Ma 26 éve jelent meg a Depeche Mode THE VIDEOS 86-98 elnevezésű VHS kazettája (a DVD kicsit később került a boltokba). A kiadány máig érthetetlen pontja a Condemnation videó mellőzése, ami helyett a Devotional-féle koncertverziót tették fel a lemezre. Még ilyen hercigül feliratozták a videókat a kazin, nézzétek:
Depeche Mode összes
Még egy díjnyertes borító
Ez is egy díjnyertes borító volt annak idején (szerintem a számjegyek ma már kissé furán hatnak): ma 26 éve jelent meg a THE SINGLES 86-98 című gyűjteményes album! És persze itt a teljes album:
Ma 37 éve jelent meg a grandiózus hangzású MUSIC FOR THE MASSES!
Itt a teljes lemez:
St. Austell, turnényitó: 40 éve kezdődött a Some Great Reward Tour!
Ma 40 éve kezdődött egy dél-angliai kisvárosban, St. Austell-ben a Depeche Mode első igazán grandiózus turnéja, a Some Great Reward Tour! A zenekar első ízben komoly színpadképpel, impozáns setlisttel és a korábbiaknál jóval karcosabb hangzással vágott neki a hosszú, 81 koncertes menetelésnek, amely egészen 1985 július 30-ig tartott.
A turné első szakasza november elejéig teljesen a brit szigetekre koncentrálódott: a DM végigjárta a brit, a skót, a walesi és az ír városokat (Dublinban és Birminghamben dupláztak is), hogy aztán a turné hazai szakaszát egy négyfellépéses Hammersmith Odeon fellépéssel zárják Londonban. Bő 10 nappal később, november 15-én már a "kontinensen", Koppenhágában voltak, ezzel kezdődött a turné európai téli szakasza, ahol olyan helyszíneken játszottak, mint Svédország, Svájc, Olaszország, Franciaország, Belgium, Hollandia, és persze Nyugat-Németország, ahol nem kevesebb, mint 14 alkalommal léptek fel - ebből háromszor Hamburgban. A téli szünet meglepően hosszú ideig, 3 hónapig tartott, 1985 márciusában az Egyesült Államokban, Washingtonban folytatódott a turné, amit áprilisban egy négyállomásos mini Japán-turné követett. Majd újabb kissé hosszúnak tűnő, 3 hónapos szünet után a DM visszatért Európába, ahol fesztiválfellépések mellett első ízben ellátogattak a Vasfüggöny mögé is, Magyarországra és Lengyelországra is, de ekkor járt a zenekar első ízben Görögországban. A július 30-án, Varsóban zárult menetelés hosszát tekintve messze felülmúlta az addigi turnékat.
"A színpadképet az új stábtag, Jane Spiers tervezte. Volt egy nagy színpad, négy kifutóval, kettő középen és egy-egy a széleken, Gahan nyugodtan rohangálhatott fel-alá a színpadon a mikrofonállványt cibálva és pörgetve. Az összhatás nagyon komoly volt, rengeteg színpadi fényt használtak, és a színpad egy részét hidraulika mozgatta. Különböző fémdarabok is belógtak a színpadra a billentyűk mellett, bár Wilder hozzáteszi: „Gagyi hullámlemezek voltak, nem mások. Bénán néztek ki. Néha azért odacsaptam rájuk, de ettől még nem voltunk egy Neubauten. Olyan amatőr módon csináltuk, hogy egyszerűen csak röhejes volt" " (az idézet Steve Malins: Black Celebration című könyvéből származik).
"Dave Gahan a Melody Maker-nek arról beszélt, hogy az együttes „óriási turnéra indul, eltart majdnem karácsonyig. A tervezettnél több állomása lesz: Németország, Svédország, Hollandia, Belgium, Olaszország és Svájc. Ennyi munka után mindannyian nagyon fogjuk várni a szabadságot. Legutóbbi német turnénk épp befejeződött karácsony előtt, és addigra már nagyon nehéz volt minden este valami újat mutatni. Néha az agyam is kikapcsolt, elfelejtettem a szavakat. A többieknek még rosszabb! Két Emulator mögé vannak beszorítva, mozdulni sem tudnak. A közönség sokszor észre sem veszi, hogy egyhelyben állunk. Ma már szeretek a színpadon mozogni. Volt idő, amikor megálltam a mikrofon mögött, és azt szorongattam, de újabban kimegyek a közönséghez, és nekik játszom.”
