A Dream On volt az Exciter első kislemeze: 2001 április 23-án került a boltokba. 

A Dream On valóban egy teljesen új korszak nyitánya volt: ezt a dalt több mint két és fél év kiadványcsend után már szinte feszülten vártunk. Amikor végül megérkezett, különös elegye volt a könnyedségnek és a nyugtalanságnak – izgalmas, szokatlan, mégis nehezen megfejthető. Talán éppen ezért nem vált a zenekar klasszikus kislemezei közé sorolt darabbá, és azóta is van benne valami, amivel a hallgatók nem igazán tudnak mit kezdeni.

A dal szaggatott ritmikája, összetett basszusmenete és tompán pulzáló dobhangzása karakteres, de nem simulékony élményt ad; nem csoda, hogy a rajongói toplistákon ritkán kerül előkelő helyre. A hosszú, enigmatikus szöveg tovább fokozza a titokzatosságot – erről azonban majd később még részletesebben is szó esik. Ami viszont vitathatatlan: Dave vokális teljesítménye kiemelkedő, a jellegzetes „hümmögős” rész pedig kifejezetten emlékezetes. Külön öröm, hogy ismét együtt hallhatjuk Dave és Martin hangját, ami az előző albumon ritka pillanatnak számított.

Érdemes felidézni a klipverziót is, amelyet Los Angeles és Las Vegas között forgattak: igazi autós videó, látványos utómunkával, amely tovább erősíti a dal vibráló, nyugtalan atmoszféráját. A kisfilm azért is figyelemre méltó, mert ebben az időszakban a zenekar tudatosan nyitott más rendezők felé is; ezt az alkotást például Stéphane Sednaoui jegyzi.

Fletch: A ‘Dream On’ munkálataival kezdődött a folyamat. Talán egyike volt ez az első új számoknak, amelyet Martin megírt. Ezzel együtt, úgy érzem, a dal jól definiálja magát az egész albumot is. A szám tulajdonképpen nem más, mint egy elektromos ütem találkozása néhány blues-os, akusztikus gitárfutammal, amelyet egy igazán jól eltalált szöveg egészít ki a maga megkapó refrénjével. Örülök, hogy ezt a dalt vettük fel először és hiszem, hogy nagyban segített kijelölni az albumon hallható pozitív irányvonalat.

Martin: Nos, mindig is utáltam a számok jelentését fejtegetni. Már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert számomra jelent valamit egy dal, más számára pedig akár valami teljesen mást is jelenthet. Úgyhogy maximum a dal hangulatáról, illetve a megszületésének paramétereiről tudok beszámolni… Az eredeti demót Gareth [Jones] és Paul [Freegard] barátomnak játszottam le. A demóra persze akusztikus gitárral játszottam fel a számot… az alap ötlet ezzel szemben az volt, hogy a végére egyáltalán ne legyen benne gitár. Ki akartuk venni a gitárt, és ezáltal teljesen más irányba elvinni a számot. Amikor aztán már vagy négy napja dolgoztunk rajta és kialakult az a nagyon szeszélyes elektronikus ütem a háttérben, egy hirtelen ötlettel visszaraktuk az eredeti gitárszólamot. Az eredmény az volt, hogy kaptunk egy olyan blues-os, akusztikus gitárkíséretet, amely teljesen különbözött mindentől, amit a számban hallhatsz. Rájöttünk, hogy a kettő kombinációja valami igazán különös hangzást alkot. (a fordítás a HDMFC oldaláról származik).

Dave, 2017: „Mark Bell, aki az [Exciter] producere volt – és sajnos néhány éve meghalt, sajnos már nincs velünk – megtanított néhány érdekes dologra a hangom használatáról. Ő előtte Björkkel dolgozott, és sok mindent hasznosított a stúdióban abból, ahogy Björk bánik a hangjával. Megtanultam, hogyan kell szinte suttogva, nagyon halkan és nagyon közel énekelni a mikrofonhoz, hogyan használjam a hangomban lévő összes zörejt, hogy képes legyek létrehozni ezt a lényt, ezt a dolgot, és a „Dream On” szövegét tekintve egy olyan dal volt, ahol egy olyan karakterré válhatok minden szenvedés nélkül, ami csak akarok lenni. Beleléphettem, és kiléphettem belőle akármikor.” 

Martin, 2001: „Milliószor mondtam már, hogy nem szeretek annyira beszélni a dalokról, de azt elmondhatom, hogy sok emberről szól, akiket ismerek, és rólam. A dalok sosem szólnak egy konkrét dologról. A dalok a többi ember és az én önutálatomról szólnak. Hogyan tettem ezt tönkre?! „Itt az új kislemezünk, az önutálatról szól (…) Soha ne használd esküvői dalnak”

Mark Bell: „A „Dream On” két fő gitársávból áll. Az elsőhöz nejlonhúrokat használtunk, a második vonalhoz pedig acélhúrokat. Mindkét sávot nagyon közel vettük fel a mikrofonhoz, hogy sok zajt és egyfajta különleges „pumpaeffektet” kapjuk. Ha nagyon halkan játszol akusztikus gitáron, akkor sok furcsa hangot és zajt kapsz, amitől szinte elektronikusan hangzik. Volt tehát egy gitársávunk a megfelelő groove-val, és úgy dolgoztunk vele, mintha egy loop lenne. A másik vonalat a PlugIn Vocalignnal állítottuk be. Olyan volt, mint egy élő előadás, de nagyon feszes időzítéssel.” 

