A The Hungarian Depeche Mode Fan Club Facebook-oldalára villámgyorsan felkerült a Rolling Stone magazin tegnap már említett cikke, köszönettel átmásolom tőlük!
ROLLING STONE, 2017 február
Dave Gahan, Depeche Mode; a szókimondó új albumról, amelyet többek között David Bowie inspirált. A politikai világválság nagyban rányomta hangulati bélyegét az új nagylemezre.
„Komoly változások zajlanak ma a világban.” – jegyzi meg Dave Gahan énekes, aki tetőtől talpig feketébe öltözött. „Minél öregebb vagyok, annál jobban hatással vannak rám a világ történései. A gyerekeimre gondolok, arra hogy milyen világban fognak felnőni. A lányom, Rosie egész mélyen az amerikai választási kampány hatása alá került tavaly. A végeredmény hallatán zokogott. Ez megérintett.
Január közepe van, az 54 esztendős énekes olasz tésztát eszik épp, kedvenc belvárosi éttermében, Manhattan szívében. Dave itt, New York városában él már legalább két évtizede. Annak ellenére, hogy aggódik a világ dolgait illetően, meglepően pozitív hangulatú és kellemes ember, aki képes objektíven és kívülről szemlélni magát. „Martin (Gore) és jómagam, mindketten Amerikában élünk, így aztán hatással vannak ránk a politikai történések. Martin a minap azt mondta nekem; „Biztosra veszem, hogy lesznek emberek, akik azt fogják mondani, hogy na, a dúsgazdag rock sztár a hatalmas házából aggódik a világért, Santra Barbarán. És bár valóban szerencsésen és jólétben élek, attól még nem szűntem meg a világ dolgaival foglalkozni. A mostanság történtek pedig komoly hatást gyakoroltak rám.” Én erre csak azt tudtam mondani, hogy; Tökéletesen megértem, hasonlóan érzek én is.””
A világpolitika aggasztó folyamatai gyors egymásutánban érték Gahan-t és a Depeche Mode tagjait a dalszerzői periódusban. A soron következő, ’Spirit’ nagylemez március 17-én jelenik meg és a azon található 12 szám zöme a világban jelenleg divatos ’világfájdalom’ életérzésre reflektál valamiképp. A Depeche Mode olyan jellemzőkkel lett szupersztár, mint a fekete ruházat, a kívülálló viselkedés, a könyörületes globális látásmód (People Are People) és személyes kiteljesedés (Enjoy The Silence, vagy I Feel You). Az új dalok olybá tűnnek, mintha új fejezetet nyitnának az együttes életében. „Nem nevezném politikai albumnak,” – véli Gahan „mert nem politikai megfontolások alapján viszonyulunk a zenéhez. Az album az emberiségről szól, és abban lévő helyzetünkről.”
Egyszerre szól a bigottakhoz, akik ’elfeledik a történelmet’ (Backwards), szemtelenül felhívást intéz a változásra ’mi alapján döntesz? a véleményed vagy a vallásod szerint?’ (Where’s The Revolution?), illetve bensőséges tűnődésbe vezet (Posion Heart). Zeneileg a dalok sötét színezetűek és komplex textúrával operálnak, amelyek egyszerre jéghidegek és melegek. Az embert óhatatlanul a ’Violator’ korszakra emlékezteti, azzal a kitétellel, hogy a hangzás friss, akárcsak a 2013-as ’Delta Machine’ képzeletbeli folytatása lenne.
Az, hogy Gahan és Gore hozzáállása a világ dolgaihoz megegyezik, viszonylag gyorsan kiderült, amint összeült az együttes, Andy Fletcherrel kiegészülve a stúdióban, a tavalyi esztendőben. Amint mindenki kiterítette a lapjait, azonnal látszott a téma, az új anyag eszmeisége. „Az album címe ’Spirit’, vagyis ’Szellem’ lett. De amúgy, ’Mivé lett a korszellem? Hová lett az emberekből a spiritusz?” Első körben a ’Maelstrom/Kavarodás’ munkacímet adtuk a lemeznek, de az túlságosan heavy metal cím lett volna.”
A csapat James Ford-ot szerződtette az új album producerének, aki olyan munkával nyűgözte le őket, mint a Florence and the Machine, az Arctic Monkeys és a Simian Mobile Disco. A producer lényegi feladata az volt, hogy egy nevezőre hozza a zenészeket. Attól eltekintve, hogy a Gahan és Gore közti nézeteltéréseket Fordnak kellett elsimítani, a felvételi szakasz meglepően gyors és könnyed volt. „Kivetkőztünk magunkból” – jegyzi meg Gahan némi mosollyal. „Elég érzékeny és komoly vitáink voltak.”. A felvételek Gore házi stúdiójában, Santa Barbarán, illetve New York Cit-ben történtek.
