"Véleményem szerint a Some Great Reward a Depeche Mode legkülönlegesebb lemeze és egyedülálló hatással bír. Bár a zenekar az 1990-es Violator-on ért fel alkotói csúcsára és tökéletes elegye mindannak, amiről az együttes szól, a Some Great Reward előadását tartom egyik legfontosabb, legjelentősebb lépésüknek. Romantikus albumról beszélünk. Mint tudjuk, a csapat zenéjét eleinte gyakran nevezték (tévesen) neo-romantikusnak, de ez a korong igazán mély és valódi érzelmeket rejt, el lehet benne veszni.
A debütálás ígéretes volt a Speak & Spell-lel, sokkal több annál, mint amennyire ma tartják, volt benne valami megfoghatatlan, ami miatt közel áll hozzám. Érdekes kis post-punk / disco egyveleg. Persze később sokat változtak, de a 45 perces album épp egyszerűségében remek. A Broken Frame a zenekar legsötétebb munkája, kísérletező és idegen. Nem túlságosan jelentős, de érdekes hallgatnivaló, amelyből ugyanakkor hiányzik az első lemez könnyedebb, közvetlenebb világa. Az Everything Counts perceiben klasszikus dalt szállító, 1983-as Construction Time Again pedig számomra csalódás volt, elveszettnek éreztem a fiúkat, az említett ismert tételen kívül csak 1-2 kiemelkedő pillanat volt jellemző rá, a többi beleveszett a színtelen átlagosságba. Mintha egyszerre folytatták volna a kísérletezést és egyszerre próbáltak volna épkézláb dalokat írni, de végül egyik sem sikerült volna igazán, így az egész korong számomra befejezetlennek hat.
A Depeche Mode egyébként tipikusan az a zenekar, amely folyamatosan épített (jelen cikkünk tárgya, vagy a Music for the Masses), pár album után elérte a csúcsot (Violator), majd következett a jelentős hanyatlás (Ultra, Exciter), hogy egy évtizeddel később újra magukra találjanak, hogy múltjukhoz méltó kiadványok jelenhessenek meg (Playing the Angel). Valahogy benne volt a levegőben, hogy végre egy kompakt, összeszedett album jelenik majd meg a 80-as évek közepén, az első jel természetesen a People Are People EP volt, mely átgondolt irányt mutatott és a címadó szerzemény bizonyította, hogy rátalált saját hangzásvilágára az együttes. A legszembetűnőbb tény először is az, hogy teljes értékű dalokat hallhatunk, mind a 9 darab előremutat és nincsenek kihagyások, gyenge pontok.
A Something to Do melódiamentesen, de lendületesen és feszültségteljesen nyitja a korongot, teljes hatását a lemezt egészében hallgatva éri el. Minimalista és jól is áll neki ez a fajta megközelítés. A Lie to Me-ben jellegzetes dallamok tűnnek fel, de nem tör ki, épp ebben kereshető zsenialitása, igazán szép és erős darab, a lemez egyik valódi fénypontja. A People Are People ekkor már sláger volt, mint már említettem, kislemezről ismerhette a közönség és egyértelmű, hogy az időszak egyik legnépszerűbb szerzeményévé nőtte ki magát. Mellesleg a Some Great Reward előadásába is remekük beleillik.
Az album, ahogy korábban írtam, minimalista hozzáállást képvisel. Az ilyen típusú zene a legmélyebb érzelmeket rejtheti, itt a legfeltűnőbb, hogy hatással volt rájuk a hetvenes évek végi post-punk feltűnés, de nagyon jól kavarják el zenéjükben az eme stílusú együttesek hatását, ezért is sajátosnak hat és a végeredmény igazán szuper.
A második harmadban kísérletező hangokat, dallamokat hallhatunk, de mégis egész dalokká állnak össze. Először talán furcsán hat majd az It Doesn't Matter, de több hallgatással rájövünk, hogy nagyon mély tétel, ráadásul új színt visz az összképbe. Balladisztikus, de elfogadó, és őszinte. A Stories of Old-dal középtempóban haladunk előre, sötétebb, mint bármely másik dal a lemezen. Nem tartozik a húzó, meghatározó pillanatok közé, de mégis helyén van benne minden és egyben hallgatva tökéletesen működik. A második harmadra egyébként hatványozottan jellemző a visszafogottság, a Somebody c. Martin Gore által előadott szerzemény pedig egyedülálló, azelőtt és azóta sem született hasonló felfogású ballada a Depeche Mode zenekar neve alatt és megérdemli sikerét. Zongora témáira épül, igazából nincs is benne más hangszer, de jól prezentálja az album hangulatát. Boldogságot keres, elfogadja a körülötte kialakult elhagyatottságot, majd megnyugszik és tovább lép. A Some Great Reward-ra egyébként teljesen ez a gondolatmenet jellemző, a Mennyországot keresi, és közben megbarátkozik a környezet szürkeségével. Mélyre ás, a lent rejtőző gyönyöröket titokban tartja, de ugyanakkor érezhető a boldogság illata a rejtélyek mögött.
A befejező harmad hordozza az igazi energiákat, itt már a felszínen is vihar kavarog. A Master and Servant mára már klasszikussá vált, megjelenése idején még volt pár kételkedő a minőségét illetően. A korong legélesebb, mondhatni kicsit erőszakos darabja, de jól áll neki, miközben lüktető tempójával, csapkodó ütemeivel, érdekes megoldásaival és eltalált dallamaival az egyik legérdekesebb állomássá válik, mindig történik benne valami, de megáll a saját lábán, egyáltalán nem kusza. Az ezt követő If You Want csakis egyben felfedezve működik, vannak benne fogós részek, de tipikusan jellemző rá, hogy igazi értékét csak így tudja megmutatni. A lemez itt válik kis sajátos labirintussá és garanciát ad arra, hogy újra és újra előveszed majd. Kanyarog, utazgat a mélyben és bár a Depeche Mode egy felszínen tökéletesen működő előadó, észre kell, hogy vegyük, hogy a Some Great Reward-on a sötétbe invitálnak minket, számunkra ismeretlen területre és ha odafigyelünk, rengeteg csodát felfedezhetünk. Zsenialitása abban rejtőzik, hogy mindenki más-más élményt szerez a hallgatása közben. Nem hagyták el teljesen a kísérletezést, de igazi, önálló dalokat írtak, ami egészben működik a leginkább. Nincs még egy ehhez hasonló lemezük.
Node ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, kell az utolsó darab, a szenzációs finálé, mely felteszi az i-re a pontot. Ha egyetlen dalt kellene kiválasztanom, hogy bemutathassam vele a lemez üzenetét, az egyértelműen a Blasphemous Rumours lenne, ebben a darabban minden benne van, amiről nem hogy csak a Some Great Reward album, de az egész együttes szól. Egy apró kis lépés és létérzés a Mennyországban, egyszerűen csodálatos, soha nem írtak ennél fantasztikusabb és gyönyörűbb dalt, mely egyszerre húz le a legmélyebb titkok világába és egyszerre tör ki a felszínen, hogy megmutassa az álmok országát a fényben. Ha véget ér, teljessé válik az út és úgy érzed majd, újra el kell indulnod rajta, hogy újra átélhesd a boldogságot saját angyalod szárnyain. Az utolsó tételben minden kiegyenlítődik, értelmet kap a kísérletezés és melankólia egyaránt. Egésszé válik, és épp ez hiányzott mind a Broken Frame-ből és a Construction Time Again-ből is. Itt azonban egyenesbe jövünk. Átérünk a másik oldalra, ahol mindenki megtalálja majd saját örömörvényét.
A Some Great Reward különleges utazást kínál, egyedülálló kiadvány ez a Depeche Mode diszkográfiájában, ez a lemez visz el a legérdekesebb utazásra mind közül, és őszinte lélekkel megközelítve átvisz majd minket abba a világba, ahol a fájdalmak is a gyönyörök tengerébe ömlenek.
8.5"
