A Hammersmith Odeon koncertről - és az Everything Counts kislemezről - jól ismerhetjük a NOTHING TO FEAR koncertváltozatát. Nagy kérdés, hogy mennyi megy szalagról és mennyit játszik a zenekar, de szemmel látszólag játszik - Andy basszust játszó szintijátéka különösen figyelemre méltó. Ezt a dalt az A Broken Frame Touron csak az 1982-es koncerteken játszották, 1983-ra visszahozták a Big Muff-ot.
Ez pedig a Monument koncertváltozata az 1982-es kölni koncertről. Hát nagyon érdekes - mondjuk alternatív mulatós? :D
Most pedig a MONUMENT egy korai fellépése következik:
Itt pedig az A Broken Frame Tour csodálatos nyitánya: az Oberkorn intro után jött a My Secret Garden, amely a második versszak hódító szintidallamával indult, de aztán nagyjából az albumverziót követte. Ezt a változatot mindannyian jól ismerjük a Get The Balance Right maxiról :)
Ma tehát visszaugrunk a tegnapelőtt negyvenéves A Broken Frame időszakára, és megnézzük, hogy teljesítettek az A Broken Frame nem kislemezes dalai koncerteken. Őszintén szólva elég siralmasan: az említett három single (See You, The Meaning Of Love, Leave In Silence) kivételével az 1982-es DM nagylemez egyetlenegy dalát sem játszották az A Broken Frame Tour után! Így tehát 1982-es fellépésekkel és koncertvideókkal teli napunk lesz ma.
Elsőként itt a MY SECRET GARDEN, amelynek tehát elsőként egy BBC Superstaros felvételét nézzük meg:
És akkor egy bejegyzés erejéig (látszólag) megszakítjuk a Music For The Masses album visszaemlékezősorozatát, hiszen ma jubilál az 1998-as válogatáslemez, a THE SINGLES 86-98 is. De persze nagyon ravaszul erről is egy Music For The Masses dalt választunk. Legyen az, ami ma még nem volt - a Strangelove kislemezes változata, a párizsi klippel!
Holnap pedig a tegnap látszólag 1 nap alatt elintézett 40 éves A Broken Frame lemezre térünk vissza - a Music For The Masses visszaemlékezést pedig holnapután folytatjuk :)
Vaughn George természetesen a Music For The Masses albumról is megemlékezett. Az 1987-es lemezről szóló első videójában a lemez hangzásáról, valamint Dave és Martin lemezen található vokáljairól beszél.
Természetesen a tegnapi A Broken Frame-hez hasonlóan itt a Music For The Masses-ről szóló dokumentumfilm is. Csomót idéztem ma belőle :)
A ma 35 éve megjelent Music For The Masses nagylemezt a Strangelove kislemezről ismerős PIMPF zárja. A dal különös címe vita tárgya máig, hogy honnan származik: valóban létezett 1935 és 1944 között egy ilyen című, fiataloknak (különösen a Deutsches Jungvolk tagjainak) szóló, kalandokkal és propagandával töltött náci propagandafüzet, ugyanakkor van magyarban is egy ritkán használt (igaz, német eredetű) szó, a "pimf", ami annyit jelent, hogy "semmitmondó", "értéktelen". Alighanem ez is az egyike Martin rejtélyes című instrumentálisainak...
A dal káprázatos példája a Depeche Mode zenéjének összetességére, fokozására. Egy nyugtalanító, "üresen" szóló zongoradallam szólal meg valahol a pusztában, amire a magasabb regiszterben finom csilingelő hang tevődik. Aztán a második ismétlésnél már egy távoli üstdob hallható (Dave Bascombe: "Az együttes nagyon sok hangszert vonultatott fel. A 'Pimpf' rögzítésékor például egy hatalmas üstdobot és egy hagyományos nagydobot is hoztak. Ezek igen hasznosnak bizonyultak, szükség esetén bizonyos hangokat le tudtunk rajtuk dobolni."), hogy aztán a harmadik ismétlésnél az üstdobok mellé megérkezzen egy új, komor zongorafutam, ami az üstdobbal együtt kísérteties hatást kelt. Az emelkedő résznél ismét plusz hang, egy újabb üstdob, cintányérral, majd jönnek a drámai vonósok és a zenekar tagjainak kórusszerű, nem kevésbé drámai "hóóóó!! hííííí!" hangjai. A méltóságteljesen és vészjóslóan teljesedő dalba ekkor egy újabb csilingelős dallam érkezik, aztán a következő "körnél" újabb, mintha női kórus felelne a DM tagjainak kórushangjaira, miközben mintha még újabb üstdobokat is szolgálatba állítanának; (az albumverzió itt rövidebb egy körrel), aztán már csak az őrület van hátra, ugyanis bejön még egy, vonós hatású zaklatott, agyondíszített, orgonaszerű szintidallam, szinte már a kakofóniába lökve az egy szál zongorával induló alkotást. Aztán hirtelen minden véget ér, és a csend óriási, drámai űrt hagy maga után... Elképesztően intenzív alkotás.
