A HDMFC honlapjáról származnak a fordítások, köszönet nekik!
Martin: Tulajdonképpen ez már a harmadik alkalom volt, hogy együtt dolgoztunk Anton Corbijn-nal. Elsőként egy NME címlapot fotózott számunkra, még 1981-ben, amikor még Vince is az együttesben volt. Egy évvel később aztán, valamikor 1982 elején, az 'A Broken Frame' periódusban is készített egy fotó sorozatot az NME-nek, de akkor már Vince nélkül. Még az is lehet, hogy a 'Speak & Spell' periódus volt, csak már tudtunk, hogy Vince nem lesz velünk, így trióként készültek a képek. Ez volt az elő történetünk, és gyakorlatilag a korai 80-as évek óta követtük Anton munkásságát. A magunk részéről boldogan dolgoztunk volna vele együtt, ő azonban nem állt kötélnek. Nyomós okai voltak, haha. Az 'A Question Of Time' klip lehetősége kapóra jött számára, mert mindig is szeretett volna Amerikában forgatni, és kapcsolni tudta némiképp a nyaraláshoz is. Belement tehát végül a közös munkába, és mondanom sem kell, megszületett az addigi legjobb videónk. A Peter Care rendezte 'Stripped'-et nagyon szerettük, de az 'A Question Of Time' érezhetően megemelt bennünket, új távlatokat nyitott. Anton pedig azóta is tartja a színvonalat. Talán akad egy-kettő klip, amely nem lett maradandó, de összegészében kiváló munkát tesz le az asztalra. Igazából azt szeretjük a munkáiban, hogy mindig tetten érhető némi humor bennük. Korábban is volt humor a klipjeinkben, de azok kevésbé sültek el jól, amolyan 'Pinky and Perky' show jellegük volt. Pont itt van egy ilyen pillanat, a Mickey Mouse bábúval, amely a komolynak tűnő film közepén egyszer csak beköszön a történetbe, haha. A klip utolsó jelenetében, amikor babázunk, szükség volt némi extra felvételre, és Alan-re esett a választás, hogy ott maradjon ezeket felvenni. Mi vissza mentünk a szállodába, őt pedig hátra hagytuk dolgozni, haha. Jópofa baba, illetve babák. Lehet, hogy tévedek, de mintha úgy emlékeznék, hogy a live felvételek bevágása Daniel Miller ötlete volt. Jó ötletnek tűnt, mintegy bizonyítandó, hogy már akkortájt jól mentek a koncertek Amerikában.