Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

13 éves János Apostol!

2019. június 05. - Szigi.

Ben Hillier: "(Martin) azt mondja, nem tud csak úgy leülni, és dalt írni, először a fejében kell megszületni a dalnak, amit azután 20 perc alatt papírra vet. Nem igazán értettem hogyan megy ez nála, amíg a tanúja nem voltam a 'John The Revelator' születésének, amely mindössze 6 óra alatt készült. Ennyi idő alatt írta meg és vettük fel - ez nagyon gyorsnak számít."

Dave: "Igazán élvezetes dal, igen. Azt hiszem, azt a dalt Martin pont két stúdió időszak között írta... Amikor Santa Barbarán dolgoztunk, volt Martinnak egy külön szobája, ahol szabadon feljátszhatta zenei ötleteit és gondolatait. Közben persze hozzánk is kiszűrődtek a próba hangjai, amelytől azonnal izgalomba jöttünk. Nem voltunk benne persze biztosak, hogy merre is halad a folyamat, amikor azonban elkezdődött a második felvételi periódus, megkaptuk a végeredményt és hát... Nos, komoly dobokkal kezdtünk el dolgozni. Ben a dobokhoz ült és elkezdte őket ütni... Benny Bonham - így hívtuk. Mart játszotta a számot, nagyon élvezetes volt. És ekkor jöttem én a mikrofonnal... Ben így szeret dolgozni. Volt egy élő mikrofonom a stúdióban és nagyon élveztem a munkát... az ember először csak bámulja, majd a kezébe veszi és elveszti a fejét."

Word magazine: "Lüktető goth-gospel, amelyhez Anton Corbijn minden bizonnyal rémisztő klipet készít majd, sőt még kislemez is lehet belőle (legyen!)"

Independent: "Az album legjobb dala vélhetően a John The Revelator, amely nyílt kritikával illeti a strukturált vallási felekezeteket, kikezdve azok sarkalatos intenzitását próféciáik tekintetében." (a fordítások a HDMFC honlapjáról származnak).

13 éve jelent meg a JOHN THE REVELATOR/LILIAN kislemez! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr7514877578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása