Martin: "Ez az egyik kedvenc klipem. Nagyon élveztük az egész forgatást, amely Marokkóban zajlott, ahol még egyikünk sem járt azelőtt. Így maga ez a tény önmagában is vonzóvá tette számunkra. Már a forgatás közben látszott, hogy valami érdekes és kiváló dolog születik Anton kezei nyomán. Érdekes, mert sem a 'Walking In My Shoes', sem az 'In Your Room' esetében nem láttuk előre a kimagasló végkifejletet. Talán azért, mert az említett videókhoz hozzá adódott rengeteg utómunka, színezés, stb. A 'Barrel Of A Gun' esetében minden egyes jelent forgatása közben már sejthető, vagy látható volt a minőségi eredmény. Az egész klip Marokkóban forgott. Az első, házon belüli részben együtt szerepeltünk. Míg a második, utcai (köztéri) részben Dave szerepelt csak. Anton jellemzően nem készít számunkra részletekbe menő forgatókönyvet. Megoszt természetesen néhány részletet, mint például a világító kabát, amelyeket igen nehéz elképzelni addig, amíg a valóságban nem öltenek testet. De említhetném a szemhéjra festett szemgolyót is, amiről el sem tudtuk képzelni, hogy a valóságban ilyen jól fog kinézni. A dalhoz kiválóan passzolt a képi világ, jól leképezte a hangulatát. Ez a klip kiemelten fontos volt számunkra, hiszen Alan kiválása után ezzel tértünk vissza, és számított mindez hogyan történik. Legalább három, de az is lehet, hogy négy napot forgattunk. Mindössze arra emlékszem, hogy minden nap ugyanabba az amúgy kiváló étterembe mentünk vacsorázni. Minden nap ugyanazt rendeltem, mert nagyon ízlett - jóllehet nem tudtam, mi az. Az utolsó nap aztán kiderült, hogy angolnát vacsoráztam minden este, haha. Sushi formájában persze ettem már angolnát korábban, de főételként akkor ismertem meg. Fantasztikus tengeri étel választék volt, ki tudja miért kötöttem ki az angolnánál, haha. Anton amúgy nagyon kidolgozza a részleteket. Itt van például ez a remekül megörökített jelenet, amint Dave átbotorkál ezen a sötét alagúton. Fantasztikus kép, a maga egyszerűségével. Soha ki nem találnád, hogy Anton legalább száz alagutat megnéz, mire megtalálja a megfelelőt. És hogy miért pont azt, senki nem tudja, haha. De persze így van ez mindennel nála. ott, ott az a fal rész. az, nem az, hanem az. haha!" (A fordítás a HDMFC honlapjáról származik)
Boldog 23. születésnapot, BARREL OF A GUN! :)