Depeche Mode összes
Ki volt közületek 20 éve, a budapesti koncert előestéjén Pozsonyban is? :)
A Humanist sztori - Mark Lanegan emléke előtt tisztelgés
2 éve jelent meg a Humanist és Dave közös dala, a BROTHER! Ez más a második együttműködés volt Rob Marshall bandája és Dave között, a 2020-as Shock Collar után. Emlékezhetünk rá, hogy a Humanist előzenekarként szerepelt a Memento Mori Touron is.
A dal háttértörténete szorosan kapcsolódik a 2022-ben elhunyt Mark Lanegan emlékéhez. Rob Marshall szerint körülbelül egy héttel Lanegan halála után Ed Harcourt jelentkezett nála egy zenei vázlattal kapcsolatban. Harcourt felidézte, hogy Lanegan gyakran nevezte legközelebbi barátait és munkatársait egyszerűen „Brother”-nek (testvérnek). Marshallt is így szólította. Ez a személyes emlék adta a dal alapötletét és címét.
Marshall később úgy emlékezett vissza, hogy amikor először hallotta vissza a készülő felvételt, elárasztották az emlékek, és könnyekig meghatódott. A dal eredetileg is Lanegan emlékének szánt tisztelgés volt.
Marshall szerint Dave Gahan azért tűnt tökéletes választásnak, mert ő is Lanegan régi barátja volt. Amikor meghallotta a dalt, azonnal egyetértett azzal, hogy részt vegyen benne. Marshall úgy fogalmazott, hogy Gahan volt „a tökéletes hang” ehhez az emlékezéshez.
A lemez még ebben az évben megjelent a Humanist lemezén, amelynek címe On The Edge Of A Lost And Lonely World.
45 éves a DM első BBC hangfelvétele!
45 éve járt először a Depeche Mode a BBC stúdiójában, ahol a legendás rádiós műsorvezető, Richard Skinner műsorában léptek fel. Noha ekkor már az új kislemez, a New Life promóciós időszaka volt, a 4 elhangzott szám között mégsem szerepelt ez a dal, de az első kislemez, a Dreaming Of Me sem. A Boys Say Go! és a Photographic mellett érdekesség, hogy két Martin-szerzemény is helyet kapott a műsorban (Big Muff, Tora! Tora! Tora!). Kiváló minőségű 13 perces hallgatnivaló!
25 éve kezdődött az Exciter Tour!
Ma 25 éve kezdődött Kanadában, Québec Cityben a Depeche Mode EXCITER TOUR néven elhíresült nagy menetelése. A banda egy hosszú észak-amerikai turnészakasz után nyár végén jött át Európába, és november 5.-én Mannheimben zárult a koncertsorozat. A DM 89 fellépést abszolvált, ami a mostani turnék fényében megmosolyogtatóan kevés, de ekkortájt még mindig bizonyos fajta "rehabilitációs" érzete volt a turnéknak: nem akartak (ekkor még) olyan monstre megmérettetésekre indulni, mint amilyen az 1993-1994-es Devotional/Exotic Tour volt. A The Singles Tour 66 koncertjéhez képest ez így is derekas!
Az Exciter Tour arról híres, hogy a banda számos nagy slágerét nem játszotta el egyetlen alkalommal sem. Állítólag a The Singles Tour után nem akartak újra ismételni a slágerparádéval, de így is némiképp meglepő (akkor is az volt, és visszatekintve végképp az), hogy egy teljes Depeche Mode turné le tud menni olyan dalok nélkül, mint az A Question Of Time, a Stripped, a Behind The Wheel, a Policy Of Truth, a World In My Eyes, az Everything Counts, az A Question Of Lust, vagy akár a Just Can't Get Enough. A banda ehelyett a Violator klasszisaihoz nyúlt; újra volt Halo, Waiting For The Night és (a koncertek túlnyomó többségén) Clean; újra játszották a Black Celebration-t, és visszatekintve meglepően sokat adtak elő az Exciter-ről.
