Az új albumon egy kiegyensúlyozott Dave Gahan énekel! Jól érzem ezt?

Dave: Tökéletes jól. Jó az észrevétel! Az utóbbi időben sokkal jobban érzem magam a bőrömben és ez mindenképpen kihat a teljesítményemre is. Jobban 'benne' vagyok a számokban, amikor éneklésre kerül a sor.

A hangod mintha ízesebbé és zamatosabbá vált volna az idők során... akár egy jó bor! Veszel még énekórákat?

Dave: Nem, már jó ideje nem voltam énekórán. Gondolkodtam rajta, hogy kerítek egy énektanárt New Yorkban, de annyira kötődöm Evelynhez, végül nem tettem meg. Evelyn énekleckéket adott nekem; szimplán csak találkoztunk, majd felénekeltem, amit kellett... Amikor csak lehet, magammal viszem Evelynt. Sajnos az utóbbi időben annyira elfoglalt voltam, hogy nem igen találkoztunk. De amint visszamegyek New York-ba, újra találkozunk. Ennek ellenére azonban önszorgalomból veszek énekórákat, vagyis napi 40 percet gyakorlok. Amikor nem 'dolgozunk', akkor is gyakorlok. A rendszeres gyakorlás szinten tarja a hangom, tisztán tarja az akkordokat. Az énekhang olyan, mint bármely más hangszer - minél többet gyakorolsz, annál jobban bánsz vele.

Régebben említetted, hogy jóga órákat vettél annak érdekében, hogy jobban 'ott legyél' a számokban... persze ez az Ultra idején volt így. Hogyan mentek a dolgok az Exciter készítésekor?

Dave: Réges-régen volt már, mikor órákat vettem. Egy régi ismerősöm, egy testőr volt az, aki megismertetett a jógával. Vettem egy-két leckét de ennyi. Amolyan önképző vagyok, magányos fajta. Mostanában nem igazán jógázom... inkább futok helyette.

Martin, két évtizeden is túl van már a Depeche Mode. Milyen érzés ennyi idő után is ugyanazon bandában lenni? Megváltoztak a dolgok?

Martin: A dolgok állandóan változnak. Mindig más és más dinamizmus dolgozik bennünk. Úgy gondolom az Exciter felvételei alatt kifejezetten jó hangulat volt a csapaton belül. Képesek voltunk arra, hogy leüljünk egy szobában, megbeszéljünk dolgokat és döntéseket hozzunk. Ez az egész persze nagyon egyszerűen hangzik és normál esetben minimálisan elvárható, de pont ez a dolog volt az, amelyre régebben egyszerűen nem voltunk képesek. Az esetek többségében a menedzserünk járt körbe bennünket... egyesével kellett megbeszélnie velünk, hogy bizonyos dolgokról mit gondolunk... ilyen és hasonló 'elbasszott' dolgok történtek velünk régebben. Ma azonban képesek vagyunk leülni és megbeszélni a dolgokat, vagyis kommunikálunk egymással. A kommunikáció pedig nagyon fontos, ahol emberek dolgoznak együtt.

Nem érzitek úgy, hogy Alan Wilder kiválása nagyban befolyásolta a legutóbbi két album hangzásvilágát?

Fletch: Nem igazán. Jóllehet hiszem, hogy Alan nagyon fontos szerepet töltött be a Depeche Mode-ban... És az általa végzett munkát nagyon hiányoljuk!

Dave: Ez egy kedves és egyben alázatos kijelentés volt. Biztos vagyok benne, hogy Alan értékelni fogja! [nevet]

Fletch: Őszintén szólva, megpróbáltuk az adott szituációból kihozni a legtöbbet. Egy csomó érdekes emberrel dolgoztunk együtt az elmúlt években, mindezt Alan kiválásának köszönhetően. Alan az idővel egyre teljesebb kontrol alá vonta a stúdiómunkát, így amikor elment egy csomó külső emberre kellett bízzuk ezeket a feladatokat... és bíznunk kellett bennük... eddig szerencsénk volt velük. Tim Simenon [Ultra] nagyon jól bevált. Mark Bell [Exciter] pedig fantasztikus... teljesen beleillik az összképbe!

Melyek az Exciter kedvenc számai?

Dave: Ebben a pillanatban talán a 'Goodnight Lovers'-t és a 'When The Body Speaks'-t kedvelem a legjobban. Ezek gyönyörű számok és büszke vagyok rájuk. Most ezek a kedvenceim...

Martin, nagyon sok ember szerint te vagy a Depeche Mode mozgató rugója! Te írod a dalokat is. Egyetértesz ezzel a kijelentéssel, vagy inkább tekinted 'csapatnak' az együttest?

Martin: A dalokat valóban én írom, de maga a Depeche Mode nem más, mint hármunk közös munkája. Ha a magam által megírt dalokat saját magam venném fel, akkor azok teljesen máshogy szólnának a végén, mint így. Dave-nek teljesen egyedi hangja van. És ez a hang az, amelyből kétség kívül felismerhető a Depeche Mode. Abban a pillanatban, amikor a rádióban megszólal egy dalunk, rögtön felimeri mindenki Dave hangját, hisz annyira jellegzetes. Hogy mi teszi a Depeche Mode-ot? Hát azon különböző elemek összessége, amelyet összehozunk... Az, ahogyan hárman együtt dolgozunk: ez a Depeche Mode!

Milyen volt együtt dolgozni Mark Bell-el?

Fletch: Nos, Tim jó volt és egyben teljesen más. Mark szinte egy pillanat alatt beilleszkedett. Rögtön felfogta mit szeretnénk hallani, meglátta amit meg kellett látnia és élt a lehetőségekkel. Teljesen magáévá tette a munkafolyamatot. Aztán ott volt még Gareth Jones is, aki szintén aktív alakítója volt az albumnak... ne felejtsük őt sem megemlíteni!

Martin: Igazán érezhető volt a dinamizmus a stúdióban. Már csak azért is mert Mark egy igen szeretetre méltó és visszafogott figura... aztán persze ott van Gareth, aki a sors szülöttje... amolyan pozitív kisugárzása van. Gareth tulajdonképpen amolyan csendes irányító. Ketten együtt pedig talán a legtökéletesebb atmoszférát is meg tudják teremteni.

Mennyi ideig tartottak az Exciter felvételei?

Fletch: Martin első dalíró periódusától számítva a felvételek végső szakaszáig, tulajdonképpen 14 hónapig készült a lemez. Ez maratoni időtávnak is tűnhet, de jól éreztük magunkat. A tulajdonképpeni stúdiómunka viszont csak 5-6 hónapig tartott.

Hol készültek az album felvételei?

Dave: Egy része Londonban, más részei pedig New Yorkban és Santa Barbaran.

Miért döntöttetek úgy, hogy különböző helyen készítitek az albumot? Volt valami köze a különböző hely - különböző vibrálásnak?

Martin: Hát igen. A vibrálás az, amelyért mindnyájan élünk. Különböző helyekre megyünk és megpróbáljuk úgy 'szétszedni' a felvételi ciklust, hogy lakóhelyeink közel legyenek...

Fletch: Én még mindig Londonban élek... Essex-ben születtem, ott is halok meg. Martin Santa Barbaran él, míg Dave New Yorkban.

Van valami kifejezett ok arra, hogy Exciternek, vagyis Izgatónak neveztétek az albumot?

Dave: Szerettünk volna valamilyen optimista, felemelő és pozitív címet találni. Azt hiszem, az emberek gyakran bélyegeznek meg bennünket azzal, hogy pesszimisták vagyunk. Valahogy úgy, mint Leonard Cohen-t vagy akár Morrissey-t. Pedig mi egyáltalán nem vagyunk pesszimisták. Úgy gondoltuk jó ötlet egy pozitív tartalmú cím, hiszen a zenénkben is van valami pozitív vibrálás.

Milyen szinergia hatás érvényesült hármotok közös munkájában?

Dave: Nagyon jó érzés volt együtt dolgozni. Pihentető volt az esetek többségében... de őszintén! Megvannak a magunk szokásai és egyedi dolgai, de ezzel együtt nyugodt felvételi periódus volt. Nem beszélve a pozitív tapasztalatról, amelyet bennünk hagyott az eltelt bő év. Egységben az erő - tarja a mondás.

Ennyi közösen eltöltött év után, hogyan jellemeznétek a Depeche Mode-on belüli viszonyokat?

Fletch: Tulajdonképpen ez egy család. Nem töltjük együtt minden időnket, hisz megvan a magunk igazi családja és baráti köre. Az idők során felnőttünk ahhoz, hogy elviseljük egymás idióta dolgait is. Ismerjük egymást kivülről és belülről... ez pedig jó dolog. Ezen az új albumon legalább négy számban benne van a 'szerelem' szó. Olybá tűnik számomra, hogy az Exciter egy szerelmes album!

Dave: Úgy érted, akár Barbra Streisand is kiadhatta volna?! [nevet]

Martin: Á, ez csak amolyan témamegjelölés... a dalok többsége az emberi kapcsolatokról szól. Ha visszanézel az időben, láthatod, hogy a számok mindig is a lelki közelségről és az emberi kapcsolatokról szóltak.

Miután végighallgatja az ember az Excitert, az a véleménye támad, hogy talán egy kicsit kevesebb az elektronikus alap a korábbi DM lemezekhez képest. Inkább akusztikus alapokon nyugszik az album...

Martin: Tulajdonképpen szerintem eléggé elektronikus az album. Mark kiválóan megmanipulálta az elektronikus hangokat, így olyannak tünnek mintha akusztikusan lennének. A hangok már kivétel nélkül elektronikus úton születnek, csak ma annyival könnyebb a dolgunk, hogy fejlett technika áll rendelkezésünkre.
Azt hiszem, ezen az albumon sokkal kevesebb analóg szerkezetet, illetve hangot használtunk mint ezelőtt bármikor. De azért persze kevertük azt némi akusztikus gitárral, élő dobbal és ütősökkel. A Depeche Mode mindent megcsavar egy kicsit... ennek köszönhető az, hogy egyik hang sem hat úgy, mint az első meghallgatásnál. Ez nem azt jelenti, hogy nem találunk ki új dolgokat és helyette egyszerűen csak manipuláljuk a hangokat! Ez azt jelenti, hogy nem létezik olyan hang, amelyet meg ne csavarnánk egy kicsit... vagyis nem használunk fel egyetlen hangot sem annak eredeti formájában.

A dalok személyes tapasztalaton alapulnak vagy a képzelet szüleményei?

Martin: A dalírási folyamat mindig is egy furcsa folyamat volt. Néha én magam sem tudom honnan jönnek elő a dalok. Csak leülök, kezembe veszem a gitár vagy kalimpálni kezdek a zongorán és szavak csak jönnek és jönnek... azt hiszem, a szavak a tudatalattiból jönnek elő. A mondanivaló mindig egyes szám, első személyben íródik... nem igazán tudok harmadik személy bőrébe bújva írni. Nem igazán tudom elképzelni mi járhat Dave vagy Andy fejében... Nagyon sokszor kaptam már ezt a kérdést... és mindig újra és újra megkérdezik mégis. Ez egy furcsa kérdés, hisz Dave énekel és én írom a dalokat... nem egy szokványos szituáció. Legalábbis ezt tartják róla.

Dave: Talán éppen a fentiek miatt furcsálják. A szavak, amelyeket eléneklek... valahonnan máshonnan jönnek. Néha az ember maga sem tudja, honnan merít erőt... honnan jön az inspiráció.

Mondhatjuk, hogy az Exciter kevésbé sötét album, mint mondjuk a Songs Of Faith And Devotion vagy akár az Ultra?

Dave: Nem hiszem, hogy valaha is túljutunk a 'borongós' és 'sötét' jelzőkön... Mindig is hangsúlyoztuk, hogy a zenénk sokkal több realitást tartalmaz, mint a zenék többsége a rádióban. Visszanézve a korábbi albumokat, egyre inkább azt érzem, az idők során egyre pozitívabb albumok születtek... néha persze gondolkozom, valóban pozitívabbak-e?!? Azt hiszem, túl erősen kötődöm hozzájuk, hogy megítéljem őket... Igazából nem tudom a kérdésre a választ.

Anton Corbijn a felelős ezúttal is a lemezborítókért, a színpadi tervért és a videókivetítésért?

Dave: Igen, ő készítette a borítókat és a fotókat a lemezekhez. De készített terveket is a színpadi show-hoz is. Nem beszélve a vetítésre kerülő filmekről. A 'Dream On' videójának rendezéséhez azonban nem őt kértük fel. Ki akartunk próbálni valaki mást is... esélyt akartunk adni.

Hol kezdődik majd az aktuális turné?

Fletch: Észak-Amerikában kezdünk június közepén. Április végétől kezdődően fogunk próbákat tartani egész május végéig. A North American Tour közel két és fél hónapig fog tartani. A turné egésze azonban majd hat hónapig tart majd. Kemény lesz, de azért kibírjuk majd. Nem egy olyan másféléves SOFAD szerű turné lesz ez. Kanadában kezdünk, majd végigmegyünk az USA keleti, illetve nyugati partján. Az USA Tour Kaliforniában zárul augusztus végén.

Van már végleges színpadi koncepció?

Martin: Anton készíti a terveket... egyébként pár napja járt itt, együtt töltöttünk pár napot. Átnéztük a terveket és az alapötlet jónak tűnik... a tervezés tehát folyamatban van.

Gondoltatok már valakire, mint esetleges előzenekarra?

Fletch: Jelen pillanatban ezen dolgozunk. Megpróbálunk érdekes és színvonalas 'társaságot' találni.

Kész vagytok mentálisan és fizikálisan is egy komoly turnéra?

Dave: Kész kell, hogy legyünk! Nincs sok idő a pihenésre, amikor gyakorlatilag minden nap újabb fellépés vár. A turné a rajongókért van, így az a minimum, hogy minden nap a maximumot kapják. Azt pedig csak és kizárólag egészséges fizikai és lelki állapotban lehet nyújtani..., nem igaz?

Mi lesz a Depeche Mode-dal a turné után? Folytatjátok?

Martin: Miért ne? Tulajdonképpen minden úgy megy majd, mint szokott. A turné után tartunk egy kis szünetet, aztán pedig meglátjuk. Legalább egy éves szünetet tervezünk, ha igazán tudni akarjátok mi lesz a turné után.

Fletch: Az egésznek az a titka, hogy nem szabad túl messzire tervezni. Ha pedig a dolgok végeztél jól érzed magad, egyszerűen tovább kell menni. Nem igazán szoktunk négy-öt évre előre tervezni. Nem tudjuk mi lesz velünk, mondjuk 10 év múlva. Ha valaki megkérdezte volna 1981-ben, hogy hol leszünk 20 év múlva... hát, nem tudtuk volna megmondani, hogy itt leszünk még.

Dave: Őszintén szólva, számomra nagy nehézséget jelent a jövőbe gondolni. Valahogy könnyebb számomra úgy élni, hogy nem gondolok arra mennyi munka vár még rám... Nem gondolok arra, mennyi ideje csinálom ezt és nem gondolok arra, meddig kell még ezt csinálnom. Néha pedig egyszerűen csak reménykedem, hogy időközben a hangom nem fog elmenni. Belegondolni is nehéz mi lesz a jövőbe..., meg aztán, ki tudja?!

Andy, gondoltál már arra, hogy énekelj valamelyik Depeche Mode albumon?

Fletch: Szerintem fantasztikus hangom van! De tényleg! Sajnálatos, de Dave és Martin nem így gondolják! Leszavaztak. [nevet] Dave és Martin jobban énekelnek, mint én.

Ki volt életetek legnagyobb hatású zenésze?

Dave: Talán David Bowie. Amikor 14 éves voltam, vagy talán 12, akkor olyanokat hallgattam, mint Gary Glitter. Azt hiszem, David Bowie az, aki minid is ott volt. Az egyetlen a zenészek közül, akik a mai napig hallgatok.

Martin: Azt hiszem, egyet kell értenem!

Van olyan kérdés, amelyet még soha senki nem tett fel a Depeche Mode-dal kapcsolatban de szeretnétek rá válaszolni?

Martin: Leginkább azt kívánom, bárcsak egyetlen kérdésre se kellene válaszolnunk [nevet].

Hogyan tekintetek vissza az 'Ultra' albumra? Megfelelt az elvárásaitoknak?

Fletch: A kritikusoktól nagyon jó minősítést kapott, a rajongók kedvelték, és ahhoz képest, hogy milyen körülmények között készült, igazán meg vagyunk vele elégedve. Ne feledjük, hogy egy csomó személyes problémán mentük keresztül akkoriban, és ahhoz képest sikerült összehoznunk egy igazán jó kis albumot. Az 'Exciter' ezzel szemben sokkal jobb körülmények között készült, és talán ez kihatott a minőségére is...

Martin, te jelen pillanatban Amerika nyugati partján élsz, Dave ezzel szemben a keleti parton, míg Fletch Angliában... Milyen volt újra összejönni a pihenő után?

Martin: Igazából a stúdiózás szempontjából teljesen mindegy, ki hol lakik. Általában megpróbálunk kiválasztani egy-egy olyan helyet, ahol mindenki jól érzi magát. Így alakult ki aztán az a helyzet, hogy amíg az album egyes részeit Londonban vettük fel, addig más részeit New Yorkban, illetve Santa Barbarán. Hogy milyen volt újra összejönni? Azt hiszem, igazán jó hangulatban teltek a felvételi periódusok. Ez az album külön érdekessége talán. Ezúttal valahogy mindenkinek könnyed természetességgel sikerült beilleszkednie a munkafolyamatba.

Mi zajlott le a fejetekben az album megjelenése kapcsán? Zavartak voltatok, netán várakozó álláspontot képviseltetek?

Martin: Nem igazán foglalkoztunk soha ilyesfajta dolgokkal. Igazán élveztük magát a zenekészítést és a kiadást követően már csak a reklámozás maradt hátra. A reklámozás, amelyet nem igazán szeretünk. Egy csomó interjút kellett adnunk az újságoknak, különböző rádióknak és TV csatornáknak. Mire véget ért a reklámhadjárat, végre elkezdődött a turné is.

Hiányoznak a felvételek, a stúdiózás vagy a koncertek akkor, amikor szünetet tart a banda?

Dave: A stúdiózás nem igazán hiányzik. Annál inkább a koncertek, a fellépések. Mindig is jobban szerettem a turné időszakot, mint a sokszor fájdalmas és statikus felvételi periódusokat. A felvételi időszak nem egyszer unalmas. Unalmas és hosszú. A folyamat gyorsítása pedig nem igazán könnyű. Néha olybá tűnik, mintha napokig semmit sem csinálnánk, mintha nem haladna a munka. Persze ez nem így van, hiszen a többiek dolgoznak. A zenei producer mindig alkot... ezúttal ott volt nekünk Gareth [Jones] és Mark [Bell], akik nagyon aprólékosak... mármint a zene területén. Főleg Mark, a producer volt az, aki megalkotta a hangokat... lépésről-lépésre. Csodálatos dolog végigkísérni ezt az alkotó folyamatot, és megszületni látni az eredményt, de számomra mindig pokoli lassú ez az időszak.

Milyen zenét hallgattok mielőtt beültök a stúdióba? Milyen zenét hallgattok zenekészítés közben? Van ezeknek hatása a készülőfélben lévő zenére?

Martin: Igazán sok absztrakt elektronikus zenét hallgattunk az utóbbi időben. Amolyan 'öncélú' szerzeményeket... Olyan együttesek számait, akiket nem igazán érdekel, mennyi lemezt adnak el. Amolyan 'boldogok vagyunk ha 5 lemez elfogy' stílusú bandákat, akik igazán új és üde színfoltot hoznak be a mai zeneiparba. Ez a régi időket juttatja eszembe, amikor még a punk, a new wave és az indie zene tényleg azt jelentette, amit. Egy valamire való indie, illetve alternatív banda minden létező együttestől különbözőt akart alkotni. Valami újat, valami mást akartak hozni. Manapság már az alternatív zenekarok többsége világhódító útra akar kelni... Ennek a régi szellemiségnek a visszatértét érzem én ezekben az 'öncélú', mai zenekarokban. Egyszerűen nem érdekli őket a trend. [...] Azt nem mondanám, hogy a mi lemezünk egyértelműen besorolható lenne ide, hiszen az 'Exciter' hangzásvilágában megtalálható az a bizonyos 'divatos megközelítés'... talán a ritmusvilágán érződik ez ki a legjobban.

Melyik számot vettétek fel először az új album számai közül? Mennyiben jelölte ki ez a szám a lemez irányvonalát; azt, miképpen hangzik majd az új album?

Fletch: A 'Dream On' munkálataival kezdődött a folyamat. Talán egyike volt ez az első új számoknak, amelyet Martin megírt. Ezzel együtt, úgy érzem, a dal jól definiálja magát az egész albumot is. A szám tulajdonképpen nem más, mint egy elektromos ütem találkozása néhány blues-os, akusztikus gitárfutammal, amelyet egy igazán jól eltalált szöveg egészít ki a maga megkapó refrénjével. Örülök, hogy ezt a dalt vettük fel először és hiszem, hogy nagyban segített kijelölni az albumon hallható pozitív irányvonalat.

Mi inspirálta a 'Dream On' születését?

Martin: Nos, mindig is utáltam a számok jelentését fejtegetni. Már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert számomra jelent valamit egy dal, más számára pedig akár valami teljesen mást is jelenthet. Úgyhogy maximum a dal hangulatáról, illetve a megszületésének paramétereiről tudok beszámolni... Az eredeti demót Gareth [Jones] és Paul [Freegard] barátomnak játszottam le. A demóra persze akusztikus gitárral játszottam fel a számot... az alap ötlet ezzel szemben az volt, hogy a végére egyáltalán ne legyen benne gitár. Ki akartuk venni a gitárt, és ezáltal teljesen más irányba elvinni a számot. Amikor aztán már vagy négy napja dolgoztunk rajta és kialakult az a nagyon szeszélyes elektronikus ütem a háttérben, egy hirtelen ötlettel visszaraktuk az eredeti gitárszólamot. Az eredmény az volt, hogy kaptunk egy olyan blues-os, akusztikus gitárkíséretet, amely teljesen különbözött mindentől, amit a számban hallhatsz. Rájöttünk, hogy a kettő kombinációja valami igazán különös hangzást alkot.

A múltban különböző nagynevű producerrel dolgoztatok együtt... Ott volt például Flood, Francois Kevorkian és Tim Simenon. Hogyan 'jutott be' Mark Bell ebbe a körbe? Mitől éreztétek megfelelőnek az 'Exciter' számára?

Martin: Amikor először producer után néztünk, bizony meg kellett állapítsuk, hogy nem sok olyan producer van, aki megfelel az elvárásainknak...Valaki olyanra volt szükségünk, aki otthon van az elektronikus zene területén, és jól bánik a dalokkal is. Ha ilyen elvárásaid vannak, akkor az bizony behatárolja a lehetőségeidet. Meghallgattuk az akkori elektromos zenéket, és Björk zenéje egyértelműen kimagaslott a többi közül. Azt hiszem, Mark igazán jó választásnak bizonyult. Mark semmit sem csinál a megszokott módon. Egyszerűen semmiben sem követi a megszokott kliséket. Teljesen eltérően gondolkodik! És ez a megközelítési mód az, amely számomra kiváló munkaerővé teszi őt, arról nem is beszélve, hogy ez nagyon jó egy együttesnek, hiszen ez az, ami inspirál.

A lemezkészítés mely periódusát kedvelitek a legjobban?

Martin: Számomra az egész zenekészítési folyamat élvezetes. Ezért vagyunk tagjai egy együttesnek. Élvezzük a zenekészítést és tulajdonképpen a zene a mindenünk. Egy hangulat megalkotása, egy dal megszületése a stúdióban mindig is misztikus folyamat volt. Nagyon szeretem ezt a folyamatot. Ezúttal Mark Bell volt a segítségünkre ebben, aki amúgy is fantasztikusan jelenít meg hangulatokat. Nincs az az ötlet, gondolat vagy a fejedben megszületett hangulat, amelyet szinte pillanatok alatt ne lenne képes a hangokon keresztül megjeleníteni. Ezt pedig igazán kevés ember tudja utána csinálni.

Dave, mit gondolsz, belőled, mint énekesből mit hozott ki Mark Bell?

Dave: Segített nekem... Nos, én nem vagyok egy igazán magabiztos énekes. Szeretek bizonyos időt eltölteni a dalokkal, szeretek barátkozni velük, hiszem Martin írja őket és nem én. Mark teljes mértékben pártolt ebben és felismerte azt, hogy támogatásra van szükségem. Ott volt mellettem és már az első pillanatban felismerte, hogy mi kell nekem. Meggyőzött arról, hogy valamifajta pluszt adok bele Martin dalaiban... ha nem így lenne, talán nem is érdekelne az egész! Persze, ezt magamtól is tudtam... mélyen a szívemben... de azért néha hatalmába kerít az az érzés, hogy 'miért is vagyok én itt, hiszem Martin írja a számokat és el is tudja énekelni azokat...'. Ezúttal ez az érzés sokkal kevesebbszer tört rám, és Marknak sikerült teljes mértékben megerősítenie bennem azt, hogy én igenis adok valamit ahhoz a dologhoz, amit Depeche Mode-nak hívnak. Egyszóval, Mark támogatást adott nekem. Gareth pedig, megerősítette mindezt.

Van esetleg még valaki, aki közreműködött a lemezen?

Martin: Hogyne! Az ütősöket Airto Moreira rakta össze, aki tulajdonképpen egy váratlan pillanatban sétált be a stúdióba.

Dave: Az egyik este, amint éppen dolgoztunk, egyszercsak megláttuk, hogy egy fazon ácsorog a kontroll szobában, az üveg mögött. Meg is kérdeztem Martint: 'Te, ki az a fazon?'

Martin: Hát az a fazon nem volt más, mint egy ütő-játékos. Éppen a stúdió főnökével beszélgetett, amikor Jonathan [Kessler] behívta hozzánk. Gondolta, segítségünkre lehet az ütemek szerkesztésekor. Airto pedig jött, bemutatkozott és megcsinálta a munkát.

Dave: A végén kiderült, hogy egy világhírű ütőssel van dolgunk...

Martin: Airto nagyon jó munkát végzett. Néhány számot az ő segítségével raktunk a helyére.

Miként jellemeznétek az 'Exciter' hangulatát?

Fletch: Talán érdekesen hangzik, de szerintem az 'Exciter' egyértelműen optimista album. Lejátszottam az egyik számot egy nemigazán-rajongó barátomnak... a 'The Dead Of Night' volt az! Azt mondta, egész életében nem hallott még ehhez fogható sötét és borzongató dalt! Megnyugtattam, hogy a dal ennek ellenére a pozitív hangulatú dalaink közé tartozik. De a viccet félre téve, valóban hiszem, hogy optimista és pozitív hangulatú album született, amelyen sokkal több a megkapó melódia, mint például a legutóbbi albumon. Úgy érzem, az 'Exciter' úgy fog bevonulni a történelembe, mint az egyik legjobb Depeche Mode album.

Martin: Azt hiszem, mindig is 'élen táncoló' pop dalokat alkottunk. Az 'Exciter' számai sem kivételek. Sőt, talán jó példák is erre, hiszen nem hinném, hogy be lehet bennünket kategorizálni valamilyen jól definiálható zenei stílusba... De mivel soha nem is lehetett, ezért ez nem aggaszt annyira. Engem csak az érdekel, hogy különleges, különböző zenét csinálhassak... ha pedig ez sikeres, akkor az csak külön jó. Ezúttal az a különleges bennünk, hogy továbbléptünk.

Dave: Mindig nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy valami olyat csináljunk, amit soha azelőtt. Minduntalan tovább akartunk lépni. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy leültünk, visszanéztünk a múltba, majd azt mondtuk, na ennek az ellenkezőjét fogjuk csinálni. Mindinkább megújulni próbáltunk, és valahogy máshogy megközelíteni a dolgokat.

Fletch: Segített ebben az is, hogy szinte minden lemezt más és más országban vettünk fel. Készítettünk lemezt Londonban, Berlinben, Milánóban, Madridban és még egyéb helyeken. A környezetváltozás nagyban segíti az alkotói folyamatot. Próbáltunk elszakadni a brit gyökerektől, és mindinkább európaivá válni.

Mindig is tudatosan törekedtetek arra, hogy ne ismételjétek önmagatokat. Nem lesz ez mindig nehezebb és nehezebb, ahogy az idő egyre jobban telik?!

Martin: Igen, azt hiszem valóban egyre nehezebb ezt tartani. Már csak azért is, mert a minőségi kontrolt egyre feljebb rakjuk. Vagyis inkább azt mondom, hogy ez előző munkáink adják a következő munka minimum színvonalát. Ma már elmondhatjuk, hogy szép hosszú történelem van mögöttünk... Gyengébb anyagot pedig ugye senki sem akar produkálni, és a velünk szemben történő elvárás is egyre nagyobb és nagyobb lesz. Szeretünk biztosak lenni abban, hogy az új anyag megéri a várakozást... különben nincs értelme alkotni. Csupán a pénzért, vagy önmagunk ismétlése végett nincs értelme csinálni, és rászorulva sem vagyunk igazán. Marad hát az egyetlen indok: megpróbálni újat és valami olyat alkotni, amelynek készítése örömet okoz.

Szerintetek, van olyan ember, akit meglepett az 'Exciter'?

Martin: Nem igazán tudnám megmondani. Számomra teljesen máshogy hangzik, mint az előző albumok. De valószínűleg én túl közel állok már az albumokhoz, így nem igazán tudom ebből a szempontból megítélni őket. Valahányszor újrahallgatsz egy albumot, mindig egy kicsit mást hallasz ki belőle. Szerintem az összes Depeche Mode album különböző.

Dave: Ami számomra új ebben az albumban, az az, hogy újnak, frissnek hat. Mint egy új korszak nyitánya... Azt hiszem, ez főképpen Martinnak és a daloknak köszönhető. De ugyanakkor remélem, hogy az én pozitív hozzáállásom is érezhető rajta.

Fletch: Reméljük, hogy van! Mármint meglepett ember... Már csak azért is, mert nagyon sok tizen- és huszonéves van, akinek még nem volt alkalma ÚJ Depeche Mode albumot vásárolnia. Mindig is figyeltünk arra, hogy próbáljunk újabb és újabb embereket megérinteni a zenével. Úgy gondoljuk, a zenénk elég jó ahhoz, hogy megérje a felfedezést! Már csak azért is, mert Dave ezúttal bizonyítani, bizonyítani és bizonyítani akart. Azt hiszem, még sohasem dolgozott ennyit egyetlen lemezen sem, mint az 'Exciter' esetében. Állandóan csak próbált, próbált és próbált... amíg a legjobb nem lett. Ez az erőfeszítés [ki]hallható az albumon.

Martin: Azt hiszem, Dave-nek van valami fenyegető a hangjában. Már a hangszíne is az. Ez mindenképpen különleges hatásúvá teszi a számainkat.

Hogyan, miről kapta a nevét az 'Exciter' [Izgató]?

Dave: Nos, azt hiszem, ez a cím először akkor kerülhetett elő, amikor Mart még a korai szakaszban Gareth-tel és Paullal dolgozott, akik a demók rögzítésében segítettek. Az ötlet Martintól ered, aki bejött egy nap a stúdióba és ezt a címet ragasztotta az üvegfalra: 'EXCITER'. Sokáig nézegettük a szót... szerettünk volna az 'Ultra' és a 'Violator' címekhez hasonlatosat találni.

Martin: Tudatosan törekedtünk arra, hogy valamilyen pozitív hangulatú albumcímet válasszunk. Valami hasonlót, mint az 'Ultra', amely igazán felemelő hangulatot áraszt. Olyan cím kellett, amely passzol a sorba és a többi mellé áll... persze az 'Exciter' címmel akartunk egyben utalni a 'Violator' albumra is, amely az egyik legkedveltebb munkánk. Persze túlzásba nem akartuk vinni ezt sem, és csak minimális szinten csempésztük bele az utalást, amely így még a kezelhető, referencia szinten maradt.

Mondjatok néhány szót az Anton Corbijn féle lemezborítóról?!

Fletch: Tulajdonképpen nagyon fallikus... A borító egy kaktuszt ábrázol, a cím pedig ugye Izgató [Exciter]... nos, azt hiszem, nem kell tovább fejtegetnem a gondolatot a borító mögött... Igazán élvezetes volt újra Antonnal dolgozni, aki tulajdonképpen szerves része a csapatnak, hiszen már vagy 15 éve ő az image-felelősünk. Azt hiszem, Anton nagyon sok jó humort vitt a Depeche Mode-ba. Az 'Exciter' borítója sem más, mint humor...

Van kedvenc dalszövegetek az albumról?

Dave: Azt hiszem, a szövegeknek nagyon sok közük van magukhoz a számokhoz is. Már csak azért is, mert Martin írja mindkettőt... Nagy élményt nyújtott például ebből a szempontból a 'When The Body Speaks' feléneklése. De nagyon élveztem a 'The Dead Of Night'-ot is, hiszen bele tudtam csempészni egy kis régi idők 'Dave Gahan-ját' is... amely koncert hangulatban egyet jelent számomra a [David] Bowie és az Iggy [Pop] féle sötét hangulattal. A 'When The Body Speaks' ezzel szemben viszont igazi kihívást jelentett... nagyon jó érzés csodálatos dalokat felénekelni... És itt akár a 'Goodnight Lovers'-t is megemlíthetem, amelyet úgy énekeltem fel, mintha a kislányomnak énekeltem volna egy 'altatódalt'. Ez az altatódal hangulat Mark ötlete volt.

Milyen témákról, hangulatokról szólnak az album számai?

Martin: Azt hiszem, a dalaink többsége valamilyen formában az emberi kapcsolatokról szólnak. Ez a lemez azt hiszem, ezúttal amolyan 'szerelmes' albumra sikeredett, de nem a szó megszokott értelmében. Nálam mindig kapnak valami 'csavarást' ezek a dolgok, és mindig el van rejtve egy kis vágyódás és szenvedés is a dalokban. Nem afféle egyszerű, futószalagon készülő pop melódiák ezek.

Van esetleg kedvenc számotok az albumról?

Martin: Nem igazán tudom megmondani, habár ebben a pillanatban úgy érzem, a 'The Sweetest Condition' a kedvenc számom. Úgy érzem, érdekes stílusú dalt sikerült alkotni, hiszen különböző stílusokat elegyítettünk. A gitárfutamok olyan blues-os hangulatot kölcsönöznek, amelyet így, ebben a formában még nem használtunk... Persze, a szám mondanivalója is tetszik.

És mi a helyzet a 'Goodnight Lovers'-el? Annak a számnak van valamilyen meghatározhatatlan, csodálatos és megkapó soul hangulata. Honnan merítettétek az ötletet?

Martin: Azzal a számmal egyértelműen egy amolyan Velvet Underground hangulatot akartam reprodukálni. A Nico féle Velvet Underground 'I'll Be Your Mirror' időszaka járt a fejemben. Azt a hangulatot persze Nico nélkül igen nehéz reprodukálni, de ott volt nekünk Dave, aki gyönyörűen, lágyan, már-már suttogva énekelte fel a dalt. A végén pedig az akkordok és az ének összhangja majdhogynem megteremtette az eredeti hangulatot. Azt hiszem, meg lehetünk elégedve az eredménnyel.

És ha azt mondom, 'Freelove'?

Dave: Nagyon élveztem felénekelni. Imádom azt a dalt. Amikor először játszotta le nekem Martin a demót, akkor még nagyon kezdetleges állapotban volt. De már akkor is éreztem, hogy valahol a mélyén, elrejtve ott van egy nagyszerű melódia. Talán ez egyik legszebb popmelódia, amelyet Martin az utóbbi időben írt. Akár az 'Enjoy The Silence'-hez is hasonlíthatnám. Nagyon jó a dallamvonala, megkapó a szövege és élvezetes énekelni.

Martin, két számban is énekelsz az albumon. Melyek ezek? Mondanál róluk pár szót?

Martin: Az egyik szám a 'Breathe', amely nagyon hasonlít egy '50-es évekbeli dalra. Mármint a hangulata olyan. Egyik akkori előadóra sem hasonlít, csak hangulatában tükrözi azt... akár a Twin Peaks-ben is szerepelhetett volna, de ugyanakkor nagyon '50-es évekbeli hatása van. Nagyon szeretek ilyen és hasonló dalokat írni, mivel nagyon különleges számok ezek és tulajdonképpen senki sem vár ilyet tőlünk. [...] A másik szám, amelyben éneklek az a 'Comatose'. Ez a dal az egyik legfurcsább szám az albumon és tulajdonképpen a másik nagy kedvencem. A dallamvonal, a fő téma olyannyira kiszámíthatatlan, hogy az ember azt hinné, egyszer csak elvész valahol a semmiben... De mégis tovább megy... és mindennek semmi köze az énekdallamhoz. Olyan mintha minden A-molban lenne, pedig semmi sincs ott... Olyan mintha a háttérben elcsúsznának a hangok.

Martin, mit adsz az embereknek a dalokon keresztül?

Martin: Szeretek az érzelmekre hatni. Azt hiszem, képes vagyok az érzelmekre hatást gyakorolni. Ezúttal az volt a célom, hogy 'lehúzzalak' magammal és 'elvigyelek egy utazásra', amely dolgok régen sem voltak idegenek tőlünk... ez egy nagyon jó dolog... Azt hiszem, az emberek valahogy, valamilyen formában kötődnek a dalainkhoz. A dalokban mindenki magára találhat... Szerintem az a jó dal, amelyhez tudunk kötődni és az, amelyet valahol a magunkénak érzünk.

Mit vártok az emberektől, miután meghallgatták az albumot?

Martin: Azt hiszem, azt szeretnénk, ha izgatottak lennének... get excited! Ezért is választottuk végül az 'Exciter' [Izgató] címet. Hiszen nem egyszerű popzenéről van itt szó, hanem amolyan 'kifacsart' zene ez, amelynek bizonyos értelemben éle van... Azt szeretném, ha az emberek éreznék ezt a különbséget, amely egyben különlegesség is. Slágerlista vezető albumaitok vannak, több millió lemezt adtok el világszerte, és mindenetek megvan, ami ehhez tartozik. Mit jelent számotokra a siker ma?

Dave: Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, hogy kiegyensúlyozottak vagyunk mostanában. Izgatottak vagyunk a koncertek miatt, hiszen szeretnénk jól előadni az új album számait, mivel ezeddig élőben elő nem adott számokkal koncertezni mindig nagy kihívást jelent. A magam részéről pedig a turné mindig a legjobb, legizgalmasabb része volt a dolgoknak.

Martin: Azt hiszem, ha az album nem lenne sikeres, mindannyian csalódottak lennénk. Csalódottak, hiszen meg vagyunk elégedve a munkánkkal. Értelme pedig úgy van egy alkotó folyamatnak, ha mások is felismerik az alkotás értékét... persze lehet, hogy az se érdekelne, ha mások nem ismernék fel...

Véleményetek szerint hogyan szólnak az 'Exciter' számai élőben?

Dave: Nagyon jól. Szerintem sikerül nagyon jól összeválogatni a számokat a turnéra. Természetszerűen minden számot nem tudunk eljátszani az új albumról, de a többségüket igen. Előadjuk például a 'The Dead Of Night'-ot és a 'The Sweetest Condition'-t, sőt még a 'When The Body Speaks' élő változatát is. Ez pedig nem egy megszokott dolog lesz, hiszen élőben kevésbé preferáltuk a lírai dalokat idáig. Persze játszuk a 'Dream On' és a 'Freelove' számokat is. Martin előadja a 'Breathe'-et és néha talán a 'Comatose'-t is. Arra gondoltunk, mi lenne, ha Mart csak egy akusztikus gitárral a kezében adna elő néhány dalt... csináltunk már ilyet azelőtt, és most úgy gondoltuk, jó ötlet lenne néhány mostani számot is hasonlóképpen előadni.

Martin: Azt hiszem, a számok többségét kiválóan át lehet ültetni élő környezetbe. Komoly energiát tudunk kihozni belőlük, jóllehet, sok lassú szám van az albumon. A többségük 103 bpm [ütem / másodperc] körül van... a stúdiózás közben ugyanis rájöttünk, hogy az én alaptempóm a 103 bpm... [nevet].

Fletch: Nagyon fontosak számunkra a jó koncertek. Régebben, főleg a '80-as években még azt kellett bebizonyítanunk, hogy elektronikus zenét is elő lehet adni élőben. Sőt, izgalmasan és jól elő lehet adni. Azóta elég sokminden megváltozott... ma már az egész közönség sorról-sorra énekli a dalokat, az 'intro'-tól kezdve egészen az utolsó rezdülésig. Az első taktusról megismerik a számokat... ez nagyon jó érzés. Már gondolkozunk azon, hogy esetleg az 5 hónapos amerikai és európai turné után, mondjuk jövőre [2002] folytassuk valahol a koncertezés a világ más területein.

Beteljesült valamilyen inspiráció, netán álom, ezzel az albummal kapcsolatosan?

Dave: Nagyon büszke vagyok erre az albumra. Először is, azt hiszem a dalok jobbak, mint eddig és talán keményebben is dolgoztunk rajtuk ezúttal. Nagyon büszke vagyok arra a munkára, amellyel hozzájárultam az album elkészüléséhez. Szeretném, ha hallanák az emberek. Szeretném, ha hallanák, milyen keményen dolgoztam rajta... Persze élveztem is, hiszen nagyon jó volt felénekelni a számokat, az egész lemezt, vagy CD-t, ahogy manapság hívjuk. Nem igazán mondtam soha ilyet azelőtt, és ez azt hiszem, azért van, mert nagyon jó formában vagyok és kiegyensúlyozott is vagyok egyben. Az 'Exciter' dalai leginkább a múltunkból táplálkoznak... mintha megénekelt dalok versszakai lennének... jó érzés. [...] És igen, sok-sok millió nagylemezt akarok eladni; szeretném, ha Grammy díjas lenne az album és még MTV díjat is akarok érte kapni. Szeretném még ezen felül a Brit Award-ot is megkapni, hisz hazudnék ha azt mondanám, nem szeretném... de ha egyik sem történik meg, akkor sincs semmi baj, hisz ez az élet... csináltunk egy magunk számára jó lemezt és turnézunk is vele... ez a lényeg! Tudom azt, hogy a rajongóink nagyon hűségesek és ottlesznek a koncerteken, hogy megnézzenek bennünket. Ennél nem igazán van több, amit akarhat az ember. Azt csinálom az életben, amihez kedvem van, és ez egy nagyon jó dolog. Nagyon boldog vagyok. Szeretek New Yorkban élni, szeretem a családomat, és azt hiszem, bárki szeretne a bőrömben lenni.

Vissza tudtok emlékezni, mi volt a kezdet kezdetén az inspiráció? A megalakulásra és a korai évekre gondolok... Mivé lett ez a lelkesedés az idők során? Mi jelenti ma a sikert?

Fletch: Őszintén szólva önmagunkat sohasem tartottuk valami elképesztően sikeres zenekarnak. Nem gondolom, hogy mi lennénk a popszakma csúcsa. Mi csak egyszerű emberek vagyunk, akik élvezik, hogy a maguk számára tetsző zenét készíthetnek és körbejárhatják a világot azért, hogy koncerteket adhassanak. Közben persze élvezzük is, amit csinálunk. De annyi bizonyos, senki sem gondolta volna, hogy 20 év múlva is ezt fogjuk csinálni. Számunkra az egész csak a barátokról és a jókedvről szól.

Dave: Az igazat megvallva én már a kezdet kezdetén sztárnak éreztem magam... már akkor is, amikor csak két ember és egy kutya előtt léptünk fel egy kocsmában...

Akkor mégis mi inspirált benneteket arra, hogy belépjetek egy együttesbe?

Andy: Ha a zenéről van szó, akkor azt kell mondjam, bennünket olyan együttesek ihlettek meg, mint a Kraftwerk, a korai Human League és a punk zene. A punk ideálból magunkévá tettük azt, miszerint nem feltétlenül kell képzett zenésznek lenned, elég, ha jó ötleteid vannak.

Martin: Azt hiszem, szerettünk volna ott lenni az első elektronikus, szintetizátor alapú bandák között. Inspirált bennünket a Kraftwerk és a kezdetekkor, az első pár lemezük erejéig a Human League is. Dave: Számomra a The Clash jelentette az egyértelmű inspirációt. Őket láttam először élőben. Érdekes, hogy sohasem zeneileg akartam őket követni... egyszerűen csak úgy éreztem, ezt én is meg tudom csinálni. Sokszor álmodtam arról, hogy kiállok a közönség elé, és éppolyan sikeres leszek. Nem sokkal később már ott kellett állnom néhány ember előtt, és hát persze borborzasztóan féltem... Azt hiszem, évek teltek el mire egyáltalán meg tudtam mozdulni a színpadon... mármint, hogy léptem egyet valamelyik irányba. Ezzel együtt úgy érzem, szerencsések voltunk, hiszen jónéhány barátunk követett bennünket klubkoncertről-klubkoncertre, és tulajdonképpen ők tették ki a közönség első sorait. Londonban, Southenden és a többi városban egyaránt. Hogy mégis ki vagy mi inspirált... hát azt hiszem, a korai alternatív, elektronikus zene. Olyanok, mint David Bowie, a Roxy Music vagy a Kraftwerk. És talán még Iggy Pop. Nem volt kezdetben másról szó, mint 50 haverról, akik koncertekre jártak. Szerencsések voltunk, mert lassan kellett hozzászoknunk a nagyobb közönségekhez.

A Depeche Mode-nak mindig is nagyon érdekes és fantasztikus kapcsolata volt a rajongóival. A mai napig is fontos nektek, hogy új embereket érintsetek meg? Fontos egyáltalán számotokra, hogy játszanak a TV-k és rádiók?

Dave: Az igazat megvallva, a médiák a mai napig nem igazán tudnak elhelyezni bennünket. Az MTV a kezdetekkor amolyan 'kívülállóknak' kezelt, és tulajdonképpen még mindig nem tud bennünket sehová besorolni... próbálnak együtt kezelni olyanokkal, mint mondjuk a Limp Bizkit... persze ez más részről akár jó is lehet, hiszen legalább valahol játszák a zenénket. Ez a misztikus jelző egy ideig pozitív volt... később aztán a kárunkra vált, hiszen így rengetegen meg sem ismerhettek bennünket. Például a legutóbbi turné után egy csomó emberrel találkoztam, akik a Madison Square Gardenben tartott koncertek után 'fedeztek fel' minket azt kérdezgetve: 'Hol voltunk eddig?', 'Hogy-hogy csak most látott bennünket először?', stb. Persze ezek az emberek egy kicsit későn ébredtek, hiszen vannak azért nagyon szép számmal komoly rajongóink is, akik közül vannak némelyek, akik már a kezdetek óta velünk vannak. Igazából szeretjük a régi rajongókat, de jó néha 'fiatal szíveket' is meghódítani. Egy év múlva elválik, hány új rajongóra tettünk szert.

Hogyan jellemeznétek a Depeche Mode és a rajongók viszonyát?

Martin: Nos, a rajongók... milyen szót is használjak... a rajongóink többsége egyszerűen őrült. Megszállottak. A lemezmegjelenés napján megrohanják a lemezboltokat és megveszik az összes elérhető formátumot. És mivel elég nagy rajongó táborunk van, ezért ennek jócskán szenvedünk a mellékhatásaitól is, hiszen a megjelenést követő héten -amikor az fontos lenne- már sehol sem vagyunk a slágerlistán. Egyszóval, fanatikus rajongóink vannak.

Hogyan jellemeznétek az egymás közti viszonyt? Pláne mérlegre téve azt, mi mindenen mentetek keresztül együtt.

Martin: Jól kijövünk egymással. Unalmas történet az egész... Az emberek bizonyára azt szeretnék szívesebben hallani, hogy gyűlöljük egymást, és nem bírjuk többé elviselni egymás társaságát. Ezzel szemben ennek a lemeznek a felvételei nagyon meghitten teltek. Olyan vagyunk egymásnak már, mint a közeli családtagok. Voltak köztünk nézeteltérések a múltban és talán komolyabb harcok is, de ezt azt hiszem, jól dokumentálták a 'Songs Of Faith And Devotion' és az 'Ultra' környéki interjúk is. Most azonban egyértelműen érezhető a pozitív hangulat a színfalak mögött is.

Mit gondoltok, mi az oka annak, hogy ilyen jól kijöttök mostanában?

Martin: Talán az egyik legkézzelfoghatóbb ok az, hogy Dave teljesen egészséges... és nem csak testben, hanem mentálisan is. Ez pedig azért fontos, mert Dave egy nagyszerű ember, és régebben ez az emberi nagyság a drogok miatt elveszett...

Fletch: Ez magunk számára is érdekes, mivel az elmúlt 1,5-2 év, amelyet együtt töltöttünk a felvételekkel, nagyon élvezetesnek bizonyult. Az eltelt időkben mindig is jól dokumentálva lett a köztünk lévő viszony... talán már az iskolás dolgoktól kezdve. Padtársakból rokonok lettünk... majd családtagok és végül pedig ellenségek, ha csak 5-6 évre visszagondolok. Volt idő, amikor rosszabb már nem nagyon lehetett volna... Az elmúlt időszak viszont kifejezetten gyógyulást hozott. Bementünk a stúdióba és egyszerűen jól éreztük magunkat.

Visszanézve az együttes történetét, hogyan tudtatok együtt maradni?

Martin: Azt hiszem, időközben felismertük azt, hogy valami különlegeset alkottunk - az összetevők jól együttműködtek. Vince igen korán kiszállt, talán már az első album megjelenése előtt jelezte kilépési szándékát, így Vince kilépése után egyszerűen csak tovább folytattuk... Alan kiszállásakor viszont már egyértelmű volt számunkra az, hogy teremtettünk valami egyedi dolgot, így amikor Alan kilépett, tudtuk, hogy van létjogosultságunk, nem igazán vettük úgy, hogy itt a vég. Úgy éreztük, ez az egész olyan különleges, hogy folytatnunk kell. Aztán persze jöttek az újabb problémák az 'Ultra' készítése alatt... Azt hiszem, akkor egyértelműen az Andy-hez fűződő közeli barátságom mentette meg az együttest... Mindezen dolgokat már jócskán kibeszéltük egymás közt. Emlékszem, hány és hány 'krízis megbeszélésünk' volt akkoriban, azon elmélkedve, vajon hogyan folytatjuk tovább... nem hittünk abban, hogy valaha befejezzük azt az albumot... egy rémálom volt az egész. Jóllehet, ezzel együtt megfizettünk mindenért... talán kellett az az időszak... jó emlékezni rá, segíthet! [nevet]

Fletch: Túlságosan sok minden történt akkoriban velünk. Volt idő, amikor megszólalt a telefonon és nem lettünk volna meglepve, ha valaki azt mondja a másik oldalon: 'Dave meghalt!'. Ha egy ilyen szituációban kell dolgoznod és koncentrálnod a dolgokra, akkor az meglehetősen nehézkes tud lenni. Borzasztóan nehézkes. Igazából a borotvaélen táncoltunk akkoriban, de túl vagyunk rajta és örömmel mondhatom, újra tudjuk élvezni az életet. [...] Voltak idők, amikor minden abba az irányba ment, hogy fel kellett volna rég oszlanunk... mégsem oszlottunk fel soha. Sőt, igazából egyszer sem merült fel ez komoly alternatívaként. Először Vince kiszállásakor mondogatták, hogy feloszlunk... aztán elment Alan, aztán volt egy pár rosszabb évünk, de még mindig itt vagyunk! Az egész végén pedig az történt, hogy a zene csak jobb lett... és még mindig nagyon élvezzük az együtt zenélést.

Dave: Úgy gondolom, mindannyian erős karakterek vagyunk, és voltak idők, amikor nem tudtuk egymást elviselni... általában akkor, amikor valamelyikünk [általában én] túlságosan szélsőségesen viselkedett. Érdekes, mivel akkoriban egy pillanatig sem gondoltam, hogy nem tudok túljutni a problémákon... pedig majdnem bele is haltam. Szóval, az egész egy nagy hazugság volt. Rengetegszer megtörtént, hogy elvesztettem a magamba vetett hitet és reményt. Szerintem, ezen mindenki keresztülmegy az életében egyszer-kétszer. A baj csak az, hogy ez komoly problémákhoz vezethet egy együttesen belül. Az hiszem, azzal sem mondok újat, hogy ez még erősebbé tett. Látok magam körül egy csomó embert és barátot, aki hasonló problémákon mennek keresztül, és csak imádkozni tudok értük, hogy legyen akkora szerencséjük, mint nekem volt. Pozitivitásra van szükségük a gyógyuláshoz... Voltak pillanatok, amikor magammal szemben, illetve mindennel és mindenkivel szemben negatív voltam én is. Sok volt a világból. De mint mondottam, talán ezen dolgok miatt is érzem magam ma olyan áldottnak, szerencsésnek. Úgy érzem, visszakaptam a lelkem, és kész vagyok újra kitárni azt!

Bizonyára vannak meghatározó pillanatok az együttes történetében, amelyekre mindannyian emlékeztek, ha visszatekintetek a múltba. A dolgok, amelyekért érdemes volt csinálni... a hullámhegyek és hullámvölgyek, amelyeken együtt keltetek át...

Dave: Természetesen vannak ilyen meghatározó pillanatok. Ott van például a '101' film, amely akár dokumentumfilmként is felfogható. És hát ugye, maga a koncert a kaliforniai Rose Bowlban... az egész 'úgysem tudják megcsinálni' és annak cáfolata érzés, amelyet át kellett élni, leírni nem nagyon lehet. Azt hiszem, akkor nagy önbizalmat kaptunk és nagyon jól sült el az egész. Persze a nagy és emlékezetes pillanatok után volt néhány kevésbé szép élmény is... Nem beszélve arról az érzésről, hogy elértünk a csúcsra, de továbbra is tartani kellett valami felé... de hogyan?! Aztán persze minden ment tovább újra... Martin jött az új ötletekkel és bevonultunk a stúdióba.

Ha egyetlen pillanatot kellene kiragadni a Depeche Mode történetében, mi lenne az?

Dave: Számomra egyértelműen egy kép ugrik be, a Rose Bowl. A 'Never Let Me Down Again' közepén észrevettem néhány embert, akik lengették karjukat... gondoltam csatlakozom hozzájuk... a végén pedig több mint 70.000 ember lengette a karját... lenyűgöző volt! Éreztem, amint a könnyeim végigfolynak az arcomon, de az öröm könnyei voltak azok... közben arra gondoltam: 'Ennél jobb már aligha lehet... a basildoni fiúk megcsinálták!'

Mikor kezdetek el gondolkodni a mostani turnéval kapcsolatos ötleteken, és mikor választottátok ki a számokat hozzá?

Martin: Legutóbb a 'The Singles 86>98' lemezzel, az úgynevezett Greatest Hits albummal turnéztunk. Ez természetesen azt jelentette, hogy majd az összes slágert előadtuk. Ezúttal sokkal inkább a kevéssé ismert 'albumszámokra' koncentrálunk. Újra előkerülnek a nagy kivetítők, vizuális hatást is szeretnénk gyakorolni a közönségre újra. Számomra mindig is unalmas volt az, ha csak 4-5 ember kiáll egy színpadra, és csak egyszerűen zenélget. Valami több kell ma már a közönségnek. A turné június elején vette kezdetét Kanadában, és nyár végéig az amerikai kontinensen marad. Augusztus végén, illetve szeptember elején kezdődik az európai turné. Így összesen 5 hónapon át turnézunk. Élőben játszani nagy energia befektetést igényel. Ti mindig is nagyon odafigyeltetek erre. De vajon mi játszódik le koncert közben a fejetekben? Mire gondoltok fenn a színpadon?

Dave: Mindenféle dolog átsuhan az ember fején. A legutóbbi turné alkalmával elég sok számot játszottunk a 'Songs Of Faith And Devotion' albumról, amelyek bizony nem egyszer szomorú érzéseket hoztak ki belőlem. Az ember önkéntelenül is visszagondol a régi, elmúlt időkre... 20 év az ember életében nagyon nagy idő... nagyon sok érzelem. Ezek a dolgok, emlékek özönvízszerűen törtek rám... néha koncentrálnom kellett, hogy tulajdonképpen hol is vagyok valójában. Az 'In Your Room' például teljesen kiéget... visszaemlékszem, hogy abban az időben mindig bezárkózva ültem a kis szobámban, ahol biztonságban éreztem magam. Ha akartam kijöttem onnan, ha akartam visszabújtam oda, a fedezékembe. Ma ugyanez a szoba megrémít... egy pillanatra sem tenném be a lábam. A turné alkalmával képes voltam arra, hogy kívülről szemléljem ezt a szobát... benéztem és láttam, mi van bent... de kívül tudtam maradni. Az igazat megvallva jobb érzés volt így énekelni, mint a 'Devotional Tour' alkalmával belülről kiabálni. Az az időszak volt talán a legsötétebb korszakom.

Az 'Exciter' album megjelent, az 'Exciter Tour' elindult... Mondhatjuk azt, hogy a Depeche Mode jó periódusát éli?

Dave: Minden bizonnyal. Úgy gondolom, ennél aligha akarhatunk többet. Ha most nem élveznénk, akkor nem is volt értelme dolgozni rajta... Ha pedig nem tudnánk élvezni, akkor nagyon gyorsan be kellene fejezni, mert akkor nincs értelme. Hála Istennek nem erről van szó. Élvezzük a dolgot, szeretünk zenét készíteni, és alig várjuk a soron következő koncerteket.

A Depeche Mode mindig is amolyan 'kívülálló' státuszban volt. Mit is jelent ez pontosan a ti szavaitokkal?

Martin: Nem is tudom. Valahogy sohasem tudtak bekategorizálni bennünket. Állandó törekvés volt nálunk, hogy olyan zenét készítsünk, amely a maga nemében egyedi. Alternatív hozzáállással, alternatív zenét szerettünk volna készíteni. Az idők során persze megváltozott ez az 'alternatív zene' kifejezés... ma már szinte mindenki alternatív és valahogy ez lett a fő csapásvonal a zenében.... Hogy miért maradtunk meg még így is kívülállóknak? Egyszerűen azért, mert senkihez sem hasonlatos a zenénk. Egyediek vagyunk... lógunk valahol a levegőben...

Mi a jövő? Van valamilyen tervetek a jövőre nézve?

Fletch: Nem igazán, vagyis nincs. Körülbelül egy évre előre gondolkozunk. Azt tudjuk, hogy 2001 végéig turnézunk. Utána valószínűleg pihenünk. Szeretnénk még egy-két albumot készíteni a jövőben, így valószínűleg visszaállunk a megszokott kerékvágásba... pihenő év, munka év, megjelenési, illetve turné év... valahogy így. Amíg úgy érezzük, van mit adnunk, addig valószínűleg csinálni fogjuk. Jelen pillanatban erősek és kiegyensúlyozottak vagyunk, amíg ez így lesz, van értelme tovább menni. Persze ha ez az egyensúly az ellenkezőjére változik, akkor be fogjuk fejezni.

Beszéltünk már arról a hatalmas, világméretű sikerről, amely körbeveszi a Depeche Mode-ot. Mégis, mely országokban sikeres igazán az együttes?

Fletch: Például Kínában. Az 1994-es koncertünk alkalmával, Hong Kongban például Peter Gabriel játszott előttünk egy héttel. Az ő koncertjén 88%-ban európaiak voltak, ellenben a miénken, ahol háromszor annyian voltak és 98%-ban kínaiak. De nagyon sok lemezt adunk el Indiában, Dél-Afrikában és Dél-Amerikában is. Aztán persze ott van Kelet-Európa... ott például elképesztően hatalmas és fanatikus rajongótáborunk van. Érdekes, mivel soha nem koncentráltunk különösképpen ezekre a régiókra és mégis kialakult egy követői bázis. Azt hiszem, ez büszkeséggel tölt el bennünket.

Dave: Azt kell mondjam, hogy a zenénk sohasem volt amolyan 'angol-szász' zene. Sokkal inkább volt nemzetközi, és ez talán az indusztriális hangzásnak is köszönhető volt. Európában felismerik az angol zenét és talán általánosítják is. Ezzel szemben mi Amerikában is befutottunk... talán azért mert angol zenekar voltunk nem tipikus angol zenével. Persze bennünket soha sehova nem lehetett igazán besorolni. Amolyan kívülállók voltunk és vagyunk. És ez nem csak a zenére igaz, hanem talán az együttes tagjaira is. Különböző emberek vagyunk, akik egy kicsit máshogyan és más zenét csinálnak.

Mit gondoltok, ki mivel járult hozzá a Depeche Mode-hoz?

Dave: Mindenki valami teljesen mással. És talán ettől működött, illetve működik ilyen sokáig. Nagyon különbözőek vagyunk. Fletch és Mart nagyon jó barátok... mindig azok is voltak. A magam részéről én egy kicsit visszahúzódó vagyok... sohasem kerültem senkihez nagyon közel, amolyan magányos típus vagyok. Persze ez nem azt jelenti, hogy kimaradok a dolgokból... szeretek együtt hülyéskedni a többiekkel. Ha humorról van szó, akkor azt általában én vittem az együttes életébe. Na és persze a szomorúságot is... Az érzelmeket tehát én szállítom és persze Martin, a dalokon keresztül... Fletch pedig maga a jól összerakott egész, a szervező... ezért is veszekszem vele olyan sokat, hiszen én amolyan hirtelen és akaratos vagyok. Amíg az én fejemben látomások vannak, addig őt csak papíron lehet meggyőzni. Persze talán ezért is van Fletch-re szükség, hiszen kell egy ilyen ember a bandában. Martin esetében azt kell mondjam, nem nagyon ismerem... és talán ő sem ismer engem. Azt hiszem, kölcsönösen szeretjük, illetve tiszteljük egymás. Olyan mintha nagyon-nagyon régen, egész életemben ismertem volna. Nem igazán tudunk egymás nélkül élni... olyanok vagyunk egymásnak, mint testnek a szív és a lélek... egymás nélkül nem jó. Ha együtt vagyunk az olyan, mint a beteljesedés. Nem tudom, hogy ő vajon ugyanígy érez-e... egy biztos, nyugalom száll meg ha Martinnal lehetek. Nélküle nincs hová mennem...

Már több mint 20 éve a Depeche Mode-ban zenéltek. Nem furcsa ez számotokra, hiszen tulajdonképpen az egész felnőtt életetekben ezt csináltátok?!

Martin: Nos, immáron 21 éve ezt csináljuk... azt hiszem [nevet].

Fletch: Az egész olyan, mint egy folytonos álom. Néha várom, hogy felébredjek, megfogjam a bőröndbe zárt szintetizátoromat és elinduljak a Canning Town-beli koncertre... És ezt valóban ilyen élesen érzem néha... olyan borzasztóan gyorsan repül az idő... borzasztóan gyorsan...

Martin: Pont erről beszélgettem a minap Dave-vel... úgy érezzük magunkat, mintha csak 20 évesek lennénk... akkor pedig nem olyan rossz a helyzet, ugye?!? [nevet]

Mi lehet az oka ennek a folyamatos tartó sikernek?

Martin: Talán az egyik oka annak, hogy ilyen hosszú ideje sikeresek vagyunk az, hogy soha nem voltunk igazán ambiciózusak.

Dave: [kacag].

Martin: Értem ezalatt azt, hogy soha nem akartuk leigázni a világot és nem volt még csak hasonló gondolatunk sem. Talán ez a hozzáállás is segített. Mint együttes, sokkal inkább negatívan, pesszimistán álltunk a dolgokhoz. Néha a negatív hozzáállás talán még a külsőnkön is tükröződött. És talán ez is segített... [nevet].

Mit gondoltok, ha visszanézitek a régi képeket és videókat, fellelhetők bennük valami 'divatdiktátor'-szerű dolgok? Martin, talán neked címezhetném a kérdést leginkább...

Martin: Nos, valóban készült néhány 'érdekes' fotó rólunk... nem mintha zavarna persze... A legrosszabbak egyike azt hiszem, valamikor 1985-ben készült. Arra a fotóra gondolok, amin Einstein képével állunk... ['It's Called A Heart']

Dave: Pont arra gondoltam én is. Szinte tudtam, hogy azt a képet hozod fel! [vihog]

Martin: Ha jól emlékszem Jonathan ötlete volt, hogy tartsak egy képet a kezemben... végül egy Einstein képet találtunk. Nos, ott álltam egy borzalmas bőr szoknyában... bocsánat, nem is szoknya volt az, hanem egy bőrruha! Egy borzasztóan nagy bőrruha, hozzá hatalmas bakancsok és vastag, fekete rúzs... borzasztóan néztem ki. Ja, és majd elfelejtettem a fekete cowboy kalapot! [felröhög]

Dave: És ne felejtsük el azt az édes kis hajfonatodat, amely oldalt lógott ki a kalap alól... egy hosszú kis hajfonat! Az volt aztán a stílus [nevet]! Azt hiszem, az idők során minden öltözködési stíluson túljutottunk... mindannyian más egyéniségek vagyunk és máshogy is öltözködünk.

Ha három szóban kellene leírni, hogy mit jelent ma a Depeche Mode, melyik három szó lenne az?

Dave: Martin, David és Fletch. [kuncog]