Tegnap ünnepelhettük tízéves jubileumát a SPIRIT OF TALK TALK tribute lemeznek, amelynek Alan Wilder nemcsak a zenei producere volt, hanem két átdolgozást ő is készített a lemezre. Ezzel zárult Alan Wilder 2010 és 2012 közötti, ma már meglepő aktivitása, ami DM-fellépésben, DM remixekben, Recoil best of albumban, turnéban és különböző együttműködésekben nyilvánult meg. A kerek évforduló ürügyén kicsit részletesebben is felidézzük ezt az időszakot.
Először 2012 februárjában reppentek fel hírek egy maratoni hosszúságú tribute-albumról, amelyet az utolsó három albumával legendás státuszba emelkedett zenekar, a Talk Talk dalaiból készítettek. A produkcióban a Recoil két átdolgozása mellett olyanok vettek részt, mint a White Lies, a Joan As A Policewoman, King Creosote vagy éppen a Zero 7. A lemez borítója egy 1983-as, soha meg nem jelent Talk Talk Album (Chameleon Hour) borítója lett volna; később egy 1984-es videóválogatás (Talk Talk) coverje lett. Természetesen mindkettő a Talk Talk eredeti grafikusa, James Marsh műve. A CD megjelenése után néhány héttel később pedig egy gazdagon illusztrált kísérőkönyv is megjelent Chris Roberts tollából, amely a Talk Talk fejlődését követi nyomon, "a szintipoptól a majdnem teljes csendig".
Alan így nyilatkozott a lemez összeállításáról 2012 elején: "Már most elég bonyolult folyamatnak bizonyul az összes mix és végleges master összegyűjtése az egyes előadóktól, valamint annak eldöntése (Toby Benjaminnal, a szervezővel), hogy melyik működik a legjobban, és melyiket lehet elegánsan szerkeszteni és finomítani annak érdekében, hogy ennyi izgalmas közreműködés úgy férjen bele a válogatás kereteibe, hogy közben megmarad az élvezetes és kiegyensúlyozott összkép az albumon. Szeretnénk elkerülni, hogy csak úgy összedobjuk a különböző stílusok egyvelegét, anélkül, hogy figyelembe vennénk a folytonosságot, amely minden album fokmérőjének kellene, hogy legyen. Remélem, hogy ez a finomhangolás, valamint a sok nagyszerű verzió segít abban, hogy a 'Spirit Of Talk Talk' a valaha készült egyik legjobb tribute album legyen."
Alan megosztotta a Talk Talk-kal kapcsolatos emlékeit is: "a legelső kislemezeik és a 80-as évek eleji tévés és rádiós szerepléseik idején találkoztam a zenekar zenéjével. Tetszett a 'Today' és a 'Talk Talk' című kislemezek hangzása, de az első albumot valójában még soha nem hallgattam meg teljes egészében. Sem riválisoknak, sem bajtársaknak nem tartottam őket, csak egy a sok zenekar közül, akik abban az időszakban léteztek. Mi is és ők is fejetlen csirkeként rohangáltunk össze-vissza a végtelen számú promóciós találkozó, élő show és vendégszereplés között. Néhányszor találkoztunk Mark Hollis-szal is. Ennél szerencsétlenebb embert el sem tudnék képzelni! Mindig teljesen üres tekintettel találkoztunk, amikor beszélgetni próbáltunk. Jellemzően egy európai tévéstúdióban futottunk össze - gondolom, a 'Today'-t vagy a 'Life's What You Make It'-et mímelték, miközben mi a 'Stripped'-re vagy a 'People Are People'-re táncoltunk utánuk. Egyik este megkérdeztem a másik kettőt, hogy Mark miért nem jelent meg soha egyik klubban sem, ahová a fellépések után jártunk. Paul azt válaszolta, hogy a szobájában "gondolkodik". Azt mondta, hogy Mark sokat "gondolkodik", és hozzátette, hogy ő maga is "gondolkodik" egy kicsit, míg a dobos Lee egyáltalán nem "gondolkodik"... "
Alan hozzátette: "Az It's My Life és a Such A Shame kétségtelenül alulértékeltek voltak, de maga a zenekar is mindigis az volt. Nem igazán tepertek a nyilvánosságért és gyakran kikerültek a figyelemből. Emlékszem, hogy a Hansa keverőszobájában ültem és hallgattam a 'Such A Shame'-et Daniel Millerrel és a többiekkel - és nagyon le voltunk nyűgözve a hangzástól és az atmoszférától, amit sample-ezett állati hangokkal, szintetizátorokkal, szekvencerekkel és más egyéb hangszerekkel hoztak létre. Ez már akkor is szokatlan hangzáskeverék volt - egészen más, mint bármi abban az időben. És mindehhez jött Hollis feszült hangja, ami még jobban fokozta a hatásosságot. A 'The Colour Of Spring' album aztán egy rendkívül magabiztos és koncentrált lemez volt, de a hangsúly továbbra is a dalokon volt, Mark karakteres hangja pedig tovább érlelődött a produkcióval. Talán tudat alatt érzékeltük, hogy a egyre kifinomultabbak lesznek, miközben megőrizték a nagyszerű popérzékenységét. Ez talán hatott ránk oly módon, hogy láthattuk, hogy lehet kísérletezni úgy is, hogy a kereskedelmi sikeresség sem kerüli el a zenekart. Látszott, hogy a 'The Colour Of Spring' egy átmeneti lemez, ami a jól kidolgozott, intelligens popból valami sokkal mélyebb és elgondolkodtatóbb zene felé hajlott. Ezzel együtt a 'Spirit Of Eden' lemez hangzása még így is teljesen váratlan volt. Az első reakcióm a döbbenet volt, hogy őszinte legyek - először a tér és a csend használata miatt, majd a puszta merészség miatt, ami ennyire szembe ment a szokásokkal. Brutálisan nonkonformista volt. Ennek a lemeznek minden idők egyik kedvenc albumának kellene lennie. Elképesztően zseniális a sokszínűségében, atmoszférájában, zeneiségében, és a csúcsot "az a" hang jelenti, amely fájdalmasan mindezek felett lebegve egészíti ki a produkciót. Amikor elakadok, hogy mit hallgassak, mindig ehhez az albumhoz nyúlok, hogy visszaadjam a hitemet mindenben, ami jó a modern zenében. Rengeteg mindent magába foglal, amit a hangzás, a posztmodernitás, a kifinomult hangszerelés és az eklektika erén szeretek. Őszintén szólva irigykedem, hogy még soha nem sikerült olyan lemezt készítenem, amely ennyire "szabad" hangzású lenne. Sajnos aztán a Laughing Stock volt az utolsó lemezük. A minőség növekedése és a népszerűség csökkenése között egyenes összefüggés volt, ami sokat elmond az átlagos zenehallgatóról. Egyértelmű volt, hogy Mark Hollis sosem érezte jól magát a popsztárság köntösében. Én magam is többek között azért indítottam el a Recoil projektemet, hogy kitörjek a popzenei formátum keretei közül. Szomorú látni, hogy a Talk Talk esetében nyilvánvalóan sokkal kevésbé értette meg ezt a kreatív igényt a lemezkiadójuk, amely bizonyára pánikba esett, amikor az eladások csökkenni kezdtek."
Alan elárulta, melyek a kedvenc Talk Talk dalai: "Rengeteg van, de ami elsőként az eszembe jut: "Wealth", "Inheritance", "Living In Another World", "Such A Shame", "I Believe In You".
És hogy került Alan kapcsolatba a "Spirit Of Talk Talk" projekttel? Alan: "A részvételem a könyvhöz adott idézettel kezdődött, de aztán elég gyorsan a projekt zenei része felé terelődött, egészen odáig, hogy az elmúlt egy évben én lettem a vezető zenei producer. Visszajelzéseket és tanácsokat adtam sok előadónak és Toby Benjaminnak, a projekt vezetőjének. Toby folyamatosan kérdezte a véleményemet a dolgokról, ezért azt mondtam, hogy jobb, ha engem alkalmazol vezető producerként! Feladataim közé tartozott az, hogy hol lehetne javítani, finomítani vagy szerkeszteni a verziókat, és aztán hogyan illeszkedhetnének össze, hogy az album egységes legyen. Nem könnyű feladat, ha ennyi embert kell egyszerre boldoggá tenni. Ő és én nem mindig értettünk egyet, én személy szerint kevesebb számot vettem volna fel. Ez egy bonyolult folyamat volt, és mivel egy jótékonysági lemezről van szó, Toby "jótékonykodni" akart, és mindenkit a lehető legelégedettebbé akart tenni. A költségekkel is tisztában kellett lennünk, és biztosítani kellett, hogy a projekt mindenki számára megfizethető és kivitelezhető legyen." (A kiadásból származó teljes bevétel a The Rare Bird Club jótékonysági szervezetet támogatta - a ford.)
És magáról a lemezről mi Alan véleménye? "Úgy érzem, hogy hiányzik egy igazán jó feldolgozás a 'Such A Shame'-ről. Érkezett egy feldolgozás egy művésztől, de elutasítottuk - sajnos helyesen. Kár, mert ezt egy kulcsfontosságú dal, aminek ideális esetben helye lenne a válogatáson. A személyes kedvenceim Feiner/Dangerfield/Wilson, Jack Northover, Joan As Police Woman, Nils Frahm/Peter Broderick és Zero 7 átdolgozásai - ők mindannyian nagyon alaposan átgondolták, hogyan értelmezzék újra az eredeti dalt, friss és izgalmas módon. Ezt a megközelítést próbáltam követni a saját verzióimnál is. Nagy rajongója vagyok a Lone Wolf "Wealth" című kísérteties feldolgozásának is.
Végül pedig a tribute lemez hozzájárulhat a Talk Talk újrafelfedezéséhez (ahogy Gary Numan karrierje is újraértékelődött a "Random" című tribute album után)? Alan: "Nagyon reméljük - ez egy igazán érdekes és lenyűgöző gyűjtemény szívből jövő átdolgozásokkal, amelyeket a Talk Talk öröksége iránti őszinte szeretettel és tisztelettel készítettek. Minden esetleges hibája ellenére érdemes felfedezni és látni, hogy a Talk Talk hatása mennyire széleskörű. Ráébreszt arra is, hogy milyen nagyszerű énekes Mark Hollis, és hogy milyen nehéz őt utánozni. Valójában a lemezen taláható legjobb verziók nem is igazán próbálják másolni az eredetit semmilyen módon, inkább újraértelmezik azt.
Íme a teljes lemez playlistje, de hamarosan kiragadjuk a két Recoil dalt is :)
