Ma 20 éve kezdődött az Exciter Tour második, befejező szakasza, az észtországi Tallinnban. A turnénaplóban visszatért BRAT helyett visszatért Nichelle Carlson, aki igazi csajos bőbeszédűséggel (és némi sértettséggel) kezd bele a turné eseményeinek felidézésébe:
Augusztus 25, szombat, Los Angeles, USA: "Nichelle visszatért - hohó! Nem vagyok benne biztos, hogy ez a hír túl sokakat felvillanyozna, mert úgy tűnt, hogy mindenki nagyon el volt ragadtatva Barassi úr megjegyzéseitől az elmúlt hetekben. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos munkát végzett, de most az európai turnészakaszra velem kell, hogy beérjétek. Ma kb 2 óra múlva indulok a repülőtérre, hogy találkozzam Martinnal, hogy együtt elutazzunk az észtországi Tallinnba. Az amerikai és az európai turnészakasz között volt egy hét szünet, én mégis Los Angelesben maradtam, és dolgoztam. Biztos vagyok benne, hogy mindenki izgatott és indulásra kész lesz, amikor Tallinnban találkozunk"
Augusztus 27, hétfő, Tallinn, Észtország:
"Biztonságban megérkeztünk a gyönyörű észtországi Tallinnba. A repülőút elment - de máris adok egy magasabb kategóriát, szóval inkább jó volt, hiszen Martinnal utaztam! Mindketten keveset aludtunk a Los Angeles-ből Londonba tartó repülőút nagy részében, mégis, amikor megérkeztünk Londonba a Heathrow reptérre, volt néhány óránk a tallinni járatunk előtt. Így mindannyian szállodai szobát kaptunk a repülőtéren, és megpróbáltunk pár órát aludni, mielőtt visszakényszerültünk volna a kereskedelmi repülőgép szűkös terébe.
Körülbelül 3-4 óra alvás után Martin és én találkoztunk Darrell-lel, Eddel és Daviddel, valamint a teljes DM stábunkkal az Estonian Air-nél. Igen, a légitársaság neve valóban Estonian Air volt. Martin úgy tűnt, hogy ez egy jó darabig nevetgélt a dolgon!
További 3 órás repülés után megérkeztünk Tallinnba. Annak érdekében, hogy Martin és én ne érezzük magunkat túlságosan nyomottnak az időeltolódás miatt úgy döntöttünk, hogy a szálloda bárjában időzünk egy kicsit a turné legénységével, és kitűztük célként, hogy legalább éjfélig fennmaradunk. Így is lett, és aztán nagyon hamar elaludtunk. Mindenki azt hajtogatta nekem, hogy kora reggelig néhányszor fel fogok ébredni, de valamiért az egész éjjelt végigaludtam az ébresztőórám jelzéséig, 9:30-ig. Ennek nagyon örültem!
Ma reggel Martin, Darrell és én sétáltunk Tallinnban, és bejártunk néhány lemezboltot. Aztán délután 1:00-kor David egy mini sajtótájékoztatót tartott az összes észtországi médiának. Szép számban voltak jelen, és azt mondták, hogy az összes nagyobb tévé ott volt, de hát ez Észtország, ami nem túl nagy!
Martin, Darrell és én a sajtótájékoztató után ismét kimentünk a városba, ami nem volt a legokosabb dolog, mert aztán egész sétánk alatt követtek minket. Egy nő filmezett minket, míg egy másik páran fényképeztek. Akkor lett elegünk, amikor egy közeli autó leparkolt a közelünkben, és elkezdte a "Somebody"-t bömböltetni. Ez akkor elég szórakoztató volt, de így visszagondolva egy kicsit ijesztő is!
Aztán ma délután fél négykor Dávid és Martin lementek Tallinn közepére, és egy gyönyörű 16. századi templomnál találkoztak a polgármesterrel. Az a megtiszteltetés érte őket, hogy átvehették a város kulcsait - az legelső zenekar, akiknek ez valaha is megadatott Tallinnban. A polgármester nagyon barátságos ember volt, szívélyesen üdvözölt minket, amikor kiszálltunk az autóból. Aztán elmesélte nekünk a templom történetét, és azt, hogy hogyan szeretné Észtországot a szórakoztatóipar mekkájává tenni. Ez egy komoly terv, amin, mint mondta, nagyon keményen dolgoznak. Ezután azt mondta Davidnek és Martinnak, hogy szeretné, ha megkongatnák a harangokat a templom harangtornyának tetején. Ahogy elkezdtünk felfelé haladni a lépcsőn, folyamatosan azt hajtogatta, hogy már majdnem ott vagyunk, és hogy már csak 50 méter van hátra.
Hadd mondjam el, hogy ennél sokkal több volt, és mindannyiunknak meg kellett állnunk néhányszor, mielőtt végre felértünk a csúcsra. Mindannyian (beleértve körülbelül 15 fotóst is) felmásztunk ezen a keskeny, macskakövekből álló lépcsőn, amelyek közül sok szétmállott már.
Ahogy felértünk a harangokhoz, a polgármester megkérte Martint és Dávidot, hogy jöjjenek ki az erkélyre, és nézzék meg a csodálatos kilátást. A kilátás valóban csodálatos volt, de az a tény, hogy az erkély párkánya lejtős volt, és hogy a korlátban, ami tartott minket, néhány csavar meglazult, egyikünknek sem volt a legkellemesebb élménye ez a látogatás! Martin nem ment ki nagyon messzire azon a párkányon, és egész idő alatt a középen lévő párkányon tartotta a kezét. Mondanom sem kell, hogy egy kicsit ideges volt odafent.
Aztán visszamentünk befelé, és Martin és Dave egy-egy harangot megkongatott, ami mindkettőjük számára nagyon emlékezetes élmény volt.
Mindketten nagyon megtisztelve érezték magukat, hogy megkapták a város kulcsát, és hogy láthatták ezt a gyönyörű templomot, és megkondíthatták a szent harangokat. Ez valóban egy olyan nap volt, amelyet nem lehet megismételni!"
Kedd, augusztus 28, Tallin, Észtország: "Koncertnap - IGEN! Úgy érzem, mintha már NAGYON régen nem lett volna fellépésünk. A rossz hír az, hogy baromira esik az eső - és a helyszín kültéri. A promóter azt mondta nekünk, hogy szinte mindig, minden koncerten esik itt az eső.
Tegnap este mi - David, Martin, Christian, Darrell, Ed és én - elmentünk egy nagyszerű olasz étterembe a promóterekkel - Peeterrel, Ingriddel és Helennel. Aztán meséltek nekünk a Depeche Mode bárról, egy olyan helyről, amiről a srácok még sosem hallottak. Néhány hűséges rajongó gyakorlatilag egy Depeche Mode szentéllyé alakította ezt a helyet. Elmondták nekünk, hogy az előző héten 3 különböző bulival készültek a koncertre, mindegyik más-más tematikával. Nemrég fel is újították a helyet.
Így vacsora után Martin, Christian és én úgy döntöttünk, hogy megnézzük, milyen is ez a hely. Ahogy beléptünk és lementünk a lépcsőn., megtapsoltak minket. Biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek megdöbbentek, amikor látták, hogy az egyik bálványuk besétál a kedvenc helyükre - biztos vagyok benne, hogy SOHA nem gondolták, hogy eljön ez a nap!
Ahogy beléptünk, és a taps abbamaradt, az emberek elkezdtek jobbról-balról vakukkal fotózni. Darrell közbelépett, és megkért mindenkit, hogy tegyék el a fényképezőgépeket, inkább csak folytassák a bulizást és érezzék jól magukat. Leültünk és körbepillantottunk a teremben. Az egyik oldalon volt egy tévé, amely különböző Depeche Mode videókat játszott, valamint interjúkból készült videókat és egyéb dolgokat vetített. És persze a hangszórókból folyamatosan Depeche Mode szólt. Kicsit vicces volt ott ülni Martin Gore-ral, és nézni őt a tévében, valamint hallgatni, ahogy énekel, de ugyanakkor nagyon örültem, hogy ezek az elkötelezett rajongók elmondhatták magukról, hogy együtt bulizhattak vele!
Furcsa volt, mert amikor az elején leültünk, még nem voltak túl sokan, és akik ott voltak, jórészt felénk fordították a széküket, és egész idő alatt Martint bámulták. Ahogy telt az este, kezdett kicsit zsúfoltabb lenni a hely, ami egy kicsit segített a helyszínen.
Este 11 óra körül Fletch is megérkezett Londonból, és csatlakozott hozzánk. Őt is felállva megtapsolták, és úgy tűnt, hogy jólesik neki ez!
Nagyon örülök, hogy úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a bárba, mert tudom, hogy nagyon boldoggá tette azokat, akik olyan keményen dolgoznak rajta."