Hollywood Bowl, 2017. október 16.

Érthető módon nagyon vártam ezt a koncertet, és nem is okozott csalódást! Kicsit ugyan tartottam a különböző fórumokon említett lapos hangulattól, a punnyadt közönségtől, ami annyira jellemző itt az USA-ban, de a számomra különleges helyszín, és a setlistváltozás végül kárpótolt az európaihoz nem hasonlítható hangulat hiánya miatt érzett enyhe csalódottságomban.
A Warpaint-et borzasztóan vártam, mert előzetesen meghallgatva őket nagyon bejött a zenéjük. Sajnos róluk önhibámon kívül teljes egészében lemaradtam, mivel a hétvégét Vegasban töltöttem, és csak este 6-ra sikerült megérkezni Los Angelesbe a szállásra. Ráadásul sikerült kifogni szerintem a város legbénább Uber sofőrjét is, aki miatt szintén vagy 20 perccel később érkeztünk meg a Hollywood Bowl-hoz. 
Nem túl messze a koncerthelyszíntől, a koncert miatti dugóban araszolva rengeteg "árust" láttam, akik a kocsik mellett fel-le sétálgatva, hangos "only ten bucks" -ot kiabálva, pólókat a kezükben lobogtatva próbálták eladni a hamis DM-pólókat. Úgy sétálgattak a kocsik mellett, mint Pesten azok a fazonok, akik némi apróért cserébe a szélvédődet akarják lemosni. Végül is nem adták drágán a pólókat, ha a hivatalos merchandise sátrakban látott árakkal hasonlítom össze: azok nagyon drágák voltak, bármelyik európai városhoz képest. $45 volt egy póló, $40 egy sál, és a legolcsóbb cucc, a szilikon karkötő is $10 volt.

Szóval végre megérkeztünk a helyszínre, miközben már játszott a Warpaint. Ehhez képest rengeteg ember még kint, szemmel láthatóan nem nagyon érdekelte őket az előzenekar. A hely hangzása nagyon érdekes, a színpad mögött van a főbejárat és a büfék, és mégis alig hallatszott ki abba az irányba a zene. A tömeghez képest nagyon gyorsan bejutottunk. A biztonsági ellenőrzés kimerült abban, hogy átmentünk egy fémdetektoron, és a táskákba tessék-lássék módon belenéztek. Bent, már a Bowl területén volt kint egy turnéplakát, és nagyon vicces látványt nyújtott, ahogy az emberek szabályos sorban álltak, hogy a plakát előtt lőjenek pár fényképet. Ez úgy zajlott, hogy az éppen a plakát előtt pózoló emberek odaadták az utánuk következőnek a telefonjukat, hogy fotózza le őket. Amikor végeztek, az előzőleg fényképező sorban álló adta hátra a saját mobilját a mögötte állónak, hogy fényképezzen, és ez így ment a végtelenségig :) 
Ami nagyon meglepett, hogy az európai helyszínekhez képest be lehetett vinni innivalót! Persze rutinos koncertlátogatóként nálam semmi innivaló nem volt, így kénytelen voltam bent vizet venni. Itt sem bonyolították túl a biztonsági kérdést, kiadták palackban, nem töltögettek át mindent műanyag poharakba. 
A kaják és az italok rohadt drágák voltak, persze erre számítottam is: egy fél literes víz $4, egy korsó sör $12 volt, egy csokis süti $4,25... ez itt nagyon-nagyon drágának számít. Összehasonlításképpen: egy 1 literes vizet $1-ért megkapsz bármelyik boltban, de lehet, hogy csak 80 cent, a sör pedig pl. előző nap Vegasban egy kaszinóban (amik szintén nem a mérsékelt áraikról híresek) $2-5 volt, fajtától függően. 
Ami még érdekes volt Európához képest, hogy mikor beálltunk az italospulthoz a sorba, minden sorban állóhoz egyesével odament egy biztonsági, elkérte a jogsiját/útlevelét, és csak a 21 éven felülieknek adott egy kék karszalagot, ezzel jelezve a pultosnak, hogy az illető vehet alkoholt.

