15 éve a Tour Of The Universe-en egy olyan szám debütált a Martin-blokkban, ami addig még soha nem csendült fel Depeche Mode koncerten: ez pedig az INSIGHT volt! A dal aztán hosszabb időre bebetonozta magát a setlistbe, majd egy turné kihagyás után a Global Spirit Tour második európai szakaszán is jónéhány alkalommal felcsendült: így mindkét téli Sportarénás koncerten hallhattuk ezt a dalt (2010-ben és 2018-ban is).
A turnéblog nem tesz említést a meglepetésdalról:
"Lyon - ami Franciaország egyik kulináris fővárosaként ismert - messze az egyik legelbűvőlőbb hely, amit valaha láttam. Érdekes és misztikus utcácskák, meglepő butikok, egyedülálló kulturális történelem. Csodálatos és szórakoztató emberek.
A Halle Tony Garnier-ben játszottunk, ami a második legnagyobb koncerthelyszín Franciaországban a párizsi Bercy mellett, és persze telt házunk volt, 16.000 nézővel! Rhone-Alpes megye tárt karokkal várta tehát a DM rajongókat"
40 éve Ludwingshafenben tartott a Some Great Reward Tour nyugatnémetországi korszaka, azaz fél évvel az Elton Johnos fesztiválkoncert után egy sportcsarnok-fellépésre is visszatértek a Rajna-parti iparvárosba. Erről is van teljes audio koncertfelvétel, meglepően "közeli" Dave énekkel, íme:
Ma 15 éve Barcelonába érkezett a Depeche Mode, hogy egy dupla koncerten felvegye az aktuális DVD - és CD! - anyagát a Tour Of The Universe-ről. A CD ekkortájt nem is tűnt teljesen indokoltnak, hiszen a Live Here Now CD-kiadványok nagyjából lefedték a rajongók ezirányú igényeit - viszont például a streaming-szolgáltatókon mai napig csak a barcelonai CD-k hanganyaga van fent, a többi Live Here Now CD anyaga nem. Egy kiadvány, ami később elnyeri az értelmét! :)
Az első este a turnéblog lelkesen számol be az eseményekről. Olvassuk csak: feltűnik benne egy baleset, Daryl Bamonte és egy régi A-Ha szám is :)
"Ahogy Barcelonába érkeztünk a koncert előtt, és becsekkoltunk a helyszínre, a szokásos dolgok történtek: a kaja megérkezett, néhány rajongó már ott téblábolt és néhány ismerős arc a DM crew-ból is feltűnt az arénában.
Ez az aréna egy hatalmas hely, gyönyörű környezetben, szóval a rajongók gyönyörű környezetben várakoztak odakint, a Palau St. Jordi felé felfelé jövet, ami egyébként egy tökéletes helyszín egy fedett bulihoz. A DM turnégépezete 8 órakor kelt életre, és ezen a „kora délutáni” színpadi beálláson lenyűgözően néztek ki – van valami gyönyörűséges, amikor látod a fényeket és a kivetítőt, teljes pompájában, de közönség nélkül.
A setlist néhány meglepetést tartogatott. A Dave nélküli banda átfutott néhány DM klasszikust, és egy fantasztikus verzióját a One Caress-nek, ami önmaga volt a letisztult tökéletesség. Martint a kék-fehér csíkos angórapulcsija és a hatalmas tollas kalapja tartott melegen a hideg, és üres arénában.
A hangpróba után PeterToo szórakoztatott minket azzal, hogy leesett a lépcsőn, kificamítva a bokáját és a csuklóját. A délutánt így aztán jeges pakolásban töltötte, hogy azon panaszkodhasson, hogy mennyire kellemetlen a jég, de legalább a duzzanata lelohadt.
Mindenesetre jónéhány kamerát szúrtunk ki a koncerthelyszínen, így világossá vált a rajongók számára is, hogy a Tour Of The Universe DVD itt lesz rögzítve. Azzal együtt, hogy ez a koncert fel lesz véve, nem tűnt különösebben másnak a mostani este sem, mint a többi – nyilvánvalóan minden nap más kamerabeállítással dolgoznak a fiúk, csak ma este ez jobban szembetűnt.A legfőbb különbség a koncerthelyszín hátsó részére, a közönségre irányított fényekben volt – a Never Let Me Down Again hullámzása ezúttal is hatásos volt.
A koncerten jó volt, a közönségnek eltartott azért pár számig, hogy igazán feloldódjon – de amikor végre feloldódtak, azonnal ott volt az a bizonyos vegytiszta DM-varázslat. A koncert egészen biztosan remek alapanyag lesz a DVD-re.
Az afterpartyn beleütköztem a barátaimba és a családomba, igazán ünnepélyes volt a légkör. Az afterparty zenéjét egyébként a Legendás Daryl Bamonte-nak köszönhetjük, aki maximálisan megbízott az iPod-jában, egészen addig, amíg az el nem kezdett játszani egy régi A-Ha dalt – de aztán hamar lecserélte valami jobban odaillő, táncolható dalra A drága jó feleségem ezt a pillanatot választotta, hogy megtanítsa Darylnak a „zsebredugott kéz” táncot.
Ki vagyok merülve, de még ennél is izgatottabb vagyok a holnapi koncerttel kapcsolatban, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen…"
A második este így szólt a turnéblog:
"A tegnap esti twitterfesztivál (és a csodálatos koncert) után egy viszonylag nyugodt napot töltöttem a csodálatos Barcelonában. Kialudtam magam, késői reggeli, séta a tengerparton Mr. és Mrs. Big Pete-tel, egy kis ebéd, némi vásárlás, majd visszatérten a koncerthelyszínre. Valamiért valami mindig is akadályozott abban, hogy végignézzem a Soulsavers teljes fellépését, de ma este végre sikerült. Tényleg nagyon jó, és a spanyol közönség rendkívül jól fogadta. Imádtam.
A Depeche Mode koncertje egy őrület volt - az elejétől a végéig nagyon keményen zúzott a banda. Dave úgy égett, ahogy még soha nem láttam őt - a kifutón tett kirándulásaitól felrobbant a hely - a közönség táplálkozott belőle, és fordítva. Martin a zokniját is leénekelte (nem szó szerint - a zokni és a cipő is rajta maradt az egész műsor alatt), Fletch pedig szorgalmasan tekergette a gombokat, és lázba hozta a tömeget.
Az „I Feel You” headbangelős szekció volt a csúcspont számomra, de persze én odavagyok a súlyos ütemekért. A „Policy Of Truth” kapott egy kis újragondolást, Christian másképp játszotta, mint általában - ez egy finom változtatás volt, de nagyon feldobta a számot, ami számomra egy újabb csúcspontot jelentett. A „Home” kántálást végül Dave vezényelte a színlelt botjával, és nagyon beindította a tömeget. Egyre gyorsabb és gyorsabb lett, míg végül csak állt ott nevetve, és a tömegnek fel kellett adnia, hogy próbálja tartani a tempót. Nagyon vicces volt!
Általánosságban elmondható, hogy ma este kicsit átrendezték a setlistet, kihagyták a „World In My Eyes”-t, az „It's No Good”-ot más helyre tették, a „Sister Of Night”-ot is bevették, a „Dressed In Black”-et a „One Caress” helyett, a „Come Back”-et a „Miles Away” helyett, a „Waiting For The Night”-ot pedig csak egy estére hozták vissza. Elég érdekes két ilyen különböző setlistet egymás után látni.
A „Fly On The Windscreen” alatt kiosontam a mobil stúdióba és belekukkantottam a felvételekbe - már így is lenyűgözően nézett ki és hangzott, és ez „csak” az élő keverés volt. Jó volt újra látni néhány ismerős arcot a Live Here Now-tól - hiányoztak a legutóbbi koncertekről. Eléggé más felállást hoztak magukkal, mint amit eddig láttam.
A koncert után felmentünk a színfalak mögötti vendéglátóhelyre, hogy megigyuk a kilépő italunkat. Amikor Fletch belépett a terembe, tapsvihar fogadta, amit még soha nem láttam korábban. Egyértelmű volt, hogy a ma esti műsor rendkívüli volt, és szerencsére volt ott egy kamerastáb, amely megörökítette. A show utáni iPod-csatában Bamonte volt ismét a leggyorsabb ember a közmondásos ravaszon, aki az Apple kütyüjét a sztereóhoz csatlakoztatta, és egy elektro ütemekkel teli szettel indította a dolgokat. Erőfeszítéseit azonban meghiúsította egy bizonyos Mr. Gore, akinek iPodja több reggae zenét tartalmazott, mint amennyit még a legkeményebb rastafari is el tudna képzelni".
5 éve, a 40. születésnapomon együtt ültünk a Corvin moziban és néztük az új DM koncert-dokumentumfilmet, a SPIRITS IN THE FOREST című alkotást. Összességében aztán meglepően megosztott volt a rajongók reakciója a filmmel kapcsolatban. Sokan kiemelik a gyönyörűen fényképezett koncerthelyszíneket, az érzelmes sztorikat és azt, hogy végre nem egy steril koncertfilmet láthattunk, hanem a rajongás és a személyesség került előtérbe a filmben. Jónéhányan viszont kifogásolják, hogy kevés volt a zene, a sztorik nem futottak sehová, nem igazán tudtuk meg egyik történetnek sem a végét, és nem volt valódi kapcsolat a rajongók és a zenekar között; mintha két különböző filmet néztünk volna párhuzamosan. Sokan nehezményezték a saját neméhez vonzódó brazil rajongó kapcsolatának kidomborítását, megint mások a kemoterápiáról szerettek volna kevesebbet megtudni. A magyar rajongók közül sokan kapták fel a fejüket a román rajongón, aki az Enjoy The Silence átértelmezését a saját bevallása szerint „ősi román hegyek között” forgatta. Sokan érzelmesnek, megint mások hatásvadásznak tartották a Precious és a válás, valamint az A Pain That I’m Used To és a kemoterápia összekötését. Néhányan csalódottak voltak, hogy a magyar rajongók nem kerültek szóba a filmben, de Kalenda Niki magyar zászlója a Never Let Me Down Again alatt így is jónéhányunk szívét megdobogtatta. Sokan találták fülsértőnek a koncertfelvétel hangzását (főleg az első néhány dalnál), ami éles ellentétben állt a film „rajongói” részének a kiváló hangzásával. Jópár rajongó szerint a filmnek hirtelen lett vége, és amikor a mozi meghatott közönsége tapsban, és esetleg éneklésben tört volna ki, teljesen váratlanul bevágták a gúnyos arcú kolumbiai rajongót: „Mit néztek? Már vége a filmnek!”. E sorok írója például nagyon hiányolta Dave elbúcsúzását a Just Can’t Get Enough végén: „That’s all, Folks!” Sokan viszont kiemelik, hogy a Personal Jesus és a Never Let Me Down Again sose volt még ilyen hangulatos, hiszen majdnem végig a színpadról mutatták a tomboló közönséget.
40 éve volt az első Some Great Reward Touros koncert Németországban, Essenben. Van erről egy elég rosszul szóló teljes koncertfelvételünk. Csak rajongóknak!
Ma 20 éve DJ-zett Andy Fletcher Budapesten, a Hajógyári Szigeten található Events Hallban - már amennyiben a Client tagjainak csókolgatása és különböző DM lemezek borítójának felmutatása DJ-zésnek számít. Mindenesetre a buli óriási és nagyon jó látni Fletchet:
A HDMFC interjúját eddig nem is láttam az esemény kapcsán, íme:
"Management: Daryl Bamonte" - ez áll DEDE: CALLING THE CLOCK című szépséges souldala alatt a Youtube-on. Daryl kérésére vállalta el állítólag Alan Wilder, hogy zongorázik a dalban. Ez a ma 8 éves dal mindmáig Alan utolsó "zenei életjele". Dede karrierje is csak mostanában indul újra, legalábbis most láttam tőle néhány új dalt a Spotify-on.
A gyűjteményes videoklip-válogatás a kislemezekhez tartozó klipeket szedte csokorba. Végre felkerültek a korai, Some Great Videos VHS-ről lemaradt klipek (See You, The Meaning Of Love, Leave In Silence, Get The Balance Right), a kiadvány hiányosságát (Strange és Strange Too klipek, azaz Pimpf, Clean, Halo, illetve a hosszú Behind The Wheel) pedig tavaly pótolta a Strange és a Strange Too DVD és Blu-Ray kiadvány. A Video Singles Collection extrái között a szintén Some Great Videos-ról ismert People Are People hosszú változata (azaz a Different Mix) is idekerült, valamint 3 korábban ismeretlen klipverziót is láthattunk. A "havas" Stripped és a hosszabb, albumverziós Soothe My Soul mellett a But Not Tonight "Pool" verzióját is láthatjuk. Nem tudom pontosan, miért ("medence" pont, hogy az eredeti klipben látható többet), mindenesetre ebben a verzióban többet veszik a zenekart, kevesebb a filmbevágás, valamint Dave nem szemből, hanem kissé oldalról látható éneklés közben.