Véget ért tehát a Memento Mori Tour! Az együttes 112 koncertet adott Európában és Észak-Amerikában, ami a második leghosszabb turné a Global Spirit Tour után: illetve harmadik, ha a másfél éves Devotional-Exotic-US Summer 94 Tour menetelést egybe számoljuk (időben egybetartoznak). Ezúttal nem látogattak el a világ többi részére: noha volt szó dél-amerikai és ausztrál időpontokról is, ez nem valósult meg. (Ausztrália 1994 óta várja vissza a DM-et!). Egy rövid tavaszi észak-amerikai „bemelegítés“ után nyárra Európába jöttek át; ezután ősszel-télen ismét Észak-Amerika (és Mexikó) volt soron, majd 2024-ben Európában zárták a menetelést. Magyarországon két emlékezetes koncertet is adtak.
A turné szerencsére ismét nagyjából „eseménytelenül“ telt. A balszerencsésen alakuló Tour Of The Universe után (amkor a zenekart Dave betegsége, különböző sérülései, illetve Andy édesapjának a halála hátráltatta) ez már immáron a harmadik turné egymás után minden különösebb probléma nélkül. Nagyon fontos kiemelni, hogy a 2023 év eleji promóciós fellépéseken kifejezetten öregesen visszafogott Dave kiváló formában volt a színpadon végig a bő 1 év alatt. És amit nem lehet eleget hangsúlyozni: a Memento Mori Tour koncertjei voltak a Depeche Mode történelmének leghosszabb koncertjei - introval együtt szinte mindenhol 24 dalt játszottak, ami hatalmas csúcs a DM történelmében. Így tehát mindenképpen le a kalappal a zenekar előtt!
Ami magát a turnét illeti, már vegyesebb a kép. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez volt az egyik legötlettelenebb turnéja is a Depeche Mode-nak. A Memento Mori Tour ugyanis nem más, mint a Global Spirit Tour és a Tour Of The Universe meghökkentően hű másolata. Szinte felsorolni is lehetetlen, hogy mennyiben ugyanaz a két turné, de mégis megkísérerlem. Ugyanúgy az album lassú dalának az intrója volt az intro, mint a Global Spirit Touron (ott a Cover Me, itt a Speak To Me). Ugyanúgy az új album két dalával kezdődött a fellépés, mint a Global Spirit Tour első két szakaszában, bár ez máskor is nagyjából hasonlóan volt. Ugyanúgy a Walking In My Shoes volt az első „régi“ dal, mint a Tour Of The Universe-ön (és a Delta Machine Touron); és ugyanazt a „William Orbitos“ verzióját játszották, mint a Global Spirit Touron. Volt a turnék óta változatlanul szóló It’s No Good, jó korán a setlistben, akárcsak a Tour Of The Universe-ön és a Global Spirit Touron. A Sister Of Night ugyanebben a verzióban volt már a Tour Of The Universe-ön, igaz, akkor Martin előadásában - a cseredalként felbukkanó Policy Of Truth pedig pont a 2009-es világturné In Sympathy/Policy Of Truth cseréje óta állandó élcelődés tárgya a DM rajongók körében. Ugyanúgy volt In Your Room, mint a két említett turnén - ezúttal ráadásul az elég ötlettelen Zephyr Mix verzióban. Ugyanúgy volt Everything Counts, mint a Global Spirit Touron, ráadásul ugyanabban a verzióban. Ugyanúgy volt Precious, mint a fent említett két turnén, ráadásul pontosan ugyanabban a verzióban. A főprogram előtt jött a Dave-szerzemény lassú dal volt a turné elején, akárcsak a Global Spirit Touron: ott a Cover Me, itt a Speak To Me (aztán ezt lecserélték a szintén Dave-szerzemény Before We Drown-ra és az ebből a szempontból kakukktojás My Favourite Stranger-re). Ugyanúgy az A Question Of Lust-tal kezdték a turnét, mint a Tour Of The Universe-en és a Global Spirit Touron: hogy aztán a turné felétől nyomtalanul elfelejtsék azt, pont, mint a két említett turnén. Ugyanúgy volt akusztikus Home, mint a Tour Of The Universe-ön (és a Delta Machine Touron), de volt „full band“ Home is, ahogy a Global Spirit Touron. Mindkét turnén nagyon sokat szerepeltették a Somebody-t, 2024-re ez is megérkezett a Memento Mori Tourra. A Shake The Disease 2005 óta minden (!) turnén van Martin előadásában, de most pont olyan kevésszer volt, mint - ismét - a Tour Of The Universe és a Global Spirit Tour esetében. Ismét volt Dressed In Black, mint a Tour Of The Universe-ön; és ismét volt But Not Tonight, mint a Delta Machine Touron és a Global Spirit Touron. És ismét volt - megdöbbentően sokszor - Strangelove, Martin előadásában, pont úgy, ahogy a Global Spirit Touron.
A Ghosts Again szerepeltetése természetes; pont a Martin blokk után nem sokkal jött az első kislemezes dal, mint a Delta Machine Touron (Heaven) és a Global Spirit Touron (Where’s The Revolution). Az egyébként új verzióban megszólaló I Feel You pont olyan rövid volt, mint a Tour Of The Universe-ön.Az A Pain That I’m Used To pont ugyanabban a verzióban szólalt meg, mint az elmúlt 3 turné mindegyik előadásán. A World In My Eyes pont úgy szólalt meg, mint a Tour Of The Universe-en; a Behind The Wheel szintén, a Wrong szintén. A Stripped is ugyanúgy szólt, mint az utolsó 3 turnén, az Enjoy The Silence sem sokat változott. A Waiting For The Night volt már akusztikus duettváltozatban - a Tour Of The Universe-en. A Just Can’t Get Enough pont így szólt a Global Spirit Touron: a Never Let Me Down Again és a Personal Jesus pedig így is úgy is örök tagnak számítanak a setlistben.
Elképesztő, hogy a DM mennyire nem variálja a setlistjeit! Még amikor az utolsó 3 fellépésen például játszhatnák külön-külön a Speak To Me-t, a My Favourite Stranger-t és a Before We Drown-t, akkor is inkább kétszer a My Favourite Stranger-t játsszák el, a Before We Drown mellett. Csak hogy soha ne jöjjön ki a sorminta... Erre a turnéra elfogytak a meglepetésdalok, ami még az előző, Global Spirit Touron is fel-felbukkantak: itt nem volt semmi különösebben meglepő, és ha volt is, akkor gyorsan lecserélték a Policy Of Truth-ra...
És persze nem lennék DM rajongó, ha nem látnám meg a jót is. A John The Revelator újbóli szerepeltetése kifejezetten kellemes meglepetés volt - kár, hogy pont az utolsó 11 koncertre csere nélkül kiszedték a setlistből. A máskor olyannyira kreatív Martin egyedül az elég vegyes megítélésű Heaven-t emelte be az akusztikus blokkba új dalként - emlékszünk, hogy a turné elején a The Sun And The Rainfall-t ígérte?... Talán ennek is köszönhető, hogy az elmúlt turnékon általában 40 különböző dal közül válogatott a DM, de most csak 36 volt ez a szám - pedig rekordhosszúak, 24 számosak voltak a koncertek! Érdekesség, hogy 1998-at leszámítva ez az első turné, ahol egyszer sem volt Judas. És hogy ne csak fanyalogjak, a Black Celebration viszont kiváló új verzióban szerepelt, nem szólt ilyen jól a World Violation Tour óta. Ha ezt a dalt ilyen jól át tudták dolgozni, akkor miért nem tudtak még átdolgozni néhány másikat? És említsük meg, hogy az akusztikus Condemnation duettben is kellemes volt - még ha ez a dal eredetileg nem „kellemes“, hanem „őserő“, legalábbis számomra.
Félreértés ne essék, nem azt várom, hogy a See You-t, vagy a Nodisco-t játsszák, ahogy azt a kommentekben utolérhetetlen humorral szoktátok írni. De hogy ennyire utánlövés-érzete legyen egy turnénak, az bizony komoly csalódás. És persze ezt a csalódást már a sacramentoi turnényitón láthattuk-hallhattuk (ahol pl. Dave úgy vezette fel a Sister Of Night-ot, mint egy dalt, amit „soha nem játszottak korábban“ - Dave-et lehet, hogy tájékoztatni kellene koncertek előtt, hogy mit játszott eddig a Depeche Mode, mert ezek elég megmosolyogtató tévedések.). Ahogy írtam is, pont olyan a Memento Mori Tour, mint a Memento Mori nagylemez: a korábbi életmű inkább rosszabb, mint jobb újrafelhasznosítása.
És még egyszer: óriási tisztelet a DM-nek, hogy egyáltalán útnak indultak ennyi gyászos év után. Én magam egyébként nem vagyok az állandó kritizálás híve, viszont ugyanígy nem vagyok a feltétlen rajongásé sem. Nagyjából sejtem is, hogy a kommentekben ki hová fog elküldeni, meg azt is, hogy ki az, aki egy szót sem fog belőle érteni, de ettől még szerintem fontos megállapítani azt, hogy a kedvenc zenekarunk egy kicsit bátrabban is nyúlhatna a saját életművéhez - mert így nem tudom például, hogy ez a mostani turnét miről fogom utólag felidézni.
