Kissé megkésve, de itt a bécsi képes koncert beszámolóm. Hangsúlyozom, hogy az enyém és nem feltétlenül tisztán objektív. Szerintem igen megosztó lesz. Lesznek, akik majd egyetértenek velem és természetesen lesznek, akik nem. Ez gondolom így van rendjén. Akkor hadd szóljon…!
A szokásos, Krisztián által szervezett buszos túrára neveztem be. Ezúton is köszönöm a problémamentes utat. (Majd szóban is megköszönöm. �) Kiváló csapat jött össze. Mindenki nagyon jó fej volt. Nagy örömömre ismerős arcokkal. Az egyetlen szomorú tény viszont, hogy évről évre kevesebben…
(Tényleg, itt jegyzem meg, hogy ezek szerint nem adtam el a jegyem. Múltkor ugye ide is bedobtam, de miután jelentkezett érte egy spanyol(!) csaj, meggondoltam magam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mit bánnék meg jobban? Ha elmegyek egy koncertre ami esetleg nem annyira jó, vagy eladom, nem megyek, nem tudom meg és ezt bánnám-e? A válasz egyértelmű volt. A másik szempont pedig az, hogy ismét lemondtam a budapesti koncerten az első sorról, mert a 70(!) éves apukám bejelentkezett, hogy ugye megyünk együtt Depeche Mode koncertre? Másodszor! Nyilván vele nem lehettem elöl. Ültünk. Így viszont pótolnom kellett. Szóval Bécs maradt.)
14:00 órára érkeztünk meg a Stadthalle-hoz. Ez alkalommal Early Entry kiemelt álló jegyem volt. Azonnal a bejárathoz mentem. Nem voltunk valami sokan, olyan 20-30 fő körül. És itt most jön egy igen hosszú kitérő. A mára szinte teljesen megszokottá vált rajongói önszerveződő rendszer itt is működött. Azaz sorszámokat osztogattak egymás között. Többször elmondtam már erről a véleményemet. Azt, hogy mennyire nem értek egyet ezzel, mert elképesztő visszásságok vannak a „rendszerben” és mostanra kijelenthető, hogy szinte egyfajta maffia alakult ki. Biztos ami biztos, kivettük a „rendszerből” nekem a 41-es számot. Köszönet ezért N-joy kollégának. Én magam nem regisztráltam, mert gyűlölöm ezt az egészet! Szóval beálltam. Már eleve érdekes, hogy lehettem én a 41. mikor nem is voltunk ott ennyien. Na ezért nem veszek ebben részt. Mindig ugyanazok az arcok vannak ott mindenhol. Sorolom. Van egy német arc. Én csak kőarcnak hívom. A feje olyan, mint amit baltával faragtak meg. Az összes kibaszott koncerten ott van. Van egy ukrán csávó. Nagy, magas. (Már írtam róla.) Szerintem autista - de minimum degenerált. Van egy szlovák (vagy cseh?) szemüveges srác. Hiperaktív. Arcról mindannyian ismerjük egymást. Még köszönünk is. Szóval ezek voltak a legelsők. Erre két lehetőség van. Több mint egy napja ott voltak, azaz télen az utcán töltötték az éjszakát és hajléktalant játszottak. Ezt én SOHA nem fogom megtenni. A másik az, hogy egy nappal előbb „lesorszámozták” önmagukat, éjszakára szálloda, majd délelőtt sorban állás. Erről ugye nem kell elmondanom, hogy mennyire korrekt? Egészen korán, 15:30-kor volt a beengedés. A német koncertekhez hasonlóan beengedtek minket a csarnokba, hogy már ott várakozzunk. Még csak a jegyeinkre várakoztunk, mert ezt a jegyet csak a helyszínen adják oda. Ennek azért kifejezetten örültem, mert nem lett volna nagy poén egész végig kinn a hidegben. A jegynek amúgy nem sok értelme volt, inkább csak dísztárgy, mert ők maguk bontották fel a zárt borítékot, becsipogták és odaadták a karszalagot. Megkaptuk az ajándékokat is. Német nyelvterületen nem csak a szokásos nyakbaakasztó van, hanem más is. Kaptunk egy turné textil szatyrot, amiben volt sál és sapka. (Teszek be képet ezekről.) Majd ismét jött a sorban állás, immár magára a küzdőtérre engedésre. Egyre többen jöttek. Már legalább 200-300-an álltunk. És ez itt egyből felveti a kérdést. Mi a reteknek van ennyi Early Entry jegy?! Ennyi ember nem tud vele az első három sorba se jutni. Így meg akkor nem éri meg. Véleményem szerint csak annyi jegyet kellene kiadni, amennyien feltöltik az első két sort. Ja hogy akkor kevesebb lenne a bevétel?!
(Itt ismét egy kitérő. Kíváncsiságból megnéztem a Ticketmaster weboldalán, hogy van-e jegy az utolsó berlini koncertekre. Nincs. De... Kicsit lejjebb görgetve látható, hogy a partner oldalukon azért mégis akad, csak 3-4-szeres áron! Mi ez ha nem bűncselekmény. A világ egyik leggonoszabb cége a Live Nation/Ticketmaster.)
A beengedés nagyon csúszott. A beígért 17:30 helyett 18:00-kor még a váróban voltunk. És itt történt egy olyan dolog, ami a 25 éves Depeche Mode koncertre járásom egyik legkellemetlenebb élménye. A sor elején álló rajongók elkezdtek önkéntes rendőrködni és névsorolvasásba kezdetek a maguk kis listáján, összevetve a saját maguk által osztott sorszámokkal. Nálam kiakadtak. Annak ellenére, hogy nem volt sorszámom, a helyemen álltam. Azaz nem tolakodtam, nem erőszakoskodtam, egyszerűen beálltam a sorba. Egyszerűen csak nem vettem részt a faszságukban, amihez hadd legyen már jogom. Nekik viszont semmilyen joguk nincs bárkit is számon kérni. Elkezdtek négyen egyszerre ordibálni velem. Csalással vádoltak, majd azzal, hogy most álltam be, beugrottam, stb. Elég tré volt. Ők négyen, én egyedül. Végig a hangulatot keltették és fennhangon kiabálták és tüzelték a tömeget, hogy dobjanak ki. Szívem szerint agyonlőttem volna őket, de minimum egy hatalmas rúgást helyeztem volna el valamelyik fején. Szerencsére voltam annyira higgadt, hogy felmérjem, hiába tenném, utána valószínűleg legépelnének és a koncertet sem látnám. Mondták, hogy hívják a biztonságiakat és kidobatnak. Szerencsére a valódi security leszarta. Nagyon kellemetlen volt. Rossz volt egyedül, tök kiszolgáltatott voltam. Egy magyar sem segített. Amúgy tudom én hogy honnan fújt a szél. Ismertek már ezek az arcok. Napokat töltenek a stadionok előtt. Szánalmasak. Én meg megjelenek aznap és mégis jobb helyen vagyok, mint ők. Ez irritálja őket. Rendkívül korrekt módon akartak elégtételt venni. Ezután a közjáték után jött a „németes” beengedés. Kettes sorban, amolyan babysitter módjára. Több száz métert kellett megtenni a színpadig. Hogy ez mennyire gyűlöletes így...! Mindig is az volt az előnyöm, hogy kurva gyorsan futok. Bárkit lefutok ilyen távon és most is így lett volna. De már ez is a múlt. A Live Nation ezt is kettékúrta. Mire öt perc alatt besétáltunk a küzdőtérre, eldönthettem, hogy a második sor közepe, vagy az első sor bal széle lesz az enyém. Az első sor szélét választottam.
