Itt pedig az utolsó cikk az Almost Predictable Almost blogról, ami a Black Celebration-nel foglalkozik. Ez a bejegyzés azt kutatja, hogy mi a Black Celebration zenei öröksége.
Elérkeztünk az utolsó állomáshoz az Egy hónapig tartó örvendezés ("A Month Period Of Rejoicing") vége előtt, és azt hiszem, természetes a kérdés, hogy mi a Black Celebration öröksége? Egy dolgot vettem észre az összes kutatásom és az összes emberrel történő beszélgetésem során, hogy a Black Celebration egy olyan album, amit a legtöbb, (ha nem az összes) rajongó szeret, és amit a Depeche igazi klasszikusának tartanak. Gareth Jones arról beszélt, hogy büszke arra, hogy részt vehetett az album munkálataiban, és a zenekar összes tagja szintén különleges albumnak tartja ezt a lemezt.
Tehát akkor mindenki szereti. De vajon ez önmagában örökség? Gondolom, igen, de szerintem a Black Celebration örökségéhez még mélyebbre is meg lehet ásni. Az én véleményem az, hogy a Black Celebration nélkül nem lett volna az a Depeche Mode, ami ma van. Újradefiniálta a zenekart, és közvetlenül vezetett ahhoz az úthoz, ami a DM-et a világ egyik legnagyobb előadójává tette. A turné során a zenekar arénákban játszott az Egyesült Királyságban és Európában, és ami döntő fontosságú, egyre nagyobb és nagyobb helyszíneken lépett fel Amerikában, anélkül, hogy valódi rádiós támogatásról beszélhettünk volna. Nem a rádiós jelenlét hozta meg számukra az áttörést az Egyesült Államokban - a zene volt az. Nem a két évvel korábbi meglepetés rádióslágerük, a People Are People volt az oka annak, hogy 1986-ban megtöltötték a Sportarénát San Diegoban - a Black Celebration volt az. A Depeche Mode zenéje kapcsolódott a tinédzserek Amerikájához, ahogy azt Sean Salo olyan csodálatosan elmondta, és ez a kapcsolat azt jelentette, hogy a Depeche nagyobb lett, mint amit valaha is terveztek volna abban az országban. A Black Celebration nélkül nehéz elképzelni, hogy a Depeche Mode a következő három turné során arénákat és stadionokat töltött volna meg Amerikában, mivel ez az album volt az ugródeszka ehhez.
A Black Celebration sikere által a zenekarnak adott önbizalom egy másik fontos örökség. Maga az album bizonyos mértékig meglehetősen kompromisszummentes, mivel nincs rajta egy Just Can't Get Enough, See You vagy People Are People. A popdalok hiányukkal tűnnek ki, és még az album legpoposabb pillanata, a Here Is The House sem jelent meg kislemezként, és a turnén sem játszották élőben, az első két koncertet leszámítva. A Black Celebration nem egy poppiacon gondolkodó zenekar munkája. Ennek ellenére új magasságokba jutottak vele. Gondoljunk csak a Depeche Mode azóta megjelent albumaira. Mindegyik a saját feltételei szerint készült, a zeneiparnak tett engedmények, valódi kompromisszumok nélkül. Nyilvánvaló, hogy a Violatornak voltak olyan pillanatai, mint az Enjoy The Silence, amely hatalmas sláger lett, de ez inkább a dal puszta tökéletességének volt köszönhető, nem pedig annak, hogy a zenekar megpróbált egy slágert gyártani. Még ha úgy is tekintjük, hogy a Violator a zenekar évek óta legpoposabb albuma, az első kislemez még mindig a Personal Jesus címet viselte. Ez pop volt a saját feltételeik szerint, nem pedig máséi szerint.
A tömeges népszerűség és a bizonyíték arra, hogy a saját feltételeik szerint is sikeresek tudtak lenni, valószínűleg a Black Celebration két legnagyobb öröksége lesz. Egy dolog kétségtelenül az album legfontosabb öröksége, mégpedig az, hogy a rajongók mennyire nagyra tartják. Úgy látom, hogy ez a Depeche Mode-rajongók manifesztuma - lényegében öltözz feketébe, és minden rendben lesz. Megadja az alaphangot az elkövetkező Depeche Mode-albumok számára, és olyan mércét állít fel, amely utána minden róluk alkotott ítélet alapjául szolgál. Vannak olyan Depeche-rajongók, akik egy életen át rajonganak érte, és vannak olyanok, mint én, akik a Violator körül csatlakoztak a csapathoz. A később csatlakozók számára általában azonban ugyanolyan fontos album Black Celebration fontos album. Ez az a lemez, ami rajongóvá tesz minket. Ez az, ami együtt rezdül mindannyiunkban.
A Violator végső soron meghatározza a Depeche-albumok mércéjét, és be kell vallanom, hogy a Violator a kedvenc Depeche-albumom, sőt, minden idők kedvenc albuma számomra, de a Black Celebration meghatározza, mit jelent Depeche Mode-rajongónak lenni. Ez az az album, amelyhez a leggyakrabban visszatérek, amikor véletlenszerű Depeche Mode-varázslatot akarok hallgatni, mivel tudom, hogy mindig találok benne valamit, ami inspirál vagy megvigasztal. Fenséges.
Megkérdeztem néhány vendégbloggert, hogy szerintük mi az album öröksége, hátha hülyeségeket beszélek. Úgy tűnik, hogy mindannyian nagyjából egyetértünk:
Amanda Stock: "Szerintem az öröksége az, hogy 30 évvel később még mindig aktuálisnak hangzik, mint minden nagyszerű album. A zenekar számára a növekvő magabiztosságot, a "sötétebb hangzású Mode" felé való elmozdulást mutatta, és nagyv siker volt Amerikában is."
Aidan Berry: "Ami azt illeti, nagyon jó emléket hagyott bennem. Megjelent az album, és zseniális volt. A turné eljött a Whitley Bay-i jégpályára, és az akkori barátnőmmel mehettem - akit nem hívtam fel inkább, hogy meghallgassam az albumot. Ez csak megszilárdította a Depeche Mode iránti megszállottságomat. Nem ez a kedvenc albumom, de elég közel áll hozzá. A Martin dalok közel tökéletesek voltak (és maradtak máig), mivel az előző album csodájára, a Somebody-ra építettek. Egyszerűen fantasztikus időszak volt, és csodálatos emlékeket idéz fel arról az időszakról, amelyekben olyan élmények értek, hogy azok egy része túl személyes egy 17 évesnek ahhoz, hogy nyilvánosan megossza."
Panos Sialakas: "30 évvel később is, az egyetlen album, ami a legjobban jellemzi a Depeche-et; mindent tartalmaz, amiről a DM szól - zeneileg, szövegileg, esztétikailag."
Sean Salo: "A BC egy határvonal volt a homokban. Innentől megvolt a korábbi stílusok keveredése, és a zenekar teljesítményének kohéziója. A BC egy olyan magabiztosságot hozott a zenekar írói és turnézási képességeiben, ami a mai napig meghatározza őket."
Kevin May: "Egy olyan zenekar esetében, amelynek az évek során rengeteg vízválasztó pillanata volt, a Black Celebration az egyik legfontosabbnak számít. A dalszerzés és a produkció mélysége és kreativitása; az imázsuk és vonzerejük körüli menőség kialakulása; és annak felismerése, hogy a rajongók seregei egyszerre tartják tiszteletben őket, de el is várják, hogy a lemezeik és a turnéik még jobbak legyenek."
Végeredményben nehéz egy album örökségét meghatározni, mivel egy-két évvel később mindig jön egy másik album, amely kiegészíti a zenekar katalógusát, és kicsit máshová pozícionálja őket. Azt hiszem azonban, hogy a Black Celebration egy olyan album, amely döntő szerepet játszott abban, hogy a Depeche Mode azzá váljon, ami most, és hogy a brit zenekarok közül az egész világ által ismert zenekarrá váljon."
Nem rossz egy olyan albumhoz, amiről nincs rendes kislemez és olyan dalok, amiket nem játszanak a rádióban... :) "