Depeche Mode összes

Depeche Mode összes


Egy újabb keringő, ami aztán meglepő fordulatot vesz

2020. március 19. - Szigi.

A Policy Of Truth kemény igazsága után egy rendkívül nyálas, macskanyávogás-szerű effekttel kezdődik a következő dal, szerencsére aztán a BLUE DRESS többi része már sokkal inkább emlékeztet az album többi részének keménységére és mélységére, mint az ijesztő nyávogásszerű hang. A Sweetest Perfection…

Tovább

A dal, amit sokáig nem kívántam koncertekre, aztán most már megint igen

Azt kell mondanom, hogy a Sweetest Perfection hidegrázós őrülete után a PERSONAL JESUS ismerős csapatása a Violator harmadik számaként szinte felüdülésként hat. Nagyon érdekes látni, ahogy ez az 1989-ben kissé hűvösen fogadott kislemez hogy lett a Depeche Mode egyik (?) legnagyobb slágere és egyik…

Tovább

Egy gonosz, örvénylő ballada, félrevezető címmel

A World In My Eyes sötét, kemény alaphangulata folytatódik a második dalban is. Elszórt, egyre erősödő ütősök után megszólal egy hang, ami elsőre nem egyértelmű, hogy Dave-é, vagy Martiné: az angyalhangú Martin ugyanis kifejezetten mélyen, vészjóslóan kezdi el a lemez második dalát, amelynek címe…

Tovább

9 dal, 1 szó, 1 vallás. Ma 30 éves a Violator!

A legnagyobb (?). A legtöbb példányszámban eladott. A rajongók körében a legnépszerűbb (?). Az ikonikus borítójú. A 9 tökéletes (?) dallal megtöltött 47 perc. A legjobb (?). Ma 30 éves a VIOLATOR! Ma és holnap csak ezzel az albummal, a kiadás körülményeivel és a zaklatott dedikálással fogunk…

Tovább

A Violator bemutatója a los angelesi KROQ rádióban, Andy és Alan közreműködésével!

A Violator bemutatója a los angelesi KROQ rádióban, Andy és Alan közreműködésével!

Tovább

"Violator - a személyes megszállottságom" Amanda Stock írása az Almost Predictable Almost blogról

Ma ismét egy nagyon személyes beszámoló következik az Almost Predictable Almost blogról: egy hölgy, bizonyos Amanda Stock emlékei és érzései következnek a Violator albumról! "Violator - a személyes megszállottságom 22 éves voltam, amikor megjelent a ragyogó, magával ragadó Violator 1990…

Tovább

Blue Dress - az Almost Predictable Almost blog ajánlásával

Az utolsó dal ma az Almost Predictable Almost blogról.   Blue Dress   "Egy NME interjúban, 1990 február 17.-én Martin azt mondta: "Aztán ott van még a Blue Dress - az aztán egy perverz dal! Az az alapötlet, hogy egy lány ruháját nézzük és rájövünk, hogy ez az, ami a világot…

Tovább

Sweetest Perfection - az Almost Predictable Almost blog ajánlásával

Ezen a történelmi napon sem feledkezünk meg az évfordulós Violator-ről, és az Almost Predictable Blog bejegyzéseiről. A mai írásban David McElroy a Violator három dalával foglalkozik: elsőként a Sweetest Perfection-nel. "Sweetest Perfection A Violator második dala egy mestermű. Az albumot nyitó…

Tovább

Egy rózsa mind felett! 29 éves a Violator.

Egy rózsa mind felett! A legjobb album? Vagy egy technos-Kraftwerkes, "nyúmódos" kitérő, ahogy annak idején a rajongók egy része gondolta? Ma 29 éve jelent meg a VIOLATOR!  

Tovább

Egy teljes 2003-as Martin Gore koncertfelvétel Kölnből!

A ma 15 éves Counterfeit 2-re egy kölni koncertfelvétellel emlékezünk, 2003-ból. Figyelem, olyan DM dalok csendülnek fel majd, mind a Surrender, a Sweetest Perfection, vagy a The Love Thieves!

Tovább
süti beállítások módosítása