Theremynt & YS Atlov:
Boids:
A New Life keletkezéstörténetét elég jól ismerjük, és a dalt már 1980-ban is játszották, lassabb változatban. A legendás BridgeHouse hanganyagról következzék a dal:
A NEW LIFE természetesen 1982 végén, az A Broken Frame Touron is a setlist része maradt; ez volt az első „régi szám” a három (introval együtt 4) A Broken Frame-ről származó dallal induló koncertről. A koncertfelvétel 1983-ban hivatalos kiadványon is megjelent, mégpedig az Everything Counts limitált kiadványán.
A SHOUT is a setlistben maradt az A Broken Frame Tour-ra, sőt, kiemelt helyre, az első ráadás első helyére került. Ez egy jól ismert verzió, hiszen megjelent hivatalosan is, a Love, In Itself kislemez limitált kiadásán.
Mind a New Life, mint a Shout az 1984-1985-ös Some Great Reward Touron csendült fel utoljára. Utolsó alkalommal 1985 július 30.-án játszották őket Varsóban; utolsó előtti alkalommal pedig 1985 július 23.-án, Budapesten! Mindkét dal elejét kissé átdolgozták; a New Life a remixváltozatának dobgépeivel kezdődik ezúttal. Természetesen a hamburgi felvételt mutatom:
A New Life mellett a Shout is utoljára a Some Great Reward Touron hangzott el Depeche Mode koncerten. Ahhoz képest, hogy 1981-ben sem játszották, elég meglepő, hogy előszedték az első lemez B-oldalasai közül - igaz a még régebb óta hanyagolt Ice Machine-t is előszedték erre a turnéra. A Shout-ot a második ráadás (!) első számaként játszották, hosszabb, ügyesen építkező, hangulatfokozó introval.
Itt a második New Life fellépés, 1981 július 16-án, ekkor dal már a Top 20-ban volt. Dave világos ingben, nyakkendőben és hózentrógerrel táncol. A kameramunka és a rendezés is profibbnak tűnik.
Tótágas után fellépés: így játszotta a zenekar - már jóval visszafogottabban, "A Broken Frame-öltözékben" a New Life című dalt 1982 márciusában:
Kompakt, a korszakhoz képest dús hangszerelésű dal, nagyon háttérbe kevert vokálsávok, kaotikus szöveg, és hódító refrén: a New Life B-oldalas dala a SHOUT! Korrekt dal, ami aztán majd koncerten növi ki magát kiválóvá.
A New Life volt az első Depeche Mode kislemez, ami 12'' vinylen is megjelent. Ezen két, Daniel Miller által készített remix volt megtalálható. Elsőként itt a Depeche Mode történelmének első remixe, a NEW LIFE (RE-MIX), amely annyiban különbözik az albumváltozattól, hogy dobgéppel kezdődik, és a dal bizonyos elemei hangsúlyosabbak ebben a változatban.
Szintén Daniel Miller által készített remix a SHOUT! (RIO MIX), ami egy darabig ugyanaz, mint az eredeti Shout, majd aztán lehalkulás helyett egy egészen bravúros kiállás után egy basszus-orientált instrumentális lezárásban teljesedik ki. Méltán válogatták rá a remixet a Depeche Mode első remixválogatására, a Remixes 81-04-re!
A New Life 12'' borítóján egy 1968-ban a Mind Alive tudományos magazinban használt fotón alapult egy dühös kisbabáról. Érdekesség, hogy pontosan ugyanez a fotó szolgált alapul a Black Sabbath Born Again (1983) című albumának borítójához is.
Akkor megint elsőként: Fantasztikus est volt, kár, hogy lemaradt az utolsó ráadás!
de milyen kár!!!!
és kár, hogy nem volt több igazán régi dal
nem baj, majd legközelebb
viszont a sorsatrak...vagy mik, botrány, komolyan
1 órát álltam sorba sörért
viszon fergeteges volt
hátul áltam, elég messze a stage-től, sok szőke lány között, néha nagy volt a tanácstalanság, milyen számot is hallanak
a közönség szerintem közepes volt
messze nem éreztem azt, amit márciusban, a banda is jobb volt, a közönség is, tény, hogy Magyarországon nincs 40 ezer harcore rajongó, szóval nagy ez a stadion
Dave hangjával semmi gondom nem volt, de a mozgása így a turné végére már nem az igazi
Martin gitárszóló kísérletei bénák, Gordeno tök tehetségtelen, csak ront a zenén, Andy tetszett kitűnően tapsolt és integetett, Eigner profi
A számok: unalmas setlist, ami meglepetés, az nem jó, ami meg jó az már szét van játszva
csúcspontok: újra a Walking és a Home, Photographic
amik mindig jók: Enjoy, NLMDA
mélypontok: Judas (ez túl gyenge így akusztikusan és sajnos ezt kell mondanom a Leave-re is, a World In My Eyes kifejezetten unta Dave, szerintem
és: a Nothing's-től többet vártam, sajnos nem koncertnóta, most már belátom, pedig többször követeltem a setlistbe, tévedés volt
a kivetítők szerintem messze nem voltak jól kiaknázva, a színek túl sokszor ismétlődtek, legtöbbször szürke volt mindent, kivéve a Walking alatt, mert az zseniális és a IFY alatt is, de a többinél nem, és ez szerintem ciki
összességében jól éreztem magam, de volt jobb, pl. márciusban, dehát szeretem a dm-et, szóval nem vagyok csalódott, ez egy ráadásturné volt, ebben ennyi volt
mondom:szerintem
---
csak annyit fűznék hozzá, hogy a Nothing szerintem jó volt, de talán azért lehetett volna jobb is, mert a vége felé le volt butítva az a gyors téma.
---
csúcspont: JUDAS, szerintem, tök jó volt. :)
meg úgy az egész, szuper jó volt a közönség, én így éreztem, meg jól magam. :)))
---
Apám, mekkora buli volt!!!
Stripped, Judas, Leave In Silence, Photographic - mind kimaradtak tavasszal, de most bepótolták!
---
fincsi volt, tökéletes és felejthetetlen.
Azt mondta Dave a végén (mint mindig) See you next time
Vagyis, jönnek még :)
---
Nyári zápor rulez.
---
Zápor valóban rulez!
A 'Leave In Silence'-et sajnálom, mehetett volna teljes bandával, Dave hangjával...
Amúgy szerintem nagyon jó volt, a Photographic vetítése pedig telitalálat!!!
---
ha még nem voltál korábban, akkor teljesen jogosan érezted jól magadat
a Nothing's-ban egyetértek, nekem épp a gyors téma hiányzott, a lemezen jobb a dal, mindenesetre Dave mozgása elég újszerű volt miközben énekelte
ahol én álltam (jó hátul) nagyon közönyösen fogadták ezt a számot
amúgy meg azt gondolom, hogy korábban többet rohangált, a Photographic alatt pedig végig középen állt, amit nem tudok mire vélni, mert arra mindenki bemozdult
a Leave In Silence a kedvenc dalom a Broken Frame-ről, kimagasló felvétel, és szerintem még ma is sokkal jobb, mint egy-két PTA-single, DE ilyen chanzonos feldolgozásban, Gordeno kalimpálásával nagyon nem tetszik
A Judas-nál arra jöttem rá, hogy ez nem annyira jó szám, Alan többet hozott ki belőle, azért lett jó a SOFAD-on, személy szerint az It Doesn't Matter Two-nak jobban örültem volna
Az In Your Room-ban szerettem a háttérénekeseket és az énekszólót, most persze nem volt (Az Exciter Touron még igen)
De mondok jót:
A Photographic sokkal jobb így, mint a 86-os verzió,
A Strippedet bármennyiszer, bármilyen verzióban tudom élvezni, most is jó volt
ugyanakkor a IFY helyett már nagyon kellene vmi más, a választék óriási: Rush, ING, Barrel, Useless
és két lemezről méltatlanul nincs egy szám sem: CTA, SGR
---
A koncert klassz volt! Hátha még láttam is volna ...
Nagy ötlet volt a küzdőtér közepére egy 4 méter magas sátrat építeni, 2 x 15 ezer forintért a fél színpad helyett ezt láttuk az ülőhelyről. Fasza.
---
A Photographic sokkal jobb így, mint a 86-os verzió <- Ezt valahogy soha nem fogom megérteni, hogy mi a jó a mostaniban, de ez egyéni szoc. problem. :) SZTEM ezzel a "begyorsítással" minden értéket kivettek a dalból. (És csak így zárójelben: kicsit mintha a dal önmaga paródiája lenne a 06-os változatban...)
---
A koncert tényleg über fa*sza volt :-)
De soha többé nem veszek ülő jegyet.(gondoltam most látok valamit az aréna után, ahol tomboltam.Behind t.w. mekkora volt . uhhh.
---
jó volt, nagyon jó.
de úgy érzem, elfáradtak már a fiúk. persze én se leszek fiatalabb.
mást vártam. nem jobbat csak mást. azért most is olyan boldog vagyok mint '93ban.
ha jönnek még, én ott leszek!!!
--
No, amit tegnap este elfeledtem megírni.
Az egyetlen negatívum a koncerttel kapcsolatban a beengedés volt. Ilyen amatőr, primitív, tahófalvai bandát, mint a Waltonosok, még nem láttam. Du. 2-re mentünk oda, hogy bekerüljünk a belső dühöngőbe. A Dózsa György úton már engedték be az embereket, de ezek az idióták vártak még vagy 20 percet mire megnyitották - a hátsó kaput!!! Tehát aki négyre jött oda, hamarabb bejutott. És csak azt nyitották ki, nem szóltak volna, hogy a többit nem nyitják. Csak álltak ott szótlanul a negatív IQ szintjükkel. Aztán, miután bejutottál, na akkor még nem volt vége, mert kis 20-30 fős csoportokban engedtek a stadion közelébe, és jött egy Waltonos örsvezető, aki azért volt, hogy azt a 150 métert még véletlenül se futva tegyük meg, hanem szépen lassan sétálva. Uramatyám, XXI. század!!!
No, ennyi.
---
Amúgy én élveztem mindennel együtt. Annak ellenére, hogy ez volt a 8., talán itt éreztem magam a legjobban. Pedig előtte nem így gondoltam.
Nekem talán a csúcs a Stripped és a Nothing's volt. Van néhány képem is meg a Nothing's végig mp4 videoban (minőség persze annyi mait egy N80 tud). Majd eljuttatom Faith, Preci nektek valahogy. Egyelőre 3 napost tréninget tartok mátol, így majd csak utána.
---
Fantasztikus volt a koncert! De legközelebb nem ülőjegyet veszek az biztos! A fiúk még mindig nagyon jók, szerintem nem fog rajtuk az idő! A következőn is ott leszek!
---
Kicsit úgy érzem magam mint akin átment az úthenger :) Igaz már így 30-on túl ez nem is csoda :D Viszont megérte..tényleg frenetikus volt a koncert...Lejjebb olvashattunk egy bakiról..hozzátenném, én ezt nem bakinak tartom hanem egy összecsapott munkának. Olyan érzése van az embernek hogy az önjelölt ujságíró minnél hamarabb túl akart lenni a cikk leadásán...."na ez is megvót"....... New Life...aham az nagynénikéd valaga...má elnézést...hamár leírja a tisztelt "újságíró" hogy nem ismeri az együttest, legalább venné fáradságot és utánna nézne a tracklist-nek... Elnézést csak úgy kikívánkozott belőlem...Akik mennek tovább a koncertekre azoknak jó bulizást!
---
A 85-ös koncert után ez tetszett a legjobban!Wááááááááááá Leave in Silence-t így játszani, hihetetlen, még most is borsódzik a hátam, verte még a Photographicot is:P:P.
Már csak egy Everything Counts hiányzott a retro Mode hangulathoz:P
Na meg nekem egy kis Rush a modernebb feelinghez:))
---
Nekem csak egy dal hiányzott a tavaszi setlisthez képst, a Sinner In Me. Márciusban nekem az volt a koncert csúcspontja, amikor ott zúztunk ezerrel a végén, amikor nagyon durván beindul a dal. Most is el tudtam volna képzelni...
---
Engem most is ráz as hideg, és most is könnyezem a tegnaptól és fogok is, nekem akkora hatalmas élmény volt a tegnap, de mindig az, de a Photographic az egy olyan szám volt amit soha nem gondoltam volna hogy élőben hallok és eljött az idő és ÚR Isten mekkora volt!nagyon nagyon nagyon hatalmas volt a tegnap és sokáig megfogom könnyezni még ezt az együttest!!!!!!!iszonyú sokat jelent!!
---
Hát régen nem szóltam már ide ,de assszem ez a koncert volt a legjobb életemben .Rettentő profi volt.Az improvizálások meg --kééééééééééész:-)
A photographic-ot még kétszer meghallgattam volna -iszonyat ütött:-)
---
Na igen!
A tavaszi setlistből a Sinner In Me-t átmenthették volna mostra...:-(
De kaptunk helyette Nothing's Impssible-t! Ami nagyon jól szólt de nem koncertnóta!
A nóta alatt Dave mozdulatai......ááááááááááááááááááá :-)
Nekem a csúcspontok (több is volt):
- Stripped: Iszonyú jól és tisztán kijöttek a dallamok!
- Walking In My Shoes: A kivetítő miatt-mászkálónéni- :-)
- I Feel You: Szintén nagyon jó hangokkal lett megáldva!
- Photographic: Ez önmagáért beszél...:-)
---
Nem nagyon szeretek ilyet írni, de SGR (106478) alapvetően jól összefoglalta az én érzéseimet is. Nem csalódtam, jó kis koncert volt, de a tavaszit én jobban élveztem. Én a belső kordonon belül voltam (király! :-), a kifutó végéhez közel, elég jól láttam. Az elején az eső kemény volt, de visszanézve kellett az estéhez, mint 2001-ben. A bemelegítő húzás-zúzás után a Precious mintha jobb lett volna, mint tavasszal, a Stripped-et nagyon vártam, de ez a verzió azért nem 101. Dave mozgása nem volt az igazi, és most a Martin blokk sem hozta a márciusi fílinget. Kicsit le is ült ekkortájt a hangulat (Home, Judas), ami a Nothing's-ig is úgymaradt. (Ásitozós arcokat is láttam ekkor.) És a Judás alatt a hangosítás is kritákán aluli volt. (Még sztem Martin arcán is lehetett látni némi feszkót miatta.) Aztán a John-al kezdve fokozatosan, majd a Violator blokk végére beállt minden (hangosítás, hangulat) a megfelelő kerékvágásba.
A Leave in Silence sztem rendben volt, meglepő módon elég jól ismerte/értette a közönség (mifelénk legalább is). Photo jó volt (de semmi több) a Never meg 'as usual'.
Kár, hogy nem használták többet/jobban a kifutót, ha jól sejtem összesen, ha 4x volt rajta kint valaki (Martin egyszer 'körbenézett' és Dave is csak a végén maradt picit hosszabban), és a hang lehetett volna picit sérószaggatóbb. Láthatóan azért élvezték a srácok, és 1-2 'spontán' beszólásra, egymáshoz beszélésre, kikacsintásra is tellett.
Így most 2 DM koncert után elégedett vagyok. 2 eléggé különböző setlist, 2 különböző helyszín, és eltérő nézőtéri helyzet (lelátó, küzdőtér) után megkaptam, amit vártam tőlük. Ha a tegnapi kimaradt volna, hiányérzetem lenne. Több koncira (most) nem vágyom, de így most nekem pont klapp. Összességében jó volt. Ennyi!
Ja, és láttam ám a freestate-es különítményt a kifutóval szemben a kordonnak támaszkodni!!! Jó volt az egyen pólótok. :-)
---
Eddig mindig csak olvasgattam, de most már nem bírom szó nélkül: A Sinner in me jobb lett volna, de nem panaszkodom! Sőt! Az esővel, meg mindennel egyben... háh.....Nehezemre esik most minden mozdulat, de ez olyan kellemes szenvedés :))))))
Teljesen más élmény a márciusi és a mostani koncert, pedig ott is bent voltunk a kordonon belül, de most meg a kifutónál...... Mikor kijött Dave, szinte tényleg karnyújtásnyira lenni tőle, háááát. Ja, és persze ég és föld a hangzásbeli különbség is!
---
Próbálom keresni a jelzőket, de nincs meg. Szóval... brutálisan nagy volt este a DM!
Kb. este hétre értünk a helyszínre, még lehetett ülőjegyet venni egyébként a helyszínen hivatalból is, állót pedig magánszemélyektől.
Placebo: előzetesen keveset hallottam tőlük és róluk, de kb. ilyen fazont és zenét képzeltem színpadra. Jó volt, ideillő volt, most már ismerem, szerintem fogom még hallgatni olykor.
És akkor jött a negyed tíz - s vele együtt a zápor is, miután egész nap nyár volt. Eleinte anyáztam magamban, de így utólag a kivetítő által megjelenített zuhogás, majd a viharban elindult Stripped (egy dal, amelynek szövege pontosan és fejből megy, s amely a negyedszázados életműből nálam dobogós), az bizony hatásos volt. Mit hatásos, hideg futkos rajtam, ha visszagondolok! De ne szaladjunk ennyire előre, mert már a második tétel a Question of time azon verziója volt, amelyért megőrült Magyarország kerek 20 éve, velem együtt (szintén dobogós az életműből esetemben).
Az eső, köszönjük az égieknek, néhány nótányi ázás után alábbhagyott, félszegen fényképeztem (a tipp bejött, beengedték), nehogy összeázzon, de a Walking in my shoes látványshow-ja (mintha az 1993-ast láttam volna, de jó!) fotóért kiáltott.
A Precious is nekem szólt, értsd: ezt mindenképp akartam hallani. Emlékeim szerint az utolsó esős nóta volt.
Színpad: tetszett. Olyan XXI. századi és olyan Mode-os volt. Látvány: nem volt hiba. Élveztem. Nejem, aki először látta őket élőben, egyenesen áradozott a körítésről, azt mondta: ez a csúcs.
Dave nagyon jól énekelt, Martin kifejezetten lelkesnek tűnt. Jól áll az élő dob a zenekarnak, ez már tetszett 13 éve is, az I feel you ebben az erős verzióban és ezzel a hangszereléssel nagyon élt.
Voltak kihagyhatatlan darabok: Never let me down again, Behind the wheel, Personal Jesus, Enjoy the silence, visszanyúltak a pálya legelejére, ezt is díjaztam, de személyes sérelmeket is átéltem: nem volt Strangelove, Everything counts, s méltatlanul alulreprezentált volt a Some great reward album, amely a Question of time mellett a favoritom.
Ne legyünk telhetetlenek, nem lehet mindenki kedvére tenni, továbbá így is akkora és olyan príma ez az életmű, hogy bőven kaptam tőlük személyes ajándékot, szerintem, s ahogy láttam, mindenki.
S most az a feladat, hogy hazamegy az ember, és előveszi majd egyik féltett kincsét, s felteszi a gyönyörű átlátszó királykék 33-as bakeliten a Music for the massest. Jó lesz.
Apró megjegyzés, már koncertfüggetlenül: igen fasza az éjszakai tömegközlekedés a fővárosban. Mi marhák, arra aspirálva, hogy a stadion környékén úgysem lehet parkolni majd, hely hiányában, az Árpád hídnál hagytuk a kocsit, onnan villamossal mentünk. Ez visszafelé végig gyalog működött, az egy szem 901-es buszra kb. 3 másodperc alatt ugrott fel a tömeg.
Még éjjel egy-negyed kettő körül is is szépen haladtunk sorstársainkkal a reménytelennek tűnő Hungária körúti éjszakában. De én szeretek gyalogtúrázni, főleg azért, ami tegnap este történt, bőven megéri.
---
Most mit mondjak... ??? :-)))
Sztem fantasztikus volt a tegnapi koncert, nekem sokkal jobban bejött, mint a pozsonyi előző nap! Márcsak azért is, mert ismét király helyen voltam (kifutó vége, 2. sor :D), mindent tökéletesen láttam! :-)
Stripped, Judas, Nothing's Impossible, ETS egyszerűen zseniális volt!!!
Sztem nagyon jó volt a közönség (eltekintve a fejem felett csillagszórózó féleszű német lányoktól), nagy tombolás volt.
Amin meglepődtem: én azt hittem, hogy tényleg csak a Népstadion legfelső része lesz lezárva, nem ilyen nagy rész.
Ami nem tetszett: beengedés... :-(
---
Nagyon jó volt a koncert!
A biztonsági szolgálat összes ármánykodása ellenére is lejutottunk a lelátóról a kűzdőtérre mind a 6-an. :)))
Mikor beléptünk sírvafakadtam...
Elindultunk előre a tömegen keresztül, de annyira préselődött mindenki, annyira seggszag volt, hogy visszafordultunk. Nem tettük rosszul, mert a kűzdő hátulja dög üres volt, végigtáncoltuk az egész koncertet vadállat módjára, olyan 101 video stílusban. :)
Sajnos ennek az a hátránya is megvolt, hogy alig láttunk valamit. :F
2 kívánságom volt az estével kapcsolatban:
-LIS
-Photo
Mindkettőt megkaptam.
Még mindig hihetetlen, hogy a Photographicot élőben megkaptam, 20 évvel a rákattanásom után. Iszonyatot üttött, csak rövidke volt.
THNX DM!
---
Óriási este, óriási hangulat, életem legjobb DM koncertje!
A márciusi hangulattalan állójegyes toporgás után elhatároztam, hogy márpedig most ülni fogunk Sevivel egy kényelmes szép ülőhelyen, jó magasan: most nem látványelemek leszünk a Personal Jesus-nél vagy a Never Let Me Down Again-nél, hanem a látvány élvezői, ezenkívül - noha jó eséllyel végigálljuk a koncertet (így is lett), azért bármikor leülhetünk. Ez így is lett, leszámítva a kényelmes ülést, amelyet nem éppen az én magasságomnak találtak ki, körülbelül a hátam alsó kétharmadánál van egy csík, addig ért a szék. Szép időben, korán érkeztünk, a biztonságiak teljesen normálisak voltak, és éppen Yonderboi végére léptünk be a stadionba. Némi evésivás után elfoglaltuk a helyünket és jött a Placebo: én körülbelül 8 számukat ismerem, ebből csak kettőt játszottak, így nem mondanék véleményt, talán csak annyit, hogy egész szépen, nem igazán "előzenekarosan" nyomták.
Szépen megteltek az ülőhelyek, az állóhelyek meg már jó rég, és szépen megtelt az ég is sűrű fekete felhőkkel... nagyon bizakodtunk, hogy az eső elmarad. Ehhez képest pontban 9kor nem a DM kezd rá, hanem az eső. Az elmúlt 2 évben jónéhány szabadtéri koncerten voltam, ezek között csak és kizárólag a Garbage-en nem esett az eső... ez van.
A DJ set hangjaira megjön a hangulat, akárcsak tavasszal (akkor még jobban ment a csápolás), aztán negyed10kor jön a mormogó I Want It All intro, és indul a varázslat... Azaz csak indulna, mert a Pain That I'm Used To megint nem üt. Amennyire brutális szám ez a lemezen, annyira lomha és nehézkes a koncerten. Igaz a hangmérnök - akárcsak tavasszal - megint nincs a helyzet magaslatán. Könnyedén, normális hangerőn állapítjuk meg Sevivel, hogy egyelőre ezt nem hisszük el: zuhog az eső, a színpadról meg valami fáradt pufogást hallunk. A Question of Time-nál kicsit feljebb tekernek a hangerőn, ám ez annyira nem segít: a dal sosem volt favoritom, koncerten meg pláne nem; márciusban aztán nagyjából tetszett, most meg megint nem. A Suffer Well következik, ami továbbra is számomra a DM közelmúltjának leggyengébb dala, ráadásul a közönségénekeltetés inkább csak a régebbi daloknál működik, de ezt Dave - úgy tűnik - nem tudja. A Precious következik, ahol meg Dave barátunk birkózik meg nagyon nehezen a hangokkal, az első refrénig nagyjából csak rekedten suttog.
Aztán hirtelen minden megváltozik. A hangmérnököt lecserélik, vagy legalábbis egy csapásra megjavul a hangzás; a kivetítők közül mindegyik látható lesz, a zenekar élni kezd, az eső eláll és jön a Walking In My Shoes. Innentől nagyjából diadalmenet a koncert. A Walking In My Shoes először jön be koncerten, kemény és húzós, a DM egyik legnagyobb himnusza. Ráz a hideg... és most már nem az időjárástól, hanem a látványtól, a zenétől, az élménytől. Jön a Stripped... amit most hallok életemben először koncerten. Nem egy 101es verzió, de keményen ledobolt, felemelő és meseszép. A szintiszóló a világ egyik legszebbike... Aztán jön Martin - mivel szinte a Walking In My Shoes-tól kezdődött számomra a koncert, ezért szinte "korán". Jön az elmaradhatatlan Home az Air/DM koprodukcióban: megvan a hangulata még mindig, még ha egy kicsit elcsépelt is. Aztán jön a meglepetés: egy törékeny, akusztikus Judas. Gyönyörű, felemelő, megható pillanatok! Állunk Sevivel, szorítjuk egymást... el se hisszük! A DM egyik legcsodálatosabb dalát hallottuk, a koncert egyik csúcspontját. Aztán folytatódik a SOFAD-blokk, jön az In Your Room "Garbage-remixe"... számomra meglepő volt, hogy kicsit máshogy szólt a dal, mint mondjuk 2001ben! a refrénnél nagyobb volt a zúzás, egy pillanatra igazi rockkoncerten éreztük magunkat... és a rock-blokk folytatódott, jött a Nothing's Impossible. Nem a legnagyobb favoritom ez a dal sem, a koncertverziója mégis tetszik, bár Dave hasonlóan fásultan énekli, mint a lemezen. Aztán jön a John The Revelator, na ez igen! A hajszálnyit leült közönséget újra derekasan megugráltatja a zenekar... hatalmas a koncertverziója a számnak! Innentől pedig slágerparádé: az I Feel You dögös, mint a koncerteken mindig (és túl hosszú, mint a koncerteken mindig, pedig az albumverzió egyike a legragyogóbb DM felvételeknek), a Behind The Wheel-nél mindenki felpörög, Dave a kifutóról tapsoltatja a tömeget, huszonvalahányezer tenyér csapódik össze, és az egész lelátó állva táncol. A World In My Eyes, akárcsak tavasszal, most is pici visszaesés, valahogy a dal teltségét, fülledt erotikáját nehezen tudják átmenteni a koncertverzióba (ami pl. a Behind The Wheel-nél működött). A Violator-blokk folytatódott a két elmaradhatatlan dallal: a Personal Jesus ugyanúgy működött koncerten, mint 1990 óta bármikor (a vége még mindig hihetetlenül jó, különösen az a kis jamelés a végén), az Enjoy The Silence pedig az együttes jutalomjátéka őrjöngő nézősereggel, akiket szinte az egész számon keresztül énekeltetett Dave.
Vége a főprogramnak: éppen próbálom felkészíteni magamat, hogy Martin nyilván nem tartja számon, hogy a Shake The Disease-t már elénekelte márciusban, és most is azt fogja, amikor hallom a dúdolásból, hogy vagy mégis észben tartja, vagy szerencsénk van, mindenesetre a Leave In Silence jön - a koncert újabb csúcspontja! Aztán jön a még nagyobb drukkolás... nincs bajom a Just Can't Get Enough-fal, de könyörgöm, a Photographic jöjjön! És az jön... még az eddigieknél is tombolás kezdődik, táncol az egész stadion, feledhetetlen pillanatok! Elképzelem néhány barátom arcát, akik nem tudták a setlistet, hogy meglepődhettek... És aztán már nincs sok hátra: a Never Let Me Down Again tökéletes zárószám, búzamezővel a kivetítőkön, és egy fantasztikus közönséggel, aki ezúttal pont jó időben kezdi el a karját lengetni, ellentétben az eddigi összes koncerttel, ahol voltam... Valami elképesztően hátborzongató látvány volt hátulról, fentről nézni, ahogy a fényárban úszó közönség jobbra-balra lengeti a kezét! Ezekért érdemes élni... Dave újra kint van a kifutón és onnan lengeti a karját, iszonyatosan nagy jelenetek!
Aztán búcsú... A levonulás után a közönséget még picit hergelték öt perc sötétben tartással és csönddel, aztán persze felgyulladtak a fények... És bármilyen nehezen is indult a buli, azért elmondhatjuk:
"Everything's alright tonight"
---
Jó reggelt mindenkinek! Nem igazán tudnék mit mondani jelen pillanatban...... Egyszerűen a tegnapi koncert(ek) úgy odaba**tak, hogy istenigazából még most sem tértem magamhoz!!!!!!!! Egyszerűen űberkirály volt!!! Való igaz esett az eső, de ez sztem csak még jobban összehozta a népet ott a kifutó közelében, nemhogy lohasztotta volna a hangulatot, inkább fokozta! Ami naggggyn ott volt: Nothings' Impossible, Stripped (azok a hangok anyám!), I Feel You, és nekem nagyon bejött a PJ, de az abszolút csúcs: PHOTOGRAPHIC!!!! (És nem a New Life kedves Földes András) Külön köszönöm annak az agyament barom rajongónak(?) aki elba**ta a Behind The Wheel hangulatát azzal, hogy akkor akart előrejutni vagy 20 sort letiporva mindenkit maga előtt!!! Nem hiszem, hogy egy darabig magamhoz tudnék térni, pedig dolgoznom kellene, de kit érdekel egy ilyen este után?!? Köszönöm mindenkinek akinek része volt benn!!!!
---
Egy kis kritika a koncertről, vagyis inkább a szervezésről. A beengedés, kiengedés kritikán aluli, de ezt többen leírták már, azt viszont nem értem, hogy ha az ember bejut az elejére, akkor abban a 10 ropiba nem férne bele mindenkinek ott egy 100 Ft-os hűtött ásványvíz? A bunkó bizt.őr fél óránként megtöltött egy fél literes flakont, amit azán szájról szájra adott a tömeg, fertőzés, herpesz rulez :))) ja akkor is csak ezer beszólás közepedte, hogy ő nem pincér... Hazafele az éjszakai 1-es útvonalán elgyalogoltunk az MTK pályáig, pedig a másik irányba kellett vón :), csakhogy ne a tömeggel kelljen felszállni. A busz 2 percel korábban jött, mi akkor még nem álltunk a megállóban, persze baszott megállni 20 méterrel odébb. Nem baj, mondom, majd fél óra múlva jön a következő. Megahogyazt elképzeltem.... 1 órát kellett várni, pedig menetrend szerint fél óra, és tele volt bkv-sal a megálló, nem hagyhattam ki, hogy meg ne kérdezzem, nem-e lehetett volna másképp. És kiderült, hogy némi kis plusz pénzért indított volna a BKV kisegítő járatokat, persze az árban ez sem volt benne.... Hiéna taxisok persze jól jártak (na nem velem).
---
Én is csak annyit tudok mondani, hogy nagyon jó volt a koncert!!! Remélem jönnek még, mert akkor ot a helyem. Szerintem a hangzás is jó volt, és ami a legkellemesebb meglepetést okozta, az a nothing impossible volt! A RamR után azt hittem gyenge lesz, de pont az ellenkező hatást tette rám! Az egyik csúcspontott jelentette. Egyébként az egész koncert, egy hatalmas tombolás volt végig. :) Leghalábbis a körnezetemben állók legalább annyira élvezték, mint mi. :) Mi is a küzdőtéren voltunk, hála égnek, hogy így döntöttünk. A lényeg, hogy nagyon nagy élmény volt a show, minden várakozásomat felülmúlta. Ezentúl kötelező lesz járnom. Az igazság az, hogy már most ismételnék megint...
Negatívumok nem igazán voltak, ha csak a beengedési procedúrát, és a nagyon hosszú sörsátor előti sorban állást nem említem.
Ja igen. A Yonderboi és a Placebo is bejött. Előbbi jobban. :)
---
Üdv!
Tényleg király volt a koncert, de nekem azért picit a 93-as jobban bejött. De azért természetesen végigtomboltam a koncertet. Két számért külön is megérte volna kimenni: Stripped, Photographic. Az új számok is bejöttek, főleg a John, meg a Nothing' Imp. Körülöttem vegyes emberek voltak, (kordonon kívül a 4. sor), volt aki velem együtt végigüvöltötte a szövegeket, volt aki minden szám elején 1 percig tanácstalanul állt, hogy akkor most melyik dal szól. De azt a 2 méter magas srácot, aki koncert előtt 5 perccel bepofátlankodott oda a sleppjével, mindenki nagyon szerette:(
Fél kettőre értem haza, pedig 10 percre lakom a stadiontól. Dehát egy ilyen buli után hazasietni?
A kordonról: én azon dühöngtem este, hogy ezt miért nem úgy oldják meg, mint az ülőhelyeket? Decemberben a jegykiadás napján vettük a jegyet. Az 1 dolog, hogy félévig használták a pénzünket a szervezők, de akkor legalább annyival megtisztelhetnék a "gyors" vásárlókat, hogy az első 3000 állójegy belső részre szólna. Akár lehetne kétféle áron is, mint az ülőknél. Ez sokkal tisztességesebb lenne, mint hogy sok órán át sanyargatni azokat, akik előre akarnak menni.
---
sziasztok,igen némileg engem is zavart hogy elég sokan mintha csak odatévedtek volna, eddig többnyire első sorokban voltam mindig,egyszer pedig ülőhelyen,most eléggé hátul a küzdőtéren és nincs annál kiábránditóbb,hangulat rombolóbb amikor valaki melletted ül/áll és meg se moccan,semmiféle késztetése sincs arra hogy énekeljen,lagymatagon tapsolgat néha,nem ismeri a számokat igazán stb...minek jön el??
de ettől függetlenül nagyon jó volt sztm a koncert,bár a márciusihoz nem tudok viszonyítani :)) john the revelator,behind the wheel,photography...csúcspont :)))
---
Sziasztok!
Most kicsit rövidebb leszek, mint márciusban. Szóval a koncert jó volt, de a márciusit
nem tudta elérni minőségben, hangulatban. Emlékszem az Arénában pl. a Behind elején lévő két basszus ütem, olyan erejű volt mintha a fejemre mért volna két ütést a Mike Tyson.
A rohadt eső, valamint a hangerő miatt a koncert kezdés megint baromi lapos volt.
Pedig ütős számok vannak az elején, de mégse jött be... A Precious nagyon gáz volt.
A Walking volt az első jó hangulatú nóta, pláne itt már a két böszme nagy kivetítő is
izzott,amit egyébként márciusban nagyon hiányoltam. A Martin féle számok nagyon gyengék voltak. Az In Your Room sem hiányzott nekem, szerintem nem igazán koncert nóta és már uncsi is.
A Nothing's nekem nagyon tetszett és onnantól nagyon jó lett a hangulat is.
Az I Feel You, a Behind és a Photographic volt a csúcs.
Ami tetszett még: a rengeteg ember + az "ülőhelyek", megint hozzták a formájukat.
---
Az én szerény véleményem a tegnap estéről:
- Yonderboi: Jó tudni, hogy van egy (több) ilyen tehetséges hazánkfia, akit most volt alkalmam élőben is meghallgatni. A Were You Thinking Of Me nagyon ott van!
- Placebo: Őket is csak "konzerv" hallgattam eddig, és egy teljesen korrekt mini-koncertet nyomtak tegnap este. A Running Up That Hill Kate Bush-feldolgozás különösen tetszett, az új albumról pedig, a Song To Say Goodbye. Egy kicsit hiányzott a Pure Morning.
- A Depeche Mode messze jobb volt most, mint márciusban, ebben persze lehet, hogy közrejátszott a küzdőteres, kifutó előtti tombolás is. Csúcs-számokat, momentumokat nem említenék, talán csak annyit, hogy nagyon jól esett meghallgatni a Leave In Silence-t. Úgy összességében nagyon jó show-t nyomtak a fiúk.
Ennyi...
A Freestate.hu oldalon Liquid írása
Második felvonás - a Népszabadság beharangozója a 20 évvel ezelőtti budapesti DM koncert előtt
A Pesti Műsor felvezetése:
Életünk a Depeche Mode: a Blikk cikke a 20 évvel ezelőtti budapesti DM koncertről
Az angyalt játszva: a Fejér Megyei Hírlap beszámolója a 2006-os Puskás Aréna-koncertről:
Monoton, szürkés tónusú dalok? a Magyar Hírlap beszámolója
Magyar Hírlap és savanyújóska: gyalázatosan lehúzó cikk a 2006-os DM koncertről
Herczeg Dóra viszont érti a dolgát: a Népszava írása a 2006-os nyári DM koncertről
A Wan2 magazin fanyalog - 2006, nyár, Budapest továbbra is!
A Szatmári Friss Újság cikke:
A Rockinform cikkét pedig csak így tudom bemásolni:
"Mint egy valóságos birodalom, vagy egy túlélő a számtalan pop, rock dinoszaurusz közül... írtam korábban a márciusi 21 -ei Sportarénás fellépéskor. Ha lehetne, akkor fokoznám, de ez mindent összefoglal: a huszonötéves Depeche Mode egy kvázi Stadionrock koncertetadott a magyar nép és stadionja számára. A forgatókönyvek nagyjából hasonlóan alakultak, mint a korábbi márciusi műsornál, kivétel volt, hogy a setlist és a kapcsolódó vizuális megoldások kis mértékben módosultak. A lényegi eltérést viszont a helyszín, a nagyobb színpad és a meganagyságú közönség jelentette. A főszereplő a hatalmas tömeg volt, akik több irányból órák hosszat özönlöttek a stadionba, ahol a műsor, a korábban kiadott időtől már korábban megkezdődött, a médiaérték szempontjából is szerencsés magyar Yonderboi projekt, előadó csapatával és zenéjével. Még a következő Placebo műsora alatt is tolongtak a nézőtérre és a lelátókra az emberek több ellenőrző ponton keresztül. Miközben besötétedett, a Placebo az új Meds album dalai közül is adott elő. Csodálatosan hangzott fel az egyik ilyen ’ürügy’, arra, hogy kövessük csak vissza a véleményeket az eredetükig: „Lets Follow the Cops Back Home, and Rob Their Houses”. Természetesen, hogy legyen valami üröm is, a szabadtéri bulikra jellemzően, eleredt az eső, de nem is kicsit. A negyvenezresre becsült tömeg nem mozdult, naná, bár ahogy felmérhető volt kevesen készültek, félórás folyamatos esőben való ázásra. Pedig a helyszín és a zenekar tiszteletet parancsokban kezdett, a nyílt tér és a sokaság a megfelelő hangulatról is gondoskodott volna. Dave, ha lehet, még jobban élvezhette az embertömeg számára megnyilvánuló, akár önéletrajzi ihletett jellegűnek is mondható exhibicionista orgiát - 'Pain that I'm used to'. Majd jöttek a további tételek történelmi helyszín, klasszicista tér-idő monumentumaiként: 'Question Of Time', Stripped', és a Playing The Angel-ről a Precious' valamint a Suffer Well', végül tinédzserkor mélylélektani 'Walking in My Shoes'. A 'John the Revelators indította Stadion-rockos blokk kezdetével az eső elállt, ami után az átázott embertömeg egyre jobban felengedett, többet mozgott, tapsoltathatóvá vált, és egyáltalán jobban kezdett reagálni a történésekre, amit a kvázi rockzenekar is egyből lefordíthatott a saját nyelvére. Jött is a show folytatása 'I Feel You’, egybecsengve a későbbi Personal Jesus' számával és a divatossá váló hivatásos, próféták, médianyilvánosság irányítók, megfejtők, a hit, a vallásosság, az erotika, és az összeesküvés és kódfejtés női szerepekre is figyelő történelmi dekonstrukcióival. A kódolásban, dekódolásban ismét nagymester Corbiji vörösben előtűnő középkorias madáremberfejeit, a kékben lágyan ragadozó cápasziluettjeit és a többi élő szimbólumot és metaforát gyakorlatban is működő tömegtársadalmi rendszer elméletei alapján ismét több tízezer ember vette le, és ismét sikeresen alkalmazta saját magára. Megdöbbentő élmény lehet, hogy ilyen jól működik valami konstrukció és hogy ennyire sikeresen véghez lehet vinni egy ilyen precízen kimódolt tömeges kísérletet, aminek az alanya nem más, mint egy stadionnyi ember. A 'Behind The Wheel’ és a 'World In My Eyes’ után az 'Enjoy The Silence’ és a 'Personal Jesus’ mindenkit megvett magának, hogy mint egy lecsupaszított DM. himnusz, a Martin Gore előadta 'Leave in Silence” ismét sajátosan leforrázza a pihegőket. A stadion utána ismét beledobta őket a sajátos ritustáncba, amit karlengetős' Never Let Me Down’ hozott el, ismét az élet és halál határán személyesen megjárt utat sztorizó Dave előadásában. Majd ismét a kölyökmúlt férfiasan fontos érzelmes pillanata, egy korántsem önsajnáló Dínótól egy csoportkép mielőtt minden és mindenki eltűnik: Photographic. Szubjektívként a business azért legyűrt mindent és mindenkit, embereket használó logisztikai központként, négyszer leellenőrizve, de órahosszt állva pár deci - közben elfogyó - italért, megfelelően erős hangosítás nélkül, amit néha elvisz a szellő is, hogy végpontnak is maradjon a szándékolt szerzői mottó az új anyagról: noise and business for the masses like 'pain and suffering in various tempos',"
A Napi Ász cikke, Vaár-Nagy Zoli főszereplésével.
Gyönyörű, nyári nap, hömpölygő tömeg a Puskás Stadionba; Yonderboi és Placebo, a dögmelegben... Aztán némi eső, és nehézkesen induló koncert... de aztán megjavul a hangzás; a kivetítők közül mindegyik látható lesz, a zenekar élni kezd, az eső eláll és jön a Walking In My Shoes. És innentől diadalmenet: 1993 óta hallhatjuk Budapesten újra a Stripped-et és a mini-meglepetésdalt, a Judas-t. A Leave In Silence-ben egy pici hiba, aztán a Photographic-ra őrület, a Never Let Me Down Again búzamezőjét pedig nehéz feledni. Ma 20 éve ki volt ott velem a Puskás Stadionban?
47 perc a koncertről:
Bő 1 perces Gombos Edina (TV2 Aktív) bejelentkezés:
A program így nézett ki:
2. Kapunyitás: 2006.06.12. 16:00
3. Program:
- 18:00 Yonderboi
- 19:30 Placebo
- 21:00 depeCHe MODE
A koncert után pedig 3 helyen is volt afterparty, talán ezek már nosztalgikus helyeknek számítanak:
Tűzraktér Bp., IX - INGYENES dM Afterparty
Süss Fel Nap, Bp. - dM Koncert Utáni Táncest II.
Stage Pub, Bp. - depeCHe MODE after party
Itt pedig a koncert teljes audio tartalma a Live Here Now CD-ről:
A Yonderboi mellett a Placebo volt az előzenekar. A nagy melegben nem túl jó kedvvel játszó zenekar az alábbi 13 dalt játszotta - becsületükre legyen mondva, hogy nem slágereket játszottak: a 13 dalból 9 az új lemezükről, a Meds című albumról szólt.
Készítettem egy playlistet a fellépésen elhangzott dalaikról, íme:
Itt pedig egy részlet az Every You Every Me című dalukból:
