A fülem nagyon szomjazott már erre az albumra, a Violator picit steril hatása után vágytam egy “non-PC”, odaverős hangszerelésre.
Love in itself-re úgy emlékeztem mint egy erős számra és valóban: jó dallam, jó kis mondanivaló és szépen variál, a vége pedig őrület! Itt már kicsit befigyel a “hogy merték ezt?” érzés; egy abszolút ciklikus, “4/4”-es világban összevissza variál és elmászkál az ütemtől az a szinti, isteni!
:- ))
More than a party-val mindig is ambivalens viszonyom volt; egyrészről nagyon tetszett-tetszik az a jó értelemben “primkó” alap ami végigmegy, a pogo-s, sötétpartizós feeling, de közben meg el van nyújtva mint a rétestészta.. :-S A végső begyorsulás is tetszik, de előtte lazán kivágnék egy percet valahonnan. :-S
Pipeline egy jó kis beteg szám, talán az első igazán beteg DM-szám, de azért most itt is azt érzem: az alapkoncepcióban több volt az ígéret, mint ami végül kijött; lehetett volna kicsit még több beteg hang, vagy lehetne picit rövidebb ez a szám is. Azért ezzel együtt is egy speciális kis helyet fog elfoglalni a szívemben, mindig. ;-)
Everything Counts: ha az előző az első igazán beteg szám, akkor ez az első DM-Himnusz. A dal jó, a refrén valahogy szívbemarkoló, a szövegre is érdemes, sőt kell is odafigyelni. Az előző két “túlhúzás” után azért most ez nagy felüdülés. :-)))
A Two minute warning-al beléptünk az elvarázsolt B-oldal világába. Ez a dal most valahogy nagyon tetszik, talán jobban mint eddig bármikor, bár határozottan a “nem jó dalok, amikből remek számokat csináltak” halmazba sorolom (lásd Wrong). Jók a hangok, itt először érzem hogy az arányok is jók, nem feltétlen akarja kiverni a fülemet minden effect, a verse-refrén énekváltása most nagyon megtetszik, nincs túlhúzás, kezdünk megérkezni a DM-arányokhoz számilag is.. a Shame-el picit továbbra is nehezen tudok bármit is kezdeni, ez meg egy “nem jó dal-dal, amiből furcsa kis számot csináltak”. Mindenesetre az album első pár számának kicsit unalmas elhúzásai után most ez a betegesség is üdítő.
The landscape is changing: hát ez örök szerelem, bár azért a legjobban itt is a végső 1-1.5 percet szeretem. Itt kezdett viszont lassan elfáradni a fülem a sok nagyon csengő-bongó, indusztriális effektben, talán pont ezért is most az a kivételes eset állt elő, hogy a Two Minute Warning jobban tetszett mint ő.
Told you so: ez megint egy jó kis számszerű szám (miközben a refrén valahol nagyon “elbaszott”), az effektek továbbra is fülsértően odavernek, de itt nem bánom, ez a végső nagy indusztriális kiengedés. Annál meglepőbb hogy a zárószám milyen kellemes, milyen nyugis és picit azért valljuk be uncsis is.. de azért nagyon kis szépen száll, egy egészen furcsa utazás meglepően nyugodt és pozitív lezárása. A reprise pedig egy általában általam feleslegesnek ítélt megoldás, de itt most egészen kellemes, hiába ez az Everything Counts dallam mindent visz, félpercben is tud hatni, még így kiragadva is. :-))))
Összegezve: furcsán vegyes érzésekkel tettem le az albumot; meg voltam róla győződve hogy nagyon fog tetszeni a Violator után, sőt talán még elébe is tud vágni esetleg, de mire végetért a lemez igaziból a Some Great Reward-ot kezdtem megérteni.. hogy mennyire is kellett ezután a vad, helyenként határozottan fülsértő, identitáskereső album után egy “önmaguk megtalálása” album. A Construction egy nagyon fontos állomás, örülök hogy van egy ilyen albuma a DMnek, de most már rájöttem, hogy örülni kell a látszólag kevésbé markáns, viszont az arányokat, a szövegek identitását elrendező következő albumnak is. Ha a Violatorben keveseltem a DM-csínyt, itt picit soknak is érzem, de közben meg jópár számnál éreztem, hogy lehetett volna fél-egy perccel rövidebb (de főleg a 2.-3.nál)
Úgyhogy jelenlegi listám így alakul eddig:
SOFAD-Delta
ULTRA
Violator
Construction time again