Mark Bell (2001, Keyboard magazin): „A „Dream On”-ban az elektronikus hangokat ugyanolyan tisztelettel kezeltük, mint az akusztikusakat. Nagyon unalmasnak találom, amikor az elektronikus dolgokat úgy kezelik, mintha a jövőből jöttek volna, azzal a sok fázis állogatással és hülye pattogással mindenfelé. Ez a dal igazán őszinte volt, a teljes élő előadással, érintetlenül, a dekoratív elektronikával, ami hozzáad a tempóhoz és a dal narratívájához.” (a DM Live Wiki oldalról fordítottam)

Folytassuk egy különleges Dream On változattal. A The Best Of Vol. 1 egyik speciális kiadásán (The Best Of, Volume 1 ACDMUTEL15 EU Promo @1 Version) a Dream On című dal különlegessége az, hogy noha a dal a kislemezváltozat „in medias res” kezdésével indul, a zárás mégsem olyan hirtelen, mint a single változatban, hanem fade out-tal szelíden elúszik (még az albumverzió sem úszik el fade out-tal).

A Dream On kislemez B-oldalas dala az EASY TIGER című szerzemény volt. Ez egy instrumentális, nagyon nyugodt alkotás, amelynek az első fele később rákerült az Exciter nagylemezre is, ezért a kislemezes változatot „Full Version” kiegészítéssel látták el. Az aktuális turné introjául is szolgáló dal első fele egy szépséges, lusta ambient beütésű alkotás, az Exciter-re jellemző tompa dobokkal és hangsúlyos basszusokkal. A dal második fele aztán (ami már nem került fel az Exciter-re és ami már nem szolgált koncertintro-nak sem) valamivel mozgalmasabb, az ütősök izgalmasabbak lesznek, és amolyan „Exciter-esen”, kotyogó dobokkal sodródik a dal a végkimenetel felé. Nem a legizgalmasabb Depeche Mode dal, de egy szépséges, jóleső, nyugodt, teret láttató alkotás.

Az európai kiadású maxi CD harmadik dala mindjárt a kiadvány – de talán az egész Exciter-korszak – leglenyűgözőbb, legbombasztikusabb alkotása. Az EASY TIGER (BERTRAND BURGALAT VS A.S. DRAGON VERSION) épphogycsak felhasználja az eredeti alkotás dallamát, ám ezt a dallamot a világ ledögösebb, legfunkysabb, leginkább „San Francisco utcáin hangulatú”, legfilmzenésebb, leginkább láttató zenei alapjaira teszi. Burgalat és az A.S. Dragon (ami egy zenekar) kettőse ebben az évben kiadott már egy szenzációs, hasonló hangulatú nagylemezt (érdemes csekkolni, Spotifyon is fent van), és ezt a hiperkúl hangulatú zenét sikeresen átültette a Depeche Mode kiadványra is. Talán az egyik legkevésbé DM-es remix ez, de egyszerűen: bomba!

A Dream On maxi második CD-jén az első dal a DREAM ON (BUSHWACKA TOUGH GUY REMIX). A mix készítője az ekkortájt népszerűsége csúcsán lévő Layo & Bushwacka! név mögött rejtőző DJ páros, Layo Paskin és Matthew Benjamin volt. A mix egyszerű klubremix, house alapütemmel, némi ürességgel, kissé szomorkás hangulattal – és hatalmas népszerűséggel: 2001 egyik legnagyobb klubslágere lett ugyanis a dal szerte a világon. A DJ-k ugyanis – miután az előző két DM lemez kislemezes mixei között kevés volt, ami az ínyükre volt – keblükre ölelték újra a zenekart, és 2001 nyarán-őszén lépni sem lehetett a Dream On-I Feel Loved-Freelove remixektől. Nemcsak a nagylemez (az Exciter) lett tehát populárisabb, hanem a mixek egy része is (de messze nem az összes!). A mix népszerűségére jellemző, hogy a második DM remixválogatás, a Remixes 2 81-11 első számának tették meg (kisebb érdekesség, hogy az egylemezes verzión egy rövidebb változat szerepel, a háromlemezesen  és a vinylen viszont ez):

Itt pedig az említett fél perccel rövidebb változat, az egylemezes kiadványról:

A második Dream On maxi második alkotása a DREAM ON (DAVE CLARKE ACOUSTIC VERSION), ami megkerülhetetlen jelentőségű brit DJ és producer, Dave Clarke munkája. Kisebb meglepetésre lelassított gitárjátékkal indul (pontosan így játszotta Martin az Exciter Touron, amikor az Easy Tiger-ből átment a Dream On-ba az intro), aztán bejön a kemény dobalap, ami valahogy az Ultra-korszak mixeire (főleg az Only When I Lose Myself Subsonic Legacy mixére) emlékeztet engem. A kitűnő mix nagyon hirtelen ér véget. Ez a változat is remixválogatáson végezte (ami – tekintve a remixelő hírnevét – nem is meglepő): ez a Remixes 81-04-en található meg.

A következő mixünk a DREAM ON (OCTAGON MAN MIX), amellyel belépünk az Exciter-korszakra igencsak jellemző „beteges mixek” közé. Octagon Man, azaz Jonathan Saul Kane már egyértelműen Martin ízlését tükrözi, annál is inkább, mert Octagon Man a Cess című dalával szerepelt az Exciter Tour koncertjei előtt felcsendülő Martin DJ szettben is. A mix nem könnyen hallgatható, többször mintha több hangsáv szólna együtt, bár legalább a ritmus nem csúszik szét, mint a következő mixnél... Gyakran rontottnak tűnik a hangzás is – igazi kísérleti zene, Martin 2001-es ízlésének tökéletes leképezése!

A második Dream On CD negyedik, utolsó dala egy még az Octagon Man Mixnél is szétcsúszottabb alkotás, szintén egy Martin DJ-szett „szökevénytől”. A DREAM ON (KID606 REMIX) úgy kezdődik, mint az eredeti változat, ám aztán néhány másodperc alatt a „teljes szétesés” lesz úrrá az alkotáson, és egy idegesítő, magas gépi hang vonul végig az alkotáson. Kid606, azaz a venezuelai (!) Miguel Trost De Pedro alkotásával indult a 2001-es Martin DJ szett (Nobody Wants To Be A Star Anymore), így legalább „visszamenőleg” érthető volt a szerepeltetése. Noha ez egy talán még nehezebben hallgatható mix, mint az Octagon Man (kortárs elektronikáért rajongó vájtfülűek előnyben), mégis valahogy sikerül hozni az Exciter korszak felületes, vibráló, széteső, enyhén beteges hangulatát.

2001-től a vinylek szűk évtizede következett a Depeche Mode diszkográfiájában: az Európában kapható 12”-esek közül egyetlen háromszámos kiadvány jelent mindössze meg. Ennek első dala a már ismert Bushwacka Tough Guy mix volt, a második pedig a DREAM ON (DAVE CLARKE REMIX). Ez talán a Depeche Mode történelmének legkeményebb hivatalosan kiadott mixe, semmi köze nincs a jobban ismert, CD-n is megjelenő akusztikus változathoz. Döngölős kezdés, és később sem ereszt a tempó és az agresszió – a remix többi összetevője (torzított Dave ének, zörejek) szerintem nem olyan izgalmasak, hogy megmentse ezt a változatot. Néhol Dave Clarke Club mix néven fut a remix elnevezése – tévesen.

A Dream On kislemez másik „vinyl only” mixe a DREAM ON (BUSHWACKA BLUNT MIX) volt, ami természetesen egy másik megközelítése volt Bushwacka részéről a dalnak, mint a klubos-houseos Tough Guy remix. Sejtelmes kezdés, izgalmas hangok, majd hirtelen mintha az albumverzióra váltanánk át, de aztán máris jön a négynegyed. Szerencsére azonban ezután nem fullad unalomba a remix, váratlan szintiszólamok jönnek, Dave hangja mint effekt van felhasználva: az ugyancsak tetszetős, ám eléggé üres Tough Guy mixhez képest váratlanul jó ez a változat!

Az Exciter korszak arról is híres volt, hogy különböző klub promó CD-kre meglepő, az alapverziókhoz képest új mixek kerültek fel. Ezért van a Dream On-nak, de főleg az I Feel Loved-nak és a Freelove-nak rengeteg átdolgozása. A Dream On-nak az USA-ban egy hatszámos DJ promója jelent meg, amelyen a Dave Clarke Acoustic Version-on kívül 5 vadonatúj mix volt megtalálható. Ezek közül négyet Richard Morel jegyzet, aki a Pink Noise név alatt már Pet Shop Boys remixekkel tette le a névjegyét 1996-ban (Se A Vida É). A négy mix – klubos, house-os jellege mellett – kifejezetten kellemes hallgatnivaló. Elsőként itt van tehát a DREAM ON (MOREL’S PINK NOISE RADIO EDIT!)

Az előző bejegyzésben említett Richard Morel (Pink Noise) mixekkel haladunk tovább. A következő a DREAM ON (MOREL’S PINK NOISE CLUB MIX), ami az előző radio editnek egy hosszabb változata. A meleg basszusok és a lüktető táncos ütemet megmaradtak szerencsére! Néha mintha Tori Amos: Professional Widow-jának Arman Van Helden remixéből bukkannának fel ismerős effektek…

Újabb Richard Morel (Pink Noise) mixszel folytatjuk a 20 éves Dream On kislemezezre való megemlékezésünket. A DREAM ON (MOREL’S PINK NOISE DUB) nem meglepő módon egy valamivel rövidebb, és kevesebb szöveggel bíró változata előbb említett Club Mixnek.

A Richard Morel-féle Dream On mixek legcsodálatosabbja a DREAM ON (MOREL’S PAIN IS WAITING MIX), ahol az eddigi klubos hangulatot szépséges, visszafogott, harmóniaalapú változatra cseréli Mr. Morel. Egyértelműen a kedvenc mixem a Pink Noise-újraértelmezések közül, noha mindegyiket élvezetesnek találom.

A következő mixünk egy igencsak fura szerzet: a Depeche Mode webmestere és „archiválója” (levéltárosa?) Daniel Barassi, azaz BRAT készített remixet a Dream On-hoz! Nem tudni, hogy hogy került oda emberünk, hogy remixet készítsen a DM-nek, még ha egy eldugott promó CD-re is: 3 évvel később aztán már egy széles körben hozzáférhető maxin is megmutathatta a tudását egy Mercy In You mix formájában. Az említett Mercy In You mix messze-messze jobban sikerült, mint ez a Dream On: igazi homemade-kalózmixes négynegyedes szögegyszerű mixről van szó, amelynek egyetlen érdekessége, hogy a vége felé Martin vokálsávja veszi át a főszerepet egy időre.

Néhány korlátozott példányszámban megjelenő, a Mute Records által DJ-knek szétszórt vinyl között az egyiken volt egy új mix: ez pedig a DREAM ON (OCTAGON MAN DUB). Ha az eredeti Octagon Man mix nehezebb hallgatható, akkor ez tényleg próbára teszi az egyszeri Depeche Mode rajongót! Valóban, ez a mix Octagon Man (azaz Jonathan Saul Kane) egy még súlyosabb merénylete a finomlelkű DM rajongók ellen. Széteső ritmusok, ijesztő dallamok, rontott hangzás, random elhalkulások, effektek össze-vissza: az ezredforduló IDM-hangzásának egy figyelemre méltó, nehezen emészthető lenyomata ez a mix. Haladó IDM-rajongónknak ajánlott! A mix aztán széles körben is elérhetővé vált az Exciter | The 12” Singles válogatáson.

Az amerikai 8 számos vinyl kiadványon szerepelt még egy eltérő mix, ez pedig a DREAM ON (BUSHWACKA TOUGH GUY DUB) változat. Ez nem meglepő módon egy még üresebb, instrumentális változata az eredeti remixnek. 

Ma 35 éve jelent meg a Depeche Mode történelmének egyik legkülönlegesebb kiadványa. Az X1-X2 elnevezésű, nyolclemezes (!) CD box set kizárólag Japánban jelent meg, az Alfa Records gondozásában. Mind a nyolc CD-nek külön címe volt: ezek számozások voltak különböző nyelveken (sorrendben: Uno, Zwei, Trois, Four, Cinco, Sex, Cemb, Oziem) stb.), valamint voltak alcímei is (szintén sorrendben: az első 3 lemeznek The Twelve Inches, a negyediknek Strange Mixes, az ötödiknek Instrumentals, a hatodiknak B-Sides, a hetediknek Live One, a nyolcadiknak Live Two). A még ma is jelentős összegért beszerezhető válogatás különlegességét a maga korszakában az adta, hogy korábban nehezebben hozzáférhető mixek is felbukkantak rajta (pl. Are People People?). És még számunkra is tartogat csemegét, hiszen három dal is kissé eltér rajta az általunk ismerttől, de ezekről később. 

Ezek voltak a borítók: 

Itt egy unboxing videó:

Két gyűjtői videó a két CD boxról:

Nézzük át akkor alaposabban a 8 CD tartalmát! Az igazi Depeche Mode geekeknek (szevasztok!) valódi csemege a 8 lemez tartalma. Annyi következetlenség, szervezetlenség, tévedés, slendriánság van itt, hogy csak úgy kapkodja a fejét az ember... de aztán három helyen csemegére lelhetünk, hiszen jónéhány másodperccel eltérő verziókra bukkanhatunk, szám szerint háromra. 

Az első CD mindjárt a Master And Servant ritkaságszámba menő amerikai mixével kezdődik. De csak annyi van idevetve, hogy "Black And Blue Remix", noha a mix teljes neve Master And Servant (U.S. Black & Blue Version). Ennyi elég, hogy a perfekcionista DM rajongónak az egekbe legyen a vérnyomása, pedig ez csak a kezdet. Ezután jön néhány mix, rendes elnevezéssel, majd jön ismét egy hányaveti "Everything Counts (Bomb The Bass Mix)", ami pedig tudvalevőleg az Everything Counts (Tim Simenon/Mark Saunders Remix) névre hallgat. Aztán jönnek tovább a mixek, noha feltűnően sok a Strangelove és az Enjoy The Silence mix közötti időszakból származó dal: hiába 1991-es a válogatás, egyáltalán nincs benne Policy Of Truth vagy World In My Eyes remix, ugyanakkor alig győzzük kerülgetni a Personal Jesus vagy a Strangelove mixeket. A Personal Jesus maxi annyira túlreprezentált, hogy még egy Dangerous (Hazchemix) is idekeveredett.

Az első CD aztán szépen le is zárul, majd a második szintén egy Master And Servant mixszel kezdődik (Slavery Whip), majd jön az igazi sokk, ugyanis a Shake The Disease-nek az Edit The Shake mixe van ráhazudva a borítóra, pedig ez egyértelműen a Remixed Extended verzió... Kettővel később szinte már fel se kapjuk a fejünket, amikor az A Question Of Time (New Town Mix/Live Remix) csak hanyagul New Town mixként szerepel a kiadványon. Rögtön utána jön a Strangelove mixe is flegmán "Bomb The Bass Mix" néven elnevezve, pedig ez is egy Tim Simenon/Mark Saunders Remix - igaz ez a legtöbb nevű DM mix, mert máshol meg Highjack, vagy HiJack néven is hivatkoznak rá... Aztán jön 4 hiba nélküli remix - érdekesség, hogy az Enjoy The Silence Ricki Tik Tik mixéből a rövidebbiks szerepel itt. 

A harmadik CD-n jönnek az igazi érdekességek. Először is meglepően a múltba nyúlunk: eddig Master And Servant-nál korábbi mixekről szó sem volt, de most visszamerészkedtünk egészen a... na jó, nem a New Life-ig, csak a Leave In Silence-ig, de ez a kiadvány eddigi termését figyelembe véve már szép eredménynek mondható. És aztán a második helyen jön is a kiadvány első különlegessége: a Get The Balance Right (Combination Mix) ugyanis  itt nem elhalkul, hanem néhány másodperccel tovább tart és hirtelen ér véget. Hallgassuk: 

És nem kell sokat várni a következő különlegességre: egy Everything Counts (In Larger Amounts) után máris jön egy Stripped (Highland mix), ami majdnem 20 másodperccel hosszabb, mint az eredeti - nagyon érdekes hallani a korábban ismeretlen lecsengését!

Ezután 5 további mixszel zárul a "Twelve Inch" szekció - természetesen itt is vannak további Strangelove és Personal Jesus mixek, és véletlenül sem megyünk az Enjoy The Silence után időrendben - majd pedig jön a negyedik lemez, ami a "Strange Mixes" alcímet kapta. Máris az egyik legidegesítőbb Depeche Mode mixszel, a Something To Do (Metal Mix)-szel kezdődik, ráadásul itt valamiért egybeírtál a "Metalmixet". Következik az Are People People?, ami ekkortájt ritkaságnak számított, majd további valóban különös mixek, bár mondjuk az A Question Of Lust Minimal mixet nem nevezném különösebben embertpróbálónak.

Máris a ötös CD jön, ahol az instrumentálisok következnek. Hányavetin csak annyi szerepel a borítón, hogy Any Second Now (pedig az Altered mixről van szó), hogy "My Secret Garden" (pedig a Further Excerpts From: My Secret Garden szerepel a lemezen) - aztán váratlanul megemberelik magukat és az Oberkorn Development mixét már rendesen kiírják. A The Great Outdoors!-ból azért gyorsan lespórolnak egy felkiáltójelet, majd a sok B-oldalas instrumentális közé idecsempészik az It Doesn't Matter Two (Instrumental)-t - hogy aztán teljesen érthetetlenül lehagyják a Sibeling-et a Memphisto utánról... a Sonata No. 14 in C#m nyegle "Moonlight Sonata" elnevezése pedig már szinte szót sem érdemel. 

A hatos CD-n elvileg a B-oldalasak szerepelnek, el is kezdik, hogy Ice Machine, Shout (felkiáltójel ismét lespórolva), aztán jön az Any Second Now - de hát ez az albumverzió, a Martin által énekelt "Voices", nem az a változat, ami a Just Can't Get Enough B-oldalán szerepel! Újabb megmosolyogtató hiba... Aztán jön a Now, This Is Fun, amelyből egyrészt elspórolnak egy vesszőt, másrészről viszont ez a kiadvány harmadik eltérő változata: itt ugyanis egy darabig a sima 7'' verzió hallható, egészen a végéig, ahol viszont a dal az Extended Version-jának hosszabb lezárása csendül fel, Dave "this is funny!" bekiabálásaival. Íme:

A Now, This Is Fun után nagy ugrások kezdődnek a B-oldalasok sorában: az Oberkorn mindjárt nem szerepel itt (oké, az az instrumentálisok között már szerepelt, igaz a Development mixével), úgyhogy akkor az instrumentálisok elmellőzésével máris a Work Hard következik. És várjuk a Fools-t - hát azt várhatjuk. A Fools ugyanis nem szerepel a B-oldalasok között... az oka rejtély! Talán azért nem, mert Alan-szerzemény - villan be a mentőgondolat, ami azonnal el is engedhető, mert az Alan-szerzemény In Your Memory jön, aztán viszont a (Set Me Free) Remotivate Me ismét rejtélyes módon hiányzik - természetesen helyhiányról nem lehet szó, csak slendriánságról... Aztán végül a Flexible-től a Route 66-ig szépen elmennek a B-oldalasok, nincs újabb hiba, viszont hol van a Dangerous? A Sea Of Sin-Happiest Girl párost kár is várnunk, hiszen ugye ez egy olyan válogatás, ahol az Enjoy The Silence a legutolsó kiadvány, amelyről dalt válogattak...

Nézzük inkább a két utolsó CD-t, a koncertverziókat! Na, itt aztán tényleg van minden, mint a búcsúban. Szépen elkezdődik a My Secret Garden az 1982-es koncertről, várjuk a See You-t, ehhez képest a Shout! következik, a koncert végéről. A kilencedik számig szépen elmennek a Hammersmith Odeon koncert jól ismert dalai, teljesen random sorrendben (és persze nem mindegyik: nincs Satellite, The Meaning Of Love, A Photograph Of You), aztán jön a hidegzuhany, váratlanul 1984-be Liverpoolba érkezünk egy Ice Machine-Everything Counts párossal, hogy a buli egy 1986 Birminghames More Than A Party-val legyen nyakonöntve. 

És az utolsó CD-n tényleg átváltunk a tortadobáló bohózat kategóriájába: egy alaposan megvágott Black Celebration-nel kezdünk a 101-ről (!), majd jön 2 dal az A Question Of Lust maxiról, az 1984-es baseli koncertről (If You Want, Shame), aztán Liverpoolba váltunk (Two Minute Warning - ebben még a Discogs is téved, mert ő ezt is Bázelbe képzeli). Innentől pedig már tényleg a fejünket kapkodjuk: hajmeresztő vágásokkal jön egy Master And Servant a 101-ről, egy Something To Do 1986 Birminghamből, egy Somebody 1984 Liverpoolból, egy People Are People ismét a 101-ről, egy Told You So 1984 Liverpoolból, egy Blasphemous Rumours 1986 Birminghamből, hogy aztán a teljesen kaotikus válogatást a 101-ről idevágott Stripped és A Question Of Time zárja. 

Így zárul tehát a ma 35 éves X1-X2 lemez. Remélem, ti is élveztétek az utazást! 

Vajon az a Behind The Wheel remix az, amit már ismerünk?

"A Depeche Mode első remixalbuma, a Remixes 81-04 nagy sikert aratott, és mindenkinek eszébe juttatta, hogy valójában mennyi jó Depeche Mode-remix készült eddig. A Sounds Of The Universe és a következő album közötti űrt kitöltendő, megjelent egy újabb remixalbum, a Remixes 2: 81-11 címmel.

Az album promóciójához ki kellett választani egy kislemezt, és miután legutóbb az Enjoy The Silence-t használták fel és tették tönkre, a zenekar a második legismertebb daluk mellett döntött, és az A Photograph Of You-t választotta erre a szerepre. Az utolsó pillanatban azonban mindenki meggondolta magát, és helyette a Personal Jesus 2011-et kaptuk. A világ soha nem fogja hallani az A Photograph Of You 23 perces remixét, amelyet Brian Eno és Kylie Minogue készített, és ez nagy baj.

A Personal Jesus 2011 azért kapta ezt a nevet, mert 2011-ben remixelték és adták ki. Íme a története egy többnyire feledhető remix-sorozatnak, egy szép színes bakelitnek és sajnos az utolsó BONG-nak.

A kislemez

A Personal Jesus 2011, a BONG43, először 2011. április 18-án jelent meg digitálisan, a dal fő verziójával, a The Stargate Mix-szel, valamint az Alex Metric Remix Edit-tel. A fizikai formátumok 2011. május 30-án követték.

A kislemezről alig jelentek meg kritikák. A Remixes 2: 81-11 című albumról írt kritikájában a Pitchfork így írt a The Stargate Mixről:

„A „Personal Jesus” három itt található remixéből az egyik elég jó. (Ez a Stargate-féle, akik annyira nagy Depeche Mode-rajongók, hogy belecsempészték a Master and Servant című dalból egy zenei idézetet Rihanna „S&M” című számába. Az ő verziójuk egyben az egyetlen a három lemezen található három szám közül, amely négy perc alatt marad.)”

A promóciós CD egyes verzióihoz mellékelt jegyzetekben Tor Hermansen, a Stargate tagja megerősítette, hogy Rihanna elmondta neki, hogy Depeche Mode-rajongó. Úgy ám.

A Superdeluxedition weboldalon megjelent albumkritika így írt a The Stargate Mixről:

„A Personal Jesus Stargate Mix felvidít, ahogy közeledünk a lemez végéhez, ezzel a klasszikus dal felemelő, trance-es rádiós változatával.”

A zenekar a szokásos lelkesedéssel népszerűsítette az új kislemezt, és úgy tűnt, hogy mindenféle promóciós kötelezettséget figyelmen kívül hagy. Ekkorra a fizikai kislemezek eladásai már csökkenőben voltak, mivel az emberek a letöltéseket részesítették előnyben a valódi lemezekkel szemben, ismerős sztori. A Depeche Mode régóta rajongó közönsége azonban nagyrészt a fizikai formátumok generációja, ezért mindig elvárjuk, sőt követeljük a 12 hüvelykes kislemezt és a CD-t, hogy vég nélkül zenghessünk arról, hogy a digitális formátumban nem lehet igazán átérezni a zenét, és mennyivel jobb, ha egy valódi termék van a kezünkben, stb. Ismeritek a forgatókönyvet – legyünk őszinték, ahelyett, hogy kinevettétek volna az utolsó mondatot, valójában mindannyian bólogattatok.

Akárhogy is, a Depeche Mode és más klasszikus zenekarok rajongói táborát leszámítva 2011-ben senki sem vett fizikai formátumokat, mivel az már annyira 1990-es évekbeli dolog volt. Ennek eredményeként néhányan kockáztattuk, hogy kinevetnek minket, amikor elmentünk egy valódi boltba megvenni ezt („Depeche mi, haver? Egy lemez? Haha. Azt hiszem, a Tainted Love 7"-es kislemezen jött ki – azok ők?”), a többiek pedig a megbízható Mute Bankhoz fordultak, a bankhoz, amely mindig biztosít vinyl-szolgáltatást, és ezeknek az erőfeszítéseknek az eredményeként a kislemez a brit slágerlistákra repült...

...a 119. helyre. Ó jaj.

A Stargate Mix elég jó, rádióbarát, csipogós, trance-es stílusban, és ez a legjobb mix a kislemezen elérhető különböző Personal Jesus verziók közül. Alapvetően rendben van, és nem olyan rossz, mint a Peace vagy a Hole To Feed, szóval ez máris plusz pont.

Ezt a verziót soha nem játszották élőben, ami elég ésszerű döntésnek tűnik. Valójában bármely turnén oda nem illő lett volna, kivéve a Delta Machine turnét, ahol a dalnak volt egy 43 perces, lassú bevezetője. Az tényleg sokkoló volt.

A videó

A Personal Jesus eredeti videója egy Corbijn-mesterkurzus volt, és gyönyörűen mutatta be a zenekar új, kígyózó Violator-korszakbeli stílusát, megalkotva az adott korszak első ikonikus képeit.

A Personal Jesus 2011-es videója sokban hasonlít az eredetire, abban az értelemben, hogy emberek szerepelnek benne, akik a Personal Jesus egyik verziójának lejátszása közben kószálnak. Ezeket a dolgokat leszámítva viszont valójában egy rakás szemét.

A Cseh Köztársaság Pzlen nevű régiójában forgatták, és ebben sem szerepel a zenekar. Ehelyett egy csapat embert láthatunk, akik megpróbálnak vízbe fojtani egy boszorkánysággal vádolt nőt. A nő állítólag azt mondta, hogy ha mindannyian őszinték lennénk, beismernénk, hogy a Sounds Of The Universe egy rossz album. De ez felbőszítette a Fekete Rajt (legalábbis annak Pzlenben tanyázó frakcióját), akik nem voltak hajlandók ezt elfogadni. Megpróbálták tehát vízbe fojtani.

A videó főszereplője azonban nevet a végén, amikor kijön a vízből, és elrepül, míg a zavarodott Sounds Of The Universe-rajongók átgondolják a helyzetüket.

Vagy valami ilyesmi. Megpróbáltam, tényleg, de alig van mit mondani erről a klipről.

A cikk további része formátumelemzésekkel itt található.

Kerek évfordulós kiadványunk van, amiről rutinos olvasóink tudják, hogy egész napos bejegyzéssorozatot takar: ma 15 éve jelent meg a PERSONAL JESUS '11, azaz más néven a PERSONAL JESUS (THE STARGATE REMIX), amely az azévi, 2011-es remixválogatást, a Remixes 2 81-11-et volt hivatott beharangozni. A CD és vinyl kiadvány megegyezett, és mindegyiken csak Personal Jesus remixek voltak megtalálhatóak - a digitális és US vinyl kiadványokon lehetett bukkanni más dalok eldugott remixeire is. A fő verziót készítő Stargate elnevezésű producercsapat korábban a legszélesebb körű sztárgárdával dolgozott Michael Jacksontól Britney Spears-en és Rihannán át Wiz Khalifáig, így igazán nagy fogás volt őket elkapni egy remixre. A kompakt, pörgős Stargate remix a kislemez mellett a Remixes 2 81-11 1 CD-s és 3 CD-s változatára is felkerült, sőt még egy klip is készült hozzá, amelyben - a kor "DM klip divatjának" megfelelően - nem szerepeltek az együttes tagjai.

A ma 15 éve kiadott Personal Jesus '11 kiadvány tartalma CD-n és 12'' vinylen tökéletesen megegyezik, mindössze sorrendben térnek el: sőt, a promó CD-n is csak 1 plusz eltérő változat található (7'' kislemez ehhez a kiadványhoz nem tartozott). A következő remix a PERSONAL JESUS (ALEX METRIC REMIX), amely a Grammy-díjas brit DJ és producer remixe. A döngetős, kemény, kissé németes hatású remix leginkább figyelemre méltó része a kiállás majd a felpörgetés kb. a háromnegyed résznél. Korrekt remix, semmi több.

A 2004-es Call On Me című gigaslágert jegyző svéd ERIC PRYDZ két remixet is készített a 2011-es DM remixválogatásra; a Never Let Me Down Again rákerült magára a remixlemezre (bár ezen a kislemezen is megjelent), a PERSONAL JESUS (ERIC PRYDZ REMIX) pedig a kislemezen landolt. Igazi bombasztikus kétezres évek eleji house-hangzás, acides kapargatásokkal, hatalmas terekkel, és technikailag kifogástalan, ám a DM remixek világától kissé idegen hangulattal. Itt is van egy hatalmas kiállás-visszajövés a dal kétharmada környékén - táncolj, Balaton Sound! :) Eric 2013-ban egyébként újragondolta a remixet, és még 2019-ben is aratott vele a fesztiválokon

2011-ben olyan dolog történt, ami 1986-ban elképzelhetetlen lett volna: a Duran Duran-ból Nick Rhodes, a Duran Duran lemezeken is produceri feladatokat vállaló (és pl. a Bruno Marsnak köszönhetően világslágerré váló Uptown Funk szerzői között található) Mark Ronson, valamint a Mark Ronsonnal gyakran együtt dolgozó Andrew Wyatt remixet készített a Depeche Mode-nak! A zenészek keresztnevéből összeállított remixnév, a PERSONAL JESUS (M.A.N. remix) a kiadvány leginkább retrospektív darabja, az A Pain That I'm Used To-szerű zajaival és a kilencvenes éveket idéző szintihangokkal.

És hogy melyik szerintem a legjobb remix a ma 15 éves Personal Jesus '11 kiadványon? Számomra egyértelműen a SIE-MEDWAY SMITH REMIX, amely olyan hangokkal kezdődik, ami egy remekül sikerült buli végén a fáradtság által a letompult tudaton átszűrődő hangokra emlékeztet (és valahogy pont úgy hangzik Dave hangja, annyira keményen és "fémesen", ahogyszeretjük), majd elindul a kifejezetten ízlésesen felépített remix, amely a csúcspont után egy gyönyörű vonós-szekcióval zárul - és nemcsak a CD és a vinyl zárul ezzel, hanem a Remixes 2 81-11 három CD-s változata is. Sie-Medway Smith ekkortájt nagyon élt a DM körül: az ő nevéhez fűződik a Ghost Le Weekend remixe is, és felbukkan a neve a DM 2011-es U2 feldolgozásánremiál, a So Cruel-nél is. Az itt látható rajongói videón pedig a valaha volt legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófa, a Wilhelm Gustloff elsüllyesztése látható.

Nézzük tovább a Personal Jesus '11 remixcsomagot! Az ALEX METRIC REMIX EDIT - nyilvánvalóan - egy rövidített változat az Alex Metric változatból, amely a digitálisan letölthető kiadványon és a promó CD-n jelent meg, majd végül ez a változat került fel a Remixes 2 81-11 CD három CD-s változatában a harmadik CD legelső számaként.

És végül a Sie-Medway Smith mixnek is van egy eltérő változata: az iTunes Store-ból letölthető változat a SIE MEDWAY-SMITH DUB változat, amelynek érdekessége, hogy elírva "Smitb Dub"-ként volt letölthető, és ez azóta is elkíséri a dalt; így került fel Spotify-ra, és a most megosztott Youtube-változat is "gondosan elírva" látható - bosszantó kicsit. A remix - ahogy azt a DM dub verzióitól megszokhattuk - egy "fogyókúrás változata" az eredeti remixnek, rövidebb kezdéssel, kevesebb szöveggel, és az eredeti Sie-Medway Smith remix varázsának szinte teljes eltűnésével, bár legalább az elveszett vonósok megmaradtak a végén.

Az amerikai piacra szánt Personal Jesus 2011 12'' vinyl mellett a legkülönfélébb, általában skandináv boltok (valamint pl. a német Napster streaming-szolgáltató) bónusz digitális remixe volt 2011-ben a THE SUN AND THE RAINFALL (BLACK LIGHT ODYSSEY FURTHER EXCERPTS). A Black Light Odyssey (azaz Anton Floria és Craig DeGraff közös projektje) korábban már az Oh Well-hez készített egy bánatos hangulatú, nyolcvanas évekbe kalauzoló remixet, így tökéletes ötlet volt számukra a szomorkás, esős hangulatú The Sun And The Rainfall feldolgozás. És a kapcsolódás tökéletesen sikerült: a bánatos hangulat megőrzése mellett ott van a táncosság, és az egyszerre 80-as évekbeli és modern tánczenei megoldások. Újabb remek mix - sőt, ingyen (Soundcloudon) hozzáférhető még a mix dub és "Estranged" változata is.

Szintén a Personal Jesus 2011 amerikai piacra szánt 12'' vinyljén szerepelt a THE SINNER IN ME (SIXTOES REMIX). A Sixtoes produkció 2009 körül volt nagyon foglalkoztatva a DM háza táján, emlékezzünk csak a Come Back, a Jezebel és a Peace mixeire, amelyek persze leginkább a dalok érzelemmel teli, vonósokkal kísért előadása volt. A The Sinner In Me-vel is mindent megpróbálnak, de mivel nem a DM történelmének legdallamosabb alkotásáról van szó (a hangszerelése viszont kiváló), ezért nehezebb "megmenteni" a dalt. Mindenesetre a bónusz kiadványok között elfér ez is :)