Első ránézésre a World Violation Tour setlistje nem tűnik különösebben izgalmasnak: a Violator dalai, régi nagy slágerekkel vegyesen. Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk, hogy mely dalokat nyugdíjazta a zenekar erre a koncertturnéra, már meglepőbb lehet a kép. Az együttes olyan koncertklasszisokat küldött a feledésbe erre a féléves menetelésre, mint a People Are People, a Blasphemous Rumours, a Something To Do, a Somebody, az A Question Of Lust, vagy éppen a Just Can't Get Enough (láthatjuk, hogy elsősorban a Some Great Reward album dalaival bántak szőrős szívűen; arról a lemezről csak a Master And Servant tűnt fel a setlistben). Ezek közül ráadásul az első három soha többet nem került Depeche Mode koncertek setlistjébe, egy kósza 1993-as Something To Do-tól eltekintve. Ugyanakkor a koncertek közepén Martin egy igazi különlegességgel kedveskedett a rajongóknak, első ízben egy szál akusztikus gitárral állt ki a közönség elé - nem kis bátorságra vall egy ennyire elektronikus buli közepén ilyen tábortüzes hangulatú gitárdalokkal előállni!
Háromféle Depeche Mode intro létezik. Az egyik, amikor csak elkezdik az első dallal a koncertet; ilyen volt az In Chains a Tour Of The Universe-en. Máskor az első dal hosszabb verzióját hallhatjuk: ilyen volt a Welcome To My World a Delta Machine Touron, vagy az Everything Counts a Construction Time Again Touron. Talán a leggyakoribb, amikor valamelyik dal introként szolgál, majd egy másikkal kezdődik a koncert - ilyen volt az Oberkorn-My Secret Garden nyitás az A Broken Frame Touron, a Master And Servant-Something To Do nyitás a Some Great Reward Touron, a Pimpf-Behind The Wheel kezdés a Music For The Masses Touron, az I Feel You hangjaiból intrósított Higher Love-felvezetés a Devotional Touron, a Painkiller Plastikman mixe az A Question Of Time előtt a The Singles Touron, vagy éppen az I Want It All lezárása az A Pain That I'm Used To előtt a Touring The Angel-en. A legkülönösebb viszont, amikor elindul egy intro, majd az átcsap egy másik dalba, aztán mégis egy harmadik dal indul el. Ilyen volt a Black Celebration Tour nyitánya: a Christmas Island hangjaiba a Stripped motorhangjai kúsztak be, de mégis a Black Celebration-nel kezdődött a koncert; ilyen volt az Exciter Tour is, ahol az Easy Tiger után a Dream On akusztikus verzióját hallhattuk, de mégis a The Dead Of Night volt az első dal; és némiképp ilyen volt a Global Spirit Tour is, ahol a The Beatles Revolution-jének a hangjaiba a Cover Me Erol Alkan remixének a hangjai kúsznak be, hogy aztán a veretés után mégis - viszonylag szelíden - a Going Backwards kezdődjön el. És ilyen volt a World Violation Tour is.
A World Violation Touron ugyanis a Crucified hangjaival indult a koncert - a Crucified a rövid instrumentális átvezető a Violator-ön az Enjoy The Silence és a Policy Of Truth között, ami aztán átmegy a Kaleid remixébe, miközben a fények a D és M betűket mintázó függönyre vetülnek. De aztán az intro elhalkul, és elkezdődik - a World In My Eyes, a Violator nyitódala. Következik ezután még egy dal a Violator-ről, a Halo, majd pedig egy négyszámos "retro" blokk jön sorra. A Shake The Disease utolsó teljes turnéját tölti itt, de igen előkelő helyen csendül fel - ezúttal kissé megvariálva, nem Martin hangjával indít például. Negyedikként a remekül átdolgozott 101-zárószám, az Everything Counts csendül fel: az új verzió az 1988-as Absolut mix alapjául szolgál. Természetesen a közönségénekeltetés ugyanúgy megvan, mint egy turnéval korábban (és egy turnéval később) a koncertek végén. Ezután következik a szintén utolsó teljes turnéján szereplő Master And Servant, az egyetlen "hírmondó" a Some Great Reward-ról - különösebb meglepetés nélkül. Ezután pedig a Never Let Me Down Again következik (elég bátran elszórták tehát a nagy slágereket a koncert elején), amely ismét egy átdolgozott verzió, több rész szerepel belőle az Aggro Mixből. A karlengetős buli természetesen ugyanúgy beindul, mint a 101-en. Ezután viszont egy meglepően hosszú, "leülős" része jön a bulinak. A Waiting For The Night-ot talán nem is várta mindenki a setlistbe (pedig aztán még későbbi turnékon is jópárszor feltűnt). Dave és Martin duettje, valamint a csillagszórós kivetítés a turné csúcspontjai közé tartozik.
