Bruce Kirkland (Second Vision, elnök): Véleményem szerint, a 'Music For The Masses' nagyon fontos volt a zenekar életében. Magában hordozta mindazt, amit elértek, illetve az a várakozást is hozta, amelyet akkoriban velük szembe támasztottak.
Daniel Miller (Mute Records, elnök): Nagyszerű lemez volt.
Martyn Atkins (művészeti igazgató): A 'Music For The Masses' volt az első nagylemez, amit beraktam, és végig meghallgattam.
Neil Ferris (rádió promóter): A 'Music For The Masses' az egyik legfontosabb Depeche album volt. Ismét újabb magasságba emelve a bandát.
Flood (producer): A zenekar megítélése megváltozott a köz számára. Nem egyszerűen megnőtt a táborúk, hanem bizonyos értelemben elmélyült az.
Gareth Jones (hangmérnök): Az együttes egyre inkább nagyobb erőt képviselt. A hangzás fenyegetőbb és sötétebb lett.
Seymour Stein (Sire Records, elnök): Volt az albumban valami határozottság, ugyanakkor zeneileg felemelő. Az egész, ahogy az együttes az évek során építkezett, tekintve akár a koncertközönséget és a fanatikus rajongói tábort, elért oda, hogy prezentálta azt a lemezt, amely megadott mindent a rajongóknak, amit valaha akartak.
Martyn Atkins (művészeti igazgató): Tulajdonképpen, megállíthatatlanok voltak.
Dave Bascombe (producer): A Martin által közölt első dolgok egyike az volt, hogy kitalálta az album címét, épp a Párizsba tartó repülőjáraton. Így az már korán megvolt. Szeretem, amikor már az elején megvan a téma. Megadja az egész koncepciót a további munkához. (...) Időnk többségében hangokat kreáltunk az albumhoz. Hamutartókat ütögetni a hangjukért igazán menő dolog. Azt gondoltuk: "Kiváló ötlet ilyeneket használni." Alkottunk hangokat, amelyeket ha nem illettek bele a dal megfelelő szakaszába, akkor "egyszerűen beillesztettük őket a szám végére." Ha mindez egyfajta sötét, netán misztikus ízt adott a dolognak, annál jobban örültünk.
Martyn Atkins (művészeti igazgató): A 'Music For The Masses' a kedvenc lemezborítóm, azok közül, amit a Depeche-nek csináltunk. Azt hiszem, ösztönzően hatott rám zeneileg, a dalok hangzása igazán térbeli. Tudatosan valamilyen erős imázst akartunk kreálni, ami messziről lejön a reklámtermékeken. A Kelet-Európában fellelhető ikonok és szimbólumok után kutatva, számomra kiviláglott, hogy a köztéri hangtölcsérek azokban az országokban mindig is feltűnő hangsúlyt kaptak. Kreáltam tehát egy világot, amelybe belehelyeztem a propaganda stílusú hangtölcséreket, természeti környezetben. Az ötletet kimondottan a cím ihlette; 'Zene A Tömegeknek'.
Dave Gahan: Azt hiszem, mindig is megpróbáltunk eléggé komikusak lenni a címválasztásnál, illetve próbáltunk szembe helyezkedni az árral.
Alan Wilder: Martin ötlete, hogy az albumnak a 'Music For The Masses' címet adjuk. És csak ő a megmondhatója annak, hogy mi volt e mögött.
Martin Gore: Úgy emlékszem, néhány régi lemez közt bogaráztam valamelyik lemezboltban, amikor a kezembe akadt egy album, 'Music For The Millions' címmel. Nagyon viccesnek találtam a címet.
Dave Gahan: A 'Music For The Masses' címet nagyon sok ember félreértette, főleg a 'Black Celebration' után.
Martin Gore: Úgy gondoltuk, a cím önmagában is ironikus lesz, hiszen úgy érzetük, mi sohasem tartoztunk a főáramlatba, a divatos zenekarok közé. A 'Music For The Masses' számunkra az irónia fényében tetszeleg, amit gyakran nem vesznek észre az emberek. (a fordítások a HDMFC honlapjáról származnak)
A mai nap a ma 30 éve megjelent MUSIC FOR THE MASSES jegyében fog eltelni! Boldog születésnapot! :)