A Strangelove-ról természetesen az Almost Predictable Almost blog is beszámolt. Íme a cikk fordítása:
"A Depeche Mode-nak mindössze 8 hónapba telt, hogy túljusson a Black Celebration turnén és felvegye az új albumot - ez elég gyors munka, különösen az utóbbi idők mércéjével mérve.
A világ először 1987. április 27-én hallhatott erről az új munkáról, amikor a Strangelove megjelent. Jöjjön most egy folyónyi ("rivelfull") Strangelove.
A BONG13-at egy sor meglehetősen kedves plakáttal és reklámmal jelentették be, amelyek kezdetben egy új 7"-es és egy 3 számot tartalmazó 12"-es kislemezt ígértek. Később egy káprázatosan új formátumot, egy CD kislemezt is hirdettek egy limitált kiadású 12" mellett. Az új kiadás megünneplésére a zenekar partit rendezett, amire meghívta a Smash Hits-et.Mindenki berúgott, a buli a magazin címlapjára került, a promóciós ösvényre és a bulizás beindult. A Smash Hits vendégkritikusa, Gary Numan az április 22-i számban Single Of The Fortnight címet adott a dalnak.
Ugyanebben a számban a Smash Hits egy dalszöveges posztert is közölt. Martin, úgy tűnik, ejtőernyős hámot visel - kérlek, azonnal menj el egy stylisthoz!. Alan visszatért 66% körüli bőrborítás-szintre.
Az NME és a Melody Maker természetesen kevésbé volt lelkes. A bulira meg nem hívott NME három hetet várt a Strangelove brit megjelenése után, hogy elsirassa „esetlen naivitásukat, amitől korábban annyira bájosak voltak”, és hiányolja a „hangzásuk kísérletező jellegét”, ami annyira nyilvánvalóan megmutatkozott az „ostoba szövegű People Are People metál-popjában”. Az ítélet lesújtó volt: „A Strangelove újabb kirándulás a Soft Cell-típusú zene területeire, de Martin Gore sosem fog annyit tudni a szerelem sötét oldaláról, mint Marc Almond, és Dave Gahan hangjából hiányzik a szükséges romlottság ahhoz, hogy a beteljesületlen szerelem elektronikus zenei dalnoka legyen.”
A Melody Makerben Sorrel Downer mintha tényleg nyugtatón lett volna: „Természetesen csodálatosan megalkotott darab, tökéletesen adagolt hangszereléssel és gazdag, egyedi énekkel, de hová lettek a felpezsdítő, szokatlan ötletek? Az utolsó ötletük a bőr és a csipke volt, de úgy gondolom, itt az ideje összedugni a fejüket, és kitalálni valami újat.” A szokásos baromság.
A zenekar ettől függetlenül május 7-én fellépett a Top Of The Pops műsorában. A kislemez május 9-én került a slágerlistára, a 23. helyen. Bár egy album második vagy harmadik kislemezétől elvárható, hogy így teljesítsen, egy vadonatúj kislemeztől ez a listás helyezés nem volt túl biztató. A Top Of The Pops szereplés hatására azonban a következő héten hét helyet ugrott előre, a 16. helyre, és ez nem is csoda. Egy tengernyi fekete, egy egészen csodálatos dal és... várjunk csak egy percet... egy gitár???! Mi ez a hülyeség? A Depeche Mode egy elektronikus zenekar. Ez egy szégyen stb. stb. A gitáros vidámságtól eltekintve, úgy tűnik, hogy még Alan haja is bőrszínűvé változott erre a szakaszra.
A brit lemezvásárló közönség folytatta a Depeche Mode bojkottját, és a kislemez a következő héten a 20., majd a 30. és végül a 49. helyig zuhant, mielőtt a közönségnek nyilvánvalóan elege lett ebből a bizonyos tengernyi szerelemből. Mindezt annak ellenére, hogy a kislemez az Egyesült Királyságban a jövő új, divatos CD kislemez formátumán is megjelent. A Depeche Mode felkarolta a jövőt, a hazájuk pedig azt mondta nekik, hogy húzzanak a picsába.
A Strangelove természetesen egy csodálatos dal, mint ahogy azt mindannyian tudjátok. Azt hiszem, még mindig jobban szeretem az albumváltozatot, mivel egy kicsit sötétebb, de a kislemezes verzió hihetetlenül jól indul. Az egyetlen dolog, ami nem olyan jó, az a Level 42 stílusú slap bass típusú basszusvonal. Nekik jó, a Depeche Mode-nak nem való. A Strangelove kezdetben élőben is a kedvencek közé tartozott, minden Music For The Masses és World Violation koncerten játszották. Aztán eltűnt a Sounds Of The Universe turnéig. Míg a Music For The Masses turné verziója, a 101-es verzió szenzációs volt, és a World Violation változat is rendkívül élvezetes, addig a 2009-es verzió nem igazán működött. Persze úgy kezdődik, mint a 101-es verzió, de a dobok rögtön elvonják az erejét, és onnantól kezdve csak sántikál végig. Az egész egy kicsit fogatlan, mint a korszak szettjeinek nagy része. Az Anton háttérvideó, amit a zenekar használt, szintén borzalmas. Szerencsére a dal 34 alkalommal történő előadása a Global Spirit Touron sokkal szórakoztatóbb volt, ahol a dalt Martin-szólóként, Peter zongorájával újrateremtették. Egy olyan dalért, amelyet sok rajongó szeret, és amely a 101 érzelmi csúcspontja (egy a sok érzelmi csúcspontja közül), szomorú, hogy csak 251 alkalommal jelent meg.
A Strangelove B-oldala természetesen a Pimpf. Bármilyen mércével mérve is, rohadtul csodálatos. Élőben 101-szer játszották."
A cikk további része a klip fejtegetésével és a formátumok boncolgatásával itt található.