A koncertek kezdete kissé a Black Celebration Tour-t idézte: akkor a Christmas Island hangjaiból a Stripped motorhangja maradt meg, de aztán a Black Celebration-nel kezdődtek a fellépések; itt pedig az Easy Tiger hangjaira jött fel a zenekar a színpadra, majd Martin elkezdte elpengetni akusztikus gitáron a Dream On-t (kb. a Dave Clarke remix ritmusában), majd ezután jött a The Dead Of Night, és Dave beugrása a színpadra. A The Sweetest Condition következett, majd ezután a legutolsó próbákig a Dream On jött volna, de aztán ezt a dalt hátrébb tették a setlistben. Ehelyett a Halo következett (korrekt albumverzióval), majd az elmaradhatatlan Walking In My Shoes. A Dream On vagány, helyenként már-már drum'n'bass-be hajló koncertverziója után jött a (talán túl hosszú) lassú blokk: a When The Body Speaks érzelmes előadása után a Waiting For The Night duettje következett, majd jött Martin egy szabadon választott dallal (az énekes-dalszerző ezen a turnén kezdett el nagyon komolyan variálni az előadott dalaival: a The Bottom Line halovány akusztikus előadásával kezdett, majd jött a Surrender, a Dressed In Black, a Sister Of Night, a Condemnation, a Judas, az It Doesn't Matter Two, és végül, csak a legutolsó néhány koncerten a Somebody prezentálása). Ezután a Breathe következtett, majd a még mindig kicsit túl finom Freelove-val, és annak közönségénekeltetésével zárult a kissé hosszú lassú blokk. Ezután jöttek a slágerek: az Enjoy The Silence bravúros változata, az I Feel You Devotional-t ismétlő verziója, az In Your Room Zephyr mixe, az It's No Good Anton Corbijn bravúrós kivetítésével, az I Feel Loved kicsit nehezen emészthető koncertváltozata (ezt szeptember 9. után elhagyták), majd a Personal Jesus kiváló verziója. A ráadás mindig a Home-mal kezdődött, ezután jött a Clean (néhány koncerten a Condemnation - és Dave kérésére végül ez utóbbi került fel a turnét megörökítő DVD-re, a One Night In Paris-ra), aztán a Black Celebration sajnálatosan lassú változata, és végül a meglepő módon mindössze először zárószám, a Never Let Me Down Again nagyívű lezárása.
A színpadkép igencsak minimál volt, neon, háttérszínek és meglehetősen kevés háttérvideó; a Waiting For The Night csepegése vagy az In Your Room halacskái (valamint a már említett It's No Good) így is emlékezetes maradt. Visszatekintve ez egy kifejezetten jó korszak a zenekar életében, ráadásul a One Night In Paris DVD-t még a formátum újdonságának bűvölete miatt (is) rengeteget néztük; ugyanakkor sem Dave, sem Martin hangja nem volt mindig kifogástalan, és sok rajongót az említett slágerek hiánya (valamint a kezdődő ripacskodás) is zavart.
A színpadon egy kivétellel ugyanazok álltak, mint a The Singles Touron: újra helyet kapott tehát Peter Gordeno és Christian Eigner; Jordan Bailey vokalista mellett viszont az 1998-as koncerteken látható (és hallható) Janet Cooke helyett Georgia Lewis kapott helyet. Ez volt egyébként az utolsó turné, ahol vokalistahölgyek voltak a színpadon. A turné fő előzenekarai az Észak-Amerikai turnészakaszon a Poe, az európai turné során pedig a Fad Gadget volt - ez utóbbi nemes gesztus volt Francis John Tovey és csapata felé, hiszen 1981-ben számos alkalommal a Depeche Mode volt a Fad Gadget előzenekara. Sajnálatos módon később kiderült, hogy ez volt Tovey hattyúdala is, ugyanis 2002 áprilisában szívrohamban elhunyt.
És volt a turnéhoz turnénapló is, mégpedig kellemesen részletes; természetesen a szokásos sajátosságai megvoltak ezúttal is (kevés szó magáról a koncertről, annál több szó az együttes tagjai között zajló csocsóbajnokságról). A turnénaplót Nichelle Carlson írta, akinek az Exciter turnén a sajtó- és promóciós ügyek intézése, az interjúk megszervezése, valamint a koncertekre érkező fotósok és tévés stábok biztosítása volt a feladata. Ő intézte az egyes városokban zajló „találkozókat” is. Nichelle naplói betekintést nyújtanak a turné „kulisszái mögé”, és kifejezetten nem az a céljuk, hogy dalról dalra beszámoljanak az egyes koncertekről. (azért amikor BRAT írta a turnénaplót az amerikai turné vége felé, mindjárt izgalmasabbak lettek a bejegyzések...)
Nézzük, mit írtak ezekről az izgalmas, 25 évvel ezelőtti napokról:
"Június 7:
Pénteken [június 8-án] este fél 12 körül érkeztünk meg Quebec Citybe, és elkezdtük a próbákat a helyszínen - a Colisee Pepsiben. Annyira csodálatos látni, hogy ennyi előkészület után minden felállt és működik. Az is annyira más, hogy a srácokat egy nagy helyen hallani fellépni, nem pedig abban az apró stúdióban, ahol korábban Santa Barbarában gyakoroltak.
Szombaton volt néhány interjú a kanadai sajtóval, ami nagyon jól sikerült - néhány napilapnak és néhány tévének szóltak a fiúk. Továbbá 6 versenygyőztes is eljött 3 különböző rádióállomástól, hogy találkozzon a zenekarral, majd 30 percig maradhattak a próbán. Úgy tűnt, hogy mindannyian élvezték, hogy egy nagyon különleges eseményen vehettek részt.
Június 10:
Ma este volt egy főpróbánk, ami jó móka volt, mert a srácok azt vették fel, amit az első fellépésen fognak viselni, és lement a teljes koncert, megállás nélkül ment. Csodálatosan szóltak, a fények és a vetítések pedig remekül néztek ki. Mindannyian nagyon izgatottak vagyunk a hétfői első előadás miatt.
Június 12:
A show nagyon jól ment tegnap este, de volt néhány malőr a vetítésekkel. Az It's No Good esetében a vetítés nem került fel időben, így a közönség nem láthatta Anton munkáját. Jordan (háttérénekes) fülesével is voltak problémák, de ezért volt ez az első néhány előadás, hogy kijavítsuk ezeket a problémákat, és minden tökéletes legyen! Bár a helyszín nem volt teljesen teltházas, a közönség elképesztő volt és mindent beleadott. A Never Let Me Down Again alatt megőrültek, és minden szót együtt énekeltek a zenekarral.
Utána néhányan visszajöttek a "Pub"-ba, ahogy mi hívjuk - a szórakozóhelyre a helyszínen, a színpad hátuljában. Természetesen van ott asztali foci és pingpongasztal is. A srácok nagyon elégedettek voltak a műsorral, és ez felcsigázta őket a továbbiakra.
Ma délután felszálltunk az Ottawába tartó gépre - először ültünk az új gépen, amit a turné amerikai szakaszára kapunk. Hadd mondjam el nektek, hogy ez egy nagyon szép gép, és szerintem mindannyian nagyon kényelmesen fogjuk érezni magunkat rajta!
Holnap lesz a koncertünk Ottawában, úgyhogy el kell kezdenem szervezni néhány dolgot erre a koncertre. Később többet fogok írni..."
Ezután a hosszas bevezető után hallgassuk meg tehát a ma 25 évvel ezelőtti Exciter Tour turnékezdést Québec Cityből: és novemberig a figyelmünket erősen erre a turnésorozatra fogjuk fókuszálni! A koncert teljes egészében rendelkezésünkre áll, igaz csak audioban:
