Dave: "Egy egész délután töltöttünk azzal egy londoni stúdióban, hogy pózoltunk. Első hallásra ez könnyűnek tűnhet, de Anton valamilyen film trükköt használt, és kvázi az egész lassított felvételen rögzült. Percekig mozdulatlanul kellett állnunk, amíg egy index lámpa ki nem gyulladt. Ezt a bevillanó fény-vágást egyébként sokan ellopták Antontól a későbbiekben. A klip többi része külső térben lett felvéve, ha jól emlékszem négy napon keresztül forgattunk Skóciában, Portugáliában, illetve valahol fent a francia/svájci Alpokban. Az egész ötlet elég bizarrnak tűnt számomra. Anton egy, a felvételi stúdióban tett látogatása során beszélt a klip ötletéről, amely valahogy úgy hangzott; "Dave, királynak leszel öltözve, koronával meg minden, és különböző helyszíneken jársz-kelsz, egy nyugággyal a kezedben, amit kinyitsz bizonyos helyeken, és beleülsz." "Anton, mi a fenéről beszélsz?!?"- kérdeztem szinte azonnal. Nyilvánvalóan, elég szkeptikus voltam, elképzelni sem tudtam ezt az egészet. Meg hogy, király ruhát öltsek magamra?! De persze a végeredmény ismét őt igazolta, és talán soha azelőtt nem láttunk ehhez hasonlót sem. Mi, mint zenekar, legalábbis nem csináltunk ilyen volumenű dolgot azelőtt. Amolyan Fellini gondolatisága van az egésznek, de már maguk a gyönyörű képek és a színek is lenyűgözőek. Itt van ez a király, akinek mindene megvan, a királysága és azzal együtt mindene. és szépen lassan minden elenyészik és meghal. Minden és semmi. Az elején persze ez az összetett gondolatiság nem jött át számunkra, de Anton nagyon makacs volt, hogy ezt így kell megvalósítani. Annyira hit benne, hogy nem volt választásunk, és mivel sohasem csalódtunk benne, beadtam a derekamat. És talán tévedek, de kezdettől fogva engem és csak engem akart a király szerepében látni. Nem lehetett arról szó, hogy kihúzom magam. Itt, ebben a jelenetben éppen a portugál partoknál vagyunk - hihetetlenül szép. Nagyon sok jelenet, nagyon sok helyszín, néha teljes forróságban, de mint tudjuk mindez csak Anton és egyetlen kamera műve. Rendezhetünk kvízt, hogy melyik jelenet hol lett felvéve, de azt hiszem a tengerpartos az Portugália, haha. Nagyon jól sikerült jelenetekkel van telis tele a klip. Gondold csak el, mennyi mindennek kellett összejönni, fények, színek és időzítés. Azt hiszem, megérte a sok munka, mert nagyon jól sikerült a klip. Itt, a videó vége felé van ez a havas jelent, ahol biztosra állíthatom, hogy már nem én vagyok a király ruhában, hanem Richard Bell, a producer. Ekkor már négy napja forgattunk, és noha a közeli képeken én vagyok, a távoli felvételeken már nem. Helikopterrel kellett felmennünk a hegytetőre, és olyan nagy volt a hó, és nehéz a király kosztüm, hogy alig 20 lépést lehetett megtenni benne, anélkül hogy ne állt volna le az ember levegőért kapkodni. Nagyon nehéz volt a ruhában mozogni. Így volt aztán, hogy az utolsó forgatási napon azt mondtam Richard-nak, hogy tudod mit, azokban a jelenetekben, ahol ilyen picike vagyok, azt te fogod helyettem megcsinálni! Majd beültem szépen a helikopterbe és vissza mentem a szállodába egy forró italra. A végső, közeli jelenet persze ismét az enyém volt, de gondoltam elárulom ezt a kis műhelytitkot, elvégre most már őszintén beszélhetünk ezekről a régi dolgokról, anélkül hogy sérülne a varázs. Enjoy The Silence, hát igen, Élvezd A Csendet."