Az együttes koncertmenetrendje egyre megszokottabbá vált. Annak ellenére, hogy a nagy, több ezres, lelkes közönség nyilvánvalóan motiválta őket, Gahan tisztában volt a hosszú utazások hátulütőivel is: „Van néhány szabadnapunk, de a bulik általában egymást érik. Amikor végre van egy üres napunk, az általában egy vasárnap Hanley-ben. Járt már valaha vasárnap Hanleyben? Az ember megnézi néhány antik bolt kirakatát, sétál, és gondolkodik, hogy most mi a fenét kezdjen magával. Aztán visszamegy a hotelbe, és megnéz néhány filmet a videón. Borzalmas!”
Kísérőszalag is volt a Some Great Reward Touron - igaz, már nem a színpadon.
„Tudtuk, mi a hátránya, ha kísérőszalagot használunk: sokat elvesz a spontaneitásból, de mégsem tudtunk volna elképzelni egy dobost a színpadon - nyilatkozott az együttes a Melody Makemek. - Senki sem lenne képes elég pontosan játszani és az összes olyan hangot produkálni, amit a stúdióban beprogramoztunk. Viszont találtunk megoldást arra, hogy a dolgokat vizuálisabbá tegyük. Hatalmas, mozgó díszletünk volt, nagy állványokkal, kivetítőkkel, hogy a [Some Great Reward] lemezborítót idézze a színpadkép. Jane [Spiers], aki legutóbb is velünk dolgozott, tovább akart fejleszteni néhány ötletet.”
Jane Spiers fényjátéka látványosabb volt a korábbiaknál, főleg, amikor a Blasphemous Rumours - egy másik sokat vitatott dal, egyben a következő Depeche Mode-kislemez - szólt. A színpadon hatalmas neonháromszögek villogtak a három billentyűs körül, hatásos kontrasztot teremtve a kivetítőkön látható festett templomi üvegablakokkal.
Ráadásul a szintetizátorok és samplerek rendhagyó színpadi keveréke mellett, az ütős felszerelések közt megjelent a hullámlemez és a biciklikerék küllője. Alan Wilder későbbi felesége, Hepzibah „Hep” Sessa gúnyosan nyilatkozott a látványról: „Amikor a vagonnyi Depeche Mode-relikviát válogattam, ráakadtam
egy rendkívül részletes diagrammra, amin Alan szemléltette az ütőhangszerek elrendezését. Állvány, kalapács és sok más építési anyag volt a rajzon. Lökött egy alak!”
Alan Wilder: „Logisztikai feladat volt. A koncert szerkezetét úgy állítottuk össze, hogy mindenki időben betölthesse a hangjait, még azelőtt, hogy a saját billentyűs részéhez érne. Néha hosszú intrókkal palástoltuk ezt a problémát. Mivel minden hangkészletet harminc másodperc alatt lehetett betölteni, gyakran pillanatokon múlott, hogy sikerül-e. A későbbi Emulatorokban már volt merevlemez, így az összes hangot tárolni tudtuk rajta, nem kellettek a floppyk.” (az idézetek Jonathan Miller: Stripped című könyvéből származnak).
A turné setlistje számos meglepetést tartogatott. Minden koncert a Master And Servant "ostorszerű" instrumentális betétjével indult (amelyet néhány setlist Slavery Whip néven emleget, a dal hosszú verziója után), majd a zenekar felsétált a színpadra, Andy, Martin és Alan bebetonozta magát a szintik mögé, az eleinte öltönyös, később ingre, majd trikóra vetkőző Dave pedig elkezdte őrült módjára bemozogni a színpadot. A Something To Do volt a nyitódal, amelyet azonnal egy régebbi dal követett, az előző lemezről a Two Minute Warning (kevés turnén játszottak csak 1 új dalt az elején, általában 2-3-at szoktak). Ezután máris a turné egyik meglepetésdala következett, a Puppets, amelyet 3 év szünet után szedtek elő a repertoárból. Az újabb Alan Wilder-dal, az If You Want után máris ellőtték a nagy slágert, a People Are People-t, majd pedig következett a Construction Time Again Touron bombameglepetésre pihentetett, ám itt újra előszedett Leave In Silence. A bohókás New Life következett, amelyet a komoly Shame követett. Következett az egyszámos Martin blokk, ami a Somebody című dalt jelentette (illetve egy szakészagú tokioi bulin az It Doesn't Matter-t). A blokk után jött a setlist talán legnagyobb meglepetése, ugyanis 3 év után előásták az első, albumra sem kerülő kislemez B-oldalasát (!), az Ice Machine című dalt, mégpedig remekül átdolgozva, felfrissített hangzással (ezt az 1985 nyári koncertekre az akkori új dalra, a Shake The Disease-re cserélték). Két megfontoltabb Some Great Reward-dal (Lie To Me, Blasphemous Rumours) után pedig elindult a bulivonat: jött a tapsoltatós-megőrülős Told You So, a korszak sikerdala, a Master And Servant, az albumverzióra hajazó koncertkedvenc, a Photographic, hogy aztán a főprogram az Everything Counts-szal záródjon. Az első ráadásban a bájos See You-t játszották, a másodikban pedig ismét egy 1981-es dalt szedtek elő a feledésből: a kiválóan átdolgozott Shout után a Just Can't Get Enough zárta azt 1984-1985-ös fellépéseket.
Látható, hogy a DM jóval bátrabban, tudatosabban alakította ki a Some Great Reward Tour setlistjét. Kifejezetten merésznek tűnik 1984-ben, az indusztriális-vascsapkodós korszak kellős közepén ritkaságszámba menő 1981-es dalokat újra elővenni, de összességében is elmondható, hogy sokkal markánsabban, erőteljesebben szóltaltak meg a dalok, mint korábban. Dave sokkal bátrabban használta a hangját, érdemes összevetni egy 1982-es és egy 1984-es See You-t. A frontember és a zenekar magabiztosságát jelezte az is, hogy ez volt az első turné, ahol Dave nem konferálta fel a dalokat. Természetesen a turnén nagyon sokat segített, hogy van róla egy csaknem teljes videófelvételünk, a The World We Live In And Live In Hamburg, ami a turné apróságait, hangulatát közelebb tudta hozni hozzánk.
A turnén egyre komolyabb és komolyabb közönség előtt játszott a zenekar: az 1984 karácsony előtti párizsi fellépésen megvolt az első 15 000 ember előtti koncert (ami saját koncert és nem fesztiválfellépés), hogy aztán ugyanezt a nézőszámot első ízben megugorják 1985 márciusában a tengerentúlon, Los Angelesben is. Az 1985 nyári fesztiválfellépéseken aztán ezeket a számokat is bőven megugrották: a belgiumi Rock Werchter fesztiválon 70 000, az athéni zavargásos fesztiválon pedig 80 000 ember előtt játszottak - ezek olyan számok, amelyet a "101"-en ugrik meg legközelebb a zenekar.
És amúgy is emlékezetes turné volt: a hamburgi koncertfelvétel, a böblingeni könnygáztámadás, a lenyűgöző bázeli koncertfelvétel, az athéni zavargás, a varsói és persze számunkra elsősorban az első budapesti fellépés mind-mind olyan esemény, ami emblematikussá varázsolja a turnét még 40 év távlatából is.
Innentől tehát időről időre fel-felidézzük a Some Great Reward Tour eseményeit és koncertjeit!
Ma 42 éve jelent meg a Depeche Mode egyik leghangulatosabb albuma, az A BROKEN FRAME, Brian Griffin díjnyertes borítójával.
Itt a teljes album:
Nagykorú lett a Live In Milan is
18 éve jelent meg a Touring The Angel hivatalos koncertkiadványa, a LIVE IN MILAN! Itt a teljes felvétel:
Dave december 5-én újra színpadra áll!
A MODE ON Facebook oldal értesülései alapján fogjuk még idén Dave-et színpadon látni! Gahan december 5-én egy Mark Lanegan emlékesten fog fellépéni, a Soulsavers frontembereként.
