Nekem ezek a kedvenceim: ismét egy rajongó, bizonyos Panos Sialakas írása a Violator-korszakról. Természetesen ismét David McElroy remek Almost Predictable Almost blogjáról fordítottam.
"Violator az én szememmel
Oly' sok mindent írtam már a Violator-ről, hogy amikor David (sajnos nem Gahan, hanem McElroy) megkért, hogy vegyek részt a Violator 30. évfordulójáról megemlékező hónapban, úgy döntöttem, hogy visszamegyek az időben és visszaemlékezem arra, hogy milyen hatással volt rám a Violator a megjelenésekor, 1990 márciusban.
Ez nem könnyű feladat. Úgy értem, hogy visszatekinteni 30 évre nosztalgikus és fájdalmas lehet egyszerre, főleg, ha emlékeznem kell a görög társadalom és a minket körülvevő technológia különbségére, de főleg az a nehéz, amikor a túlérzékeny tinédzser éveim törékeny periódusára kell visszaemlékeznem a 80-as évek végén és a 90-es évek elején.
Ilyen körülmények között estem szerelembe a Depeche Mode-dal, 1989 tavaszán. Ebben az időben szinte hónapok alatt változott meg a görög médiahelyzet és megjelentek a magán- és a műholdas állomások, köztük az MTV-vel. És a Depeche Mode, mint a szcéna élharcosa, ezek között a bandák között volt, és nagyon elkezdtek nekem tetszeni. Mindenképpen volt valami szabadságérzet a zenéjükben és sokkal menőbb divatérzékük volt, mint a bandák nagy részének akkortájt.
És aztán jött 1989-ben a Personal Jesus és lenyűgözött! Itt volt a legújabb Depeche Mode felvétel... de ez nem olyan Depeche Mode volt, amit addig ismerhettünk. Egy 15 éves srácnak, mint én, ez annyira új volt, mintha egy új nyelvet fedeztem volna fel. Megállás nélkül hallgattam a dalt, de a legfontosabb, hogy újra és újra megnézhettem a spagetti western videóját ennek a négy cool fickónak (még Fletchnek is hintalovon is!).
Azt kiszúrtam, hogy az MTV nem írt ki albumcímet a szám címe alá. Mivel akkortájt igencsak csínján voltam az információknak, és mivel a Personal Jesus kevesebb, mint 6 hónappal később lett kiadva, mint a 101, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy ez minden bizonnyal egy különálló kislemez. Az év hátralévő részében aztán a figyelmem a kelet-európai nagy horderejű változásokra fókuszálódott. A világ változóban volt.
És megváltozott az én kapcsolatom is a Depeche Mode-dal. 1990 elején az MTV meghirdette a DM új kislemezének, az Enjoy The Silence-nek az exkluzív bemutatóját. Ez egy hétfő reggel volt, és képes voltam néhány órát lógni a suliból, hogy láthassam (bocsi anyu és apu). 4 perccel az első megtekintés után sírtam. Gyönyörű volt. Megtaláltam a kedvenc bandámat.
És már nem voltam egyedül. Mint más helyein is a világnak, Görögországban is ekkor kapott szárnyra a Depeche Mode-rajongás. Persze már erős bázist hozott magával az 1985 júliusi hirhedt Rock Athens fesztiválfellépésük is, de a Violatornak köszönhetően kerültek kultikus státuszba, aminek például a Hysterika nevű rajongói klub megszületése is köszönhető.
A Personal és az Enjoy The Silence magas rotációval pörgött a görög rádióban: és az MTV mellett más műholdas televíziós állomások - mint például a Super Channel, a Sky és az RTL - is játszották az ikonikus Anton Corbijn videókat. A Depeche Mode mindenhol hatalmassá nőtt, és az én kicsi országom sem volt ez alól kivétel.
Ami engem illet, ezek után már hátra se néztem. A Depeche Mode mindmáig az én hatalmas szerelmem. Nagy szeretettel emlékszem vissza azokra a napokra, és higgyétek el, ez nagy szó tőlem. Voltak zaklatott és zavaros időszakaik is, de a Violator maradt az egyik legfőbb dolog mindmáig, ami segít engem kibékíteni a világgal. 30 év elteltével is."