Az együttes ebben a pillanatban jelentette meg az albumot beharangozó kislemezes dalt, amelyet Gore jegyez. A dal címe ’Where’s The Revolution?’, vagyis „Hol A Forradalom?’ A lassan építkező szám, szintetizátor futamoktól átjárt hangulatból csap át serkentő és fegyverbe szólító indulóvá. Gahan a következőképp egészíti ki a címben szereplő refrén sort: „Indul a harc, csatlakozz!” „Martin elég szarkasztikus tud lenni, amolyan angolosan.” – magyarázza Gahan.
Ezt a hangulatot viszi tovább a soron következő ’Spirit’ dal, a Backwards. A szám Gahan énekével indít: „Bigottak vagyunk, akiknek tiltva voltak dolgok. Akiket nem tiszteltek, és végül az irányítás is elveszett.” Nyilvánvaló kritika ez azoknak, akik ’barlangban élnek’ és/vagy ’nem érzik érintve magukat’. Mindehhez bökdöső billentyűzet és kalapáló ritmika adja az alapot, amelyet Gore vokálja tesz teljessé. „Ha változtatni szeretnénk a dolgokon, méghozzá forradalmi módon, akkor muszáj beszélnünk róluk, törődnünk kell azzal, ami a világban zajlik” – fejti ki Gahan. „Úgy tűnik London, Anglia nem gondolja így. Mintha egy másik irányba mennének az események, és azt hiszem Martin szükségét érezte, hogy hangot adjon véleményének.”
Az album fő-témája vissza köszön egy újabb Gore szerzeményben, amely a ’So Much Love’ címet viseli. A feszített tempójú, elektronikus hangzású dal mintegy felfedezi, hogy mindenkiben lakozik szeretet. „Olyan ez, mint amikor realizálja az ember, megannyi szeretet veszi körbe, de valahogy félünk élni vele, félünk kinyilvánítni.” – fejti ki Gahan. „Akárcsak az öreg John Lennon recept; béke és szeretet, mindenkire.”
Jóllehet Gahan felfedezni véli a kapcsolatot a The Beatles-sel, a Fab Four hangás merőben eltér ettől a sűrű és plasztikusan szintetikus billentyűs zajtól, dobgépektől és kísérteties gitár témától. Gahan véleménye szerint a dal, zeneileg a korai Depeche Mode hangzással mutat rokonságot.
„Anno, 1980-ban 25 perces showcase koncerteket adtunk, ahol én kezeltem a dobgépet. A szalagra pontokat kellett rakni, a szerint hogy mennyire akartuk gyorsra vagy lassúra az adott ütemet.” – emlékszik vissza Gahan. „Hangzatos volt minden, szó szerint is. Három szintetizátort, és három mikrofont kellett össze- és egybe kötni. A három mikrofon Vincet (Clarke), Martint és engem szolgált, ezt egészítette ki a három szinti és az elképesztően eltorzított dobgép. A ’So Much Love’ nem csak ezeket az időket idézi meg, hanem emlékeztet néhány korai elektronikus előadóra is, mint a Tuxedomoon vagy a Cabaret Voltaire, akik egyfajta punkos, torzított felfogásban adták elő a dalaikat.”
Ennek a hangzásnak a tökéletes ellentétje a ’Poison Heart’ ballada. A megkapó és már már eufórikus dalt Gahan együtt írta a zenekar dobosával (Christian Eigner) és billentyűsével (Peter Gordeno). „Elküldtek a srácok egy gitár témát számomra, amelyről azon nyomban a Muscle Shoals féle vibrálásra asszociáltam.” – emlékszik Gahan. „Valami nagyon különleges érzést hozott elő, amelyre azonnal megszületett egy melódia a fejemben.” A szám lassú, gyászmenethez hasonlatos zenével indul, amolyan Screamin’ Jay Hawkins féle ’I Put A Spell On You’ világgal, amely végül egy kvázi Beatles-es refrénben teljesedik ki, falatnyi hangzatos gitár kíséretében. Gore, aki Gahan szerint „nem épp a szavak embere, ha más daláról kell véleményt mondani”, szimplán a Gahan által írt eddigi legjobb szerzeményként aposztrofálta a ’Poison Heart’ számot.
