15 éve Dallasban járt a Depeche Mode. Itt - a turné során először - eljátszották a Judas-t, de nem teljesen sikerült, a legelején elrontotta Martin a dalt. Szabadkozott is, hogy "'elnézést, csak egyszer próbáltuk el a dalt". Peter Gordeno gyönyörű szinti-aláfestése aztán emlékezetessé varázsolta ezt a dalt is. Az egész hajcihő egy az egyben rajta van a koncertről megjelent hivatalos kiadványon, a Live In Dallas című Live Here Now CD-n.
A turnéblog persze nem erről írt, hanem ismét általánosságokat:
"Texas jó volt hozzánk. Szeletelt steak. Barbeque.Kiváló közönség. Váratlanul kevés sivatag (meglepő módon az állam kevesebb mint 10%-a sivatag). Azt hiszem, áldozatul estem az USA második legnagyobb államáról alkotott romantikus elképzelésnek - mindenesetre függetlenül el voltam bűvölve.
A tömeg Dallasban és Houstonban is fergeteges társaság volt; a Mode legelkötelezettebb rajongóinak lelkes közönsége. Minden egyes dalszöveg szinte minden egyes ember ajkán ott lógott a tömegben. Mindkét helyszínen (a dallasi Superpages és a houstoni Woodlands Pavilion) erős izgalom járta át a közönséget. Lehet, hogy a rekkenő hőség és a páratartalom miatt, de szinte biztos vagyok benne, hogy azért, mert kedvenc fiaink újabb lehengerlő előadását láthatták."
Itt a teljes koncertfelvétel:
Itt pedig külön a Judas bakija: