Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

40 éves a Get The Balance Right!

2023. január 31. - Szigi.
És akkor január utolsó napján jöhet a dömping: ma 40 éve jelent meg ugyanis a GET THE BALANCE RIGHT kislemez! A mai bejegyzéssorozat csak erről a kislemezről fog szólni. Ez volt az első dal, amelynek készítésében Alan Wilder teljes jogú tagként vett részt.
 
Már a nyitó cincogó szintihangok és műfúvósok is élesebbek, mint bármi az A Broken Frame-en, de aztán a kissé váratlan helyen megérkező friss, táncos dob egyértelműsíti, hogy a Depeche Mode határozottan továbblépett hangzásban az 1982-es lemez tompa megszólalásától. Dave hangja is élesebb, mélyebb, határozottabb, mint a kissé náthás benyomást keltő második lemezen. A szintidallamok továbbra is poposak, de van bennük egyfajta Krafterkes katonásság; megjönnek a "lézerhangok", a basszus pedig minden korábbinál táncosabb és kidolgozottabb. A szöveg - amelyet Dave és Martin gyakran együtt énekel - is jóval határozottabb, tennivágyóbb, aktívabb, mint a korábbiakban. A dal címét ismételgető zenei lezárás pedig egészen kiváló.
 
A dal aztán mégsem került fel a következő, Construction Time Again című nagylemezre. Egyrészt addigra a zenekar még tovább lépett a hangzásban (mégpedig erősen ipari irányba), másrészről - kissé meglepő módon - ezzel a dallal egyáltalán nem volt elégedett a zenekar, elég hamar feledésbe is merült. A kissé ballábas klip sem sokat segített a "klasszikussá váláshoz".
 
De nézzük, mit nyilatkoztak erről a dalról az érintettek!
 
DANIEL MILLER: Mivel ezt a kislemezt szinte csak „mellékesen” készítettük, nem is vettünk tervbe egy egész lemezt. „Tegyünk egy próbát, s meglátjuk, mi sül ki belőle!” – ennyi volt...
 
DAVE GAHAN: "Ez a dal megizzasztott bennünket. Ennél több időt még egyetlen számra sem pazaroltunk. Érted, újabb és újabb trükkökkel próbálkoztunk, hogy végre rendesen gatyába rázzuk. Kísérletezés volt ez a javából, hogy a lehető legütősebb végeredmény kerekedjék ki belőle. Dannek mindig arról panaszkodtunk, hogy a lemezeink közel sem szólnak akkorát a rádiókban, mint másokéi."
 
DANIEL MILLER: "A keverés baromi idegesítő volt. Ott ültem a millió csúszkás pult előtt, s Dave újra meg újra azt üvöltötte a fülembe: „Teremtsd meg az egyensúlyt! Állítsd helyre az egyensúlyt!” ...én meg ott dohogtam magamban: Azon vagyok, bazz...:)) Azt hiszem, ez volt az első igazán komoly keverési munkánk."
 
DAVE GAHAN: "Őszintén válaszolva a kérdésedre, fogalmam sincs, akkoriban mi is tetszett igazán az embereknek. Sosem ez vezérelt minket."
 
DANIEL MILLER: "Ez is amolyan köztes kislemeznek számított. Azt hiszem, mire nekiláttunk a Construction Time Againnek, óriásit fejlődtünk, s ez a dal már nem illett az album hangzásához."
 
MARTIN GORE: "Csak ekkor és az It’s Called A Heart idején kerültünk bajba a kislemezekkel, mert tulajdonképpen nem is volt mit megjelentetnünk. Ha akkor nem adjuk ki ezt a kislemezt, nem tartanánk ott, ahol most tartunk. Szóval akárki is „verte ki belőlünk” ezt a korongot, jól tette..."
 
ANDY FLETCHER: "Sok problémánk akadt, egyfajta átmeneti időszak volt a műszaki felszerelések tekintetében és nem igazán jött össze a dolog."
 
