, akkor van esély arra, hogy felfedeznek. A klip viszonylag egyszerű, de nagyszerű. Szolgálta a célt; a három táncos lánnyal, illetve a bőr szerkókkal operáltunk. Mondhatni az öltözködéssel beelőztünk saját magunkat. A klipet egyébként felkapták, először Svédországban kezdték játszani. A videóban szereplő lányokat nem igazán ismertük, bár nagyon jól együttműködtünk a forgatáson. Egyik másikkal össze is futottunk időnként Londonban, a rá következő pár évben. A klip annyiban volt számunkra új, hogy azt megelőzően csak TV fellépéseken (Top Of The Pops) és koncert színpadon játszottunk. A videóban ezzel szemben szerepelni kellett. Itt például egy bárban filmeztünk. Azt hiszem, az öltöny a következő klipek valamelyikéhez innen jött. Vince amúgy álszakállat viselt, valamiért öregebbnek akart látszani, haha. Valamiért a 'Just Can't Get Enough' lett az egyik leghíresebb dalunk, szerte a világon. Mai napig felismerik - a szimpla pop melódia titka. Akkoriban monofonikus szintetizátorokat használtunk. Daniel (Miller), illetve a Mute Records készítette a videót, így vélhetően Clive Richardsont, a rendezőt is ők hozták. Ez lehetett a Mute legelső nagy rotációban forgó, nemzetközi klipje. Ha jól emlékszem, 1981 vége felé készült, és talán így DVD formátumon eddig nem jelent meg. És azt kell mondjam, első videóklipnek nem is rossz. Készültek ennél sokkal rosszabbak később. Egyszerű, szimpla klip; működik."
 
Dave: "Az első klip; 'Just Can't Get Enough'. A korábbi kislmezes dalokhoz, a 'New Life' és 'Dreaming Of Me' single kiadványokhoz még nem készült videóklip. Így tulajdonképpen ez volt az első igazi videóklip. Ha jól emlékszem, Clive Richardson rendezte. Az egyik lány az ő barátnője volt, míg a másik lányok más barátainké. Amolyan boy-band-es lett a klip. Van benne némi south-end beütés a korabeli Londonból. Ez a sok fekete bőr és S&M cucc egyértelműen onnan jön, jóllehet nem igazán passzolt a dalhoz. Bár ez végül nem zavart senkit. Azt hiszem, összefoglalva annyit mondhatok, tinédzserek voltunk, alig 19 vagy 20 évesek. Ez az egész amúgy pedig nagyon Vince (Clarke). Az ő dala, az ő imázsa, az ő világa, az ő együttese. Aztán jól beleunt, és lelépett. Gyakorlatilag rögvest a klip megjelenés után. Azon nyomban új együttest alapított, a Yazoo-t. Borzalmas videóklip. Egyszerűen katasztrófa. A dalt nem utálom annyira. Sőt, koncerteken játszani nem is olyan rossz. A legutóbbi két turnén játszottuk, és azt kell mondjam, a rajongók igazán kedvelték. Valahogy a 'Just Can't Get Enough'-tól nem tudtunk 35 év alatt megszabadulni. A mai napig van olyan, aki ezzel azonosít bennünket. Még New York-ban is. Pedig ennél azért messze többet tettünk le az asztalra azóta. Ezzel együtt, fontos dal volt az életünkben, sok ajtót megnyitott anno. Szín tiszta pop zene. Ezt látta meg bennünk Daniel (Miller) a legelején. Gyors, szintetikus, pop zene. Élőben még hatásosabb. Szintik, és dob gép. A dob gépet én kezeltem, és biztosra veheted, hogy gyors ütemet diktáltam, haha. 30 perc, 10 szám, showcase live. Daniel számára mi voltunk a szintetikus Beach Boys, keresztezve a Ramones-sel. A pop és a rock & roll ötvözete. Igazi elctro-pop. Persze ez mind Vince víziója volt, ő volt a zenekar vezetője. Először 'Composition Of Sound' néven zenéltek a srácok. Amikor engem is bevetettek, onnantól vettük fel a Depeche Mode nevet. Mondhatom, jó választás volt, messze szebb karriert futottunk be ezzel a névvel, haha. A nevet amúgy egy divat magazintól loptam, amit a középiskolában olvasgattam. Művészeti suliba jártam Sounthendben. Gyors döntésre volt szükség, kellett az új név egy koncert plakátra. A telefonon lógtam, amikor a szervezőnek szüksége volt a névre, az újságra pillantottam, és bemondtam neki. Nyilván nem érette, kétszer le kellett betűznöm neki. Aztán végül is rajtunk maradt. Van, aki a mai napig nem tudja rendesen kimondani. Na, ezért is én vagyok a hibás, haha."
 

Hitler és a kanyargós alagutak: Exciter Tour, Berlin, második este!

Ma 20 éve volt az Exciter Tour második fellépése Berlinben, a Waldbühnében. A banda a Sister Of Night és a Condemnation cseredalokat játszotta az ekkortájt megszokott, ma már eléggé meglepőnek ható Surrender és Clean helyett. A DM Live Wiki megfigyelései szerint Dave belebakizott az I Feel Loved harmadik versszakába (ekkor még senki nem gondolta volna, hogy ezután már csak egyszer fogják játszani a dalt...), és kicsit későn kezdte el a Black Celebration közepén a "to celebrate the fact" részt is. Martin németül, "Ruhe, bitte!" (kb. "Csendet kérek!") kiszólással aratott nagy tetszést a Breathe előtt. A tömeg lelkesedésével Dave is nagyon elégedett volt, az Enjoy The Silence legelején meg is jegyezte (vélhetően a Freelove közönségénekeltetésére célozva), hogy "sokkal jobb, mint előző este".
 
A turnéblog lelkes szerzője, Nichelle Carlson eközben a német történelemre csodálkozott rá. Nézzük:
 
"A berlini koncertek lenyűgözőek voltak, talán az eddigi legjobb közönséggel. Olyan hangosan énekelték a dalokat, hogy alig lehetett hallani Davidet!
 
A helyszín gyönyörű, és komoly történelem áll mögötte. Az erdő közepén található meg, és anno a hatalma csúcsán álló Hitler itt szokott beszédeket tartani. A színpadhoz pedig egy földalatti alagúton keresztül lehetett eljutni, ami folyamatosan kanyarodott a színpad felé tartva. Hitler ugyanezek között a falak között sétált, így amikor mi sétálunk át rajta, kísérteties érzésünk támad - vagy inkább hátborzongató! Azt mondták, hogy az alagút azért kanyarodik, mert így senki nem tud elbújni semmi mögé, és nem tud egyenesen Hitlerre lőni. Emiatt a kanyargósság miatt a testőrei mindent jól beláthattak, és meggyőződhettek róla, hogy Hitler biztonságban van. Őrület!
 
A helyszín azért is elképesztő, mert a helyszín meredeken emelkedik egy dombra. Így a színpadról MINDENKIT láthatsz, nem csak a közönség első részén található rajongókat. A "Never Let Me Down Again" alatt el sem tudom mondani, hogy milyen jól nézett ki a tömeg!. Ez a dal mindig hihetetlenül jó, de ezen a koncerthelyszínen tényleg elképesztően jól nézett ki."
 
Itt pedig a teljes koncertfelvétel:
 

Egy kozmikus blues mix...

Célegyenesbe érkeztünk az Ultra The 12'' Singles Box-ot bemutató összeállításunkban; pénteken megjelenés! A következő mix az utolsó, tizedik vinyl A oldalának utolsó dala, a USELESS (COSMIC BLUES REMIX). A rejtélyes Jonathan Joseph Key-ről, azaz Cosmic Blues-ről nem is áll túl sok információ a rendelkezésre, így nem igazán tudjuk, hogy keveredett a kislemezre; sem Mute Records érdekességet, sem aktuális érdekes munkát nem találok az úriembernél. Annak ellenére, hogy a Cosmic Blues a produkció neve, valahogy a zajos, éteri, komótosan lépegető "bluesos" alkotásra is illik a "cosmic blues" elnevezés.
 

 
 

20 éve járt Berlinben az Exciter Tour

Ma 20 éve Berlinben, a Waldbühnében lépett fel a Depeche Mode. Az első estéről alig van videó, ezért most egy korabeli TV-riportot hozok. Holnap pedig jön Nichelle és a turnéblog, és a második esti teljes koncertfelvétel :)
 

Barry Adamson és a Depeche Mode találkozása

A jövő hét pénteken megjelenő Ultra The 12'' Singles vinyl box bemutatásában most a USELESS (ESCAPE FROM WHEREVER PART 1 &2!) következik. A bonyolult című mix szerzője a Mute Records egyik legizgalmasabb művésze, Barry Adamson, aki számos szólólemeze (és pl. a David Lynch-el közös Lost Highway filmzene) mellett a legendás punkzenekar, a Magazine zenésze volt, emellett pedig olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Buzzcocks, a Visage, a The Birthday Party, a Nick Cave and the Bad Seeds vagy éppen a Pan Sonic. Ha ez utóbbi ismerős, akkor ne csodálkozz: Pan Sonic a Recoil-féle Shunt-hoz is készített remixet, és ugyanazon a Recoil maxin (Drifting) a Control Freak-et Barry Adamson is újraértelmezte... Őszintén szólva én az említett Control Freak mixét jobban kedvelem, mint ezt a Useless átértelmezést: noha a helikopterhangos kezdés megintcsak nagyon Recoilos (Incubus), utána egy chilles, amolyan Kruder+Dorfmeister szerű rajzolódna ki a remixből, amelyből kimaradnak a refrének; ám hamarosan egy elhalkulás után jön a "Part 2" része a remixnek, ahol a refrén hallható, agyontorzított gitárokkal - ez a rész számomra fülsértő. De ha valaki ezt a mixet tartja a világ legjobb remixének, ne tartsa magában! :)
 

süti beállítások módosítása