Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

A Depeche Mode az ÁFÉSZ-étteremben

2015. július 24. - Szigi.

Tegnap volt 30 éves évfordulója az első magyarországi Depeche Mode-koncertnek, íme egy három éves cikk, ami eddig elkerülte a figyelmemet: 

Depeche Mode 1985 nyarán játszott először Magyarországon, akkor a rákospalotai Volán-pályán lazáztak. 2013-ban a Puskás Ferenc-stadionban lépnek fel.

A tehetség és a nélkülözhetetlen szerencse mellett némi ifjúkori bölcsességnek köszönheti sikerét aDepeche Mode (DM): az 1980-ban az essexi Basildonban alapított banda tagjai ugyanis – bár közülük többen rajongtak a hatvanas évek gitárzenéjéért – hamar felismerték, hogy a jövő a szintetizátorokban van.


Underground körökből indultak az újhullám és az újromantika szorításában. Őszintén szólva az első egy-két évben írt dalokat a kevésbé rajongó fül sima béna szinti-pop szerzeményeknek hallja, de nem kellett sok idő, hogy megszülessen az a rögtön felismerhető hangzás, amely aztán a korszak számos zeneszerzőjét inspirálta. A Depeche Mode más utat választott, mint a nyolcvanas évek könnyedebb zenekarai: engedte, hogy világába beszivárogjanak a Nagy-Britanniában oly népszerű industrial music elemei. Bizonyos tekintetben a DM a Kraftwerk útján indult, és mégsem: a német csapat ugyanis a zenei értelemben egyre inkább minimalista, sokszor repetitív szerzeményeket töltötte fel elektronikus zajokkal, gépi hangokkal, a Mode azonban megmaradt a dallamos-harmonikus komponálásnál, és ennek rendelte alá az ipari zajok kölcsönzését is. Magyarán szólva, kérem, ha egy DM-dalban csöveket ütnek egy kalapáccsal, lihegnek, megreccsen egy hangszóró vagy megcsikordul egy fék, az mindig hangnemben történik.
Ami pedig azt a jellegzetes, kissé visszhangos, sötéten fémes tónusú hangzást illeti, amely a mai napig jellemzi műveiket: a szakértők szerint a nyolcvanas évtized diszkós hangzását is megalapozta. Az igazat megvallva a Bohlen-istálló előadóit (Modern Talking, CC Catch) vagy a Bad Boys Blue-t hallgatva nem nehéz felismerni a kapcsolatot.
1985-ös turnéján a Depeche Mode szeretett volna egy kelet-berlini koncertet is, ám azt az ottani hatóságok nem engedélyezték. A B verzió Budapest lett. Hogy kinek jutott eszébe helyszínnek a rákospalotai Volán-pályát (ma REAC-stadion) jelölni, nem tudom, tény azonban, hogy a hazai „módos” körökben legendás buli jött ott össze. A zenekar átlépett a Vasfüggönyön, amelyen egy kis rést is hagyott maga mögött. Azon aztán rögvest jöttek is sorban az olyan rég várt nagy csapatok, mint a Queen, a Deep Purple és a többiek.
A rákospalotai koncertnek mára egész legendáriuma alakult ki. Egyes források szerint a zenekar a Duna Intercontinentalban szállt meg, mások szerint az Atrium Hyattben (a kettő egyébként egymás mellett állt a pesti korzón, ebből adódhat a zavar), mondják, hogy a zenekar a szálloda előtt cseverészett a rajongókkal, akikkel aztán elsétáltak fagyizni, és hogy Martin Gore citerát vásárolt az Ecseri piacon. A Music Communication című blog említi azt a mendemondát is, amely szerint a zenekar a koncert előtt a Volán-pálya melletti kocsmában sörözött. Ezt én is ki tudom egészíteni egy újabb variációval: a Techmonitor pestújhelyi illetőségű főszerkesztőjétől (DM-rajongó) úgy tudom, a zenekar a Hubay tér közelében, a Palotagyöngye ÁFÉSZ éttermében ebédelt a koncert napján (az épületet néhány éve bontották le, ma társasház áll a helyén). Szóval a fiúknak volt lehetőségük bepillantani a létező szcilaizmus koszlott falvédője mögé.
A YouTube-on találtunk egy felvételt. Feltöltője szerint az 1985-ös budapesti koncert egy részlete, a zenekar a Just Can’t Get Enough-ot játsza. Azoknak ajánljuk, akik valaha egy szál magnóval rögzített kalózszalagokról hallgatták a koncerteket – az auditív élmény ugyanis ezeket az időket idézi.

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr147653030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása