Depeche Mode összes

Depeche Mode összes

Biztos, hogy jól megy minden? 30 éve Hongkongban járt a Depeche Mode

2024. március 16. - Szigi.
30 éve Hongkongban járt a Depeche Mode. Ez a fellépés többmindenről volt nevezetes, elsősorban arról, hogy (vélhetően) első ízben Martin énekelte a Condemnation-t. A SOFAD érzelmes balladáját 1993-ban és 1994 február 15., Johannesburg között Dave énekelte. Johannesburg és Hongkong között csak a Melbourne és a Sydney koncert felvételét ismerjük, ezeken a helyszíneken nem volt a Condemnation: Hongkongtól pedig minden alkalommal a turnén Martin énekelte a dalt. Könnyen elképzelhető, hogy Dave nem tudta kiénekelni a bonyolult, nagy hangterjedelmű alkotást (legalábbis 1998-ban is ez volt a kifogás, amikor Dave megfázása miatt a Condemnation néhány alkalommal hiányzott a setlistből). Martin kicsit máshogy énekelte a dalt, új színt adva a Condemnation-höz. Érdekesség, hogy ez az a dal, amit később is hol Dave, hol Martin adott elő - hogy aztán a Memento Mori Touron testvériesen osztozva, duettként csendüljön fel az érzelmes alkotás.
 
Ezeken a koncerteken tehát Martin nem 2, hanem 3 (!) dalt énekelt a koncert közepén (ezek általában a Condemnation, az A Question Of Lust és az I Want You Now voltak), vélhetően ezzel is tehermentesítve az ekkortájt már súlyos drogproblémákkal küzdő Dave-et. Ugyanakkor Martin alkoholproblémái is súlyosnak bizonyultak, erről Daryl Bamonte is beszámol az Exotic Tour Diaryban. A zenekar mindenese (és leendő billentyűse :D ) pont Hongkongból számol be a következőképpen:
 
"Ezt nem fogjátok elhinni! Martin Gore túl sok barackpálinkát iszik és seprűvel beszélget! Esküszöm, hogy ez történik. Kérdezzétek Alant!"
 
Dave állapotára pedig jellemző talán az a rövid történet, amit Andrew Bull koncertszervező és felesége 2011 áprilisában nyilatkozott a 'That's Shanghai' magazinnak. A DM Live Wikiről fordítok:
 
Sally Kwok: "Elmondok egy vicces történetet a Depeche Mode-ról, akik nem voltak hajlandóak feljönni a színpadra Hongkongban, és az énekes csak négyszemközt akart beszélni velem."
 
Andrew Bull: "Dave [Gahan] a Depeche Mode-ból úgy döntött, hogy a feleségem az a múzsája. Alapvetően az történt, hogy Dave nem szerette, ha a színpadról bármilyen reklámtábla-szalagot lát. De hát ez egy futballstadion volt, ahol éves szerződéseket kötnek, így fizetnem kellett az embereknek, hogy fénybe borítsák a stadiont, és fekete drapériát tegyenek a Cathay Pacific hirdetőtábláira - a szerződés teljes megszegésével -, mivel Sally ezzel nyugtatta meg Dave-et az öltözőben."
 
Maga a koncert jól sikerült, bár a Policy Of Truth nagyon vérszegényen kezdődik, és néhány másodperc múlva le is áll. Dave néhány vakkantás után újraindítja a bandát, és ekkor már jól megy minden. Jól megy minden?

No flamenco, no John The Revelator - Madrid, második este

Madridban duplázott a Depeche Mode. Sajnos, alig néhány koncerttel a turné befejezése előtt megvolt az első setliströvidülés is: a mostani gigantikusan hosszú koncertek egy dallal rövidülni látszanak, mivel nem játszották a John The Revelator-t. Ha esetleg tényleg itt lenne a turné hivatalos koncertkiadványának a felvétele, akkor hiányolnunk kell a Condemnation-t is, mivel a második este is a Waiting For The Night-ot játszották; és nem lesz/lenne rajta a Before We Drown sem, mivel az első estés Speak To Me helyett most a My Favourite Stranger volt a repertoáron. (nem beszélve természetesen a turné korábbi, emblematikusnak gondolt dalairól, mint a Sister Of Night, a World In My Eyes, a Wrong, a Soul With Me, vagy éppen az A Question Of Lust). Reméljük, hogy mégis inkább Mexikóvárosban volt az a turnéfelvétel, és most csak a flamencotáncos hölgy miatt készült videó, aki egyébként nem lépett színpadra a második estén.

Madrid, második este, setlist:

Speak To Me (intro)
My Cosmos Is Mine
Wagging Tongue
Walking In My Shoes
It's No Good
Policy Of Truth
In Your Room
Everything Counts
Precious
My Favourite Stranger
Strangelove
Heaven
Ghosts Again
I Feel You
A Pain That I'm Used To
Behind The Wheel
Black Celebration
Stripped
Enjoy The Silence

Waiting For The Night
Just Can't Get Enough
Never Let Me Down Again
Personal Jesus

Tegnap este így hangzott az Enjoy The Silence:

A Never Let Me Down Again karlengetésével búcsúzunk mára - see you in Budapest!

És akkor itt van búcsúzóul a Never Let Me Down Again a 101-ről, amelynek a végén elindul az a karlengetős rész, amelyet kevesebb, mint 2 hét múlva Budapesten is láthatunk! :)
 

A 101 újrakiadásai és a Blasphemous Rumours

A 101 eddig két újrakiadást élt meg. 2003-ban a Mute Records újra kiadta a lemezt SACD formátumban. Ez lényegében három formátumban tartalmazta a 101-et - többcsatornás SACD, sztereó SACD és PCM sztereó (CD audio). A többcsatornás hang 5.1-ben került bemutatásra, és jobban visszaadta az élő élményt. Az SACD Észak-Amerikában nem jelent meg. Nyomdahibák miatt azonban a készlet első példányszámát beárnyékolta egy rosszul kódolt többcsatornás SACD réteg, amely az első lemezen hallgathatatlan volt. A sztereó SACD és CD hangrétegek nem voltak érintettek. A többcsatornás réteg bónuszként rejtett sávként a "Pimpf" teljes verzióját is tartalmazta.
 
2003-ban a filmet is újra kiadták, a korszak divatos formátumában, DVD-n. Az első lemezen a játékfilm volt megtlaálható, valamint egy Pennebaker, Hegedűs és a zenekar kommentárja. A második lemezen Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher új interji voltak hallhatóak, igaz, mindegyikük az akkoriban zajló szólóprojektjeikről nyilatkozott: Paper Monsters (Gahan), Counterfeit² (Gore) és Client (Fletcher). Mindhárom interjút külön-külön Pennebaker és Hegedus készítette. Daniel Millerrel, a zenekar menedzserével, Jonathan Kesslerrel és a "buszos gyerekek" közül hárommal készült interjúk is helyet kaptak. A különleges bónuszok között szerepelnek a Rose Bowl-koncertről készült videofelvételek, köztük korábban nem publikált felvételek is.
 
Alan Wilder nem kívánt részt venni az újrakiadás munkálataiban és interjúiban.
 
2021-ben Blu-Rayen jelent meg egy újrakiadás, az eredeti film 4k-s szkennelésén alapuló, feljavított képminőséggel, korábban kiadatlan felvételekkel együtt. Egy limitált kiadású box set is megjelent, amely egy könyvet, posztert és egyéb különleges tartalmakat tartalmaz.
 
Jöjjön a Blasphemous Rumours felvétele:

Mik a legjobbak a 101-en?

A 101 ragyogó formában mutatja a zenekart. Soha többé nem volt ilyen jó a Behind The Wheel, a Stripped, a Black Celebration és sokak szerint az Everything Counts sem: diadalmasan búcsúzott a Nothing, a Pleasure Little Treasure, a Something To Do (egy 1993-as fellépést leszámítva), a Blasphemous Rumours vagy éppen a People Are People. A Shake The Disease is kiváló itt, nézzük meg:
 

Just Can't Get Enough - a 101 árnyoldalai

A 101 alig felfedett árnyoldalai közé tartozik a lassan kontroll alól kicsúszó önpusztítás mérték, valamint az a tény, hogy Dave házassága zátonyra futni látszik. Már ott van a második feleség is a közelében, és már ott vannak a drogok is az életében, amely aztán néhány évvel később csaknem megölik őt.
 
"A show túláradó erejére következtethetünk egy rövid, koncert utáni dialógusból. A keverő elmondja, hogy „az énekkeverés különösen kemény meló volt”, mire a figyelmes Wilder megjegyzi: „Remélem, sok zengetőt tettél rá.” A turné rendezője, J. D. Fanger a kábult Gore-ra néz, és azt mondja: „Ez olyan hely, ahol a vokálok különösen szárazán hangzanak. Hiába próbálod meg őket kicsit lágyítani, még mindig túl tiszták, nem?” Pennebaker ezután egy színfalak mögötti képet vág be, melyen a láthatóan letaglózott Gahan törölközőbe temeti az arcát, és háttal a kamerának egy nő vigasztalja - valószínűleg Jo Gahan, aki a kis Jackkel nézte végig a koncertet.
Daniel Miller kezdett aggódni a romlott, féktelen folyamatosan pörgő életmód mellékhatásai miatt. „Elkezdtem idegeskedni miattuk, mert láttam a pusztulás következményeit. Rengetegen vették körül őket, barátok, stábtagok, akik mind bulizni akartak és jól akarták érezni magukat, úgyhogy egymást hergelték. Láttam, ahogy az önkontroll szépen elsuhan, kicsúszik a kezükből, de nem sok mindent tudtam tenni. Az unalom, a rutin, a slepp talpnyalása, mind kikészítik az embert. Személy szerint nem láttam őket drogozni. Megpróbálták elrejteni előlem ezt az oldalukat. Egyszer sem láttam őket, amikor nyomták, kivéve amikor füveztek. Természetesen láttam őket belőve, de soha nem vették elő előttem és lőtték be magukat - egyszer sem. Úgy érzem, a nagybácsis szerepem miatt kicsit szégyellték magukat előttem.” Wilder: „Mákom van, mert én nem válok könnyen függővé. Szeretek inni és féktelen is tudok lenni, de nem az vagyok, akinek folyamatosan a szélsőségekben kell élnie. Elég biztos hátterem van, és ez előnyömre vált, ez biztos.”
Dave Gahan nagyon érzékeny és könnyedén tévútra lehetett vezetni a turnék során. A banda frontembereként folyamatosan a középpontban volt a rajongók, a média és a slepp által is. Van egy magányos oldala is, de Wilder rámutat, hogy: „Gahan természetéből fakadóan vicces, szórakoztató, elbűvölő és nyitott, de egyértelmű, hogy a sérülékenysége, ami mindezzel együtt nagyon vonzó személyiséggé varázsolja, sokszor a problémák okozója is. Ez az előnye az előadói habitusának, ugyanakkor az embernek az az érzése vele kapcsolatban, mintha valamit folyamatosan kutatna.”
A Music For the Masses idején Gahan teljesen összezavarodott: „Mindenem megvolt, amire valaha is vágytam, de igazából teljesen elveszett voltam. Nem hiszem, hogy tudatában voltam, ki vagyok valójában. Undorítónak éreztem magam, folyamatosan csaltam a feleségem, miközben a szemébe hazudtam, amikor hazaértem, pedig csak ki kellett volna önteni a lelkemet. Rá kellett jönnöm, hogy miért és hogyan.” 1993-ban ezt nyilatkozta a Vox-nak: „Az évek során úgy érzem, egy szar alak voltam. Nem igazán tetszett, amit létrehoztam a saját életemben.” Azon is gyötrődött, hogy nem tudott továbblépni személyes és művészi korlátáiból. Gondolataiba mélyedve Chris Carr igy idézi fel egy félelmetesen profétikus beszélgetését Gahannal a Music For the Masses turnén: „Dave megkért, hogy dumáljunk egy kicsit - egy ideig nem sokat foglalkoztam a dologgal közölte, hogy »Nincsenek többé igazi rock and roll arcok.« Mire én: »mire gondolsz?« »Olyanok, akik azért csinálják, mert tényleg hisznek benne.« Erre én: De hát itt van a Guns ’N’ Roses, meg Iggy Pop és Neil Young, ők »igazhívők«, már ha bedőlsz ennek az egésznek. Dave-nek főleg Nick Cave-el kapcsolatban voltak ilyen gondolatai, még Martin hívta fel rá a figyelmét, aki teljesen más szemmel kezdte a zenéket hallgatni és értelmezni. Ami fontosabb volt, hogy Dave egyre nagyobb tömegeknek énekelt és fogalma nem volt, mit kell tennie. Ügy érezte, többnek kell lennie. Dave úgy döntött, hogy feláldozza magát, és mindent megtesz, hogy a rock and roll megmaradjon a maga tisztaságában, úgyhogy addig feszítette, ameddig csak tudta.”
 
Just Can't Get Enough

101 slágerlistás helyezések és egy Strangelove

Nagy-Britanniában a 101 album magasabb helyezést ért el, mint a Music For the Masses, ami 1989 márciusában a 7. helyet érte el. Gore így kommentálja: „Nem tudom, hogy a dupla album a zenekar egy periódusának a végét jelenti-e, de biztos, hogy egy korszak, illetve egy évtized végét is jelenti. 1980-ban kezdtük, ez az album pedig 1989-ben jelenik meg. A következő, akármit is csinálunk, nem fog 1990 előtt megjelenni, ami viszont már az új évtized kezdete.”
 
Következzék a Strangelove a 101-ről:
 

süti beállítások módosítása
Mobil