Az igazi meglepetés viszont ezután jött, Martin ugyanis a saját blokkjára - amit ezen a turnén egyébként kétszámosra csökkentett, gondoljunk a 101 3 Martin dalára, vagy napjaink koncertjeire, ahol szintén 3 dalt énekel Martin!, hiszen általában a ráadás első dalát is ő vállalja - két teljesen akusztikus gitárral előadott dallal készült, ráadásul ezeket konzekvensen cserélgetve. A két dal, ami a legtöbb koncerten csendült fel, bombameglepetés volt - sem az I Want You Now, sem a World Full Of Nothing nem szerepelt korábban egyetlen egyszer sem a Depeche Mode koncertrepertoárjában. Különös, hogy minden alkalommal konzekvensen ezt a 2 dalt játszotta egymás után, csak az egy helyen rendezett koncertek második illetve harmadik estéjén változtatott. Mindkét verzió érdekes, különösen az I Want You Now meglepően jó; 6 olyan hangot talál el Martin a dalban (ezekkel kezdődik a dal és később is visszatér benne), ami teljesen más dimenzióba emeli a Music For The Masses slágerét (az I Want You Now koncerttörténete amúgy is rendkívül érdekes: a "saját" turnénán, a Music For The Masses Touron nem játszották, a World Violation Touron akusztikus gitáron csendült fel, az 1994-es Exotic Touron "trip-hop" verzióban játszották - Alan Wilder zseniális munkáját dicséri az a verzió - majd a Global Spirit Touron zongorás változatban csendült fel (szerencsére az említett 6 emblematikus hang megtartásával)). A kétszámos I Want You Now-World Full Of Nothing blokk néha lecserélésre került (egészen pontosan olyan helyszíneken, ahol második este is volt): ekkor Martin konzekvensen a Here Is The House-t (újabb ritkaság), és a Sweetest Perfection-t játszotta, gitárral. Amennyiben egy harmadik este is volt egy-egy városban (ilyen volt például Párizs), akkor újabb meglepetést vezetett elő: ekkor a Little 15-t (újabb korábban sose játszott dal), és a Blue Dress-t gitározta el. Különös módon ezeket - tudomásunk szerint - szinte soha nem keverte: tehát sose volt olyan, hogy az I Want You Now után a Blue Dress-t énekelte volna, vagy a Here Is The House után - a Black Celebration-nek megfelelő sorrendben - a World Full Of Nothing-gal folytatta volna a koncertet.
Dave visszatérésével viszont továbbra sem pörög fel a koncert, ugyanis a Clean következik, majd a tombolósnak nem igazán nevezhető Stripped egy kissé átdolgozott verziója vezet át minket a koncert második felének slágerparádéjába. A Stripped kitűnő, de annyira nem jó, mint a 101-en, kevesebb benne a vascsörömpölés - egy dal, amit sajnos mindig egy kicsit rosszabbul játszanak el, mint az azt megelőző turnén... Ezután viszont már újra felpöröghet a hangulat; a zenekar a ráadásig hátralévő négy dalból - nagy önbizalommal - hármat is a Violator kislemezei közül választ. A Policy Of Truth megalapozza a hangulatot, az Enjoy The Silence rideg gépies, hosszú verziója még tovább növeli azt; a szinte idegenül ható, szintén utolsó teljes turnéját töltő, kissé szokatlanul kezdődő Strangelove után pedig a Personal Jesus a későbbiekhez képest kissé erőtlennek tűnő verziója zárja a főprogramot. Ugyanakkor hihetetlenül izgalmas és érdekes pl. a Personal Jesus-t hallgatni még Dave "régi" bársonyos hangján, nem pedig a későbbi turnék rockos, reszelős interpretációjában...
Két ráadás volt (majdnem) mindegyik koncerten, csupa "régi" dallal. Az első ráadást a Black Celebration album uralta: a címadó dal és az A Question Of Time "semmi különös" verziói kihagyhatatlannak tűntek ekkor még (nem gondolta volna senki, hogy a következő turnéra repül mindkét darab, persze azóta mindkettő többször is visszatért). A második ráadás viszont igazi meglepetés volt, ugyanis a 101-et nyitó Behind The Wheel remek koncertverziója lassan átment a dal Beatmasters mixébe, hogy aztán annak B-oldalasával, a Route 66 Beatmasters mixével záruljon minden egyes World Violation Tour koncert. Kissé szokatlan egyveleg és egy kifejezetten bátor döntés egy B-oldalassal zárni egy koncertet (miközben pl. a Just Can't Get Enough, vagy pláne egy Photographic szóba se jöhetett ezen a turnén: ez volt az első olyan koncertsorozat, ahol egyetlen Vince Clarke által szerzett dal sem szerepelt az előadott dalok között). Ez a Route 66 zárás talán egyfajta gesztus volt a 101-el és a los angelesi dedikálással tömeghisztériát okozó és ezzel a zenekart a globális világsztárok közé emelő amerikai rajongók felé.
És a döntés, amit sokunk azóta sem ért meg: a 101 után úgy érezte a zenekar, hogy "nem bírná el a piac", ha a World Violation Tour-ból is készülne koncertfelvétel. Vagy talán nem voltak teljesen elégedettek a dalok átdolgozásaival? Mindenesetre, szomorú módon, alig van turné, amiből kevésbé lenne elérhető "nagyon jó minőségű" felvétel (sőt, talán ez a turné a legmostohább ebből a szempontból). Be kell érnünk tehát kevésbé jó minőségű felvételekkel és egy örök vággyal: talán valamikor ebből a turnéból is kiadnak egy kitűnő minőségű felvételt (a los angelesi koncertekből vannak "snippet"-ek a hivatalos oldalon - annál jobb nem kellene).
Itt van egy újabb multicam felvétel a turnéról:
