Kerek évforduló: ma 25 éve került a boltokba az Alan Wilder kiválása utáni egyik legnagyobb sláger, az IT'S NO GOOD kislemez! Többször leírtam már, de ezúttal sem tagadom, hogy e sorok írója a dal hódító szintidallama hatására tért meg a Depeche Mode-hoz, szóval ez a dal tehet mindenről :D Két napnyi bejegyzéssorozat következik!
A dal 1996 május közepe és augusztus közepe között született, két felvételi időszak közötti szünetben. Martin elmondása szerint "az It's No Good' azonnal összeállt. Már a demó úgy hangzott, mint egy Depeche-dal". Sőt, Martinnak komoly kételyei voltak a dallal kapcsolatban, még ha nem is úgy, ahogy esetleg elsőre gondolnánk, hanem annak "nyilvánvaló mainstream pop jellege miatt". Később, 1998-ban azt nyilatkozta, hogy a dal kommersz jellege ellenére máig szereti a dalt, mert még a mainstream jó oldalán van.
Dave ezt mondta a dalról 1997-ben: "Hosszú idő után ez a leginkább Depeche Mode hangzású dalunk. Maga a cím elég vicces, >>a Depeche Mode új kislemeze, az 'Ez nem jó'<<. Ez tetszik!"
Sokáig szó volt róla, hogy ez legyen az album első kislemeze, ám aztán a banda a Barrel Of A Gun mellett döntött inkább. Dave: "z első pillanatban ezt a számot akartuk elsőként kiadni, de pont az említett okok miatt döntöttünk úgy, hogy azért sem ezt adjuk ki. Nem mintha nem találnánk jónak a számot, csak éppen túl biztonságos lett volna elsőként a visszatérő Depeche Mode-tól."
A slágeres dal az ötödik helyig jutott a brit slágerlistán, azaz egymás után két Top 5 helyezést szerzett a DM a Barrel Of A Gun és az It's No Good kislemezekkel. Ennek talán szerepe volt a kifejezetten vicces, színes, önironikus klipnek is, amit New Yorkban forgattak 1997 február végén. A rendező Anton Corbijn volt.
Dave így emlékezett a klipről a 2016-os Video Singles Collection DVD audiokommentárjában: "Nagyon vicces, jópofa klip. Anton ötlete zseniális; egy zenekar, akik próbálnak együtt maradni. Lecsúszott, alvilági klubkoncert, New York városában. Jó korszaklenyomat a '90-es évek második feléről. Imádtam ezt a karaktert, amibe Anton belerakott. Ez az egész Las Vegas-t idéző hangulat nagyon vicces, és ismét azt kell mondjam, jól passzolt az akkori karakteremhez. Hangulatban és mondanivalóban egyaránt. Anton a Top Of The Pops felvételen még dobolni is beszállt hozzánk. Személy szerint számomra ez egy korkép, ekkortájt kezdett minden kitisztulni, felszakadozott a körém gyűlt probléma halmaz, és tulajdonképpen ekkor költöztem New York-ba. Jót tett a változás, új város, új emberek - séta és ismerkedés. Ekkor még nem ismertem New York-ot, de viszonylag gyorsan szert tettem új barátokra. Itt ismertem meg Jennifert, a feleségemet. Tulajdonképpen ekkor kezdtük felfedezni egymást, és rengeteg embernek bemutatott. Ekkortájt még Los Angeles és New York közt ingáztam, de az elhatározás már megvolt a költözésre. Életem legjobb döntésének bizonyult. Így, ahogy nézem, ez talán a Chelsea Étterem, bár az is lehet, hogy csak egy forgatási set. A Hotel Lobby valahol Alphabet City-ben volt, ha jól emlékszem, de megesküdni már nem mernék rá. Vélhetően a 'Hotel Ultra' is egy valós hotel és épület valahol a West Side-on, de már meg nem mondom hol. Haha, hát ez a bemutatás a végén nagyon rendbe van. Szeretem ezt a fajta band humort... kész, vége, ennyi volt srácok."
Andy ugyanitt így idézte fel az 1997-es emlékeket: "Nézzük emlékszem-e?! Hát, persze hogy emlékszem, haha. Ez a Tony Cognac féle életérzés. Ez a klip a régi időket idézi. Történet, forgatókönyv, szerepjáték és Anton, akiben mint annyiszor, most is tökéletesen megbíztunk. Anton, mint egy Teddy Boy... és a lányok, akik közül az egyik a baráti társaságunkba tartozott, míg a többiek fizetett statiszták, modellek voltak. Gyakorlatilag egy egész forgatási napot töltöttünk együtt. Dave számára ez egy jó lehetőség volt, hogy kipróbálhatta magát a karakterbe, és kvázi egy másmilyen előadói stílusban. Anno, Julian Temple ugródeszkaként kezelte a videóklipeket, saját filmes karrierje szempontjából. És igazából nem volt meg a bizalom köztünk. Mi ugyan próbáltuk komolyan venni a dolgot, de bizalom híján az egész nem működött. Anton Corbijn-nal kezdettől fogva megvolt a feltétlen bizalom. Meg aztán, Dave egyre többet és többet szerepelt a klipekben. Az évek folyamán egyre inkább előtérbe került, mint ahogy ez a frontembereknél lenni szokott. Lám csak, ott vagyok - a nagybőgős basszer! Anton soha nem adott ki a kezei közül rossz klipet, vélhetően a feltétel nélküli bizalmunk ebből táplálkozik. Ebben a műfajban nagyon fontos a bizalom. Hogy rá bízhatod magad valakire. Nézd csak, erre a dobos fazonra emlékszem, Anton és a sok apró részlet. Amúgy, ez nem volt egy nagyon drága klip. Akkortájt ennél sokkal, de sokkal nagyobb költségvetésű videók készültek. Anton sajátos humora szintén fontos kapcsolat köztönk. Itt van például a 'Hotel Ultra' felirat. Ezek és az ehhez hasonló apró dolgok teszik különlegessé a klipjeit, és ezeket az apróságokat szeretik benne a rajongók is."
Dave ismét: "Dave: Számomra talán az 'It's No Good' klipje volt a legmókásabb videó, amit valaha készítettünk. Anton átment extrémbe. Díszletek, glamour ruhák... satöbbi. A hajam hosszabb volt akkoriban, így felzseléztük amolyan '50-'60-as évek divatjára. A klipben alkalmam volt arra, hogy színészkedjek. Anton ötlete alapján egy lecsúszott rock'n'roll sztárt kellett játszanom, és olyan pofákat kellett vágjak, mint egy nagyképű, önámító fráter. Jól ment." (a fordítások a HDMFC honlapjáról származnak).
Íme a Depeche Mode önironikus klipje (amely a dal radio edit-jéhez készült):