Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Where's The Revolution, 2017, Stockholm - egy eltérő változat

2022. február 04. - Szigi.
A Where's The Revolution természetesen a Global Spirit Touron is velünk maradt, kb a setlist fele után játszották általában. Megdöbbentő módon - első kislemez létére - az utolsó turnészakaszon (a nyári fesztiválokon) hanyagolták a dalt, de aztán az utolsó Waldbühne fellépésen mégis játszották, így rákerült a dal a turné hivatalos koncertkiadványára, a Live Spirits Soundtrack-re. Az igazi érdekesség azonban a turné első koncertjén, Stockholmban volt, ahol eltérő változatban játszották a dalt. A dal végén ugyanis a közönségénekeltetést követően fél perc csend következett, majd - nagyon furcsa módon - újra eljátszották az utolsó néhány taktust, és a közönségénekeltetős részt a dalból. Elég faramuci volt ez, és szerencsére már a következő koncerten nem így játszották a dalt - így ez megmaradt nekünk kuriózumnak!
 

A Where's The Revolution, magyar felirattal

A Where's The Revolution-t a 2017 március 26.-ai Glasgow-ban lezajlott BBC 6 Music Festivalon is eljátszották. Ehhez Suller Gábor, azaz Csicsa készített magyar feliratot is. Íme:
 

A Where's The Revolution világpremierje és az első koncertfelvétele

A Where's The Revolution világpremierje 2017 február 2.-ról 3.-ra virradó éjfélkor történt egy lengyel rádióban. Egy soulzenei-műsor és a hírek elhangzása után 0 órakor itt csendült tehát fel az új Depeche Mode-kislemez, amelynek ekkor tehát már Where’s The Revolution volt a címe (korábban Revolution néven futott a dal). A hivatalos oldal február 2.-ai, sokatmondó tweetjei („The train is coming”, valamint „Get on the board”) után pontosan éjfélkor a Youtube-ra és a Spotify-ra is kikerült az új szerzemény.
 
Március elsején aztán a Jimmy Fallon Show-ban adták elő először a dalt, ám az erről készült videó hozzáférhetetlen a Youtube-on. Így tehát elsőként a 2017 március 17.-ei, Spirit megjelenéséhez köthető berlini Telekom Street Gig-ről tudom megmutatni a dalt. Dave és Martin még egy közönségénekeltetéssel is megpróbálkozik a végén, sikerrel.
 

A Where's The Revolution bemutatása+a klip werkfilmje

Lehangolt elektronikus, keringőszerű alaplüktetés, kis kelepelések a háttérben, majd jön Dave éneke, ami aztán a bridge-ben erősödni kezd (és itt kezd igencsak a Corrupt-ra, illetve a Sea Of Sin-re emlékeztetni az énekdallam), hogy aztán egy fejleszakító fordulattal berobbanjon a különösebben cizelláltnak nem nevezhető refrén. Itt már van Wrong-utánzat szintihang, Fragile Tension-utánzat gitárhang, viszont végre valahára "rendes" dobok - ez már ízig-végig a Spirit hangzás! A refrén után visszaáll a lépegető, vészjósló nyugalom, bár egy hangulatos gitár bekúszott azért a háttérbe, és már a dobok is jobban variálnak... aztán újra belezúdulunk a refrénbe (de miért csak kétszer ugyanazt a sort ismétlik). Ezután jön a "train is coming" rész, ami nekem nem igazán nagy kedvencem, bár a háttérben a Sweetest Perfection-szerű ütőshang-erősödés azért igencsak tetszetős! Nem meglepő módon harmadszor is jön a refrén, ugyanolyan ütősen, mint eddig; és ezt ismételgetve (és a háttérben lévő hangok lassú kiállásával) ér véget a dal. Innovatív alkotás, bár némi hiányérzetet okoz, a dalszövegben pedig pártállástól függetlenül is számon lehet kérni a cizelláltságot... Mindenesetre a Spirit album "antislágerességére" jellemző, hogy valóban, ez a lehangolt, komor politikus dal a leginkább slágeres a lemezen!
 
Nézzük most meg a Where's The Revolution klip werkfilmjét!
 

Barrel Of A Gun (és Grandmaster Flash) 2017-2018-ban

"Erre a turnéra csak akkor megyek el, ha játszani fogjuk a Barrel Of A Gun-t, az In Your Room-ot és az Everyting Counts-ot" - jelentette ki félig viccesen, félig komolyan Dave a Global Spirit Tour előtt, és lőn: mindhárom dal szinte végig a setlist része maradt a bő egyéves menetelés során. A Barrel Of A Gun-t a koncert elején, harmadik dalként játszotta a zenekar: visszatért a "kérődző" gitárszóló eredeti dallama, és szerencsére a szintihang is kellően hangsúlyos volt a dal végén, de valahogy mégis elveszett az évek során a dal eredeti, dermesztő hatása... Tényleg mintha a gitár(hang) és Dave hangja kioltaná némiképp egymást. A dal az utolsó turnészakasz, a nyári fesztiválfellépések kivételével minden alkalommal felcsendült (de az utolsó előtti berlini koncerten is játszották).
 
A Global Spirit Tour fő érdekessége természetesen a "Grandmaster Flash rapbetét volt.". Az énekes már a korai fellépéseken próbálgatta ezt a részt belerappelni a dal záró, instrumentális részébe, de aztán a turnén - a nizzai koncert kivételével - minden alkalommal teátrálisan feltette a lábát a kifutóra, és Peter Gordeno-val együtt énekelte az egész hip-hop mozgalom himnuszának számító Grandmaster Flash dal, a The Message provokatív sorait: "Don't push me 'cause I'm close to the edge, I'm trying not to lose my head! Ahha" Ezután Dave pedig a közönség felé fordulva fölényes arccal olyan mozdulatot tett, mintha lesöpörné a válláról a képzeletbeli "ellenségeket"...
 
Természetesen azonnal megindult a találgatás, hogy miért mondhatta ezt Dave. Talán egy jelzés volt Martin irányába? (ugyanis Martin nem tűnt úgy, hogy igazán értékelte volna ezt a rapbetétet). Vagy valaki másnak üzent ezzel Dave? Mindenesetre amikorDaniel "BRAT" Barassi webmester az Instagramon azt írta viccelődve, hogy az ő nevéhez fűződik ennek a sornak az ihletése (mivel lelkes rajongója a mash-upok készítésének, amelyek a bratproductions.com weboldalán hallhatóak), Dave felesége, Jennifer Sklias ezt írta alá egy hozzászólásban: "Nana... ez az én ötletem volt!". Természetesen nem lehet tudni, hogy Jennifer viccelt-e, vagy komolyan írt. Egy rejtély, amire egyszer talán majd fény derül... személy szerint azt gondolom, hogy ez egy zenekartagnak szóló fricska volt... nem titok, hogy Martinra tippelek, bár nem tudnám megindokolni, hogy miért. (talán Dave elégedetlenségtől fűtött, bár visszafojtott modorú nyilatkozatai miatt gondolom ezt).
 
Mindensetre ezt itt a Barrel Of A Gun, a Grandmaster Flash részlettel, 2017 nyaráról, Berlinből:
 

Barrel Of A Gun 2013-2014

1998 és 2013 között 15 éven keresztül híre-hamva sem volt koncerteken a Barrel Of A Gun-nak, aztán nagy meglepetésre a Delta Machine Tour-ra feltámadt a dal; a koncert kb egyharmadánál, a Martin-blokk előtt játszották. Ez a verzió sajnos nem az igazi: noha a rendes szintihang visszatért (sőt, alaposan variált is vele Peter a dal végén), viszont sajnos a gitártémát egy sokkal laposabbra cserélték. Ezzel együtt jó hír volt, hogy visszatért a dal, de igazából senkinek nem okozott meglepetést, hogy a turné felénél eltűnt a setlistből.
 

Barrel Of A Gun, 1998

A Barrel Of A Gun természetesen 1998-ban, a The Singles Touron is minden alkalommal felcsendült, a főprogram utolsó dalaként. Én most mégis a KROQ Almost Acoustic Christmas változatot hoztam, ahol viszont ez volt a fellépést nyitó dal. Ez sem rossz verzió, de a négy hidegrázós szintihang a végén már nem az eredeti hangszínen szólal meg, ami számomra elvesz az élvezeti értékből, ráadásul nem is variálódik úgy, mint az eredeti változatban, mindig ugyanazt a négy hangot játssza el Peter Gordeno.
 

süti beállítások módosítása