Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

A Question Of Time, 2017-2018

2021. augusztus 12. - Szigi.
A Global Spirit Tour első két turnészakasza - az európai és az észak-amerikai stadionkörút - kisebb meglepetésre az A Question Of Time nélkül zajlott le (igaz, ez volt az a turné, ahol az elején csomó elég nagy slágert eldobtak, néhány "kisebb sláger" kedvéért). A harmadik (európai, fedett csarnokos), a negyedik (dél-amerikai) és az ötödik (észak-amerikai fedett csarnokos) turnészakaszon a koncertek jelentős többségén felcsendült, ám néha az I Feel You-t játszották helyette. Előkelő helyre került pedig a setlistben: utolsó előttiként játszották a koncerteken. Az utolsó, nyári európai fesztiválszakaszra aztán újra kikerült a setlistből, és már csak az utolsó előtti, berlini koncerten játszották - így nem került fel a korszak koncertkiadványára, a Live Spirits-re sem. A három magyarországi Global Spirit Tour-fellépés közül tehát a középsőn, a Sportcsarnokos téli koncerten láthattuk/hallhattuk. Nézzük meg az alaposan kifulladt, és ezúttal már nem vetkőző Dave-et Budapestről - és ezzel búcsúzom a kétnapos bejegyzéssorozattól, amelyben a 35 éve kiadott A Question Of Time kislemezről emlékeztem meg!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr1616656086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása