Véget ért tehát a Depeche Mode eddigi leghosszabb egybefüggő turnésorozata, a Global Spirit Tour, egészen pontosan 130 fellépéssel (a pontosság kedvéért: a majdnem összeérő Devotional és Exotic Tour ennél még 31 koncerttel több volt, de általában külön szoktuk venni az 1993-as és az 1994-es turnét). Az együttes összesen 38 különféle dalt szerepeltetett a repertoárjában: ez a harmadik legtöbb a zenekar eddigi történelmében (a legtöbb különféle dalt a Delta Machine Tour szerepeltette 40 dallal, a második helyezett a Tour Of The Universe, 39 dallal). Minden egyes fellépésen felcsendültek az alábbi dalok: Going Backwards, A Pain That I’m Used To, World In My Eyes, Cover Me, Everything Counts, Enjoy The Silence, Never Let Me Down Again, Walking In My Shoes, Personal Jesus . Mindössze egy koncerten, a legutolsón maradt ki az In Your Room, de a koncertek több, mint 90%-án szerepelt a Stripped, a Home, a Barrel Of A Gun és a Where’s The Revolution is. Mindössze egyszer szerepelt a dallistában a But Not Tonight és a Halo. A turné érdekessége az Ultra-dalok túlsúlya volt; most először fordult elő, hogy az aktuális album után nem a Violator-ről csendül fel a legtöbb dal a lemezhez tartozó turnén, hanem az 1997-es albumról. A már említett Barrel Of A Gun és Home mellett az It’s No Good, a Useless, az Insight, és néhány alkalommal a Sister Of Night is a setlist része volt. A turné legnagyobb hiányzója a Behind The Wheel volt, amely pont emiatt a turné miatt esett ki a valaha volt legtöbbet eljátszott Depeche Mode-dalok Top 10-éből (itt az első helyezett a Never Let Me Down Again). A legnagyobb meglepetés a Corrupt volt, amely még a saját turnéján, 2009-ben sem került be a repertoárba, most viszont az első 2 turnészakasz állandó vendége volt, és az utolsó előtti koncerten is felcsendült. Hasonló kellemes meglepetés volt a David Bowie-feldolgozás, a „Heroes”, amely szintén az első két turnészakaszban volt a repertoár része és az utolsó koncerten is felcsendült. Martin – amellett, hogy nagyon sokáig ragaszkodott a Somebody-Home-A Question Of Lust hármashoz – a legkellemesebb meglepetést a Music For The Masses-dalcsokrával szerezte; a Strangelove, a The Things You Said és az I Want You Now mind-mind olyan dal volt, amelyre nem tippeltünk volna a turné elején. Jónéhány olyan most csak „csereszám” volt, ami a korábbi turnékon kirobbanthatatlan volt a setlistből (Policy Of Truth, Shake The Disease, Just Can’t Get Enough). Ezen a turnén lett végleg a kétezres évek nagy meglepetés-koncertkedvence, az A Pain That I’m Used To, a Barrel Of A Gun pedig meglepetés Grandmaster Flash-részlettel a végén csendült fel minden alkalommal. Először fordult elő, hogy 3 különböző zárószám is volt: a Personal Jesus és a Just Can’t Get Enough mellett egy ízben (az Isle Of Wight fesztiválon) az Enjoy The Silence zárta a fellépést. Az Ultra mellett egy másik korábban mellőzött lemezről, a Sounds Of The Universe-ről is szerepelt két dal: a már említett Corrupt mellett a Wrong volt az első két turnészakasz állandó szereplője.
A turné számtalan emlékezetes élménnyel szolgált: Gordeno basszusgitározása az A Pain That I’m Used To-ban és Useless-ben, a World In My Eyes-ban Dave kislemezborítót mímelő mozdulata, a már említett Grandmaster Flash-idézet a Barrel Of A Gun végén, Cover Me végén a buli a kifutón, és a „Will Ya?” kiáltás, a kitűnően átdolgozott, állandó bulicsúcspontok közé tartozó Everything Counts, a Stripped alatt Dave gúnyolódása a mobiltelefonjukba bújókon, a Never Let Me Down Again végén a pólók kilövése a közönség közé, és a Walking In My Shoes „William Orbit hangjainak” skandálása mind-mind feledhetetlenné tette a mögöttünk álló turnét.