’Mérgezett a szíved’ – dúdolja Gahan a szám elején. Később pedig; ’Itt az idő szakítani, örökre egyedül fogsz maradni’ énekli. Gahan szerint azonban ez nem egy szakítós nóta. „A TV-ben néztem a híreket, és azon vettem észre magam, mennyire képtelen vagyok másokkal együtt érezni.” – fejti ki. „Valami nem stimmel velem, gondoltam magamban. Mérgezett a szívem. Aztán elkezdtem játszani ezzel a gondolattal, és kialakult a mondandóm. Vágy és sóvárgás, minduntalan többet és/vagy mást akarni, tűzön vízen át. Kívül helyezkedtem magamon – próbáltam kitörni, a szokásaimat megtörni. Változtatni azon, ami van, de helytelenül működik. Hála az égnek, a feleségem és az én kapcsolatom nem ilyen.”
Gahan nevetve néz fel a tésztájából, és megjegyzi, hogy a ’Poison Heart’ dalt kiegészíti egy másik albumszám, amelynek ’Worst Crime’ a címe – ez utóbbit sajnos nem hallottuk még. „A ’Poison Heart’ szövege igazából belső monológ, míg a ’Worst Crime’ kitekint a világra. A változás fontosságára hívja fel a figyelmet. Amikor másképp vagy máshogy kell cselekedni. Rengeteget és unásig lehet beszélni arról, hogy mi a helyzet, és mit kellene tenni. Sajnos azonban, tenni néha nehezebb. Hiszem azt, hogy az egyes emberek jók, vagy jót akarnak, viszont rendkívül félre vagyunk tájékoztatva, és ezen hamis információk alapján, félelemből cselekszünk sokszor.”
Fenti témát Gahan tovább boncolgatja egy másik számban is, amelynek ’Cover Me’ a címe. Gahan történet mesélősnek írja le a számot. „Egy emberről szól a történet, aki elutazik egy másik bolygóra, hogy csalódottan tudomásul vegye, az pont ugyanolyan, mint a Föld.” – fejti ki Gahan. „Ez egy másik bolygó, de pont ugyanolyan. Az ember igazából nem tudja levetkőzni önmagát. Ha változást akarunk, meg kell küzdenünk érte.”
Ha a téma familiáris Bowie világával, nos az nem véletlen, hisz Gahan és Gore karrierjét végig kísérte a Starman. „Amikor Bowie meghalt, egyikünk sem tudott megbirkózni az érzéssel. Személyesen kötődtünk hozzá. Óriási veszteség.” – mereng Gahan. Tavaly januárban zokogott Bowie halálhíre hallatán. Gahan és Bowie meglepően sokat találkoztak, meglepően normál körülmények között. Mindkettejük lánya nagyjából hasonló korú, és ugyanabba az iskolába járnak, így aztán adott volt néha egy-egy beszélgetés, ahogy a téma is. „Nagyon más volt Bowie magánban, mint az az ember, akinek a munkáin, és akin keresztül tulajdonképpen felnőttem.” – állapítja meg. Gahan tinédzserként lett Bowie rajongó, akit a Top Of The Pops műsorból ismert meg, és akitől félre értelmezhető művészete miatt édesanyja eltiltotta. 16 lehetett, amikor összekaparta minden pénzét („Biztos vagyok benne, hogy loptam valamit, amit eladtam” – emlékszik vissza.), hogy az 1978-as Earl’s Court koncerten részt vehessen, Londonban. A turnén rögzített dupla koncert lemez, a ’Stage’ szerettette meg vele Bowie munkásságát. Minden ott kezdődött.
„Láttam, hallottam a híreket, de zokogni csak akkor kezdtem, amikor a feleségem is közölte velem a rossz hírt. A lányommal együtt, mindketten magukhoz öleltek. Nagyon megviselt. Hatalmas űrt éreztem. Legnagyobb bánatom egyike az, hogy sohasem mentem oda hozzá, és nem mondtam meg neki, hogy ’David, ugyan sokszor találkozunk, itt meg ott, de sohasem mondtam el neked, hogy milyen sokat jelentett számomra a zenéd, illetve jelent a mai napig.” – bánkódik Gahan.
Fentieket próbálva jóvá tenni, a Depeche Mode úgy határozott, hogy egy speciális élő koncerttel rója le tiszteletét Bowie előtt. A performance jellegű előadásra New York City High Line parkjában került sor. A live sessiont –amelyen számos dalt előadnak a ’Spirit’ albumról– közönség nélkül rögzítették. Mindössze egy dobgép, míg Gore gitárral kisérte Gahan Bowie ’Heroes’ előadását. „Az igazat megvallva, olyannyira meg voltam hatódva, hogy alig bírtam végig énekelni.” – gyónja meg Gahan. „Martin a keverés után meghallgatta a dalt, és csak annyit mondott; „Öregem, ez elbaszott jó lett!”. Én csak annyit válaszoltam, hogy így érzem én is.
Jóllehet, a Depeche Mode még nem döntött a film sorsáról, arról hogyan és miképp kerül az emberek elé, Gahan mindenképpen szeretné, ha a közönség láthatná azt, főként a ’Heroes’ előadás miatt. Addig is azonban, zajlik a ráhangolódás a turnéra, amelynek keretében az együttes megpróbálja majd közönségének felhívni a figyelmét a világban zajló új történésekre. Becslések szerint, a csapat már 1 milliónál is több jegyet eladott arra a pár tucat európai stadion koncertre, amelyre nyáron kerül sor. Az együttes Észak- és Dél-Amerikai turnéja jelenleg tárgyalás alatt van; minden esetre a felkészülés február közepén elkezdődik.
A koncertek iránti korai, és hatalmas érdeklődés az, amely láthatóan izgatja Gahan-t az európai fellépések kapcsán. A stadionok többsége közel teltházas lett, még mielőtt akár a beharangozó kislemez megjelent volna. „Évekig harcoltunk azért, hogy hallgassanak és elismerjenek bennünket.” – mondja. „Volt egy két nagyon csúnya újságírói vélemény a korábbi albumaink kapcsán, amelyekre csak legyinteni tudtunk, mondván, hogy vannak, akik egyszerűen nem értenek bennünket.”
Az elmúlt közel négy évtizedben a Depeche Mode sikeresen felépített egy igen hűséges rajongói bázist, amelynek elő példájául szolgál a Soulsavers formáció, amely nem más, mint Gahan mellék tevékenysége mostanában. A formáció egyik oszlopos tagja, Rich Martin, bevallotta Gahan-nak, hogy a Depeche Mode ’Violator’ és ’Songs Of Faith And Devotion’ albumai nagy kedvencei voltak 13 évesen.
„Az említett albumok olyanok voltak számára, mint számomra Bowie ’Diamond Dogs’ és ’Ziggy Stardust’ albumai. Ezek azok a lemezek, amelyen azon mereng az ember otthon, hogy vajon miért nem tud beilleszkedni a világba.” – elmélkedik Gahan. „Én ugyanezen gondolkodtam, csak épp David Bowie lemezeit hallgattam 13 évesen. Felfedeztem valakit Rich-ben, akivel szimpatizálok, akit megértek, hisz a része vagyok, és ugyanazon az elidegenedett életérzésen mentünk keresztül. És ez az érzés az, amely megérint sokakat a Depeche Mode-ban.Valahogy megnyugtat, hisz azt közvetíti, hogy ’Nem vagy egyedül.” És valóban nem, egyikünk sincs egyedül. A zene az egyetlen dolog, amely határokat nem ismerve, összehozza a legfurább embereket is.”
Ez a fajta szentimentalizmus köszönt vissza tavaly év végén, amikor a Depeche Mode első ízben jelölést kapott a Rock & Roll Hall of Fame-be, ahová persze nem került végül be. „Nem illünk bele a képbe, és ezt büszkén mondom. Eltérünk a többitől, mert kicsit furcsák vagyunk. Noha tudtuk, hogy esélytelenek vagyunk bekerülni, jól esett látni, hogy úgy jellemeztek bennünket; ’A banda, amely sminket viselt és perverz dalokat írt mindenféle fura, furcsa és depressziós témáról.”
„Hatalmas elismerés ez!” – nyugtázza. „Valóban kicsit különlegesek vagyunk, hisz mindig is nyitottak voltunk és kerestük a világ furcsaságait. A rajongóink, és a hozzánk hasonló emberek egy csapatot alkotnak, jóllehet nem biztos, hogy maradéktalanul be tudunk illeszkedni az emberek közé. Némileg félszegek vagyunk, talán stréberek és kissé különbözőek is. De egymásra találtunk, és formáltunk egy csapatot.” – Gahan elneveti magát, dagad a büszkeségtől. „Mára jó nagyra hízott ez a csapat!”
