A mai ünnepeltünkhöz a HDMFC egykori vezetőjének, Novák Józsefnek a szavait vesszük kölcsön:

„1987 áprilisát írtuk. Semmi hír a Depeche Mode-ról. Az egyik szombaton valami furcsa érzéssel indultam el a Csillagfénybe. Igazából be sem mentem a nagyterembe. Csak kint álltam és vártam. Nem tudtam, hogy mire várok, de valahogy mégis tudtam. Valami nagyon ismerős hangra és valami nagyon elsöprő lendületre.  Egyszer csak megjött. (…) Meghallottam a Strangelove-ot. Ezt nem tudom leírni. Berohantam és a nagy kivetítő vászon előtt vagy kétszáz módos ugrált és csápolt. Nekem meg földbegyökerezett a lábam, felkúszott az adrenalin szintem és futkározott a hideg a gerincemen. Nem is a gyomromban, hanem az egész felső testemben lüktetett a zene. Nem a klip volt, hanem egy televíziós fellépés. Aztán egyszer csak Alan belegerjedt a mikrofonba, hogy PAIN! Ha lány lettem volna, tuti összepisálom magam! 3:44 mp gyönyör. De hát vége lett. Akár csak egy orgazmusnak. (…) Én meg a barátnőm felé fordultam – mert, hogy ő is ott volt – és csak annyit mondtam neki: nem tudom mi volt ez, de nagyon jó volt, majd kisírtam magam a vállán… (…) Azóta sem volt ilyen katartikus élményem, talán csak DM koncerteken, de az is más volt. (…)  Azóta a Strangelove nálam valamiféle DM induló, de nem tudnám sorrendbe sorolni a többi szám közé.”

Nézzük meg a ma 29 éve kiadott Strangelove-hoz készült dokumentumfilmet! Galambokat rugdosó Andy,a dalt akusztikusan gitározó Martin, cigiző Dave, és egy remek egyveleg a korabeli klipekből és fellépésekből. Boldog születésnapot, Strangelove!