A 15 évvel ezelőtti nehéz pozsonyi körülményekről a Tour Of The Universe turnéblog is megemlékezett:
"Őszintén szólva tegnap Pozsony egy rémálom volt. A helyszín szörnyű volt, az időjárás szörnyű volt és a helyi színpad nem az együttes specifikációi szerint volt megépítve, ami egész nap ideges atmoszférát és mindenféle technikai problémát eredményezett. A színpad oldalán szivárgott a tető, ami hatalmas mennyiségű vízzel áztatta a keverőt, lecsapta a 10 hangcsatornát, ami az előzenekar Motor-t néhányszor elnémította a színpadon. A Depeche Mode-nak el kellett hagynia a gömb alakú kivetítőt, mert a rendelkezésünkre álló színpad nem bírta el a súlyát. A koncert aztán fantasztikus volt - a közönség tűzbe jött, pedig agyon voltak ázva!"
Az igencsak hűvös körülményekről tanúskodik a meet&greet-ről készült videó is. Feltehetőleg azért Dave nem a hideg, hanem az egészségi állapota miatt viselt kesztyűt a kézfogásnál.
Itt pedig a 15 évvel ezelőtti pozsonyi koncert teljes felvétele:
Nem könnyű néha a frontemberek élete! Van, hogy még Dave-nek is tüzelnie kell a tömeget, mert bizony azok nem mindig a leglelkesebbek. Egy ilyen langyos fellépés volt ma 10 éve a Rock Werchter fesztiválon. Az Enjoy The Silence-nél Dave nem is bírta tovább, és hangos "Ébresztő, ébresztő!" kiáltással próbálta tűzbe hozni a fesztiválközönséget. (hasonló "figyelmeztetést kaptunk" - szerintem igazságtalanul - idén az MVM Dome-ban is a Just Can't Get Enough végén). Dave kiáltása a videón 3:03-nál hallható:
Német rajongók 2023-ban, Amerikában, a Memento Mori Touron. Road Movie, olyan koncertek felvételével, mint Las Vegas, San Francisco. San Diego és Los Angeles.
James Holden felpakolt három The Darkest Star remixet a weboldalára. Ebből az egyik (The Darkest Star - [unreleased] Vocal Mix 1) máig kiadatlan volt! Jó töltögetést!
És ha már kerek jubileumok, akkor a Tour Of The Universe-ről se feledkezzünk meg: 15 éve Rómában léptek fel. Ekkor debütált a "zongorás" Home, amelyet azóta is jónéhány koncerten hallhattunk. Szintén először játszották a Little Soul című dalt is. Ez pedig a Never Let Me Down Again volt a főprogram végéről:
Ma 19 éve indult a Playing The Angel korszak egy sajtótájékoztatóval Düsseldorfban. A kifejezetten flegmának zenekar számos kérdésre válaszolt, de ekkor még nem tudták a megjelenő lemez címét sem. Mindenesetre az ezt megelőző évek viszályai után anno jó volt látni ezt az eseményt is!
Az előző posztban említett Robert Smith látogatás az Exotic Touron New Yorkban megihlette a The Cure frontemberét is. Az 1996-ban megjelent Club America című Cure-dal hátteréről a következőket nyilatkozta: "Átugrottam New Yorkba 1994 nyarán Perry Bamonte-tal, mert akartam látni egy meccset a Foci VB-n. New Yorkban épp a Depeche Mode lépett fel. Perry bátyjával, Daryl-lel (aki éppen ebben az időben velük dolgozott) kimozdultunk egy kicsit New Yorkba (az összes bársonyköteles bejáratú helyre). A meghosszabbított limók és a VIP-páholyok - nem nagyon vicces helyek, főleg ez utóbbiak. Bementünk egy klubba: ennyi volt az egész. De bementünk több különböző helyre és elég komolyan a figyelem középpontjába kerültünk... És rá is játszottam, sokkal szörnyűbb mértékben, ahogy kellett volna. És aztán hazafelé a repülőn írtam ezt a dalt, mert megpróbáltam valamilyen módon megmagyarázni ezt magamnak. Tudod, ez ironikus. Van egy fotóm, ami ezekről a celebekről készült és ott voltam köztünk, és közben undorodtam magamtól! És ez a dal, nem egy kanáriruhás lány ellen íródott, hanem saját magam ellen, mert részt vettem az egészben."
Itt egy közös kép: Perry Bamonte, Roger O'Donnell (a Cure billentyűse), Robert Smith és Martin.
Itt pedig az említett dal 1996-ból, a Club America:
30 éve New Yorkba, közelebbről a Jones Beach-re érkezett a Depeche Mode 1994-es turnéja. Daryl Bamonte turnébejegyzése és a Q magazin újságírója, Andrew Perry sztorija egyszerre mutatja meg a rock'n'roll csillogását és a legsötétebb bugyrait. És közben a háttérben zajlik az amerikai Foci VB...
Kezdjük Daryllel, aki New Yorkban kedves ismerősökkel futott össze: bátyjával, Perry Bamonte-tal aki ekkor a The Cure tagja volt (és azóta újra az), és a Cure legendás énekesével, Robert Smith-szel.
"Újabb este a Jones Beach-en. Ahogy kinéztem az öltözőből, biztos voltam benne, hogy egyből felismertem a Stabbing Westward megváltozott frizuráját - de csak a bátyám és Robert Stmith volt az, akik úgy döntöttek, hogy átugornak egy Concorde-dal, hogy meglepjenek / zaklassanak / gratuláljanak nekem. Oké, valójában csak azért jöttek, mert egy külön páholyt akartak szerezni a Giants Stadionba a holnapi Olaszország - Írország VB-focimeccsre...
Egy rövid kiruccanáste tettünk ma New Jersey-be a Giants Stadionhoz. Azt a pólót viseltük, amit Perry készített ágyneműből és növényi festékből. A mi kis >>külön páholyunkban<< 30 ember volt - ebből 27 Írországnak szurkolt, 3 pedig Olaszországnak: a két Bamonte (természetesen) és Mr. Smith... Az olasz zászló piros, fehér és zöld, az ír zászló pedig narancs, fehér és zöld, és ha távolról nézted a tömeget, mindkettő ugyanolyannak tűnt. Gyanús, hogy az eladók nyomtattak néhány zászlót, amin volt sötét mandarin szín, fehér és zöld, és eladták mindkét szurkolótábornak: >>Igen, igen, Paolo, a piros kicsit megfakult... Na, na, Paddy, a narancs mindig kicsit sötétebb kinyomtatva...
Egy fantasztikus étteremben voltunk tegnap este, Café Tabak a neve. Egy exkluzív asztalt kaptunk az emeleten és körbenéztünk odafent a gyönyörű embereken. Azt gondoltam, hogy "Igen... a világ legjobb bandájában játszom, Manhattanban vagyok egy jegyzett étteremben és biztos vagyok, hogy Naomi Campbell átnéz ránk a másik asztaltól és azt gondolja: "Azta, nézd azt a vagány rocksztárt, a karrierje fénypontján, nézd, ahogy viselkedik" - és ez volt az a pont, amikor Robert bejelentette, hogy elege van abból a sovány nőből, aki ŐT bámulja..."
Itt pedig az említett újságíró, Andrew Perry sztorija a Q magazinból, 1998-ból, ami ijesztő bepillantást enged az eldurvuló turné bugyraiba. A Stripped című könyvből idézünk:
"A Primal Scream mindig egy csomó lemezt hordott magával, lejátszót is vitt az öltözőbe, úgyhogy mindenki táncolt. Dave Gahan meg a szoba közepén ült egy karosszékben és ijesztő mennyiségű kokaint szippantott fel. Hirtelen rádöbbent, hogy újságíró vagyok, rám mutatott, és az egyik nagydarab lakája elkapott. Le kellett térdelnem a karosszéke mellé, hogy beszélni tudjon velem. Elkezdett motyogni, hogy mennyire nem értik meg őt az emberek, majd hirtelen hangulatot váltott, azt mondta, hogy megátkoz, és a következő, amit észrevettem, hogy beleharapott a nyakamba! Ekkor már üvöltött és mindenki őt bámulta. Kiviharzott a szobából és akkor is folyamatosan azt ordította, hogy átkot mond rám. Úgy tűnt, hogy teljesen magánkívül van, de aztán a színpadon abszolút összeszedettnek és profinak tűnt"
Dave reakciója, 2001-ből: "Emlékszem, hogy olvastam az írást, de arra nem, hogy valóban ezt tettem volna. Abban az időben tényleg csodáltam a vámpírokat. Kezdtem elmerülni abban a világban, amit teremtettem és hittem is benne. Talán tényleg vámpírnak képzeltem magam".
