Ma esti karantén-mozi: a Violator-hónapot az MTV egyórás, 1990-es összeállításával zárjuk! Jó szórakozást hozzá, igazi időkapszula :)
A mai napra is jut egy dal a Violator 12 Singles Boxról. A harmadik lemez B oldának utolsó dala az Enjoy The Silence egyik B-oldalas dala, a SIBELING. A Depeche Mode legcsodálatosabb pillanatai: a Jean Sibelius finn zeneszerző előtt tisztelgő, zongoraközpontú alkotás szavak nélkül jelenít meg egy végletekig szomorú, levert, elvágyódó hangulatot. A tengerpartra emlékeztető zúgás és az ismétlődő, sirályszerű effektek is az elvágyódás érzetét erősítik a hallgatóban. Finoman építkező, törékeny, elképesztő és briliáns alkotás :) (tudnám-e tagadni, hogy az egyik kedvencem? ;) )
Március 31.-e van, a mai nappal véget ért a Violator-korszak felidézése az Almost Predictable Almost blogon. Majdnem minden cikket lefordítottam - amiket nem, azok a World Violation Tour-ral foglalkoztak és szerintem május végétől találkozni fogtok azokkal is itt a Freestate-en! :) Nagyon élvezetes volt fordítanom őket, annak ellenére, hogy messze ezekre érkezett a legkevesebb lájk. A kedvenceim a legkevesebb lájkot kapott személyes sztorik voltak ;) A mai, utolsó bejegyzés a Violator örökségével foglalkozik.
"Ahogy azt a hónap elején leszögeztem, a Violator a kedvenc Depeche Mode albumom, sőt, szerintem minden idők legjobb albuma. Ez még sok más Depeche Mode rajongóra igaz, és számunkra nem is kérdés, hogy mi a Violator öröksége: 30 éve van velünk és még sokkal tovább velünk fog maradni.
A zenekar számára ez az album mindent megváltoztatott. Az emberek elkezdtek beszélni a Violator house-zenére gyakorolt hatásáról, az emberek nyugtázták, hogy ez a legjobb Depeche Mode lemez. A zenei szaksajtó végre tudomásul vette hatalmas, világméretű sikerüket, és elkésve, zúgolódva, de megállapította, hogy igencsak megérdemelték a sikert. A Violator a Depeche Mode-ot valódi stadionzenekarrá tetté, mégpedig úgy, hogy semmit nem adtak fel a módszereikből. Semmiféle kompromisszumot nem vállaltak az album elkészítésekor sem abban, hogy a hangzásukat mainstremmé vagy stadionbaráttá változatosság: ehelyett a rajongóiknak kihívást jelentő gitárokat emeltek be, új producert választottak és további rétegekkel gazdagították a zenéjüket, hogy az még sötétebb és intenzívebb legyen. Az albumnak két világslágere is volt, és az album szélesebb és nagyobb körben ható album lett, ellentétben a korábbi Depeche albumokkal.
A Violator sikere azért is figyelemre méltó, mert sok kortárs zenekar szintén ekkor volt a legnagyobb formájában, igaz, szűken véve a Violator-időszakban pont egyikük sem alkotott. A The Cure éppen befejezte a The Prayer Tour-t, az R.E.M. éppen próbálta a Green arénarockját az Out Of Time otthonülős akusztikus formájába önteni, a U2 pedig épp csak elkezdett dolgozni az Achtung Baby-n - 1990-ben viszont egyértelmű volt, hogy a Depeche Mode a legnagyobb dobás a világon.
Az albumról manapság egyöntetűen tisztelettel beszélnek, és gyakran a Depeche Mode legjobb és legnagyobb hatású lemezének nevezik. A zenetörténelemben betöltött helye biztos és megingathatatlan.
A banda nagy sikere azt jelentette, hogy a banda következő lemeze, a Songs Of Faith And Devotion nagyon nagy dolog volt. Az egész világ egy új Depeche albumra várt, és a zenekar olyan stílussal tért vissza, amelyet jól ismerünk. A Violator sikere sok minden katalizátora lett - a Songs Of Faith And Devotion-nek, Alan kiválásának, az Ultrának és az elmaradt Ultra-Tournak, és így tovább. A lemezeladások szempontjából a banda soha többé meg se közelítette a Violator eladását, de, ahogy a 2017-2018-as Global Spirit Tour hatalmas sikere mutatja, a zenekar továbbra is hatalmas tömegeket vonz, bármerre is megy. Nem tartom elrugaszkodott ötletnek azt mondani, hogy a Violator nélkül ez a fajta közönségsiker a karrierjük jelenlegi, kései szakaszában nem lenne lehetséges.
Végső soron tehát a Depeche Mode tartós sikere és vonzereje a Violator igazi öröksége. Egy olyan örökség ez, amit igazán megérdemelnek.
Egy hónapig tartott a Violator-hónap itt a blogon, és furcsa élmény volt ez számomra, főleg, ha úgy sejtem, hogy próbára tettem az emberek türelmét azzal, hogy minden nap felbukkanok, és arra kérem el, hogy olvassanak el egy új bejegyzést, ami valami olyasmivel függ össze, amit szeretnek, és amiről megvan a saját véleményük. Amikor ezzel foglalkoztam, egy világméretű világjárvány árnyékában, hamar rájöttem, hogy mindez mennyire lényegtelen, összehasonlítva azokkal a nagyon is valós problémákkal, amelyekkel emberek milliói világszerte szembesülnek.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvasott ebben a hónapban. Mindig nagyon megindító és alázatra nevelő, ha kiderül, hogy egy ember olvas bármit, amit írok, és most nem is foglalkozom hogy hányan olvastak az elmúlt 4 hétben. Ha mást nem, remélem egy, vagy akár két mosolyt is csaltam az arcotokra ezekben a bezárt, karanténnal terhelt időben.
Nagyon köszönöm a vendégbloggereknek is, nélkülük nem tudtam volna kitölteni a teljes hónapot...
Végül pedig, ahogy már említettem, hamarosan megjelenik egy könyvünk, Halo címmel, és kizárólag a Violator-ről szól. Még mindig május végén szeretné megjelentetni a kiadó, de a közelmúltbeli globális események miatt Kevin fő problémáját jelenleg munkaügyi kérdések jelentik, tehát egy-két héttel késhetünk. Talán egy hónap Violator-rel kapcsolatos bejegyzések után még talán örülhettek is a halasztásnak.
A hónap összegzésekor azt gondoltuk, hogy érdekes lehet, ha interjúalanyainkat megkérdezzük a Violatorröl és annak örökségéről. Itt van néhány idézet, ami egy kis ízelítőt jelent a könyvünkből:
Francois Kevorkian, a Violator keverője és hangzásáért felelőse:
"Amikor láttam őket koncerten, és Marti egyedül énekelt, egyetlen akusztikus gitárral a kezemben, akkor azt mondtam, hogy "Hát, soha életemben nem láttam John Lennon-t, de láttalak téged. És ez is elég jó".
Richard Smith, látványtervező:
"Anton megmutatta a rózsát és elmagyarázta a gondolatait a rózsával kapcsolatban - egy finom tárgyról, ami mégis sértett, tehát valami nagyon finom és egyszerű kikacsintás kell az album címe felé. Vörösre festett a rózsa, és ez valamiféleképpen hivatkozik valamiféle "szabálysértésre", kicsit gótikusabban, úgy gondolom. A munkám többi része annyiból állt, hogy megpróbáltam minél többször elsütni az első albumborítóm jelét és intéztem a tipográfiát, és a dalszövegek elhelyezését a képek között."
Andy Franks, a World Violation Tour turnémenedzsere:
"Volt egy hely - asszem Japán - ahol betiltották a füstgépek használatát. Nem tudtuk, mi fog történik, de aztán a koncert közepén hirtelen 200 srác jelent meg fekete szemeteszacskókkal, és villámgyorsan feltöltötték füsttel mindegyik gépet. Ahogy rázták a zsákokat, úgy engedték ki a füstöt a színpadra - egyszerűen zseniális volt!
Steve Lyon, a Violator hangmérnöke a londoni felvételi szakaszban:
"A dalok, mielőtt Francois keverte volna őket, hogy hozzáadja a végső hangzást - és nagyon jó munkát végzett - kicsit robosztusabbak és rockosabbak voltak. Emlékszem hármunkra: én a keverőasztalnál, Flood meg Alan pedig mondja nekem, hogy mit tegyek: és csináltunk néhány durvább mixet az albumból. Ezek egyértelműen rockosabbak lettek, mint a végső változata a Violatornek.
Paul Kendall, a Worldwide International tulajdonosa és az Enjoy The Silence (The Quad: Final Mix) hangmérnöke:
"A harmonikámon néhány ki-és belégző hangot én is prezentáltam a lemezre. Teljes örömömre a püfögésem halhatatlanná vált a Personal Jesus-ben, kb. 1 percnél. A Violator egyébként egy remek album és Flood új Depeche-hangzást csinált, Alan és Daniel segítségével."
Richard Bell, a World Violation Tour kivetítésének producere:
"A Super 8 nem egy precíz formátum. Hatalmas szemcséi vannak és egyáltalán nem professzionális formátum. Otthoni használatra tervezték. Tehát egyáltalán nem lettek precízek a videók. Ha az Enjoy The Silence 35 mm-s filmre készült volna, tök máshogy nézet volna ki. És szerintem ez a látvány jól reflektált a zenére."
Pino Pischetola, a Violator egyik mérnöke a milánói felvételi szakasz alatt:
"Emlékszem egy esetre, amikor Fletch visszatért Angliából, és több, mint 1000 képeslap várta, hogy aláírják őket! Tehát minden szabadidejükben képeslapokat írtak alá... örökké! De ez is mutatta, hogy még mindig is remek kapcsolatot akartak a rajongókkal.
David Browne, az Enjoy The Silence mérnöke:
"Egy dolgot kell tudni Flood-ról, hogy nagyonis két lábbal állt a földön. Emlékszem, amikor behozták a vezérlőhelyiségbe, és elkezdtem neki magyarázni a keverőasztalról, és a felénél leállított: "Dave, ez nem számít. A keverőasztal csak egy keverőasztal".
Bruce Kirkland, a Second Vision reklámügynökség tulajdonosa:
"Tudom, hogy nem erről kellene szólnia ennek a dolognak, de egy marketingesnek a Wherehouse Records-esemény olyan volt, amire mindigis vártál - egy nemzeti, aztán hirtelen már egy nemzetközi esemény. "
Billie Ray Martin, az Electribe 101 énekesnője:
"Az album vallásos szintre emelte a DM tiszteletét Németországban, ami még ma is jelen van Németországban. Nagyszerű dalszerzői teljesítmény és ízléses produkció Flood-tól. Ez a legjobb albumuk."
Nils Tuxen, dán gitáros, az első külsős zenész Depeche Mode albumon:
"A Depeche Mode a legnagyobb név, akikkel valaha is dolgoztam együtt stúdiózenészként. Szabadon játszhattam bármit, amit csak akartam. Csak évekkel később a lányom vette észre, hogy a Clean-ben Alan sample-ként használta a gitárjátékomat".
Robert Baldi, a Violator egyik mérnöke a milánói felvételi szakasz alatt:
"Sok mozgolódás volt előttük, az emberek ki-be mászkáltak a stúdióban, így sejtettem, hogy valószínűleg egy nagy, híres banda fog stúdiózni nálunk. Nem mondták el a nevüket, de hatalmas rajongójuk voltam, így teljesen le voltam sokkolva. Amikor megláttam Martint, azt gondoltam: "Baszki, tényleg itt vannak".
Gareth Jones, a Construction Time Again, a Some Great Reward és a Black Celebration producere:
"Volt valami különleges a Violator felépítésében. Mégpedig az, ahogy a hangszerelés támogatta a vokálokat, a dalszerzést és az album erejét. Az album hangzása nagyon modern, kortárs és fényes volt, és egyszerűen minden klappolt - a banda, a producer, a mérnökök, a mixelők, az egész dolog."
Mistie Fowlks, a Strange Too autósmozi vezetőjének a lánya, Salt Lake City:
"A bátyámmal elmentünk a helyszínre és összegyűjtöttünk néhány üres Corona palackot és egy darab kiköpött rágógumit. Megtartottuk a palackokat, de a bátyám eladta a rágógumit egy lánynak az iskolában, aki a szájába vette a rágót, rágni kezdte és azt mondta, hogy ez olyan, mintha csókolózna Dave Gahannel."
Neil Ferris, promóter:
"Mindig Daniel választotta a kislemezeket. Vicces módon lejátszotta nekem a lemezt, aztán azt mondta, hogy "vidd haza és játszd le Gill-nek", a feleségemnek, aki szintén a zeneiparban dolgozott. Daniel valójában arra volt kíváncsi, hogy mi Gill véleménye a lemezről? Személy szerint én tudtam, hogy a Personal Jesus hatalmas sláger lesz, de azt is tudtuk, hogy a rádiós lejátszások esetén problémáink lesznek a dal címével."
Phil Legg, az Enjoy The Silence mérnöke:
"Amikor először láttam a videót, azt gondoltam: azta! Amikor valamit megpróbálsz és sikerül: azt gondolom, hogy a mai digitális világban sokkal gyorsabban megvalósítjuk a gondolatainkat, de azokban az időkben nagyon keményen kellett dolgoznunk, hogy valahogy az elképzeléseidet és az ízlésedet ki tudd fejezni. Mi ezt megcsináltuk az Enjoy The Silence-szel.
Angela Sheldon, a Clean színésznője:
"Hatalmas rajongója voltam Martin Gore-nak és nagyon boldog voltam, hogy játszhattam vele. Valójában éppen egy extrém féltékeny pasival randiztam, amikor forgattunk, aki miután ezt elmondtam neki, kiborult, szóval tulajdonképpen emiatt a klip miatt szakítottam vele".
Pam Heffler, a Halo színésznője:
"Valójában meglepett a videó. Nem gondoltam, hogy ennyire szokatlan lesz - de jó értelemben szokatlan!""
A kockahaj visszatér 7 év után! Erre a fellépésre vágta le Dave a félhosszú haját 1997-ben. Ja, igen, és ma 23 éve jelent meg az IT'S NO GOOD kislemez!