Vaughn George és Brian Griffin gondolatai a Some Great Rewardról
Én bírom Vaughn George meglátásait, hozzáállását, stílusát. A tegnap 40 éves Some Great Reward kapcsán is megosztotta a véleményét, két részben. Ebben az első részben általánosságban beszél a Some Great Reward album hangzásáról, hangulatáról, hátteréről.
Itt pedig konkrétan egyesével végigveszi az album dalait:
Ebben a videóban pedig az azóta elhunyt Brian Griffin pedig a Some Great Reward borítójáról beszél, amelyet ő tervezett:
A Some Great Reward nem kislemezes dalai, koncertverziókban
Ma pedig a Some Great Reward album azon dalainak a koncertverzióit vesszük végig, amelyek nem jelentek meg kislemezen. Ez nem is olyan könnyű, hiszen az albumnak csaknem a fele kislemezen végezte: a People Are People koncertverzióit márciusban, a Master And Servantét augusztusban vettem végig, a Blasphemous Rumours-ét és a vele dupla A oldalon megjelent Somebody-ét pedig novemberben fogom ledarálni. Úgyhogy marad 5 dal koncertverziója, amelyből ráadásul az egyik soha nem is volt koncerten, csak egy studio session-ön játszották el.
Elsőként nézzük tehát a Something To Do koncertváltozatait! Az album bővérű nyitódala messze a legnépszerűbb koncertdal volt a kislemezes dalok mellett a nyolcvanas években: a 101-ig minden egyes koncerten játszották. A Some Great Reward Tour minden egyes állomásán - a Master And Servant-ból kiimportált, "Slavery Whip"-nek nevezett intro után - ezzel kezdődött a koncert. Nem térünk el egy hanggal sem az albumbverziótól, de nem is kell, az öltönyös Dave máris felszántja a színpadot:
A Something To Do 1986-ban is a setlist része maradt, a koncertek kétharmada felé közeledve, egy pörgős blokk közepén játszották minden egyes Black Celebration Tour-koncerten. Ez a változat sem tér el az albumverziótól, bár a dobokat valamiért ütősebbnek érzem, mint egy turnéval ezelőtt.
A Something To Do a Music For The Masses Tour-ra is a setlist része maradt, mégpedig nagyon jó helyen csendült fel: a háromszámos Music For The Masses-kezdés után pörgette fel az "old-school" hangulatot. Alan ekkortájt nyilatkozta a dalról, hogy nagyon jól illik a koncertek folyamába a dal, ezért is játszák minden egyes koncertjükön. Következzék a 101 verzió!
A Something To Do a World Violation Tour-ra kikerült a koncertek dallistájából, és azóta már csak egyetlenegyszer bukkant elő, meglepő módon a Devotional Touron. Tudomásunk szerint egyszer játszották csak, Brüsszelben, a második estén, mindjárt a második ráadás első dalaként (a Fly On The Windscreen cseredalaként). Át is dolgozták némiképp a dalt, sokkal lassabban, nehézkesebben indul (mintha élődobok lennének benne, de nem azok voltak), aztán nem sokkal később átváltunk az albumverzióhoz közeli sebességre. Nagyon nagy kár, hogy csak egyszer játszották - és még nagyobb kár, hogy azóta egyszer sem!
A Lie To Me a Some Great Reward Touron szerepelt egyedül, mégpedig a koncertek közepén, a Martin-blokk után nem sokkal. Ez egy enyhén lakodalmas változata a dalnak, nagy meglepetésemre az Almost Predictable Almost blog szerzője, Dave nagyon szereti ezt a koncertverziót.
A zenekar is szereti, nézzük csak:
Martin Gore: „Nem tudom, hogy a legjobb verziót készítettük-e belőle, amit csak lehetett volna, de nekem nagyon tetszik, mint dal.”
Daniel Miller: „A Lie To Me szerintem az egyik legerősebb dal volt, amit Martin addig írt. Szerintem egyszerűen csodálatos érzés jelent meg benne.”
Martin Gore: „Ez volt az egyik első szám, amiben volt egy jellegzetes akkordváltás volt, amit az évek során túlhasználtam" során.”
Dave Gahan: „A Lie To Me egy olyan dal volt, amit már régóta játszottunk élőben, amit mindig is nagyon szerettem, szerintem nagyon egyszerű és közvetlen, és tulajdonképpen eljátszottunk az ötlettel, hogy eljátsszuk a Touring The Angel-en.
"Természetesen" a dal 1985 óta nem szerepel DM koncerteken.
Az It Doesn't Matter két turnén is szerepelt, igaz a Some Great Reward Touron csak egyszer. Ez az egy előadás azonban igen emlékezetesre sikeredett... A 39 évvel ezelőtti tokioi koncerten az egyszámos Martin blokknál Alan leült a zongorához, és - mint addig a turné minden előadásán - a Somebody-t kezdte el játszani. Meglepetésre Martin viszont - a turné során először - a Some Great Reward másik általa énekelt dalát, az It Doesn't Matter-t kezdte el rá énekelni. Szinte hallható Alan megrökönyödése, de aztán továbbjátszotta az egyre inkább improvizációba hajló Somebody-variánst, Martin pedig továbbra is maradt az It Doesn't Matter-nél. A koncert után állítólag az elfogyasztott jelentős mennyiségű szakét hibáztatta Martin a "bakiért" :) Itt hallható a meglehetősen kakofón, ráadásul nem túl jó minőségű verzió; egy kis bájos gyöngyszem a korai Depeche Mode világából!
Az It Doesn't Matter esetében az 1985-ös tokioi előadás után nem számítottam rá, hogy felcsendül még Depeche Mode koncerten, de tévedtem: 1988-ban volt a The Things You Said cseredala a Music For The Masses Touron. Jónéhány dupla helyszínen eljátszották a dalt (összesen 9 alkalommal), így Budapesten is ez a dal volt a második este! Következzék most az 1988 februári hamburgi koncertről a dal, ahol már hallhatóan nagy ováció fogadja. Nagyjából az albumverziót hallhatjuk, a vége felé kicsit más dallamon van énekelve a refrén:
És az utolsó koncertverziónk a Some Great Reward albumdalait figyelembe véve az If You Want kiváló koncertváltozata, amelyet sajnos csak a Some Great Reward Touron játszottak, minden egyes koncerten negyedikként. Az albumverzióhoz képest eltérés az, hogy egy kissé torz hatású szintidallam lekíséri Dave énekét, Dave a dal végén belevokálozik a dalba, és a dal végén is előtűnnek a Master And Servant-effektek (kissé ötlettelen, hogy egy másik dal effektjei feltűnnek itt is, lehet, hogy már időhiányban voltak a koncertverziók elkészítésénél a fiúk).
Sajnos az utolsó Some Great Reward-dalunk nem lett koncertverzió, hanem egy félig-meddig eljópofáskodott studio-session: de persze így is örültünk nagyon, amikor 2009-ben, a Sounds Of The Universe nagylemezhez tartozó DVD-n a négy studio session közül az egyike a STORIES OF OLD volt! A dal, amit soha nem játszottak még koncerten, még a Some Great Reward Touron sem... Poénkodva vezetik fel a dalt, szándékosan ügyetlenül játszva a spontaneitást: "Mi lenne, ha valami régi dalt játszanánk?" "Remek!" "Mondjuk valamit a Some Great Reward-ról?" "Jó!" Dave ekkor benyúl a kabátzsebébe, és előveszi a Stories Of Old dalszövegét: "Mit szólnátok a Stories Of Old-hoz?" Röhögés, majd Martin hangja: "Micsoda remek ötlet!". És felcsendül a dal, mindmáig egyedüli előadásban az együttestől (hiába bíztunk benne, hogy a Tour Of The Universe-ön valamilyen formában előkerül a dal...), remek, minimalista előadásban, gitárral, és az ezerszer hallott, fülünkbe égett szintidallammal, igaz az extra hosszú szöveg nem végig kerül előadásra.
És persze ma lett 44 éves a Depeche Mode is
Vicces, hogy napra pontosan 4 évvel a negyedik albumuk megjelenése előtt... erről többször is írtam már, legutóbb itt.