A HDMFC honlapjáról származnak a fordítások, köszönet nekik!
Martin: Hát, fogalmam sincs ezt hol forgattuk. Dél-London környékén lehetett, nincs kizárva, hogy azóta ezt a kis állomást felszámolták. Vajon kinek az ötlete lehetett, hogy itt forgassunk?! Julian Temple klip ez, ha jól emlékszem. De miért pont egy vasútállomás, haha?! Talán most, először kerülnek kiadásra a klipjeink, így maradéktalanul összegyűjtve. Ez jó alkalom egyúttal arra, hogy mindenki újra nézhesse őket, illetve nekünk pedig arra, hogy beszélhessünk róluk. Nyilvánvaló, hogy a korai klipeket nem szerettük. Már amikor elkészültek, tudtuk és éreztük, hogy valami nem stimmel, és ezek a videók aligha fogják hasznunkat szolgálni, haha. Hiába öltözködtünk, hiába adtunk ki a kornak megfelelő minőségi zenét, a klip agyoncsapott mindent, haha. De mindezért hiba lenne egyedül Julian Temple-t okolni. Jézusom, hogy nézünk ki. Ebben a klipben szerepel először Alan (Wilder), még ha nem is teljes értékű tagként. Egy évvel később aztán, amikor megjelent a 'Get The Balance Right' Alan már főszereplővé lépett elő, haha. Vélhetően a rendezőnek fogalma sem volt arról, hogy ki az énekes. Szinte biztosan ez történt, a rendező túl félénk volt, hogy megkérdezze, haha. Mi pedig túl ostobák voltunk, és nem hívtuk fel rá a figyelmét, haha. Azt hiszem, abban a klipben mindenki énekli a számot, talán Dave a legkevésbé. vicces. Hol lehetett ez a lemezbolt?! Az eladó az első barátnőm. Nem is emlékeztem, hogy benne van ebben a klipben. Meglepő. A vágó pedig Julian (Temple), a klip rendezője. Úgy tűnik, házon belül oldottuk meg a szereplőket, sok statisztát nem alkalmaztunk akkoriban, haha. Alan pedig klipről klipre egyre több szerepet kapott, valaki vélhetően a fokozatos integrálás mellett döntött. Bárki is találta ki, működőképes stratégia volt - még ha a fejünk felett is hozták meg ezt a döntést, haha.
Andy: Ez a klip kezdődik a Megafonnal, ami teljesen véletlen, hiszen akkoriban még egyáltalán nem merült fel bennünk a Megafon imázs használata. Ekkoriban még a klip készítés nagyon újnak számított, a 'See You' talán a második videóklip, amit készítettünk. A korszak stílusjegye az alakítás, a színészkedés volt. A fényképeken főszerepet játszó lány, aki később a lemezboltban is feltűnik, fizetett színésznő volt. A felvétel egy létező (lemez)boltban készült, valódi emberekkel, nem statisztákkal. Ettől aztán még inkább zavarba ejtő volt a forgatás. Istenem, milyen fiatalok voltunk! Haha, Martin a főtémát zongorázza a telefonon, nagyon vicces. Az egész forgatás nagyon zavarba ejtő volt. De azt hittük, ez a normális. Ilyen egy klip forgatás. Aztán persze, a végeredmény látva is hasonló zavart éreztünk. A fényképek között látható Alan (Wilder) arca, akinek hivatalosan talán csak a keze látható ebben a klipben, mert akkoriban még nem volt teljes értékű tagja az együttesnek, haha. A rajongók amúgy kedvelik ezeket a korai klipeket, valamiért örömmel nézik őket. Valószínűleg azért, mert ők is, mi is, nagyon fiatalok voltunk. Ebben az időszakban nagyon sok tinédzser rajongónk volt, úgynevezett matiné koncerteket kellett adnunk, délután. A turnén volt kifejezetten gyermek előadás, 16 éven aluliaknak. Az egész arról szólt, hogy megfogjuk a fiatal közönséget. Szerencsések voltunk, hogy együtt indultunk, és együtt nőttünk fel a közönségünkkel. A 'Just Can't Get Enough' bőr ruháit lecseréltük valami teljesen más stílusra a 'See You'-ban. Ezek után évekre volt szükség ahhoz, hogy vissza találjunk a bőr szerkókhoz. Az öltözködési stílus, és annak folytonos váltása volt az egyik legnagyobb hibánk, amit karrierünk elején elkövettünk. A következő klipre, a 'The Meaning Of Love'-ra már újra váltottunk, azt hiszem, ott mindannyian öltönyben voltunk. Normál esetben mindegyikünk önállóan, a saját stílusának megfelelően öltözködött. Ez gyakorlatilag egészen Anton Corbijn megjelenéséig így volt. Onnantól kezdtünk el együttes imázsban gondolkodni. Anton érkezése, és segítsége kellett ahhoz, hogy egységes imázsa legyen a zenekarnak. Anton maga volt a kohézió, hiszen nem csak a klipeket, hanem a lemezborítókat is ő készítette, ahogy a színpadi díszletet is. A sajtófotók is rajta keresztül készültek, kompletten összefogta az arculatot végül.