Mai kerek évfordulós (40 éves!) szerzeményünk a Construction Time Again második kislemeze, a LOVE, IN ITSELF! Ez volt a korszak legkevésbé sikeres dala, és volt is némi bizonytalanság a kiadása körül (állítólag az And Then...-t akarták helyette kislemezen megjelentetni), de ezzel együtt üde színfolt a korszakban.
A kislemezverzióban az albumváltozatnál élesebben szólal meg a dalt nyitó éles hang (ami mintegy "ébresztőként" szolgált a lemezen is a tompa A Broken Frame után), majd egy ütemmel hamarabb szólalnak meg a "kiskacsa-trombiták". Dave az "újkeletű" öblösítésével énekel. Megmaradt a refrénre duplára felpörgetett tempó is, és élesebben szólalnak meg az effektek, mint a Construction Time Again lemezen. A második versszak utáni gitárpengetés már-már fülsértően hangos! A harmadik versszak után aztán nem jönnek a kiskacsa-trombiták, hanem néhány másodperc erejéig csak tisztán az erősen visszhangos zenei háttér hallatszik - talán a kislemez legjobb pillanata. Aztán persze jön a véletlenszerűnek tűnő, Leave In Silence lezárást idéző szintijáték, amire már visszaérkeznek az említett trombiták is. Persze maga az instrumentális levezetés is rövidebb, mégiscsak kislemezváltozatról van szó...
A dalhoz Clive Richardson egy igazi ipari hangulatú klipet készített. Hőseink - akik kezdenek öltözékükben és hajviseletükben kissé extravagánsabbak lenni, mint az elmúlt másfél évben - egy walesi bányában mászkálnak és trombitálnak, közben pedig vaskohókat láthatunk, valamint száguldó vonatokat, azaz minden olyasmit, amitől indusztriális képzeteink támadhatnak. A legjobb rész mégis az, amikor a cseppkövekről a dal zenéjének ütemére csöpögnek le a vízcseppek...
A DM Live Wikin még az alábbit olvashatjuk a dallal kapcsolatban:
Gahan: "Ez a s-s-s-s-s dalunk. Nagyon lágy énekhangom volt itt, sok s-sel, szörnyen hangzott. Kicsit csalódott voltam emiatt, zseniális lehetett volna"
Fletcher: "Rengeteg problémánk volt a felszereléssel ennél a felvételnél, csak próbáltuk elérni azt a lágy hangzást, amit akartunk, anélkül, hogy az egész elmosódna, igazi rémálom volt. Élőben azonban mindig jól szól a dal."
Jonathan Miller: Stripped című könyvében Alan Wilder bőbeszédűbb volt a dallal: "Nyilvánvaló, hogy a Love, In Itself nem a legerősebb kislemezünk, de azért sikerült számos különböző remixet készíteni belőle. Nem emlékszem biztosan, hogyan jöttek ezek létre - a swinges verzió például talán az eredeti változat átvezető részének mellékterméke volt. Mindenesetre elmondhatom, hogy a verziók közül néhány kitűnően működik tesztként - aki hallgatja, sőt szereti őket, az igazi rajongónak tekinthető. Elég furcsa szám volt amúgy is, nem utolsósorban azért, mert rögtön az első hallgatás után folyamatosan azon poénkodtunk, hogy a vers valamelyik mondókára hasonlít - nem mernék megesküdni rá, de majdnem biztos, hogy az Ugly Duckling-ra. Mikor erősködtünk, Martin bevallotta, hogy valóban a mondóka alapján írta a dallamot. Félek, hogy emiatt soha többé nem tudom komolyan venni a számot.”
Meglepően pozitívak voltak a korabeli zenei lapok kritikái is.
Johnny Waller, Sounds magazin: „A frissebb számok, mint a Get The Balance Right!, az Everything Counts vagy a zseniális új dal, a Love, In Itself az újonnan felfedezett keménység ellenére rejtett finomságot mutatnak.”
Geoff Martin, Sounds magazin: "„Egy újabb nagy sláger, amit csak azzal akadályozhatnak meg, ha húskampót vágnak David Gahan idomtalan koponyájába."
Chris Brown, NME: „A komoly szám jelzi folyamatos igényüket arra, hogy lerombolják a velük szembeni előítéleteket."