Going Backwards: visszafogottabb kezdés, kicsit poposabb is, mint számítani lehetett rá. Precious és Newborn is beugrott, de a fenyegető hangulat azért sokat segít. Iszonyatosan jó építkezés, Dave "hmmmMM!" hangjai odavágnak, az a fel-le ugráló gitárhang-effekt zseniális, James Ford, már most szeretlek! Aztán jön az őrület, a "huhogás", először csak egyik oldalról (ha jól hallom), aztán mindkettőről, mint a Pimpfben, vagy az Intrudersben, hűha! A DM megint bebaszta a kirakatot. A dal vége aztán egy icipicit hosszú, de ez így is 10/9
Where's The Revolution: nem hozott túlzottan lázba, és szerencsére a lemezen is az utolsók közé tartozik. 10/5
The Worst Crime: koncepciózusan lassú a harmadik dal (Condemnation, Home, Heaven... hoppá, ezek mind kislemezek is voltak!). Abszolút Soulsavers-hangulat, meglepő, hogy Martiné a dal. A "so much time" kiéneklésénél megszakad a szívem. Meg a "have excuses" kiéneklése alatt is. Jól van! 10/8
Scum: bitang jó kezdés, aztán jön a torzított hang. Szerintem egyértelmű, hogy a "Hey Scum" az Martin, a többi szövegrész pedig Dave. Minden egyszerre szól, még a Frozen (Madonna) szintihangjai (amit már az All Saints is felhasznált, a Pure Shores-ban) is itt vannak, a dal vége pedig majdnem egy az egyben a Crowly című MG dal jellegzetes károgása. A kettő között pedig őrület, ki hiányolta a dobokat? Furcsa alkotás, de mégis, itt éreztem azt először, hogy a 80-as években, vagy akár 97-ben imádtunk volna egy ilyen dalt. Valahogy nem úgy retrózik, mint pl. a SOTU, hanem tényleg keményen odarakják a zenét! A "Pull The Trigger" kiáltás nagyon vagány. A hangszerelés azért sokkal jobb, mint a dal. 10/7
You Move: elsőre rettentő furcsa a hülyén kijövő ritmus. Két fura dal egymás után, itt is itt van a torzított hang. Meg egyszerre az elmúlt 4 (!) évtized zenéje. 80-as évek szintihang és űrhangok (!), de 90-es évek fenyegető hangulata (igen, a NIN-hangulat nagyon ott van, én valamiért még egy hangyányi Prodigyt is érzek), aztán a nullás évek Counterfeit2-hangulata, majd pedig évtizedünk elektronikus tánczenéje, megint kapsz egy baráti fejsimit, James Ford! A dal vége megintcsak Simian Mobile Disco és Matrixxman hangulat. Jól van, basszátok meg! 10/7
Cover Me: közepes Soulsavers-dalnak indul. Nagyon szép a Martin-vokál a refrénben. És aztán a dal felétől ismét szabadon engedik James Fordot :) Megint azt érzem, hogy integráló erejű a produceri munka. Egyrészt hogy nem jutott még a DM eszébe, hogy egy lassú dalból csináljon egy stadionbaszatást a végére, másrészről meg egyszerre EDM a dal vége, meg egyszerre early 80-as évek, Kraftwerk, Brian Eno, Tangerine Dream, mittudomén. (hogynemondjam Recoil: Allelujah - de az meg asszem pont Tangerine Dream nyúlás). És persze, Pink Floyd. Ez első néhány alkalommal közömbös dal volt, most meg ezt dúdolom a legjobban. Nagyon régen volt ilyen szép, levegős, szálldosós DM-dal. James Ford, a Songsaver :)) 10/8
Eternal: Enjoy The Silence harmonium mix hangok az elején, időtlen, szépséges orgona. Óriási, üstdobszerű hangok a legváratlanabb helyen. Sometimes 2017, csak sokkal betegebben. Kár, hogy nincs valami instrumentális levezetés. 10/7
Poison Heart: ez megint tök unalmasan kezdődik, a gitár már tetszetős, de aztán jön az "oooo" rész, és jön Ford a hideglelős, odabaszós, hát most megint azt kell, hogy mondjam, hogy Recoilos hangjaival. Itt sajnos nem tudja a dalt igazán "belenyomni" az izgalmas hangzásba, mint a Cover Me, vagy a You Move esetében, a dal maga meg megint nem annyira nagyon erős. 10/6
So Much Love: na, már hiányzott egy elektro-punk dal! :D Az elején mondtam, hogy jaj, Soft Touch/Raw Nerve újratöltve? (legrosszabbul öregedő DelMa dal számomra). Aztán szerencsére dallamosabb, és kicsit lendületesebb is. A refrén ezúttal figyelemre méltó (végre!), és Ford megint mindent bedob (milyen háttérhangok vannak megint? hová veszik el az a négy emelkedő gitárhang?). Lehetne kicsit lendületesebb, de így se rossz. Kicsit sok azért már a csúnya dal :)))) a lemez vagy lassú, vagy erős középtempó, csak valahogy csúnya dalokkal :) nem gond, menjünk tovább! Ja, a koncertverziója az nagyon atom volt! kis jóindulattal 10/7
Poorman: CTA meets Subhuman? Komolyan, nem hittem volna, hogy ennyiszer beugrik a Recoil. A náthás, Santanás gitárhang teljesen életidegen a DM-től, de hát ilyet is csináltak. A refrén mögötti gitárhangok kicsit a SOTU-korszakot is megidézik nekem. Megintcsak feltűnően semmilyen a dal (ilyen figyelemfelhívó "Heeeeeeejjjj"-jel kezdődő dalnak erősebbnek kellene lennie szerintem), a hangszerelés viszont majdhogynem másodpercről másodpercre meglep. A végén megint bejön egy kellemesen kloffoló dob (szia, James!). Az utolsó szűk 1 perc megint nagyon érdekes, gyors, pörgős, beteg. Azért ezt szokni kell :) ide is kell egy kicsi jóindulat a 10/7-hez.
No More: hát, na, azért itt nagyon nem akarnak dalokat csinálni. Szerintem még a Welcome To My World-My Little Universe-Broken hármastól is fényévekre vagyunk. Ez a dal valamiért a Happens All The Time-ot idézi meg nekem, az olyan kis kellemesen semmilyen. A dal vége elveszít sajnos, ezt tenném egyelőre mégis utolsó helyre, bár semmi kellemetlen nincs benne, csak szvsz jellegtelen, 10/5
Fail: kellemesen vészjósló kezdés, remek hangok. De milyen remek hangok!? James Ford honnan a picsából tudta, hogy milyen hangokat akar hallani egy DM-rajongó? :) A második versszak alatt már biztos, hogy valami "best of DM hideglelős effektek" dalt hallunk. Nem tudok mást írni: milyen hangok már, milyen hangok??? Esküszöm, megint Recoil ugrik be a dal felénél. Mintha egy kiadatlan dalt hallanánk egy olyan 80-as évekbeli DM albumról, amit a 90-es években (!) hangszerelt meg Alan (!). Vagy mik ezek? Volt már ennyi hideglelős hang egy DM lemezen? Még egyszer: kik hiányolták eddig a dobokat? Na, ezen a lemezen kapnak rendesen! És persze hozzá a szöveg (egyelőre egyáltalán nem mélyedtem el bennük). Nagyon kemény zárás, le a kalappal. 10/8
Összességében: nem vártam ilyen jó lemezt. Annyira más, annyira beteg, annyira furcsa, annyira új, hogy nem is tudom egyelőre sorrendbe tenni a többi lemezhez képest (meg kell hallgatnom a korábbi albumokat, de szinte biztos, hogy ehhez képest az összes 2000 utáni lemezt vékonynak fogom hallani). Nincs is olyan dal, amit ne hallgatnék szívesen. Pedig "dalszerű dal", alig akad a lemezen. Még azt se tudom, hogy miből lesz kislemez. Még azt sem, hogy miket fognak játszani ezekből koncerten (valaki írta a Poorman-t és a No More-t - teljesen kizártnak tartom mindkettőt!) Ezek kibaszott punkok! Akik megint beleszartak a ventilátorba :)
Hatalmas kalaplengetés James Fordnak! Ez a figura visszahozta a DM-be a dobokat, a vascsörömpölést, a hidegrázós, csikorgó, megintcsak: RECOILOS effekteket. Honnan a picsából tudta, hogy mik ezek az effektek? Hogy mit szeretnénk hallani? A Fail hangszerelése szerintem minden DM-rajongó álma. És összeintegrálta az elmúlt 40 év zenéjét egy lemezre, Pink Floydtól Matrixxmanig, elképesztő. Plusz, összeintegrálta soulful, párkapcsolati problémákon siránkozó, szoftrocker Dave-et és az éppen politikus, amúgy veretős minimáltechnoban utazó Martint. Nem kis teljesítmény!
Nagyon aggódtam, hogy túl lesz tolva a politikai mondanivaló. A szövegekben annyira nem mélyedtem el, de szinte biztosan mondhatom, hogy NINCS TÚLTOLVA. Így mehet, ilyen elegánsan, általánosan.
Összességében: jó lemez! 10/8 jár neki összhatásban. És agyon akarom hallgatni, ami jó jel! Ezer réteg, ezer megfejtés, és a szövegkönyvet még ki se nyitottam. Az elején úgy éreztem, hogy B-oldalas dalok nagyon jó produceri munkával, aztán most meg fütyörészem ezeket a "nem elég jó dalokat". Egy szó, mint száz: most azt érzem, hogy a 8-astól inkább felfelé fogunk még haladni :)
Köszi DM, köszi James Ford! :)
Na, és a mixek:
Cover Me (Alt Out): minden rajongó álma a Cover Me instrumentális levezetését dupla ideig hallgatni :) nagyon hangulatos mix 10/7
Scum (Frenetic Mix): a Optical-féle dárenbéz kicsit furcsa, a CTA-s vascsörömpölés viszont óriási! A Frozen-All Saints hangok ide is befigyelnek. Talán a hossza nem indokolt. 10/6
Poison Heart (Tripped Mix): 90-es évek belassult trip-hop hangulata, száll a fű, ez a mix akár a Barrel Of A Gun maxin is lehetne. Remekség! Majdhogynem jobb, mint az eredeti 10/8
Fail (Cinematix Mix): a dalt éppen egy betrippelt szintipopcsapat játssza, kiválóan. A C64 (vagy nemtom milyen) effektek óriásiak! Azért az eredetihez nem ér fel. 10/7
So Much Love (Machine Mix): és akkor a végére eleresztjük a gyeplőt! Nem saját kép, de nyúlom, mert tetszik: hajnali 5 óra van egy kilencvenes évekbeli Tilos (vagy Para?) Rádió Partyn, lassan jön fel a nap, kéne hazamenni, de még vigyorogva szeletelnek az ekikatonák... teljesen agyatlan mix, amitől én is agyatlan leszek, aminek következtében természetesen üdvözült mosoly ül az arcomra :))) 10/8
