Berlin:

Most ért véget nálam.

Addig nem szerettem volna semmit mondani róla, amíg nem láttam/hallottam, vagy csak részleteket, kiemelt pillanatokat. Ami a megjelenése óta folyik körülötte, azt nehezen fogadtam el. Mert már minden fórumon agyonszapulták, lehurrogták, köptek rá. Értettem a fanyalgókat, kiakadókat, dühös, elégedetlen embereket, de nem tudtam, hogy ebből mi és mennyire állja meg a helyét.

Az, hogy mi a probléma például a "rezolúciós dolgokkal", OK, aláírom, ahogy nagyon sok igazság van az eddig megjelent negatív kritikákban.

DE!

Valahogy én úgy állok hozzá és úgy hallgattam, néztem, ahogyan azt egy egyszerű halandó rajongónak kell, szerintem.

Hangulat, érzések, percekben, órákban, átlényegülés, megérintés és satöbbi. És ezek bizony nagyon megvoltak nálam, sokszor durván. Mintha ezek a dolgok másodlagosak lennének sokaknál már egy dm koncertnél, én pedig (a rajongó) ezért vettem meg, ezért vártam rá.

Ahogy a Should Be Higher vetítése megdöbbentett, ahogy csúcspontként tud hatni egy ilyen verziójú But Not Tonight, ahogy magával ragad egy Question of Time..., ezek egy Depeche Mode koncert védjegyei és ismerős, sajátos megnyilvánulásai. Amikért imádok DM koncerteket nézni.

Ezt a "rock banda akar lenni a DM, de nagyon rosszul csinálják" véleményeket is alaptalannak tartom. Nem, nem akar rockbanda lenni, ezek ők 2013-ban, egy electro-blues lemezzel és egy változatos koncertszámokat nyújtó alakítással.

Az Eigner gyűlöletet is túlzónak, nagyon erősnek érzem, itt sem azért, mert ami a dm-hez köthető, azt szeretni kell vagy minimum elfogadni. Nem, dehogyis. Biztos nekem nincs hallásom hozzá, de egyedül csak a Walking alatt éreztem kifacsartnak a dolgot, a Policy-nak pedig szerintem pont, hogy karaktert adott.

Dave manírjai? Miről beszélünk??? Tényleg manír (pejoratív értelemben) az, hogy 50 felett valaki már így kommunikál a színpadon vagy szórakoztatja a közönséget? Baromira nem látom annak és semmit nem érzek belőle. Persze lehet, hogy bennem van a hiba és a régi/újkori rajongásom nem engedi át az elmarasztaló kritikákat, de azt hiszem egyszerűen csak vissza akartam kapni azokat az élményeket, amiket élőben volt szerencsém megtapasztalni a turné általam látogatott helyein. Megkaptam, sőt még többet is.

Voltak mellényúlások? Hála Istennek! Legyenek is, mert ettől még igazibb, még szerethetőbb az egész. Gordeno bárzongorista? Annak ellenére, hogy a személye egyáltalán nem szimpatikus számomra, legyen bárzongorista, aztán klimpírozzon csak ilyen But Not Tonight-okat, szájtátva bírom.

Szóval, valóban értem az elégedetlenkedőket sokszor, de számomra ez a dM pont ugyanannyira szerethető, mint például egy 82-es Hammersmith-en. Nyilván tök más, de nekem szól. Amikor nézem/hallgatom, akkor csak a zene, a zenekar és én vagyok. Nekem ez a lényeg.