Martin: "Talán ez a legismertebb és legnépszerűbb klipünk. Ezúttal ismét Dave kapta a főszerepet, ha jól emlékszem, mi a többiek talán három óra alatt végeztünk, haha. Dave ezzel szemben pedig közel egy hétig utazott Európában Antonnal az oldalán. Azt hiszem, legalább négy különböző országban forgattak, és hát a végeredmény lenyűgöző lett. Nem tudom létezik-e olyan ország, ahol mindezen helyszínek megtalálhatók lettek volna, haha. Arra emlékszem, hogy Skóciában biztosan jártak, de hogy például a havas jelenetek az Alpokban Ausztriában vagy Svájcban lettek felvéve, nem mernék megesküdni. Dave vélhetően jobban emlékszik. Azt sokszor emlegette, hogy rettentő hideg volt. A tengerparti jelenet pedig úgy emlékszem, Portugáliában lett felvéve. De igazából ezt is csak Dave tudja megerősíteni, mert mi ugye ott sem voltunk, haha. Mindössze arra emlékszem egész konkrétan, hogy Dave nagyon de nagyon ellene volt a király kosztümnek. Hatalmas vita lett belőle, és Anton mindent be kellett vessen, hogy meggyőzze Dave-et, aki ostoba ötletnek tartotta a beöltözést. Amely aztán talán a leginkább ikonikus megjelenése lett az idők során. Elképzelhető, hogy a legtöbben így, királyként emlékeznek rá. A Coldplay tisztelgett is Anton előtt a klip kvázi feldolgozásával. Antonnal sohasem beszéltünk arról, hogy hová pozícionáljuk a dalt, vagy hogy milyen elvárásaink vannak vele kapcsolatban. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy Daniel Miller beszélt vele erről, de köztünk és közte sohasem zajlott ilyen jellegű beszélgetés. Nyilván nem volt előre látható, hogy milyen elképesztő és óriási sikere lesz a dalnak. A 'Personal Jesus' előzte meg ezt a kislemezt, ami szintén nagy siker lett. Nem hinném, hogy különösebb nyomás alatt lettünk volna az 'Enjoy The Silence'-el kapcsolatban, vagy hogy kiemelten kezeltük volna. Szimplán lehet, hogy azért nőtt meg a büdzsé és a produkció, mert a lemezkiadó, a Mute így határozott. Vélhetően a 'Personal Jesus' sikerén bátorodhattak fel, mert akkor a 'Violator' még nem jelent meg, így nem tudhattuk, hogy a nagylemeznek milyen fogadtatása, illetve sikere lesz. Az 'Enjoy The Silence' közvetlenül a 'Violator' előtt jelent meg, ez a dal harangozta be az új nagylemezt."
Anton Corbijn: "Nem igazán dokumentálom a dolgokat. Nem írok le sokmindent. Amikor az ötlet megszületik, a megvalósításon már nem nagyon töprengek. Az 'Enjoy The Silence' esetében volt egy elképzelésem, amelyben egy király játszotta a főszerepet. Egy szimbólum, valaki, akinek mindene megvan. De keres valamit, valami igazán egyszerűt, ami bárki számára elérhető. Valamit, amihez nem kell pénz. Egy csendes helyet, ahol üldögélhet. (...) Elég nehezen vették be az ötletet a fiúk. Akkoriban még jobban érdekelte őket, hogy milyen lesz a végtermék. Ezzel együtt pedig tudták, hogy az 'Enjoy The Silence' különleges dal a számukra. Mondhatni a legjobb dal, amelyet készítettek, illetve valaha írtak. Nem igazán hittek benne, hogy az imázs működik a számmal.
Dave Gahan: Amikor Anton először adta elő az ötletet az 'Enjoy The Silence'-hez, az valahogy úgy hangzott, hogy rohangálnom kell egy király jelmezben, kezemben egy nyugággyal. Meggyőződésem volt, hogy megőrült.
Richard Bell (videó producer): Leültünk egy szobába az együttessel, illetve Daniel Millerrel. És Anton előadta; "Az ötletem a következő; egy király nyugággyal." Ennyi volt. Mindenki csak bámult rá. Látszott, jó ötletnek tartja. Erre persze mi; "De mi lesz még benne?" Erre ő; "Hát a király járkál a nyugággyal, és megfordul jónéhány helyen." Igazán nagy lépés volt a zenekartól, hogy igent mondtak erre a klipre.
Andy Fletcher: Az 'Enjoy The Silence' forgatása csodálatos volt számomra, illetve Martin és Alan számára is. Nem úgy Dave számára. A mi közreműködésünk mindössze egyórányi volt a műteremben. Dave ezzel szemben öt napot töltött filmezéssel, néhol fagyos hidegben.
Martin Gore: Azt hiszem, valahol Svájcban elege is lett az egészből. Nem emlékszem pontosan, hogy hol forgattak, de egész nap hóban jártak. A végén besokalt, és azt mondta Richard (Bell)-nek; "A távoli képeket te fogod helyettem megcsinálni!"
Anton Corbijn: Nem vagyok jó forgatókönyvírásban és az ötleteim szóbeli kommunikálásában sem. Benne van a fejemben és tudom, érzem, működni fog. Nem vagyok arrogáns, de szeretem, ha hagyják a dolgokat megvalósítani. Ezúttal három ízben is meg kellett ostromolnom őket. A probléma -számomra legalábbis- az, hogy ha felmerül bennem egy ötlet egy dallal kapcsolatban, akkor azt nagyon nehezen tudom elfelejteni, és új után nézni. Minden egyes alkalommal, amikor hallom a dalt, az eredeti ötlet visszajön a fejembe, és semmi másra nem tudok koncentrálni. Így aztán, vissza kell térjek az alapötlethez. A végén azt hiszem, egyszerűen besokaltak, és rám hagyták. "Csináld!" - mondták.
Martin Gore: Természetesen, a klip az egyik legjobban sikerült videó promónk lett, amit valaha készítettünk.
Dave: Erről a számról vitatkoztunk a legtöbbet. 5 nap alatt készült. Magasan az Alpokban forgattunk, lélegzetelállító hideg volt és rengeteg hó. Majd jött az az iszonyú forróság Portugáliában, ezek után pedig Skócia következett. Én meg csak járkáltam -egy Grammy díjért- egy nyugággyal a kezemben össze-vissza. Elég fájdalmas felvétel volt... helikopterek meg vontatók is be lettek vonva a forgatásba. A végeredmény azt hiszem, valami igazán különleges dolog volt.
Az Enjoy The Silence gyönyörű klipje Grammy-díjat nyert ebben az évben.