Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

20 éves a Stardust kislemez!

2023. április 14. - Szigi.
A mai bejegyzésdömpinget egy húszéves kislemezzel kezdünk: 2003-ban ezen a napon jelent meg a STARDUST, azaz Martin első szólókislemeze, ami a második feldolgozásalbumát, a Counterfeit 2-t harangozta be. A Stardust egyike az album minimalista, elektronikus, sci-fi filmzenei hangulatú dalainak.
 
A dal eredetije David Essex szerzeménye, így különösen ironikus, hogy az essexi Martin dolgozta fel a dalt.
 
Martin így nyilatkozott a dalról: "Először is gyermekkorom kedves emléke, és ha soha nem is voltam fanatikus David Essex rajongó, azért van egy-két száma, amit mai is szeretek. Ezek közül az egyik, vagyis talán a kedvenc dalom a 'Stardust'. Ez a dal egy azonos című film nyitódala volt, amely film egy lecsúszott rock sztárról szól, aki kábítószerfüggővé válik. Többen rámutattak erre a hasonlóságra a film, a dalszöveg, illetve a Depeche Mode kapcsán, de bizton állíthatom nem ez volt a dal kiválasztásának hátterében. Tulajdonképpen egy igazán érzelmes dalról van szó, és én sokkal inkább a mondani valót szerettem volna a dalban megfogni. Nevezetesen azt, hogy milyen magányos tud lenni az ember, még akkor is, ha egy úgynevezett rock sztárról van szó. Ez a rock sztárság egy nagyon érdekes foglalkozás, viszont némileg bizarr."
 
Máskor ezt nyilatkozta: ""Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még csak 10 vagy 11 éves voltam, láttam a 'Stardust' című azonos című filmet [David Essex főszereplésével], és David Essex igazi sztár volt. Minden tinédzsernek volt róla fotója a hálószobájában! Nem igazán követtem a karrierjét, de azt hiszem, kicsit megijedtem utána. Mindenesetre mélyen kötődöm ehhez a dalhoz és ehhez a filmhez, ami egy kicsit a Depeche Mode történetét is elmeséli: dicsőség, dekadencia, drogok, stb. És néha én is úgy érzem magam, mint egy "rock'n'roll bohóc". Ennek mindenkinek így kellene lennie, aki ezt a munkát végzi, nem igaz?".
 
A Stardust-hoz klip is készült. Martin: "Egy igazán szimpla dologról van szó. Engem ábrázol a klip, amint egyedül fekszem egy szállodai szobában. Később pedig utazom egy autóban. A mondanivaló adott. Egy rock sztár és magányos élete. Hogy ehhez hogyan jönnek, és miképp passzolnak a kosztümös hölgyek - hát nem is tudom..." (a fordítások a HDMFC honlapjáról származnak)
 

Szamarak a tengerparton: Montrealban járt a Depeche Mode

Az utolsó előtti állomása is lezajlott a Memento Mori Tour első szakaszának. Montrealban a turné alap setlistje ment le, azaz ismét a Waiting For The Night-ot játszotta a zenekar. Holnapután hajnalban New Yorkban, a Madison Square Garden fellépéssel zárul az észak-amerikai turnészakasz, utána bő 1 hónap koncertszünet következik.

Montreal, setlist:

Speak To Me (intro)
My Cosmos Is Mine
Wagging Tongue
Walking In My Shoes
It's No Good
Sister Of Night
In Your Room
Everything Counts
Precious
Speak To Me
A Question Of Lust
Soul With Me
Ghosts Again
I Feel You
A Pain That I'm Used To
World In My Eyes
Wrong
Stripped
John The Revelator
Enjoy The Silence

Waiting For The Night
Just Can't Get Enough
Never Let Me Down Again
Personal Jesus

Itt pedig az It's No Good és a szamarak a tengerparton:

Hajnalban Montreal: búcsú Kanadától és Kelly Lee Owens-től

Holnap kora hajnalban Montrealban zárul a háromállomásos "kanadai miniturné", egyben utolsó előtti fellépése lesz a zenekar Memento Mori Tour-jának első, észak-amerikai szakaszának. Utoljára lép fel Kelly Lee Owens előzenekarként, hiszen pénteken New Yorkban Stella Rose Gahan (és a Dead Language), az utána következő, május 16.-ai amszterdami koncerten pedig már a Cold Cave melegíti be a közönséget a Depeche Mode előtt. Ebben az Arénában lesz a hajnali koncert:

montreal_bell_centre.jpg

Frissült a DM 2023 Spotify playlist!

Frissítettem a "DM 2023" Spotify playlistemet az európai előzenekarok friss munkáival és a Martin DJ szett eddig ismert alkotásaival :)
(no meg magával a Memento Mori albummal :D )

Megvannak az európai turné előzenekarai - Budapesten a Hope debütál

A berlini HOPE formáció lesz az előzenekar a Depeche Mode budapesti koncertje előtt! A korábban Mamsell Zazou-nak nevezett, sejtelmes elektronikus zenét játszó zenekar pont a magyarországi koncerttől lesz az osloi turnézáróig a DM előzenekara. A további előzenekarok Európában: Amszterdamtól Pozsonyig a Cold Cave, Lyontól Münchenig a Young Fathers, Lille-től az első berlini estéig Jehnny Beth, a második berlini estétől Bukarestig a HÆLOS, és ahogy említettem, Budapesttől Oslig a Hope.

Íme a Hope Shame című dala:

süti beállítások módosítása