Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Audio kommentárok a Video Singles Collection-ről: I Feel You!

2016. december 11. - Szigi.

A HDMFC honlapjáról származnak a fordítások, köszönet nekik!

Dave: Egy újabb előrelépés... megnőtt a költségvetés, komoly filmstáb, és még a színésznő is ismert volt (Lysette Anthony), azóta nem csak klipekben, de sok filmben is szerepelt. A klip szintén korlenyomat számomra, akkor készült, amikor már Los Angelesben éltem. Ezt megelőzően tartottuk egy bő éves szünetet, amikor nem igazán találkoztunk egymással. Ebben az időszakban rengeteget változtam, ami sokkolta a többieket, amikor újra találkoztunk. Azt tettem, ami jól esett. Azzá váltam, akivé akartam válni, és ez önbizalommal töltött el. Erős elképzelésem volt arról, hogy mivé kell válnia az együttesnek, és hogyan kell kinéznünk. Kérlelhetetlenül. És azt hiszem, a végeredmény alapvetően működött is. Ekkor már pár éve Los Angelesben éltem, ahol megismerkedtem néhány új zenekarral, mint például a Jane's Addiction, akik kisebb klubokban játszottak akkortájt - elképesztő energiával. Az első feleségemtől elváltam, és belevetettem magam LA éjszakai életbe, Theresaval (Conroy - második feleség). Úgy éreztem magam, mintha újra 16 éves lennék, újra éltem a The Clash, a Siouxsie And The Banshees és a The Damned életérzést. Energia bomba volt számomra az a sok új underground zenekar akkoriban Los Angelesben. Ezek a bandák adták az inspirációt számomra, hogy a 'Violator'-tól merőben különböző új nagylemezt készítsünk. Martin prezentálta az I Feel You demót, ami már eleve blues hangulatú volt, és amihez Flood (Mark Ellis, a producer) már eleve picit másképp nyúlt hozzá - hisz ő sem akart egy Violatort 2-t készíteni. Még produkciós szinten sem szerettük volna reprodukálni a Violator-t, ami ma már nyugodtan nevezhetünk talán techno lemeznek. Ugyan a 'Violator'-on fellelhető blues, de a 'Songs Of Faith And Devotion' albumom még több blues-os és gospel-es hatás érvényesül, illetve Alan dobolt, míg Martin első ízben talán, de többször játszott gitáron. Nagyon élveztem ezt a periódust, igazán szerettem, amit csináltunk. Számomra élvezetes volt elhagyni a 'Violator'-t és egy nagy ugrással a 'Songs Of Faith And Devotion' világába csöppenni, ami jó döntésnek bizonyult. Az egész természetes könnyedséggel történt, hisz a korábbi sikerek hullámán haladtunk tovább. Bár azt el kell ismerni, nem volt könnyű elkészíteni a lemezt. Flood bizonyára megerősítené ezt az állítást. Akkortájt sok lemezt készített, olyanokkal, mint Nick Cave, a The Smashing Pumkins, vagy a Nine Inch Nails, valahogy mégis a 'Songs Of Faith And Devition'-t emlegeti a legsötétebb és legnehezebb szülésnek azóta is, haha! Értem mire gondol, kemény időszak volt. De néha ekkor születnek a legjobb dolgok. A klipben elég erős a performance jelleg. Tele voltam önbizalommal, ezzel a figurával kapcsolatban, aki én voltam. Az általam kreált alter ego sokkal természetesebb és izgalmasabb volt, mint én. Sőt, veszélyesebb is. Igazán élveztem belebújni pár évre. Működőképes volt, számomra legalábbis...

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr8612034891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása