Kétnapos bejegyzéscúnami következik: ma 30 éve jelent meg ugyanis a Depeche Mode egyik legemblematikusabb, és szerintem egyik legjobb kislemeze, a WALKING IN MY SHOES!
Az albumváltozatról már hosszasan áradoztam a Songs Of Faith And Devotion megjelenése kapcsán. A klip-és kislemezverzió valamivel rövidebb, és pont a dal gyönyörű levezetéséből csíptek le egy szakaszt. Ezenfelül plusz gitárok vannak ebben a változatban, valamint mintha a versszakok alatti kísérteties zenei háttér is erősebb lenne. Természetesen erősebben ki van hangsúlyozva az éneksáv is, valamint a Wikipedia szerint a dobok is erőteljesebbek - én ez utóbbit nem hallom. Ami megmaradt: a dal már-már meglepően költői és hosszadalmas szövege, ami mintha egy bíróság előtti védőbeszéd lenne, a rendkívül rétegzett, szövetszerű zenei hangzás és a végtelenül panaszos, szívet tépő énekstílus. Szerencsére a bridge-nél megmaradtak az albumverzió vonósszerű hangjai, amelyek elkísérik a dalt a refrénbe is. Megmaradt a legkedvesebb részem is, amikor az utolsó refrén előtt Dave Martin nélkül énekli azt, hogy "try walking in my shoes, try walking in my shoes..." És természetesen megmaradt a DM történetének számomra legkáprázatosabb szintiszólója is, amelyet a dal végén "síró" gitárok kísérnek.
Martin ezt nyilatkozta a dalról: "Ha mindenképpen választanom kellene, akkor azt mondanám, hogy számomra a Walking In My Shoes minden idők legjobb Depeche Mode száma - a kedvenc számom! Véleményem szerint fantasztikus melódia... a mondanivaló és az egész zenei felépítés tökéletesen passzol. A hangszerelés is érdekes."
Alan ezt nyilatkozta: " Számunkra szokatlan módszerrel, azaz közös jammeléssel készült. Martin gitározott, én basszusgitároztam, és egy ritmusgépet futtattunk - ez csak azért volt, hogy kialakuljon a szám alapérzéke -, és sok próbálgatás után a refrén basszusvonala és gitármintája a helyére került. Ettől a ponttól kezdve Flood és én elkezdtük felépíteni a különböző dobloopokat, a vonós hangszereléseket, a fő riffet (amely egy zongorát és egy csembalót kombinált össze egy torzított gitárerősítőn keresztül*) és az összes többi apróságot. Ezzel szemben a versszakok basszusgitár-játéka sokkal problémásabb volt, és valójában csak az utolsó pillanatban íródott meg." (*=ezt Steve Lyon nemrég megcáfolta Vaughn George műsorában, szerinte csak zongoráról van szó, amelyet egy rosszul működő walkmannel vettek fel).
A dal a 14. helyezést érte el a brit lemezlistán, ami a 4 SOFAD kislemez közül a leggyengébbnek számít, de még így is elfogadhatónak számít, főleg például a Music For The Masses-időszak helyezéseihez képest.
A dalhoz egy művészi klipet forgattak, Anton Corbijn rendezésében, amelynek sötét, groteszk látványvilágát felismerhetően Hieronymus Bosch és Pieter Bruegel the Elder festményei ihlették.
A második versszak elején egy felvétel látható Martinról, Andyről és Alanről, meztelen nőkkel az ölükben. Ezt az amerikai MTV-verzióból eltávolították, és a három tagot a klip korábbi részéből származó felvételekkel helyettesítették. A vágatlan változat megtalálható a The Videos 86-98, Devotional, The Best Of, Volume 1 és Video Singles Collection DVD-ken.
Nézzük, Martinnak mi volt a véleménye a klipről, a Video Singles Collection DVD audiokommentár-szekciójában: "Igazán szeretem ezt a klipet. Talán említettem, hogy Anton Corbijn jellemzően nem készít számunkra részletekbe menő forgatókönyvet. Megoszt természetesen néhány részletet, de abból csak sejthető, hogy milyen lesz a végeredmény. Ekkor és ott annyit tudtuk, hogy alapvetően Hieronymus Bosch látvány világára épít ezúttal. Persze egészen addig, amíg a setbe nem léptünk be, ahol megpillantottuk a kosztümös statisztákat, gyakorlatilag fogalmunk sem volt, hogyan fog mindez kinézni. Igazából talán még azzal sem voltunk előzetesen tisztába, hogy milyen szerepek várnak ránk, mint például az üvegnek nyomott arcok. Anton régóta élvezi a feltétlen bizalmunkat, és ez a kezdetek óta így van. A Corbijn-időszak előtt gyakorlatilag nem bíztunk senkiben, nyilván nem ok nélkül. Emlékeim szerint a legelső klip, amely kellemes meglepést okozott, a 'Stripped' volt. Peter Care rendezte. A korai videókban elég puhánynak néztünk ki, és talán ez volt az első eset, hogy ez egy kicsit megváltozott. Nem mondom, hogy ultra kemények lettünk, de azért enyhített valamit a puhány imázson az, hogy effektíve autókat törtünk a klipben, haha! Egy fokkal jobb, mint láncra verve gurulni a földön, teljes sminkben és rúzzsal a szánkon ('Master And Servant'), haha! Anton 1986-ban, a 'Black Celebration' album kiadását követően kezdett el velünk dolgozni. Az 'A Question Of Time' klip volt az első közös munkánk. A 'Black Celebration' album sok szempontból forduló pont volt a karrierünkben. Elképzelhető, hogy ha a 'Some Great Reward' lemezhez hasonló új albummal rukkolunk elő, akkor Anton Corbijn soha nem kezd el velünk dolgozni. Jó időzítéssel egybe esett az, hogy mi magunk is komolyodtunk és előnyünkre változtunk, azzal hogy elkezdtünk Antonnal dolgozni. Anton 1986 előtt még nem a videóklipjeiről volt híres, hiszen talán ha egy párat forgatott mielőtt elkezdtünk ezen a fronton együtt dolgozni. Sokan tudják azt is, hogy igazából azért vállalta el az 'A Question Of Time' klipet, mert éppen Amerikában turnéztunk, és ott kellett forgatni a videót. Valamiért szeretett volna Amerikában forgatni, így kapóra jött neki a lehetőség. Ki tudja, mi lett volna, ha épp nem ott turnézunk akkor - talán sohasem találunk egymásra. Akkor most itt ülnénk és hosszú órákon keresztül csak rosszabbnál rosszabb klipeket néznénk, haha! Az 'In Your Room' klip turné közben forgott, de talán a 'Walking In My Shoes' még a turné kezdete előtt lett felvéve. Erre azért emlékszem pontosan, mert az 'In Your Room' forgatási napján elfelejtettem enni, este pedig egy bárban kötöttünk ki. Másnap persze hidegrázást és rohamot kaptam valahol, így aztán biztosan emlékszem, hogy ez a turnén történt, haha. Ez a klip viszont még a turné kezdete előtt készült, ha jól emlékszem, talán Londonban. Hatalmas stúdió set volt, talán a legnagyobb; az 'In Your Room' set ennél kisebb lett végül. Az ötlet, a megvalósítás mindenképpen a 'Walking In My Shoes' esetében volt a leggrandiózusabb az életünkben." (Martin szavai a HDMFC honlapjáról származnak).
Íme az említett klip (ez a meztelen nős változat):