Az italok beszerzése után végre elindultunk be a nézőtérre. A tömeg hatalmas volt, csak úgy hömpölygött befelé. Rengeteg emberen DM-es turnépóló, sokukon korábbi darabok az előző évekből, ez teljesen olyan volt, mint bármelyik másik európai helyszínen. Ami merőben eltért, hogy nem volt küzdőtér, csak és kizárólag ülőhelyek. Mi a Warpaint utáni szünetben értünk be, ekkor gyakorlatilag már teltház volt. Maga a Hollywood Bowl lenyűgöző látvány, ahogy a hatalmas nézőteret - 17.500 fő a befogadóképessége - bevájták a sziklába, és a kiscsillió sorban húzódó ülések igazán impozáns látványt nyújtanak.

Megkerestünk a helyünket a D sectorban. A nézőtér egészéhez képest remek helyre szólt a jegyünk, kb. a nézőtér első harmadánál voltunk, és mivel az összes sor lépcsőzetesen lett kialakítva, tökéletesen ráláttunk a színpada. Sajnos ez a fotókon nem jön át, mert elég nagy látószöge van a kamerának, és úgy tűnik, mintha messze lettünk volna, de szerencsére a valóságban sokkal jobb volt a látvány, mint ahogy azt a Sziginek átküldött képeken látszódott.

És végre elkezdődött az intro! 
A fényeket lekapcsolták, és a tömeg feszülten várta, hogy megjelenjenek a színpadon. Amint kijöttek Martinék a színpadra, azonnal felállt mindenki, és elkezdtek sikítani, ujjongani, éljenezni. Na, mondom végre, hangulat! :) Ez a hangos lelkesedéssel kísért tapsolás ki is tartott egészen addig, ameddig Dave is megjelent a LED fal előtt és elkezdett énekelni :-D :-D :-D
Akkor a tömeg gyakorlatilag elcsendesedett, és tátott szájjal bámulta, hogy mi történik elől. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek! :)) De nem csak a szememnek, az orromnak sem! Amint lekapcsolták a fényeket, olyan tömény marihuána szag kezdett el terjengeni, hogy azt nem tudom elég plasztikusan leírni nektek... Komolyan döbbenetes volt, hogy szemrebbenés nélkül egy ekkora tömegben többen is elkezdték szívni, egy olyan helyen, ahol egyébként nem megengedett a dohányzás sem.

A szám lement, lelkesedés, taps a végén, hurrá, mondom csak jó lesz ez, belejönnek majd, mint kiskutya az ugatásba, csak idő kell nekik. Mondjuk azt nem tudom, hogy mihez, mert itt vannak a színpadon a kedvenceik, akik koncertjére egy vagyonért vettek jegyet még azok a szerencsések is, akik rögtön az első körben, a hivatalos értékesítőtől tudtak jegyet venni, nem pedig a másodkézből eladott, még drágább jegyekhez jutottak csak hozzá, szóval biztos nagyon szeretik a bandát, és már alig várják, hogy élőben láthassák-hallhassák őket.

És ekkor meghallottam az It's No Good kezdő taktusait, amit egy hatalmas jihhíííwhoáááá-icnogúd-hell-yeah!!!!! - ordítással, és egy nagy levegőbe ugrással nyugtáztam, a körülöttem állók pedig, a statikus nyugalmukból kibillenve, néhány enyhébb lefolyású infarktussal reagáltak az én spontán kinyílvánított örömömre :-D 
Nagyon szeretem ezt a számot, és tényleg majd kiugrottam a bőrömből, annyira örültem neki. Itt, LA-ban, az ING? Hát basszus, ez az élet Babolcsai néni! Ezek meg itt körülöttem... hát, na, örültek neki nagyon. A maguk sajátos módján...
Apropó, felkerült egy multicam videó erről a számról: https://www.youtube.com/watch?v=cKsj2j3sggE

 A Barrel Of A Gun következett, ami egy kis pihenésre intette a tömeget. Teljesen érthető módon, hiszen az első két számot ugye teljes extázisban végigtombolták :)) Néhányan ugyan bátortalanul csatlakoztak hozzám, és elkezdtek az ütemre tapsolni, de a többség csak csak továbbra is állt, és bámultak a színpad felé. Némelyik azért megfeledkezett magáról, és elkezdte lábbal az ütemet nyomni, meg táncikálni... aztán gyorsan abba is hagyták, mintha elszégyellték volna magukat. A szám végén ujjongás, woohoo-zás, tapsolás, szóval azért rendesen "odatették" magukat.

 Következett a szokásos Corrupt, amit számomra érthetetlen okból Dave-ék nem akarnak hanyagolni. Ez a szám még egy budapesti színpad előtti zúzdában is képes hangulatgyilkosságra, szóval el tudjátok képzelni, hogy itt milyen hatást váltott ki. Leült a hangulat, és ezzel együtt a tömeg is. Úgy értem szó szerint leültek, és néztek, mint mi amikor beülünk egy moziba, csendben, udvariasan hallgatva, és szó szerint moziztak. Ekkor gondoltam arra először, hogy ez vajon milyen látvány, milyen érzés lehet a színpadról nézve a bandának. Ők viszont ugyanolyan lelkesedéssel tolták, mintha egy őrjöngő tömegnek játszanának. Profik, na.

 Az In Your Room alatt folytatták a pihenést, bár a szám vége felé elkezdtek felállni, és lelkesedni. A szám végén juhúzás, néhány elismerő fütty, és taps, oké, mégis tetszik nekik.

És ekkor jött a World In My Eyes! Na ez, robbantott! Onnan tudtam, hogy beindult a buli, hogy rengetegen elővették a telefonjukat, és elkezdtek videózni... szóval igazi közönségkedvenc volt! Álltak ott, rámeredve a telefonjaik kijelzőjére, és nagyon elégedetten mosolyogtak. Némelyik elkezdett élőzni is a fb-ra, ami gondolom a bulikázás non plus ultrája lehet már errefelé, szóval határozottan felpörgött a bulihangulat. Sőt! Egyre többen elkezdtek táncolni is. TÁNCOLNI!!! Na jó, azért nem úgy, mint mondjuk mi akár csak a Gödörben szoktunk, vagy legutóbb, az Akváriumban, olyan önfeledten, hanem olyan kis óvatos, moderált módon, de tánc volt. Végre, valami kis élet a nézőtéren :)

Cover Me. Úgy vettem észre a kivetítés nagyon tetszett a népnek. Fura volt belegondolni, hogy nem túl messze az amfiteátrumtól forgatták a klipet, és sokan a tömegből lehet nap, mint nap arra mennek el, állnak ugyanannál a zebránál akár, ahol Dave magányos űrhajósdit játszott. Amikor véget ért a vokál, és kezdődött az instrumentális rész - hihetetlen, de a többség, ahelyett, hogy elkezdett volna az ütemre tapsolni, megint visszaült :))) viszont most nem pihenhettek sokáig, mert Dave határozott Come on, all together! Come on, .... (clap your?) hands (nem értettem, mit mondott pontosan) utasítással megpróbálta feltámasztani a sorokban mereven ülő halottakat, viszonylagos sikerrel. És amikor kiment a nézőtérre a kifutóra, na azt imádták! Volt sok-sok juhúzás, meg tapsikálás is. Mellesleg rohadt jól is nézett ki a dolog, mert itt egy felkörív alakú kifutó volt, egészen bent a tömegben, azzal egy szintben, és úgy nézett ki, mintha Dave a tömegben sétálna. A végére egész jó dolog sült ki ebből a számból.

Ezután történt egy nagyon látványos és szívmelengető dolog, amiről próbáltam fotókat csinálni, de sajnos nem lettek jók a képek. Amikor Dave lement a színpadról, és Martin még nem kezdett bele a számba, a nézőtér nagy részén mindenhol mobilfények gyúltak, miközben a színpadon még sötét volt. Nagyon várták Martint! Elkezdték kiabálni a nevét, sikítozni, hogy I love you... és várták, várták, hogy belekezdjen a Somebody-ba. Amikor felcsendült az Insight, aminek én személy szerint rettenetesen örültem :), kialudtak a mobilfények, és mintha borzasztóan csalódottak lettek volna. A Somebody-ra voltak kihegyezve :), de nem bánkódtak azért túl sokáig - az első igazi tömegéneklés ennél a számnál volt. Végre, igazi koncerthangulat! És ezt most nem szarkasztikusan írom. Tényleg az volt.

A Home-ot szintén zabálták, énekelték, és rengetegen sikítoztak, kiabálták Martin nevét, és párás szemekkel bámulták őt a színpadon. Na jó, annyira azért nem vadultak be, hogy működjön a közönségénekeltetés - a szám végén az annyira semmilyen nem volt, hogy gyakorlatilag én észre sem vettem. A színpad előtt pár százan oó-ztak, ami nem hallatszott fel hozzánk (pedig nincs olyan messze a D szektor onnan), na meg persze én is toltam a barátnőmmel, amire kissé fura pillantásokat kaptunk, egészen addig, ameddig Mart és Gordeno kicsikart pár további határozottabb oó-t a tömegből, ami már jobban hallatszott. A szám végén viszont tombolás, sikítozás, tapsvihar... tényleg nagyon szerették őt!

A Poison Heart szintén kissé buligyilkos lett, elég semlegesen reagáltak rá. Összességében úgy éreztem, hogy a Spirit számai eléggé hidegen hagyták a helyieket. Végighallgatták érdeklődéssel, taps a végén, de nagyjából ez minden, ami elmondható - kivéve az ezt követő számot.

A WTR viszont óriásit ütött! Srácok, komolyan, én teljesen ledöbbentem a tömeg reakcióján. Amikor felismerték, hogy mi következik, elkezdtek borzasztóan lelkesedni! Énekelték végig a szöveget, mi több, a "You patriotic junkies" részt egyenesen ordították! Baromi nagy átéléssel követték végig a számot, nagyon a magukénak érezték! Isten igazából ennél a számnál mutatkozott meg igazán az a hatalmas kultúrális eltérés, ami Amerika és Európa között van... Nekik ez a szöveg szemmel láthatóan nagyon bemart. Érdekes volt ezt megtapasztalni.

Következtek a buliszámok, a Wrong, EC, Stripped! És alig történt valami... de azért már énekelgettek, tapsikolgattak, táncikáltak... lényegesen aktívabbak voltak, mint eddig.

Az ETS-t és a NLMDA-t nagyon kajálták! Persze, nem győzöm ismételni, hogy a maguk módján, de ez már igazi buli volt, önfeledt szórakozással. Ezeknél a számoknál sem csápolt persze mindenki, de akik csak úgy álldogáltak, azok is ragyogó szemekkel, mosolygó arccal élvezték a koncertet. És tényleg élvezték! Nagyon... imádták. Csak ilyen furán fejezték ki az örömüket. Persze a búzamezőzést borzasztóan várták, és majdnem mindenki lengetett is. Olyan kis mérsékelten :) Nem is ment teljesen végig az integetés, mint ahogy azt mi megszoktuk. Én meg elgondolkoztam, hogy ezek mégis hogy a jó büdös francba hoztak össze egy Pasadena-t, egy Rose Bowl-t, egy 101-et? Érthetetlen :)))

Egy kis szünet után jött a ráadás - a szünetben ilyen éppenhogycsak-visszatapsolással, nyilván kifáradtak nagyon az integetésben, és már nem maradt elég energia a lelkesedésre, na meg minek is erőlködjenek, hiszen tudták, hogy Dave-ék úgyis visszajönnek néhány perc múlva :)

Ebben a hangulatban jött vissza Mart a Shake The Disease-el, amit meghallva szintén nagyon örültem, és az elejétől a végéig énekeltem - a tömeggel együtt, ismét. Óriási hangulat volt, zengett mindenhol a szöveg... megint csak azt tudom mondani, hogy rettenetesen szeretik Martint. Sokkal élénkebb lett mindenki, amikor ő lépett a mikrofonhoz. Teljesen az volt a benyomásom, hogy egy Martin Gore szólókoncerten végig sokkal nagyobb tombolás és élvezkedés lenne, mint egy DM-en. Hatalmas kultusza lehet itt neki, hogy miért, azt nem tudom... a szívhez szóló szerelmes dalai miatt, vagy mert itt lakik Kaliforniában? Ki tudja... Mindenesetre jó volt tapasztalni, hogy tudnak az amcsik is lelkesedni, ha nagyon akarnak :)

Martin jól megalapozta a hangulatot a WIMS-hoz, így a koncert vége felé már kifejezetten jó volt a hangulat. Ez a szám is nagy kedvenc lehet itt, elég sokan táncikáltak és énekelgettek, tapsikoltak is néha rá.

Ebben a feelingben fürödve érkeztünk meg a 21. számhoz a setlistben, ami számomra igazi csemege volt: a Black Celebration!!! Te jó ég, egy igazi DM-himnusz, alig hiszem el! Az első két hangnál én már ujjongva ugráltam és tapsoltam, woohoo-ztam - a körülöttem állok őszinte döbbenetére újra :))
Teljesen az volt az érzésem, hogy elképzelni sem tudják minek is örülök én ennyire? Konkrétan... mintha nem is ismerték volna fel a számot, sőt, nem is mintha, hanem nem ismerték fel... Egészen addig, ameddig Dave nem kezdett bele a szövegbe, az emberek csak álltak... és nagyjából semmilyen reakciót nem adtak. Viszont amikor az ének mellé belépett a második és a harmadik szinti is... na akkor!!! ... Akkor sem történt semmi, ugyanúgy álltak tovább, igaz ekkor már egyre több ember arca ragyogott fel, hú, de jó, ez valami régi nagy sláger, jajj de jó...
Én persze magamat nem zavartatva, önfeledten örültem ennek a Fekete Ünnepnek, énekelve, táncolva, a kezeimet a levegőben tartva imádtam végig az egész számot. Atyaég, egy It's No Good, egy Insight, Mart Shake The Disease-e után még kapok egy BC-t is egy ilyen rigorózus setlisttel dolgozó turnén? És pont itt, Hollywoodban? :-D 
Ez.. ez hatalmas érzés, fantasztikus öröm, hogy részese lehetek!

És amikor már azt hittem, hogy ennél nagyobb jóság nem is történhet velem ezen a koncerten, a nagy bulikázás közben körbepillantottam, és azt hittem hanyatt dőlök a röhögéstől :-D :-D
Néhányan mögöttem álltak a mobiljaikkal a kezükben, és videóztak. Engem!!! :-D Merthogy konkrétan az egész szektorban - de az is lehet, hogy az egész amfiteátrumban, de legalább is, ameddig én onnan elláttam, rajtam kívül SENKI MÁS NEM tombolt a BC-re! És ezt most értsétek szó szerint, hogy rajtam kívül senki más... Így azért elég fura látvány lehettem, ezt elismerem, na de ennyire, hogy nekiálltak videózni is? :-D Ezen én teljesen kiégtem, és nagyon nevettem, a végén még felkerülök majd valami videómegosztóra, mint egy őrült, aki bulizni mert egy koncerten? :-D
És igen, Szigi, a kérdésedre válaszolva így utólag, a szám végén Dave azt mondta valóban, hogy "A brief period of rejoicing" :) Bocs, de nem reagáltam minden kérdésedre azonnal, főleg ennél a résznél, én nagyon-nagyon ott voltam szívvel-lélekkel a koncerten, és nem igazán tudtam a Messengerre és a kváziközvetítésre koncentrálni :)

Az I Feel You szólalt meg ezután, ami újra feltámasztottam az embereket a tetszhalott mivoltukból. Gondoltam is, bmg, jókor kezdtek el ti is bulizni, itt a vége pillanatokon belül :)

 A Personal Jesus hozta a szokásos hangulatot, de, mondanom sem kell, nem azon a szinten, mint amit pár ezer kilométerrel keletebbre a másik kontinensen megszoktunk (tényleg innen nem messze van a Rose Bowl? Tényleg? :))) ).

Szóval így ment le a harmadik los angeles-i koncert. 
Jó volt, szuper volt, és a helyiek számomra érthetetlen visszafogottsága ellenére is én nagyon jól éreztem magam. A helyszín szuper volt, végre nem szakadt az eső egy koncerten, amire elmentem :)), és végül is az ülőhelynek is megvolt a haszna is: én ugyan nem ültem le egyszer sem, de a cuccaimat és az italomat jó volt oda lepakolni.

A helyszín maga nagyon rendben volt, impozáns látványra is, és a hangzása is teljesen jó van, sőt, több, mint jó, pazar.

Dave-ék beleadtak rendesen mindent, elismerésem nekik, hogy ilyen punnyadt heringeknek is egy ennyire jó műsort adnak, ugyanúgy, mintha a közönség éppen akkor kezdené lebontani a kerítést és a széksorokat is... Zseniálisak.

És köszönöm Sziginek is, hogy a legelső üzenetemre is azonnal reagált, és ugrott máris, hogy megossza a honlappal és a Home fórummal azt, amiket írtam, és a képeket, amiket készítettem. Nekem volt megtiszteltetés, hogy így figyelte az infókat, és továbbította mindenki felé, aki ebben a (nektek) korai órában végigkövették a LA-beli történéseket. A fórumokról kapott visszajelzések is, amit ő közvetített felém, hozzájárult ahhoz, hogy ez a koncert egy felejthetetlen élménnyé váljon!