2013 a Diamond Version éve volt a Depeche Mode univerzumában: Byetone és Alva Noto párosa előzenekar volt a Delta Machine Tour számos európai állomásán (a Puskás Stadion betonteknőjében is hallhattuk őket), ráadásul megjelent 5 db EP-jük, majd az év végén az ezeket összegyűjtő "válogatáslemezük" is,…
Végre egy ismerős név: a következő Precious mix a MOTOR nevéhez fűződik. A bandának jónéhányan voltunk a fellépésén is, legalábbis ha jó korán érkeztünk 2009-ben a Puskás Stadionban a Depeche Mode koncertre: a Zagar előtt ugyanis ők voltak az elő-előzenekar! Sőt, szerepeltek a koncert előtti "Martin…
A ma 30 évvel ezelőtti Dodger Stadionbeli híres-neves fellépés előzenekarai is komoly előadók voltak. A Nitzer Ebb mellett eredetileg a The Jesus And Mary Chain lett volna a másik bemelegítő banda, de a los angelesi hatóságok nem voltak kibékülve az együttes nevével, ezért inkább az Electronic nevű…
Már a helyszín is furcsa volt, mert a mi generációnknak ugye ez volt az első stadionbéli koncertje. De lehet, hogy a szervezőknek is. A színpadot ugyanis a Volán stadion főépülete elé, a pálya hossztengelyével párhuzamosan állították fel, ami elég lehetetlen dolog, mert így sokkal kevesebb ember tud…