Alan ezt mesélte a dalról a Music For The Masses 2006-ban megjelenő dokumentumfilmjében: "Az album elég sok dala egyetlen kiválasztott témára van építve, illetve folyamatosan arra építkezik. A 'Pimpf' például igen szemléletesen érzékelteti ezt. A végére az ember egy mosdókagylóban találja magát. Az egész ezzel szemben egy egyszerű kis zenei aláfestéssel kezdődik, amely minduntalan önmagába tér vissza. Vélhetően túl sok Philip Glass-t és minimalistát hallgattam akkoriban. Szóval, az egész egy parányi témára épül, amelyhez idővel hozzá-hozzátettünk. (...) Nagyon fontosnak éreztük, hogy minden egyes dal fókuszáljon valami felé. Azt hiszem, ez volt igazán a mozgató rugó, és nem csak úgy kijelentettük azt, hogy "most pedig egy koncepció albumot készítünk". Az ember sohasem tudhatja, milyen lesz a végeredmény. Egy dolgot kötöttünk ki az elején, azt hogy "ezúttal minden egyes dal valamilyen gondolat vagy téma köré építve kell, hogy kibontakozzon."
Dave Bascombe így beszélt a dalról 2019-ben, a Super Deluxe Edition magazinban: "Nagyon elégedett vagyok ezzel [a dallal]. Tudom, ez volt a 'Strangelove' B-oldala, a Pukban [stúdióban] voltunk, és ők elmentek valószínűleg egy videoklipet csinálni, elutaztak, nekem pedig nem volt semmi dolgom, szóval csak a magam kedvéért kevertem újra. Úgy gondoltam, hogy sokkal jobban meg tudom csinálni, és ez egy sokkal jobb keverés volt, és amikor visszajöttek, mindannyian egyetértettek ezzel. Eredetileg nem úgy volt tervezve, hogy felkerüljön az albumra. Azt hiszem, talán azért, mert jobb keverést csináltam, vagy bármi más, és ez egy olyan erős szám az albumon [hogy meggondolták magukat]. (...) Ez egy nagyszerű szám. Szeretem a kísérletezőbb dolgokat. Martin tényleg az ő elemében van, ahogy énekel rajta."
A dal hirtelen elhalkulását követően van még egy kis érdekesség a dalban: ez a MISSION IMPOSSIBLE címet viselő alkotás (máshol Interlude #1 címmel hivatkoznak rá). Ez egy elég keresetlen dolog: szöszmötölés hallatszik (a stúdióban?), miközben meglehetősen kacskán a Strangelove dallamát játssza egy furcsa hangszer. Érdekes kis szösszenet, de talán le is tudott volna maradni :) Íme a Pimpf és az említett Mission Impossible egyben:
A To Have And To Hold sötétségéből újra egy kommerszebb hangszerelésű dal kerekedik ki. A NOTHING azonban csalóka szám, egyben ismét egy gyönyörű példája a Depeche Mode kaján kétpólusúságának: a kifejezetten popos dallam, a hódító szintitéma és a sok „uh-uh“ vokál a legkeserűbb, legnihilistább, leggyászosabb szövegű Depeche Mode alkotás takarja. „Nincs semmi, semmi nem jelent semmit, Isten nem mond semmit, mi pedig célpontokként mozdulatlanul ülünk, imádkozunk és várjuk segítséget, ami nem jön el soha. A könnyed hangszerelésbe azért belefér némi csörömpölés, sőt, Dave Bascombe szerint egy csuklós busz ajtajának bezáródó hangja is. Dave-et pedig utólag Iggy Popra emékezteti a dal. Az egyik legkülönlegesebb dal a Music For The Masses-en, amit 1988 óta hiányolunk turnékon.