Kerek évfordulónk van ma: negyedszázada, 25 éve jelent meg Recoil kiváló nagylemeze, a LIQUID! A mai nap teljes egészében Alan nagyszerű munkájáról fog szólni az oldalon.
A Liquid a Recoil ötödik stúdióalbuma, amelyet a Mute Records adott ki 2000. március 21-én. Az albumot Alan Wilder otthoni stúdiójában, a sussexi The Thin Line-ban vették fel, az 1998 júliusától 1999 júniusáig.. Az album producere Alan Wilder volt, a produceri segítséget és koordinációt Hepzibah Sessa, a további produceri és hangtervezési munkát pedig PK végezte.
A Liquid hangzása nagyjából az előző, Unsound Methods című albumhoz hasonlít, de konceptalbumnak tekinthető, amely egy 1994-es halálközeli élmény inspirált. Wilder és párja, Hepzibah Sessa Skóciában autóztak, amikor egy Tornado bombázó egy hegyoldalba csapódott előttük, és két pilóta meghalt. Az album ötlete, különösen a „Black Box” című szám (amelyet Reto Bühler olvasott fel), arra a koncepcióra épült, hogy mi zajlott le a pilóták életének utolsó pillanataiban.
A vendégénekesek listája impozáns volt: a nemzetközileg elismert (és a Mute művésznője) Diamanda Galás mellett a Golden Gate Jubilee Quartet, két New Yorkból származó spoken-workd előadó, Nicole Blackman és Samantha Coerbell, valamint a katalán narrátor (és Recoil rajongó) Rosa Torras. További zenészek is közreműködtek a lemezen: a Curve-ból Dean Garcia (basszusgitár) és Steve Monti (dob), Merlin Rhys-Jones (gitár) az Ian Dury and the Blockheads együttesből, valamint Alan ekkori párja, Hepzibah Sessa (hegedű) a Miranda Sex Gardenből.
Érdekesség, hogy a Nine Inch Nails a 2000-es Fragility turnéjuk során a színpadra lépés előtt a közönségnek a Liquid albumot játszotta.
Elsőként itt az Electronic Press Kiss, azaz a Liquid EPK!
A 25 éves Liquid évfordulóját kezdjük a HDMFC honlapjáról származó Liquid EPK fordításának első felével.
"Víz, alkohol, vér, könny, adrenalin és izzadtság... A víz jéggé válhat. Az alkohol megváltoztathatja az eseményeket. Az életünk a folyadékoktól [liquid] függ.
Diamanda Galás, Nicole Blackman, Samantha Coerbell, Rosa Torras, The Golden Gate Jubilee Quartet és még sokan mások azok, akik megtöltik a 'Liquid' albumot. Az albumot, amely a legfrissebb és legnyughatatlanabb recoil alkotás a háttérben meghúzódó zenei zsenitől, Alan Wilder-től.
Alan: "Az új album nyitószámának címe 'Black Box'. Ez a szám tulajdonképpen már a felvételi időszak igen korai szakaszában megszületett. Mintegy hangulati belépőként vezeti elő a lemezt. A számot egy 1994-ben megtörtént eset inspirálta, amikor is a feleségemmel [Hep] együtt egy baleset szemtanúi voltunk. Skóciában autóztunk, és a szemünk láttára zuhant le egy Tornado vadászrepülőgép. Pontosabban majdnem ránk zuhant... A pilóta azonnal szörnyet halt...
Azóta foglalkoztat a gondolat, hogy mi is játszódhatott le ennek az embereknek a fejében mondjuk az utolsó 30 másodpercben?! Vagy az, hogy milyen dolgokat produkál az élet egyik pillanatról a másikra?! Az érzés és a gondolat örökre bennem maradt... Miként is folytatódhat az élet ezek után?! A madarak egyszerűen tovább csicseregtek, a füst tova szállt és minden visszaállt a normál kerékvágásba...
A végén ez a gondolatsor, illetve érzés, vagyis maga a 'Black Box' [Fekete Doboz] adta az egész album koncepcióját. Vagyis az egész lemez nem más, mint egy férfi gondolatainak felvillanásai... egy emberé, aki halálos balesetet szenved, és saját élete lepereg előtte!
A számok pedig nem mások, mint az emlékképek, amelyek az életében egymást követték. Minden egyes dal egy-egy életperiódust ölel fel. Egy-egy történetet mond el, amelyek mindegyike kapcsolódik valamiképpen a folyadékokhoz... Az életet áthatják a folyadékok. Befolyással bírnak és alakítják életünket, döntéseinket... ott van például az alkohol... A döntések és helyzetek, amikor az alkohol beszél belőlünk...
Létezik persze más megközelítés is. Mondjuk a jég, mint folyadék megjelenése az életben. A vadászgép egy jeges tóba zuhant bele...
Az album címe 'Liquid'. Úgy éreztem, hogy ez a szó az, amely összeköti az album számait és kétséget kizáróan jellemzi annak gondolatiságát. Liquid, vagyis folyadék. Folyadék pedig lehet az alkohol, a jég, a vér, az izzadtság vagy akár a könny. Mindezen folyadékok valamiképpen kapcsolódnak az album egyes számaihoz.
Minden recoil anyag hasonló módon születik meg. Nincs külön zeneírási és felvételi időszak - nálam egyben van a kettő. Tulajdonképpen nincs semmilyen kiindulási alap. Egyszerűen csak leülök, kitalálok egy dallamot, majd egy másikat és időről-időre összepasszintom őket.
Volt egy nagyobb változás a recoil projectek megszületésében. Az 1991-ben készült 'Bloodline'-hoz képest már teljesen máshogy készült 1997-ben az 'Unsound Methods'. A 'Liquid' inkább az 'Unsound Methods' rokona ebben a tekintetben. Habár a dalszövegeket illetően sokkal erősebb annál, hiszen ezúttal nagyobb súlyt fektettünk a mondanivalóra is. Hangulatában viszont akár a párja is lehetne... Filmszerű, hosszú történetek aláfestője a zene."
Következzék a Black Box egy rövidebb kivonata, ami a Selected lemezen jelent meg. A Liquid albumon a két Black Box - Reto Bühle nyugalmat sugárzó narrációjával - két külön részben található meg: az albumot mintegy keretbe foglalja. A teljes Black Box pedig a Jezebel maxin jelent meg. A higgadt narráció mögött tulajdonképpen már hallatszik, hogy mire számíthatunk: meglehetősen ijesztő, horrorfilmbe illő effektek, baljósan lépegető mély hangok és vonósok szólnak. Elindul a film...
Alan: "Szerepel az albumon egy beszédművész is. Nicole Blackman. Ő három számban is szerepel. Az ő művészete teljesen más, mint amit Samantha képvisel. Amolyan 'narratív' hangja van. Hallottam már egyéb munkáit is, legutóbb például a The Golden Palominos-szal, és tulajdonképpen elfoglaltságai miatt csak az utolsó pillanatokban vált biztossá, hogy szerepelni tud az albumon. Ahhoz képest nagyon-nagyon jól sült el a dolog. Nicole-tól szerencsére korántsem volt idegen az a hangulat, amely az én világomat is jellemzi."
A Black Box Pt. 1 nyitány után vészjóslóan csúszunk át az első "valódi" dalba, ami a Nicole Blackman által narrált WANT! Talán az album legjobb dala. Elszór ütősök, váratlan csúcspontok, hömpölygő elektronika, és közben egy agresszíven suttogó nő, aki ki akar szívni belőlünk minden életerőt... Már itt is hallatszik, hogy noha megmaradt az Unsound Methods hangulata, az új lemez még inkább klausztrofób, kissé sterilebb hangzású, nem visz el annyira messzi tájakra, mint az Unsound Methods; viszont ha lehet, még jobban szól, még precízebb stúdiómunka jellemzi.
De hát mi ez a The Golden Palominos, ahonnan Nicole Blackman-t szedte Alan? A legendás clevelandi zenei társulat számtalan zenei fordulat után 1996-ban kijött a Dead Inside című lemezzel, amelyen végig Nicole Blackman narrációja hallható. Ennél Recoilosabb nem Recoil-zene nincs a világon! :) További ajánlott dalok: Belfast, The Ambitions Are, valamint a Victim, Ride és a Belfast remixei a Dead Outside című remixalbumról.
A Liquid harmadik dala a JEZEBEL, a bibliai történet a gonosz királynéről a The Golden Gate Quartet eredetileg 1941-ben megjelent dala. Alan elmondása szerint régi leárazott gospellemezek között kutatott egy lemezboltban, így akadt rá a The Golden Gate Quartet-re, és azon is a Jezebel című dalra. A Recoil félre verzió sokkal inkább a dal hip-hop oldalára összpontosít a gospel helyett; kemény, már-már Bloodline-ra emlékeztető alapokon a dal középső, történetmesélős, "pattogós" részével kezd az alkotás. Aztán ahogy haladunk előre a dalban, kb. 2 perc 39 másodperctől hirtelen "Recoilosabb" lesz az összkép, ijesztő effektekkel, zaklatott vonósokkal. Az erőteljes dobos lezárást szívdobogás követi, majd még egy kis ideig visszatér a dal. Erőteljes alkotás, nem véletlen, hogy kislemezen végezte.
De hogy hangzott eredetileg, 1941-ben a Jezebel? Hát így! következzék a The Golden Gate Quartet, eredeti verzióban!
A gospeles kitérő után máris visszatér Nicole Blackman egy újabb perverz kis sztorival: ez a BREATH CONTROL! A félig suttogva elmondott történet és a ruhatépéses effektek nem hagynak kétséget afelől, hogy milyen légzéskontrollról van szó, és mi közben kell ezt használni... 3:56.-nál még egy "wannabe-gitárszóló" is bejön a "try to understand" rész után. Az egyik legjellegzetesebb Liquid-dal: steril, szinte hideg hangszerelés, elképesztő hangzás, rendkívül sokrétű zene, amiről szinte írni se lehet.
Alan: "Samatha Coerbell például úgy került a képbe, hogy meghallgattam egy válogatás CD-t, amelyen ő is közreműködött. A munkája kimagaslott a többi előadó közül, ígyhát felkerestem. E-maileztünk, zenét és dalszöveget küldtünk egymásnak... olyasmi volt ez, mint egy udvarlás... vakon. Aztán persze találkoztunk és felvettük az anyagot. Az egyik dal, amelyen ő közreműködött, a 'Last Call For Liquid Courage' címet viseli. Ez a bizonyos szám, amely tulajdonképpen az album címadója. A dal pedig az alkohol nevezetű folyadékról szól, illetve annak fogyasztójáról és illuminált állapotban elkövetett tetteiről. Tulajdonképpen egy részeges dal ez... Az igazat megvallva leitattuk Samantha-t, hogy a felvétel időpontjára megfelelő állapotba kerüljön..."
Íme a Liquid ötödik dala, a korábbiaknál élőbb, lazább LAST CALL FOR LIQUID COURAGE, a részeges és mocskos nyelvű Samantha Coerbell-el és egy ingencsak merész fanvideóval:
Alan: "Diamanda Galás -aki szintén a Mute Records előadóművésze- szintén szerepel az albumon. Példának okáért ő képzett opera énekes. Régóta kerülgetjük már egymást, figyelemmel kísérjük a másik munkáját, de valahogy eddig elmentünk egymás mellett. Mindig is szerettem volna vele dolgozni, hiszen ő a szó szoros értelmében egy klasszikusan képzett énekesnő. Hihetetlenül széles zenei stílus-skálán bizonyított már és briliáns munkák kerülnek ki a kezei közül. Nem utolsó sorban pedig messze menően alkalmazkodóképes, ami nagyon fontos, mert én szeretek az utolsó pillanatban is mindent átszerkeszteni, ha éppen ahhoz van kedvem.
A 'Strange Hours'-hoz készített videóklip is tulajdonképpen arra szolgál, hogy reprezentálja magát az albumot. Tele van különböző tárgyakkal, tárgyakkal amelyek a jég fogságába estek... A szám alapja igen blues-os. És ez az alap van feldúsítva egy kemény ütemmel. A klip tulajdonképpen egy emberről szól, aki elveszít valamit. Valamit, amelynek hiányában bizony gyötrelmes órákat [strange hours] él át és közben furcsa dolgokat művel... Michael Williams [Intro] rendezte a klipet. A filmen megjelenik egy kislány, mintegy a férfi képlékeny memóriájának szülöttje... a férfi által meggyilkolt kislány emlékképe ez."
A klip előtt említsük meg, hogy a Liquiden található eredeti STRANGE HOURS - ami később fontos kiadványoknak lett címe, illetve kislemezen is megjelent, nem sokkal a Liquid megjelenése után - hosszabb és szokatlan hangokkal kezdődik: fura hegedűhang, öngyújtó, cigi első slukkja, táska cipzárhangjai, egy lötyögős beatzenekar, léptek, kinti zajok, újra hegedű, majd egy füstös kocsma elmosódó hangjai, ahol egy nő elveszetten énekel: "just a dream, just a dream, all our plans and all our schemes" (ami egy Jimmy Clanton dal egyébként), és csak ezután jön a rendkívül kemény, szigorú, triphopos-bluesos alap. Galás leginkább Tina Turnerre emlékeztető hangja ("a legfeketébb fehér hang", mondta róla valaki) uralja a dalt, és az alkotás végén a "törzsi" megőrülés szintén emlékezetes. Ezzel együtt szerintem vannak jobb dalok is a lemezen.
A Liquid hetedik dala a VERTIGEN, amelynek eredeti címe Arab volt. A narrátor katalán nyelven egy katalán rajongólány, Rosa M. Torras (hogy tudott felkerülni egy Recoil lemezre?). A Vertigen szakad ki legjobban az album urbánus hangulatából és visz el minket egy utazásra valahová a katalán felföldre (főleg a 2:45-től következő beindulással, és az azt követő instrumentális résszel), ezáltal talán a lemez leginkább Unsound Methods-ra emlékeztető dala. Az igazi meglepetés azonban a dal lezárása: a visszatérő záró narrálás alatt teljesen váratlanul If You Want és Blasphemous Rumours effektek jelennek meg - elég szokatlan! A Vertigen véleményem szerint az egyik legjobb szám a Liquidről.
Alan: "Samatha-val már korántsem volt olyan egyszerű az együttműködés, mint Nicole Blackmannel... Elég koncepciózus mondanivalóval jött elő és bizony nekem kellett inkább passzintanom a zenén, hogy a kívánt hatást elérjük. Ott van például a 'Supreme', amely szövegét tekintve egyáltalán nem sugall borongós, sötét hangulatot... persze miután a zenét hozzáadtuk, akkor alakult csak ki igazán az íze..."
Úgy ám! A sötétből előtörő hangok és a Luscious Apparatusból importált ismétlődő suhintás-effektek után Samantha egy első hallásra elég érdektelen történetbe kezd egy széthulló családról és egy árva gyerekről, amelynek a véletlenszerű üstdobhangok és ütősök csak aláfestői, ám aztán 1:36-tól szintet lép a dal: bejön egy plusz dob, és a háttérben mintha Alan suttogását hallanánk, amint ismétlődve valami ilyesmit mond: "aha.... it's Recoil!" 2:28-ig élvezhetjük ezt a részt, aztán Samantha visz minket tovább a vérfertőző sztorijába, ami végül társadalmi kérdések feszegetésébe vezet, de mi már régen az előtérbe kerülő zenére figyelünk. Aztán 4 perc körül megnyugszik a zene, Samantha is befejezi a mondanivalóját és jön a Liquid egyik legcsodálatosabb része, a Supreme instrumentális levezetése. 4:26-nál olyan klarinéthang szólal meg, ami elemi erővel hozza fel nekem azt a képet, ahogy egy bűnbe süllyedő várost egy nyári este, lemenő nap fényénél egy hegyről figyelünk (GTA rajongóknak: mintha San Andreas-t néznénk a környező hegyekből, tudva, hogy a következő éjszaka is ugyanannyi bűnt rejt, mint az előző). Hidegrázós ez a fúvós néhány másodperc, ami aztán szerencsére a dal legvégén halkan és szaggatottan még egyszer visszatér...
Alan: "Mindig is rajongtam a zene iránt. Valamifajta vonzalom fűz a zenéhez. Már gyermekként éreztem ezt, amikor 8 évesen zongoraórákra jártam.
Még talán az iskolát sem fejeztem be, amikor már stúdiókban dolgoztam és együttesekről-együttesekre vándoroltam. Így találtam rá a Depeche Mode-ra is 1981-ben. A recoil project pedig ezzel párhuzamosan, 1986-ban indult útjára. A recoil megszületése után tulajdonképpen még sokáig tagja voltam az együttesnek.... egészen 1995-ig, amikor is elhatároztam, hogy a jövőben csak a recoil-lal foglalkozom. Jóllehet, ekkor már 3 recoil lemezen is túl voltam, de igazából egyikbe sem tudtam úgy igazán mindent beleadni.
Azt hiszem, hogy én az ezek után megszületett albumtól ['Unsound Methods'] nevezem igazán a projectet az 'igazi recoil projectnek', hiszen ezen időpont után tudtam csak teljes erőbedobással, és kizárólag erre a dologra koncentrálni. Ez a dolog mindig is a kísérletezésről szólt... elindul valahonnan, általában pusztán zenei, sampling és elektronikus alapokról és arra épülnek rá a dolgok. Igazából a kiindulási alap sohasem változik. A változás abban rejlik, hogy időről-időre új közreműködők jönnek és formálják meg a projectet.
Nyitott szemmel járok és tulajdonképpen örülök, hogy a recoil bármely irányba elmehet a fejlődés utján. Most is alig várom már, hogy visszamenjek a stúdióba és elkezdjek valamin dolgozni. Talán már 2001-ben nekiülök az új recoil projectnek... leülök és elkezdem valahol..."
A Liquid kilencedik dala ismét Nicole Blackman szerzeménye. Amint az a Liquid EPK-ben látható, eredetileg Dark Boys volt a címe és ahogy a Breath Control esetében is, itt is több módosítás történt a szövegben. A Chrome tulajdonképpen betetőzése a Liquidnek: klausztrofób erotika, egyszerre kemény és érzéki Nicole Blackman narrálás, brutális dobok és a triphop kimaxolása, amit itt hallhatunk.
A Chrome után már csak a BLACK BOX PART 2, azaz a Liquid instrumentális "ambient" levezetése következik; Reto Bühle rövid narrálása után elszáll felettünk a vadászrepülő, majd szinte alig hallható robbanással lezuhan; ezután pedig a visszatérő természetes hangjait (mint pl. madárcsicsergés) és a közeledő mentőket, rendőröket halljuk, egyre erősödő vonós gyász-zenével. Méltóságteljes lezárása ez a Liquidnek: lepergett a pilóta életének filmje...
A Liquid naptól egy kuriózummal, a Vertigen instrumentális (!) változatával búcsúzunk. Állítólag létezik egy teljesen instrumentális Liquid is...