Lehet, hogy egy szívtelen, érzéketlen gecinek tűnök, de a következő a helyzet. Ma már mindennek polkorrektnek kell lennie és mindenkinek mindenhez joga van. Azaz, lehessél te akkor is legelöl, ha amúgy erre nem lennél képes. Így teremtődik olyan extrém helyzet, hogy már megint - mint Gelsenkirchenben - mankóval álltak kettővel mellettem. Szintén az első sorban kövér csajok, illetve egy fejsérült, kötéssel. Én sem reklamálok, hogy szeretnék az olimpián futni és lassítsák le nekem az Usain Bolt-ot, mert én is ott akarok lenni. Elfogadom, hogy jó lesz nekem utcai futóversenyen is, a lényeg, hogy ott legyek, csinálom. Nem tudom érthető-e az analógia. Szóval a Live Nation belenyúlt a rendszerbe és ezzel megölte a koncertélményt. Az izgalmat, a várakozást, ami hozzátartozik a koncertélményhez. Mögöttem állt egy angol srác, aki egy az egyben ugyanígy gondolta. Ő volt az, aki Kolozsváron mellettem állt és már akkor benn volt a stadionban amikor én beérkeztem. Nem kell neki soha koncertjegyet vennie, mert AAA-s nyakbaakasztója van, amit az Andytől kapott. (Jókat mesélt. Majd még lehet írok erről.)
A koncertről. Az előzenekarból ami nekem leginkább megmaradt, az, hogy az énekes csajszi mennyire illedelmes és kedves volt. Ez volt az EMA utolsó koncertje. Itt is - ahogy Budapesten is - a közönség saját nyelvén köszönte meg a támogatást.
Depeche Mode. Ahogy mindig, most is nagyon jó az intro. Szerintem még nem is volt a zenekarnak rossz introja. Most is nagyon hatásos. A Going Backwards kiváló koncert kezdet. Nagyon jól építkezik. Nem annyira jól mint az előző turnékon, de azért még mindig nagyon jó. So Much Love helyett It’s No Good. Ez nem jó ötlet. Főleg azért mert hát ugye Spirit… És a So Much Love sokkal jobb volt élőben. Én nem húztam volna le. De… Az It’s No Good jól szól és jól illik ide. A So Much Love után kellett volna és inkább a Barrel Of A Gun helyett, amit továbbra sem értek. Ez egy tévedés tőlük. Nem működik. Elismerem, az első sorból jobb - ott minden jobb - de hátulról már nem jó. (Ezt megtapasztalhattam apukám mellől.) A dob eszméletlenül kiemelt, szinte robbanásszerű csattanása szó szerint nagyot üt. A Pain That I’m Used To. Ahogy eddig is írtam, továbbra is tartom, egyszer sem volt ez jó poén. Az hogy most ezen a turnén is nyomják… És a legdurvább, hogy rajtam kívül úgy látom, mindenki imádja. Useless nekem új volt. Tetszett. Főleg úgy, hogy nem normál verziót játszottak. Kellemes meglepetés, hiszen utoljára a The Singles Tour-on hallottam. De azért ez már a második szám amiben két gitáros van a színpadon. Precious. Pedig már azt hittem, hogy végre elmarad erről a turnéról. Nem rossz csak már elég volt. World In My Eyes. Erre nincs mit mondani. Az egyik csúcspont. Szerintem nincs koncert ahol erre nem az egyik legnagyobb ováció lenne. A Cover Me nagyon jó. Szeretem és a koncert nagy pillanata a kifutóra lépő Dave. Martin dalok. Valaki meg tudja magyarázni, hogy miért két számot nyom az Ultraról? És amikor cserél akkor szintén az Ultraról?! WTF?! Hat különböző Ultra számot játszanak, míg az új albumot beharangozó névadó turnén három, vagy akár kettő új dal hallható! Nulla új Martin által énekelt szám! Ilyen soha nem volt! Valaki? In Your Room. Atom. Volt szerencsém végignézni, hogy mit játszik benne Martin, mert pont úgy álltam, hogy az ő bénán elforgatott keyboardját láttam. Nekem a koncert egyik legjobb része. A Where’s The Revolution szerintem egy picit lapos. Hiányzik belőle valami. És innen ráfordulunk a csúcspontra. De előtte meg kell jegyeznem azt a megmagyarázhatatlan fatális hibát, miszerint kivették a Wrongot. Ez a dal a Depeche Mode történetének egyik legjobb dala. Ráadásul a verzió amit játszottak, eszméletlen. Kiveszik?! MIÉRT?! Everything Counts. Le a kalappal. Nem tud nem működni. Stripped. Egyik nagy kedvencem. Én nem tudom megunni. Az Enjoy The Silence-ben az új körre mintha megváltozott volna a gitár hangja. Most tökre olyan mint az albumon, amit még soha nem hallottam koncerten. Nagyon tetszett. Never Let Me Down Again. Továbbra is fanyalgok. Ez a szám eredetileg annyira összetett, rengeteg szólam van benne, de ezeken az új modern turnékon teljesen kiherélt. Martin meg egy olyan dolgot penget el, amit egyetlen billentyű lenyomásával hozott elő Alan az Emax-on?! És akkor meg se említsük, hogy a számban eredetileg nincs is gitár. A Strangelove-ot nagyon szerettem volna elcsípni az első körben. Örülök, hogy most sikerült. Jó poén. De azért ez is csak egy turnén. Nem úgy, mint a Shake The Disease! A Walking In My Shoes nekem egy kapufa. Majdnem jó. Jó poén a Random Carpet Mix betét amit Peter játszik, itt is hiányzik nekem jó pár dolog, ami azért valamikor ott volt. Az A Question Of Time-nál pontosan ugyanaz a bajom, mint a Never Let Me Down Again-nél. Personal Jesus. „Nehogy kimaradjon!” De azért most jobban szólt mint más, előző turnékon.
A koncert összességében nem volt rossz, mint ahogy a Depeche Mode sohasem rossz. Profin lehozzák most már bármikor. De olyan nagyon jónak sem éreztem. Sok minden miatt. Nem tudtam felengedni a koncert előtti közjáték miatt. De a legnagyobb problémám mégis inkább az, hogy ez a zenekar olyan távol van attól, amit én megismertem és megszerettem, hogy az elképesztő. Ja és nehogy illúziónk legyen arról, hogy "Budapest is the Best"! Bécs is az volt...
Mindent mérlegelve arra jutottam, hogy befejezem. Abbahagyom ezt a fajta koncertre járást. Idén leszek 42 éves és idén lesz a 42. Depeche Mode koncertem. Rengeteg szép emléket őrzök, amiért nagyon hálás vagyok. Egy-két kivétellel az összes Depeche Mode koncertemen az első sorban voltam! Az abszolút csúcs a Royal Albert Hall élményem. A barátságom három turnén át a stábhoz tartozó videó rendezővel. Az összes setlist amit megkaptam amin csak megjelentem. Vendég koncertjegy. Sorolhatnám. Köszönöm.
Döntésem végleges, amit két esetben változtatok csak meg:
- Alan Wilder visszatér
- A Depeche Mode valamiféle elektronikus retro turnét tart, csak gépekkel, keyboardokkal.
Természetesen budapesti koncerten mindig ott leszek. Pozsony még esetleg, de Nyugat-Európa az élvezhetetlen kocertre járás miatt - köszönhetően a Live Nation-nek - kimarad.
Maradok az egyik legnagyobb Depeche Mode rajongó, gyűjtő. Megmarad a hatalmas gyűjtemény és a sok életreszóló élmény. Ja és a zártkörű találkozók is maradnak nálam! � (Már most megvannak a téma ötleteim!)
A legvégére akkor is leírom:
Én voltam, vagyok minden idők legügyesebb magyar elsősoros bajnoka.
Az eredeti hozzászólás képekkel együtt itt és itt található!