MARTIN GORE: "Ezt a kislemezt szeretjük a legkevésbé. A felvétel maga volt a pokol. Gyűlölöm, pedig én írtam."
 
ANDY FLETCHER: "Lehettünk volna hagyományos banda is, ha azt akarjuk. Mart ragyogó gitáros, Alan tud dobolni, én basszusgitáron játszom, David pedig tényleg tud énekelni. De bennünket nem érdekelnek a hangszerek, csak a hangok, amit kiadnak. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a szintetizátor sokkal érdekesebb hangokat produkál a hagyományos hangszereknél, ezért használjuk. Például a Get The Balance Right! című dalban Mart gitározik, gitárjátékát betápláljuk a szintibe, és a fáziskésleltetéssel elcsúsztatjuk, hogy érdekesebb
legyen a hangzása.”"
 
DAVE GAHAN: (a dalszövegről): "„Az a lényeg, hogy az embereket arra biztatjuk, járják a saját útjukat. Azokon is döfünk egyet, akik szeretnek mások lenni, csak azért, hogy kitűnjenek. Mindenkinek meg kell találnia a megfelelő
egyensúlyt a normalitás és az őrültség között.”
 
DAVE GAHAN: "Na, hát ez elég bizarr klip lett. Szerintem, nem is rendezte igazán senki. Emlékszem arra, amikor megnéztük a kész változatot - rögvest el akartuk felejteni az egészet. (...) Fogalmam sincs miről akart szólni a klip, de borzasztóan silány lett a végeredmény. Ott volt ez a szegény kisgyerek, akit folyamatosan rángattak különböző vidámparkos jelenetekbe. (...) borzalmas lett. (...) rendkívül fiatalok és naivak voltunk. Akkoriban úgy dolgoztunk, hogy valaki, vagy valakik ajánlották ezt vagy azt a filmrendezőt a kliphez. Az ott Joanne, az első feleségem. Ő ült mögöttem a ringlispílen. Azt kurvára nem értem, hogy miért énekeljük mindannyian a dalt?! Úgy látszik, mindenkinek jutott egy-egy sor. (...) Úgy látom, szerepünk szerint, mi voltunk az irányítók az emberek feje fölött. Na, ez már szimplán baromság. Mi lehet itt az üzenet?! (...) Mondjuk a dal sem a legjobb, bár a videóklip mindent alulmúlt. Hatalmas produkció a semmire. Bizonyítani akartunk valamit, talán túlságosan is. Tanulságos, minden esetre." (Ez a fordítás a HDMFC honlapjáról származik)
 
ALAN WILDER: "A videó zavaró módon engem mutat, amint Dave hangjára tátogok az első versszak alatt. Ez azért volt, mert a klip rendezője nem tudta, ki az együttes énekese, és valamiért azt hitte, hogy én vagyok az. A naivitásunkra jellemző, hogy nem mertünk szólni a hibáról. Emiatt ez maradt a végleges változat.”
 
A kislemezről születő kritikák sem voltak éppen túl kezvezőek.
 
John Gill a Time Out- tól ezt a költői kérdést tette fel: „Gyakran tűnődőm: a Jóisten vajon miért fáradozott a Depeche Mode megteremtésével?”
 
Johnny Walker kritikájában okosan jegyzi meg a Sounds hasábjain: „Úgy tűnik, a Depeche Mode kiesett a műértő kritikusok kegyeiből, de éppen a kislemez műfajában jobbak mindenki másnál.”
 
Egy másik Sounds kritikában elhangzott: "A tompított rézfúvósok és az átszűrődő szinti-foszlányok együtt nagyot dobnak a számon, ez tényleg egy jó kis popdal."
 
Nézzük tehát a klipet és ezt a negyvenedik évfordulós dalt!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://depechemode.blog.hu/api/trackback/id/tr3518035932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása